Szellemi szeretők, filozofikus flörtök

Írta aug 10 2011

Szeretek flörtölni. Nőkkel és férfiakkal egyaránt. Flörtölök a zavartan piruló, nagydarab vízvezetékszerelővel, aki távozáskor magát is meglepve “édesnek” nevez, a cukin kacagó konyhásnénivel, aki végül megkér, hogy mutassam meg a tetoválásomat, és persze a pénteki partin a táncpartnere(i)mmel is…

Ilyen “titkos afférja” majd’ mindenkinek van.

A Tova és a Mazeh utca sarkán van egy könyvesbolt-kávézó Tel Avivban. Itt szoktam írogatni, mert csend van és nyugalom, mert a könyvek és a kávé illata tökéletes harmóniát teremt, és mert kriminálisan helyes a pincérfiú. Egy igazi “aranyhal orrú” – ahogy Zsuzsi barátnőm szokta mondani – zsidó srác, huszonöt év körül lehet. Olívaszínű a bőre, és göndör a haja, mint a kóc. Az ősszel megjelenő, Lélekbonbon című könyvem írása közben napról napra találkoztunk, és bár természetesen nem esünk egymásnak a bisztróasztalokon, sőt a konyhába sem surranunk be egy (tiltott)gyümölcskehelyre, de azért van köztünk valami. Valami, ami abban manifesztálódik, hogy kihozza nekem az alma-narancs-sárgarépa dzsúszt, amit én nemes egyszerűséggel a “your special juice”-nak nevezek, ő pedig huncutul mosolyog.

Ilyen “titkos afférja” majd’ mindenkinek van. Még annak is, aki maga sosem flörtölne vadidegenekkel, hiszen előbb vagy utóbb egy hozzám hasonló elven működő férfi (vagy nő) a legváratlanabb helyzetben megcirógatja, meglepi, ne adj’ Isten megbotránkoztatja egy ártatlan kis flörttel. És még mielőtt bárki ítélkezne a “womanizer”-ek felett, hadd mondjam el: nem hiszem, hogy bármiféle gaztettet követne el az, aki nem szorítkozik egy “típusra”, hanem mindenkiben talál valamit, ami kicsit megbizsergeti. Az pedig már gender-filozófiai kérdés – és a világ legvaskosabb kliséje is egyben -, hogy ha egy heteroszexuális bika viselkedik így, az a sármőr rangot kapja meg, ha viszont egy nő vagy egy meleg srác szeret hangot adni tetszésének, az illetőre legjobb esetben azt sütik rá, hogy nagykanállal eszi az életet, rosszabb esetben pedig azt, hogy utcalányként viselkedik. És hogy a férfitársadalom nevében is felszólaljak: Lányok (és asszonylelkű meleg srácok), fogalmatok sincs róla, mennyi erőfeszítésébe kerül egy pasinak, hogy ne ereszkedjen a ciccegő építőmunkás vagy a legendás-hangyás pesti flörtbajnok, Füttyös Gyuri kommunikációs szintjére. A hormonjaink kiabálnak… nekünk pedig csendben kell maradnunk.

Nyár van, párás kánikula, és a város utcáin tíz srácból nyolc olyan, mintha egy fehérneműreklámból lépett volna ki, a maradék kettő pedig még mindig elmegy margarinreklámba. Nem csoda, hogy amikor egy verőfényes nyári délutánon az Alenby úton sétálgatva szembejött velem egy harmincöt körüli, tündéri szépségű nő, az orrára pöttyözöt pici szeplők szinte erőnek erejével rántottak utána. Szaporára fogtam a lépteimet, megelőztem, majd a következő sarkon eltévedt turistát játszva megfordultam, hogy megszólíthassam: “Bocsáss meg, melyik a Gruzenberg utca?” Majd hagyom, hogy mosolyogva, kapkodva a levegőt útbaigazítson – még akkor is, ha valójában nem csak hogy tudom, merre kellene mennem, de ráadásul a Gruzenbergben lakom. Amikor pedig egy pohár vörösborral többet iszom annál, mint amennyi még képes fékezni a flört-gépezetet, már a puszta hanglejtésemmel is iszonyúan meg tudom lepni a lányokat – főként mostanság, hogy a borotválkozást szimpla hidegvizes arcmosásra cseréltem két hónapja. “Juj, Kristóf, most olyan… férfias vagy. Biztos vagy benne, hogy meleg vagy?” Csak azt nem tudják, hogy a dolog a kosárlabdázó alkatú pultosfiúval is működött, akit ismerősömként köszöntöttem az első rendelésnél – mondván, hogy annyi közös haverunk van Facebookon. Természetesen a nevét sem tudtam.

Ezek a flörtök persze mindig, minden esetben ártalmatlan “remélem még találkozunk”-kal végződnek… amit bár talán mindketten komolyan gondolunk, azt is tudjuk, hogy sosem valósul meg. Vagy ha igen, az egy egészen más szintű, sokkal mélyebb és bármiféle romantikus vagy erotikus színezettől mentes beszélgetésbe torkollik majd. Mert ez az, amit igazán keresek és akarok. Ha azonban azzal kopogtatok, hogy “helló, milyen könyvet olvastál utoljára, ki a kedvenc festőd, és szerinted mi az élet értelme”, nem flört-ficsúrnak, hanem szimplán elmeháborodottnak könyvelnek el. És bár ezt a lehetőséget sem zárhatom ki kategorikusan, a mai társadalmunkban a szexus-motiválta antrék valahogy mégis sokkal sikeresebbek. Szerelmem már van. Az ő helye a szívemben és az ágyamban örök, és ő is tudja, hogy ezek a szellemi-szeretők nem veszélyeztetik a szerelmünket. Ám ahogy a Moulin Rouge-ban is megénekelték: “Ennyi csak, mi tudható: szeretni kell, és szeretve lenni jó.” Bár sokan heveny önbizalomhiánynak tudják be egy-egy ártatlan pillarebegtetésemet vagy különösen közvetlenre sikerült bemutatkozásomat, én hiszem, hogy valójában semmi más nem vezérel, mint hogy arról biztosítsam a világ lakóit: mindenkiben van valami izgalmas, szépséges és szexi. Miért ne éreztethetnénk ezt (majd’) mindannyiukkal?

3 hozzászólás : “Szellemi szeretők, filozofikus flörtök”

  1. ZboroKrisz 02 Sze, 2011 11:01

    Néha idekeveredek az oldaladra, és feltöltődöm. Ma épp a neszeszer blog-on megjelent cikkedről eveztem át hozzád, ami olyan jó stílusban íródott, hogy meg kellett néznem, kinek a tollából született.
    Bevallom, mikor csak a tv-ből “ismeretelek” más skatulyába raktalak (egy újabb bolond mondvacsinált médiasztár), de amióta az írásaidat olvasom, beláttam, hogy óriásit tévedtem. Köszönöm a szókimondóságot, a lehengerlő stílust és az általuk okozott kellemes perceket. Legyen szép napod!

  2. Alla 18 dec, 2011 00:29

    It’s wondeurfl to have you on our side, haha!

  3. Stevie 20 dec, 2011 03:14

    You’re the greeastt! JMHO

Trackback URI | Comments RSS

Mi a véleményed?

*