Nem szégyellem bevallani, hogy kiskoromban sokkal jobban lekötöttek a Barbie babák, mint a kisautók. Első Barbie-m, amelyet nagy nehezen kibuliztam a szüleimnél ráadásul nem átlagos lány volt: míg a sulitársaim Babrie-i menő modellek és üzletasszonyok voltak, az enyém képes volt repülni, tudott olvasni mások gondolataiban, és ha randira ment, meg sem állt a szivárványon túlig. Mindent megtehetett, mert én hittem benne, hogy képes rá. A csajok a suliból persze ki voltak akadva, hogy az én Barbie-m ilyen különc és irreális dolgokat csinál, de nem tágítottam: ha én lehetek a babám sorsának teremtője, akkor olyat álmodok neki, amilyet csak akarok. Szárnyakkal, világbékével, örök szerelemmel.

Most, felnőttként vannak napok, amikor úgy ébredünk, mintha a mi életünk vattacukorfelhőkön való táncikálás volna, de azért lássuk be, nem így telik el egy átlagos hétköznapunk. Sőt az is elfőrdul, hogy egy tökéletes sorsú Barbie helyett úgy érezzük magunkat, mint egy flippergolyó, amelyik ide-oda csapódik az élet-gépben, és miután eltűnik a süllyesztőben, kétséges, hogy kap –e újabb esélyt a játékra. Ezen a héten eldől, milyen játékot játszol majd ebben az évben…

Amikor elindultunk együtt, ti és én a hét energiáinak megfejtésére, és a heti kincsek begyűjtésére, megírtam nektek, hogy a csillagállások, a kabbalisztikus asztrológia, és a heti Biblia szakaszok, és Madonna, Donna Karan és Ashton Kutcher kabbala guruja, Yehuda Berg online egyetemi előadásai is a segítségemre vannak, amikor megírom ezeket a kis szösszeneteket. Mindnek nagyon fontos és nagyon komoly hatása van ránk, ugyanis mind a négy szorosan összefügg. Az asztrológia ugyanis nem arról beszél, hogy ha egyszer oroszlán vagy, akkor együtt kell élned a hatalmas egóddal, vagy ha halak vagy, akkor depiből depibe zuhansz majd életed végéig. Sokkal inkább arról, hogy életed során milyen hatással vannak rád a különféle kozmikus energiák, és ezek ismeretében hogyan változtathatod meg önmagad, hogy ne áldozat, hanem a saját sorsod királykisasszonya legyél. Ilyen egyszerű. A Biblia szakaszok is épp ezért fontosak: nem kell katolikusnak, zsidónak, vagy egyáltalán vallásosnak lenned ahhoz, hogy meglásd: ezek a történetek valójában cseppet sem unalmas szentenciák, vagy kiszínezett történelmi események, hanem üzenetek, amelyeket megfejtve sokat tanulhatunk a világról és önmagunkról.

Ezen a héten különösen lényesnek tartottam, hogy leírjam mindezt, most ugyanis baromi fontos bibliai szakaszhoz érheztünk, és nem akarom, hogy a hittan órán szerzett tapasztalatoktól megrettenve azt higyje bárki, hogy ez valami vallásos cucc. Az egyiptomi kivonulás évfordulója ez, amelyet a mai napig a világ legnagyobb csodájaként emleget a világ. Ha nehezen azonosulsz a bibliai hősökkel, gondolj Mózes helyett Arwenre a Gyűrűk urából – elvégre ő egy folyót választott ketté tudatának erejével, nem igaz? Hiszed vagy sem, te magad is lehetsz tündérkirálynő, aki az elszántságával harcol a negativitás ellen. A Vörös tenger sem azért vált ketté, mert abrakadabra, valaki odavarázsolt egy giganagy, extra erős hajszárítót, hanem mert amikor egyiptom rabszolgái elhatározták, hogy ledobjáka láncaikat, a bizonyosságukkal hegyeket is képesek lettek volna elmozdítani. Így vagyunk ezzel mindannyian, de persze nem úgy vagyunk rabszolgák, mint Isa Ura a régi brazil telenovellában: a saját rossz szokásaink, függőségeink, működésképtelen kapcsolataink, döntésképtelenségünk rabjai vagyunk. Ez a hét már teljes egészében a kos havának csodatévő energiáival segít téged abban, hogy te is kettéválaszd a problémák Vörös tengerét magad előtt. Gondold át, mi az, ami fogva tart, mi az, amitől félsz, vagy amivel kapcsolatban úgy érzed: ideje leszaggatnod a láncaidat.

Sokféle-fajta kalitka létezik ezen a világon, de egy közös bennük: azok számára, akik benne kuksolnak, szinte láthatatlanok. A ketrecen kívülre kerülve látható csak igazán tisztán, milyen körülmények között raboskodott éveken keresztül. „Nem hiszem el, hogy benne maradtam ebben a nyilvánvalóan destruktív kapcsolatban.”, „Hogy bírtam annyi éven át óriási túlsúlyt cipelni a testemen?”, „Érthetetlen számomra, hogy tölthettem napi 7-8 órát a számítógép előtt.”, „Most látom csak, hogy nem is a párommal volt a gond, hanem az én elvárásaimmal.”…a sor végtelen. Eljutni arra a pontra, ahol kimondhatjuk ezeket cseppet sem könnyű: épp olyan nehéz, mint kettéválasztani a tenger habjait. De aki elhatrozza, hogy nem él tovább a saját rossz szokásainak, évek, sőt évtizedek alatt rá rakódott ítéleteinek, és meggyőződéseknek nevezett csökönyös berögzüléseinek börtönében, az ezen a héten egyszer és mindenkorra megtanulhatja, hogyan változhat a sors ide-oda dobált játékszeréből igazi játékossá. Holnap reggel ébredj fel úgy, hogy gondolj arra: „ha kislány koromban képes voltam szívből hinni benne, hogy papírkoronával a fejemen igazi hercegnő vagyok, akkor ma, még erősebben, még okosabban és több tapasztalattal a hátam mögött nem csak, hogy hercegné, de akár még a saját világom kiránynője is lehetek”. És tudod mi a legjobb abban, ha te vagy a királynő? Végre kieresztheted magad a börtönödből, és ezzel kezdheted is a saját világod törvényeinek ünnelyes kinyilatkoztatását, amelyek mindig a szeretetre, elfogadásra, megértésre épülnek! (És aki megszegi őket, az bizony mehet vissza ide-oda hányódó flippergolyónak.) Éljenek a királylányok!

Csodaszép hetet lányok!

Címkék: kabbala,Madonna,neszeszer

Kössétek fel a szoknyátokat, csajok. Nem csak azért, mert a nyári időjárás „ne zavarjanak” feliratot biggyesztett a budoárjára, és eszébe sincs előjönni, hanem azért is, mert a Vénusz és a Merkúr kölcsönhatása ezen a héten még az eddig selyemsálon sikló kapcsolatokat is döcögős földútra futtatja… ez persze senkinek sem jelent problémát, aki a vadabb helyzetekben is tudja: ez nem több, mint egy teszt, és amikor végigcsináltam, erősebb, jobb és toleránsabb leszek, mint valaha. És ha már a toleranciánál tartunk…. nem furcsa, hogy annyi sláger szól arról, hogyan legyünk erősebbek egy csalódás után, de nagyon kevés akad, amely azt hirdeti: tolerancia, elfogadás és kompromisszum nélkül nem létezik szerelem?

A napokban láttam egy elképesztő előadást Yael Yardeni előadásában – imádom a csajt, úgy néz ki, mint egy mesefigura, és pont olyan természetességgel beszél a csodákról, mintha a szivárványon túlról érkezett volna. Yael arról mesélt a közönségnek, hogy beleolvasott egy magazinba, amely lehozott egy cikket „A tökéletes kapcsolat nyomában” címmel, és kismillió feltételt sorolt fel arra vonatkozóan, milyennek KELL lennie a Nagy Őnek. Ám ha képesek vagyunk spirituálisan gondolkodni hamar rájüvünk: ez a gondolkodásmód éppen az ellenkezője annak, ami egy kapcsolat mozgatórugója kellene, hogy legyen. Ha feltételekhez kötjük a szeretetet, akkor az nem szeretet, hanem egyszerű önzés.

A kabbala azt tanítja, hogy három féle szeretet létezik: a testi szeretet – nem feltétlen szexuális – a legszimplább: ilyenkor odavagyunk a másik cool kocsijáért, a feszes hasizmaiért, vagy azért bratyizunk valakivel, mert annyira jól öltözködik, és menő haverjai vannak. A második szint az intellektuális szeretet: ilyenkor úgy érezzük, a másik lelki társai vagyunk, hiszen ugyanazokat a könyveket szeretjük, imádjuk a párunk tudását és büszkék vagyunk rá, hogy milyen logikusan képes gondolkodni a krízis helyzetekben – amikor mi már rég hisztériáznánk. És bár ez már lelki szeretetnek tűnik, valójában az intellektusunk az agyunkhoz kötődik, az agyunk pedig épp olyan fizikai dolog, mint a kedvenc szemceruzád. Ha nem dobogna a szívünk, az agyunk üres lenne minden gondolattól – nem több, mint egy edény az érzelmeinknek.

A harmadik szint azonban – amely természetesen magába foglalja a testi és intellektuális vonzalmat is – a feltétel néküli szeretet szintje. Az a szint, amikor a másik hallgathat egészen másféle zenét, mint mi, olvashat számunkra dög unalmas magazinokat, sőt, lehet más a vallása, bőrszíne, szavazhat másik pártra, tök mindegy – mert nekünk csak az számít, hogy szeretjük őt. Ezen a szinten szeretni annyit jelent, mint mindenkit, minden helyzetben a legjobb barátainknak kijáró tisztelettel és szeretettel kezelünk.

És persze azt is jelenti, hogy történjék bármi a kapcsolatunkban, mindig észben tartjuk: nincsenek stabil kapcsolatok ezen a világon. Ha stabil volna, az azt jelentené, hogy stagnál: nem tart sehová. A jó kapcsolat nem állóvíz, hanem hol sebesen zúgó folyam, hol csendesen csordogáló patak. Hol gátakkal találja magát szemben, hol egy vízesés, hol egy örvény rázza fel, és ez így van rendjén. Ez az egyetlen módja annak, hogy együtt jussunk el a mindenség tengeréhez, ahol minden kívánság teljesül minden lény javára… és örökké bikiniszezon van.

Csodás hetet mindenkinek!

Címkék: kabbala,neszeszer,style

Két napja, éjjel érkeztem meg Budapestre Tel Avivból: ilyenkor általában a nyakamba szakad az ég, hiszen épp ugyanúgy megvan a napi „írás adagom”, mint máskor, de ezek mellett másodpercenként csörög a mobilom, sürgető maileket kapok, kora hajnalban kelek és fekszem tévéfelvételek, vagy rendezvények miatt, a barátaim pedig nem értik, hogy miért nem töltök velük minden percet, hiszen csak két hetet vagyok itthon. Ha hallgatnék a kisördögre, aki a fülem mögötti kispolcon üldögélve suttogja: „Képtelen leszel mindezt egyben tartani. Össze fogsz omlani. Menekülj!”, már hetethétországon túl járnék, vagy a takaró alatt pihegve sajnáltatnám magam. Esetleg egyszerűen becsapnám magam, azt ismételgetve: „Nyugi, menj csak lazítani a haverokkal, nincs szükséged alvásra, a munka pedig ráér holnap is.”

Ahogy Petőfi Sándorunk verséből mindannyian megtanulhattuk, „hazánk ősi jelszava”, az „ej, ráérünk arra még” egyikünk helyet sem fog rátalálni szerelemre, befoltozni a plafonon tátongó beázást, vagy megvarrni a kedvenc nadrágunkon éktelenkedő szakadást. Mi több: ha a sorstól várjuk el, hog megoldást hozzon a gondjainkra, ahelyett, hogy magunk vennénk kezünkbe az ügyeinket, a repedések az életünk falain még nagyobbak, még veszedelmesebbek lesznek. Elvi síkon mindannyian Super (wo)Manek vagyunk, és bármire képesnek érezzük magukat egy háromemeletes csokitorta elkészítésétől a szakdoga megírásán át a maraton lefutásáig. De amikor a tettek mezejére kell lépni, valahogy minden olyan… feleslegesnek tűnik. „Miért kellene kísérleteznem a konyhában, mikor itt ez van a kezemben a pizzás szórólapja?”, „Mit számít az az egy-két plusz év az egyetemen?”, „Majd ha olyanom van, lefogyok… elvégre Madonna is csak a negyven körül gyúrta ki magát. Halogatás és kifogások keresése közben „csupán” a lényeget felejtjük el: a saját álmaink megvalósításáért senki mást nem tehetünk felelőssé, csak és kizárólag saját magunkat.

“Egy cél kitűzése esetén mindig két ellentétes motívum aktiválódik bennünk: a siker elérése és a kudarc elkerülése egyszerre van jelen egy feladat végrehajtásakor.” Magyarázta nekem egyik jó barátom, Kádár Annamária, aki történetesen (szerencsémre) pszichológus. Anna szerint a sikertelenségtől, kudarctól való félelem akadályozza meg azt, hogy a terveink elérése érdekében valós erőfeszítéseket tegyünk. “Ilyenkor aktiválódik a gyerekkori, mágikus gondolkodásod: majd megoldódik, majd történik valami és sikerülni fog. Ezek a gondolatok csak pillanatnyi feszültségeid csökkentik, nem segítenek abban, hogy nekiláss feladataidnak, a célok így az újévi fogadalmak szintjén maradnak.”
Ezen a héten vizsgáld meg, mi a szorongásod, félelmed oka, mi az, ami meggátolja, hogy nekiállj a feladatod elvégzésének. Talán azért veszed rá magad olyan nehezen, mert ez nem is a te álmod, hanem a szüleidé? Vagy te is a sikertelenségtől rettegsz? Ideje, hogy végre igazán őszinte légy önmagaddal szemben. Huppanj le az ágyra, gyújts meg egy vaníliás gyertyát, tedd fel a kedvenc lemezedet, és készíts heti, havi ütemtervet, amelyben lebontod a célt részfeladatokra, majd kezd el ezek megvalósítását… nem holnaptól, mától.

Címkék: Budapest,lélek,neszeszer