Lassan tíz éve, hogy a sütés és főzés a szenvedélyemmé vált, amikor pedig három éve vegán lettem, egy új világ tárult ki előttem a konyhában. Szerencsére Matan legalább olyan jó séf, mint én. Amikor Londonban vagyok, egy biokávézónak is sütök muffinokat, a könyvem címe sem véletlenül Lélekbonbon, sőt az esküvőnkre is én főztem, 72 emberre. A Cosmopolitan főszerkesztőjével arra jutottunk, hogy 10 perc kavarás címmel minden kedden lehozom egy szimpla, egészséges és természetesen elképesztően finom étel receptjét a cosmo.hu-n.

Amikor egy kelet-londoni kávézónak készítettem muffinokat, reggelente minimum négy tálca készült, négy külömböző ízben. És bár sokan úgy képzelik, hogy a süteménykészítés olyan állapotokat idéz elő a konyhában, mintha Lady GaGa és Madonna összeverekedett volna, az igazság az, hogy cupcake-et sütni valóban kimeríti a tiz perc kavarás fogalmát.Ha most gonosz akarnék lenni, közzétennék valami puccos muffin receptet (mondjuk a citrom- vagy levendula tortácskáét) és innentől fogva időről-időre újabb muffinokkal bombáznám a népet (persze nem szó szerint, mint Lucy Liu a Charlie Angyalaiban). Én azonban megkegyelmezek, és most elárulom a nagy titkot: ha egyszer megtanulod a világ legegyszerűbb muffintésztájának receptjét, nem lesz többé szükséged útbaigazításra.

A hozzávalók, 12 darabhoz:

- két csésze liszt (ha nincs “hivatalos” csészéd, használj egy kb 2 decis bögrét)
- egy zacskó sütőpor
- egy csésze cukor (nádcukor rocks!)
- egy kiskanál fahéj
- fél csésze olaj
- egy csésze víz, vagy más folyadék (ezt később kifejtem)
- kétszer fél csésze “finomság” (ezt is később kifejtem, na)

Legyen kéznél:

- muffintepsi (a szilikonos a csúcs)

- két keverőtál: egy nagyobbacska evőkanál a keveréshez és egy kisebb adagoláshoz

Hajrá!

1. Melegítsd elő a sütőt 180 fokra.
2. Szórd ez egyik tálba a lisztet, sütőport, fahéjat, cukrot, és kutyuld őket jól össze.
3. És akkor a “finomság” is mehet bele a lisztes cuccba: ez lehet fél csésze mák és fél csésze durván tört mandula, vagy lehet akár aszalt füge apróra vágva, zabpehellyel. Gondolj a kedvenc deszertedre, és teremtsd újra a konyhában: ha Bounty-rajongó vagy, használj kókuszreszeléket és csokit, de ha a Snickers a fétised, hasznáj sós mogyorót (igen, isteni lesz), és csokis karamella cafatokat. Szárnyalljon a fantáziád!
4. A másik tálba öntsd bele az olajat, és a vizet, vagy pedig…
5. …ismét ideje kreatívnak lenni. Rajtad áll, hogy milyen muffint készítesz, de az arányokat be kell tartanod. Leírok pár variációt, te pedig indítsd be az agyad. Víz helyett az olaj mellé önthetsz narancslevet (csokival-dióval nyerő), kókusztejet (citromhéj reszelékkel, mandulával szuper), pezsgőt (fehér csokival és aranymazsolával lenyűgöző). Akár lekvárt is használhatsz, vizzel lazítva, és extra ízélményért löttyinthetsz bele egy kiskanál balzsamecetet, vanília aromát, vodkát, vagy azt a fura piát, amit karácsonyra kaptál a nénikédtől, és sosem tudtad, mihezd kezdesz majd vele.
6. Forgasd össze a két keveréket, de ne keverd túl vehemensen, mert a sütőpor már dolgozik is, hogy habosra, lazára fújja fel a tésztát. Ha brutálisan kavarsz, mint Lindsay Lohan a koktélbárban, összesik a cucc. Figyeld az állagát, kb olyannak kell lennie, mint a múlt héten közzétett hummusznak. (Ha nem azt nem készítetted el, akkor barack a fejedre.)
7. Kanalazd a tésztát a muffinformába! Ha nem szilikonosat használsz, béleld őket papírkapszlival, vagy egyszerűen csak vagdoss ki négyszögeket sütőpapírból, és béleld ki a gödröcskéket. Ne töltsd őket teljesen tele, mert a sütőben rendesen megduzzadnak majd.
8. Mielőtt benyomod a forró katlanba, gondolkozz az utolsó simításokon. Ha nem akarsz flancolni, már mehet is a sütőbe, ha visszafogott dekorra vágysz, szórd meg a tetejét valamivel, amit a tésztába tettél (tört magvak, csokimorzsa, ilyesmi), ha pedig fel akarod venni a versenyt a New York-i cool arcok kedvenc sütödéjével, a Magnolia Bakery-vel, készülj fel egy utolsó, egyperces kavarásra: neked szól a +1. pont.
9. 22 percet sülnek a muffinok, középre csúsztasd a rácsot. Minimum 15 percig NE nyisd ki a sütő ajtaját, ám ha ez után úgy látod, hogy nagyon pirul a tetejük, finoman takard le egy sütőpapírral. Ha letelt az idő, kapd ki a tepsit, es hagyd békén tíz percre, majd ügyesen szedd ki őket, és helyezd a sütikéket egy rácsra hüldögélni.
+1 …és akkor a máz: ehhez szükséged lesz egy zacskó porcukorra, és a kézügyességedre! Egy csésze porcukorba kezdj el vizet csepegtetni, de nagyon óvatosan, mert ha sok lesz, használhatatlanná válik. Folyamatosan kevergesd egy kiskanállal, egészen addig, míg krémes állagú nem lesz, mint a mascarpone. Igen, a cukor képes erre! Ha variálni akarsz rajta, színezheted pár csepp presszókávéval, citromlével, de természetes, íz nélküli ételfestékeket is vásárolhatsz, ha nagyon ráindulsz a cupcakekészítésre. Kanalazd a kihűlt muffinok tetejére, és koronázd meg őket egy szem friss eperrel, szederrel, egy kocka csokival, nád-kockacukorral, vagy amivel csak kedved szottyan.

Ezen a blogon összegyűjtve megtalálod a különlegesen finom, egyszerű, de ami talán a legfontosabb: vegán recepteket, hogy a jövőben egységesen, felcimkézve vissza lehessen őket keresni.

Bár az “esküvő” szó sokak számára egy férfi és egy nő egybekelését jelenti, és akadnak, akik szerint a “házasság” csak a heteroszexuálisok kiváltsága, én abban hiszek, hogy mindannyiunkat ugyanazok a jogok illetnek meg, köztük a szerelemhez, a családhoz való jog. Akár így gondolkodsz, akár másként, szeretettel várlak az esküvőmre, amelyet 15-én este 22.10-kor tűz műsorra a Viasat 3, a Négy Esküvő című műsor keretében. Nászajándékot – köszönjük – nem kérünk… csak egy kis toleranciát.

Hiszünk abban is, hogy úgy közszereplőkként, mint magánemberként felelősségünk, hogy hogy a barátaink és testvéreink Magyarországon megértsék: két férfi házassága sem több vagy kevesebb, mint egy heteroszexuális szerelem beteljesedése. Vegánként, környezetvédőként, tudatos vásárlóként óriási lehetőségnek tekintettem, hogy a tévénézők velünk tarthatnak életem egyik legboldogabb estéjén, hiszen mint minden nap, ezen a napon is mindent az elveink és a meggyőződéseink szerint alakítottunk. Nyitott szívvel és őszinte szeretettel várjuk a nézőket az otthonunkba így, a képernyőn keresztül.

Fájdalmas… az igazság.

“Mindannyian Isten teremtményei vagyunk – az hogy kegyelemért és méltányosságért imándkozunk, miközben tovább esszük az állatok húsát, amiket miattunk öltek meg, számomra összeegyezhetetlen. Én akkor is vegetáriánus maradnék, ha az egész világ elkezdene húst enni. Ez az én tiltakozásom a világ állapota ellen. Atomenergia, éhínség, kegyetlenségek – lépéseket kell tennünk ellenük. Az én lépésem a vegetarianizmus. És azt gondolom, hogy egy nagyon fontos lépés. Gyakran emlegetik, hogy az ember mindig is evett húst, mintha ez megbocsáthatóvá tenné, hogy továbbra is ezt tegyék. Ha ezt a logikát követjük, akkor azt sem szabadna megakadályozni, hogy ember embert öljön, hiszen ez is ősidők óta megtörténik. Az állatokkal szemben, mindenki nácivá válik… Az állatok számára ez egy örök koncentrációs tábor.”

Isaac Bashevis Singer, Nobel-díjas amerikai író

Jesszus, akkor te nyúlkaját eszel?” – kérdezik tőlem gyakorta azok, akik el sem tudják képzelni a kulináris kéjeket zsír, tojás és tejtermék nélkül. Lassan egy éve vagyok meggyőződéses vegán, és bármilyen hihetetlen, semmi sem hiányzik az asztalunkról. Sütök foszlós kalácsot, kelesztek pizzát, főzök magyaros pörkölteket és főzelékeket, imádok az indiai és mexikói ízekkel kísérletezni, és mindennél jobban szeretem, mikor egy gőzölgő, kívül ropogós, belül pedig csokoládéfolyótól duzzadó brownie-t halmozhatok fel az asztal közepére. Mivel rendszeresen kapok üzeneteket, hogy mikor osztom már meg a receptjeimet a nagyvilággal, ezért úgy határoztam, mától kezdve a finomságok is helyt kapnak itt a blogon. A brownie azért tökéletes kezdés az újonc vegánoknak, mert – szemben a flancos tortákkal és szofisztikált croissant-okkal – nem kell csinosnak lennie. Épp ellenkezőleg: minél dekadensebben omladozik, minél csábítóbban peregnek le a csokimorzsák a tálca szélén, annál biztosabb, hogy holnap ilyenkorra egy falat sem marad a desszertből. Tipikusan az az édesség, ami éppolyan rövid idő alatt fogy el, mint amilyen hamar elkészítettem. Mivel meggyőződésem, hogy a mérlegek – a fürdőszobában és a konyhában egyaránt – a Sátán cimborái, ezért én a lakás “összes termeiből” száműztem őket. Ahogy a kedvenc farmerom tökéletesen elegendő ahhoz, hogy megállapítsam, nem vittem-e túlzásba a csokoládémámort, egy egyszerű csésze is éppen elég segítség a méricskéléshez. Nagyjából két és fél decis bögrével számoljunk, de persze ez sem szentírás.

Hozzávalók

2 csésze finomliszt
½ csésze teljes kiőrlésű liszt (így ráfoghatjuk, hogy fitnesz süti)
1 tasak sütőpor
1 csipet szódabikarbóna
1 csipet só
1 rúd vanília (vagy egy löttyintésnyi aroma, ne legyünk túl sznobok – viszont akkor a nedves hozzávalókhoz adjuk majd)
50 gramm valódi holland kakaópor (ehhez viszont ragaszkodom)
50 gramm durvára tört dió vagy pekán dió
50 gramm fekete csokoládé (tudom, hogy nagy a kísértés, de a tábla másik felét tegyük félre a mázhoz…)
100 gramm margarin vagy 1 dl semleges ízű olaj (legjobb a dió)
1 dl erős eszpresszó
szénsavas ásványvíz
édesítőként pár csepp stevia / pár kanál datolyaméz / egy csésze nádcukor

A mázhoz

3 evőkanál nádcukor
3 evőkanál durvára tört dió
1 evőkanál margarin
1 evőkanál datolyaméz
50 gramm fekete csokoládé

1. A liszteket, a sót, a sütőport és a szódabikarbónát alaposan összekeverem, és belekapargászom a vaníliarúd illatos tartalmát. Hozzászitálom a kakaóport, beleszórom a diót, és egy konyhai ollóval belevagdosom az edénybe a csokoládét – nem kell, hogy egyformák legyenek, a mázlistáknak nagyobb falatka olvadó gyönyör jut majd. Ismét összekeverem a száraz összetevőket.

2. Egy másik edényben összekeverem az olvasztott margarint vagy olajat, a presszókávét – nyugodtan készíthetjük instant porból is -, és ha folyékony édesítőt használok, az is ide kerül. Ha csak cukor van otthon, azt előtte feloldom egy csésze szódavízben. A stevia egy egyelőre csak bioboltokban kapható, természetes édesítőszer, amely százszor (!!!) édesebb, mint a cukor, így néhány csepp is elég belőle. Nincs keserű utóíze, hiszen nem egy gyanús kemikália, hanem egy növény párlata, és ráadásul nem is hizlal – meggyőződésem, hogy néhány éven belül rendesen felforgatja majd az édességipart.

3. Addig is, a nedves összetevőket összekutyulom, beleöntöm a lisztes keverékbe, és fakanállal emelgetni kezdem, hogy mindenhová eljusson a folyadék. Most kezdődik a kedvenc részem! A fakanállal folyamatosan emelgetve a tésztát, óvatosan felöntöm szénsavas vízzel, egészen addig, míg olyan állaga nem lesz, mint egy csokoládéhabnak vagy pudingnak.

4. Ekkor sütőpapírral kibélelek egy nagyjából 20X30-as méretű sütőtálat, és belekanalazom a mouse-ra emlékeztető tésztát. 180 fokon, a középső rácson 15-20 perc kell neki, de ennél tovább sütni szigorúan tilos, mert kiszárad.

5. Elegáns mozdulattal kiemelem a papír fülénél fogva, és rácsra helyezem, majd sebtiben nekiállok a máznak. Felolvasztom a cukrot, és mikor már kezd megbarnulni, beleszórom a diót, majd mindet meghempergetem a karamellben. Rákanalazom a margarint – ez összerántja a karamelldarabkákat, ilyenkor kelnek életre azok a ropogós kis mini meteorok, amikre olyan jó lesz ráharapni. Ha már kicsit megnyugodott a sercegő margarin, kockákban hozzáadom a csokit, majd a mézet, és ha megolvadtak, voilá, kész is.

Én még langyosan kör alakú tálcára pakolom a brownie-t, 12 kockára vágom fel, és háromszintes piramist építek belőle, majd minden darabot meglocsolok a kissé már kihűlt karamellás-diós csokoládéfolyammal. Hadd csepegjen-csorogjon a sütik oldalán, nem az osztrák Sacher cukrászat mérnöki pontossággal szerkesztett egyen-tortáját készítjük, hanem egy bohém brownie-t! Az újkori Bábel-tornyába kóstolva vészesen közel kerülünk a mennyországhoz, de a bibliai történet tanulsága szerencsére nem veszélyeztet minket: ha van olyan szó, amelyet a világ minden pontján, minden nyelven megértünk, az nem más, mint a csokoládé!

Szülinapokra és egyéb “sátoros ünnepekre” ugyanezt a tésztát tortaformában sütöm meg. Mikor nagyjából kihűlt, két egyenlő lapra vágom éles késsel vagy damillal. A rétegek közé, illetve a torta tetejére vegán sajtkrémből, datolyamézből és egy egész tábla csokoládéból összeolvasztott krémet készítek, és attól függően, hogy kicsinek vagy nagynak készül, elegáns csokiszirmokkal vagy színes cukorkákkal díszítem.

Hatkor kelek. Ez sokaknak ijesztően hangzik, de mára rendszeressé vált, hogy – mivel Matan, a szerelmem soon-to-be doki lévén hétkor már a kórházban menti az életeket, én kipattanok az ágyból, és amit csak lehet, azt belesűrítem a reggelbe. Nemrég hallottam, hogy a Dalai Láma négy órán át készülődik reggelente… no persze nem a séróját lövi be, vagy válogat a ruhái között, hanem ilyen hosszan meditál, jógázik és köszönti a napot, mielőtt belevágna. Akárcsak Indiában, a Gangesz parton, itt, a hosszú-hosszú kilométereken át futó, fehér-homokú tengerparton is már kora hajnalban kezdődik az élet – igaz sokak számára még véget sem ért. A fövenyen andalgó szerelmespárok, a vizipipázó és sörözgető tinik felbecsülhetetlen értéken osztoznak: a tengerparti napfelkeltén. Bár ez itt mindennapos, mégis minden reggel új ámulatba ejt. Az én napom is itt indul: a kutyákkal a partra érkezünk, ahol Chopa – Sporty Spice – azonnal a vízbe veti magát, míg Özge – Posh Spice – arisztokratikusan remeg a homokon ülve, és arra gondol “Miféle víz ez? Kérek egy Eviant.” A partszakasz olyan bizarr welnness lehetőséget is tartogat, mint a különféle koreográfiák és társastáncok tanulása, de ezt főként a nyugdíjasok veszik igénybe. Én inkább Tracy Anderson edzéstervénél maradok: ezt – egy téli pihenő, és négy kiló plusz után – minden reggel elvégzem. Már a címe is kecsegtető: “How to stay sexy forever?”. A partszakasz két szabadtéri, ingyenes „edzőtermet” kínál: a színes játszótárre emlékeztető kondigépek szinte éjjel-nappal használatban vannak. Mindig akad, aki a hulló csillagok alatt szeretné levezetni a hétköznapi élet feszültségeit… már ha egyáltalán ebben a városban létezik ilyesmi.

Most épp az erkélyünkön ülök, és Rachel Bluwstein lakásának ablakát bámulom. Ne ijedjen meg senki, nem lettem kukkoló… Rachel ugyanis a legnagyobb héber nyelvű költőnő volt az ezerkilencszázas években. Csodálatos szerelmes verseit is ebben a lakásban írta. Általában kora délutánig itt ülök, és egy csésze – vegán lévén szigorúan mandulatejes – cappucinot szürcsölgetve megírom az aznapi újságcikkeimet. Legyen Cosmo, HBO Sztár, Exit, Wellness, Life&Style írás, vagy akár feljegyzések a saját könyvemhez, a “szomszédasszony” mindig ihltetet ad. Rachel élete nagyrészét jótékonysági munkával töltötte háborús árvákat ápoló otthonokban , Izrael és Palesztina területén. Talán egy nap írok neki, hogy mennyit segít nekem… és ki tudja, egy napon még egy következő könyvvé is duzzadhat a levél.

Bár sokan úgy képzelik, hogy Tel Avivban mindenki katonaruhában flangál, valójában a Fehér Város valódi divat metropolisz. Aki rendszeresen böngészi a streetstyle honlapokat, tudja, hogy a luxusboltokkal övezett Ha Medina téren a világ összes nagy divatháza képviselteti magát, a városban főként a vintage üzletek hódítanak. A Bograshov utcai tarkabarka butikokban a régi, klasszikus Ray Ban napszemüvegektől a Lindsay Lohan-féle, szándékosan kinyúlt és fakó, együtteses pólókig minden megtalálható. A Dizengoff térre érve pedig vigyáznom kell a számkra, ha magyarul beszélek: az itteni kirakodóvásáron gyakran magyar nénikék és bácsikák árusítják a családi ereklyéket, képeslapokat, és régi szemüvegkereteket. Ez a kedvenc placcom a városban. Itt áll a Kabbala Központ, a kedvenc mozim, és a “szép kis mosodám”, ahová munka után megérkezem egy nagy halom ruhával. A Dizi egyszerre vegetáriánus étterem, kávézó, önkiszogáló mosoda, és DVD kölcsönző. Míg megy a mosás, isteni saláták közül válogathatok, estére pedig kiválaszthatok egy jó kis mozit… bár én a magam részéről a fiss, ropogós Vogue-ot szoktam lapozgatni a napos teraszon.

Izrael igazi kulináris olvasztótégely: a réges-régi zsidó ételkülönlegességek mellett az arab konyha csodálatos ízeinek és az Európából érkező askenázik konyhájának is virágzó kultúrája van – pizza, tészta, fondü, és kürtős kalács is van, minden mennyiségben. A kávé pedig egyenesen lenyűgöző – a mai napig nem sikerült felfedeznem, hogyan képesek ilyen, itáliai élményeket megszégyenítő selymes habot készíteni a kapucsínóhoz. A Shuk Ha Karmel a város ételpiaca. Mivel én jobban szeretek otthon sütni-főzni, mint étterembe járni, itt szerzem be a friss zöldségeket, gyümölcsöket, magvakat, datolya-mézet, az olivabogyót… és néha egy-egy nyakláncot, gyűrűt, vagy karkötőt is. Frissen facsart gránátalma dzsúsz, ropogós kenyér és sült hagyma mesés illata keveredik a levegőben, az árusok pedig egymást túlharsogva kiáltozzák: „Mangó, mangó!”, „Spice, spice!”, vagy épp „Yeled, bo le po!”, azaz „Hé, fiú, gyere ide!”

Ami Indiában a Tantra, az Izraelben a Kabbala. A Demi Moore, Ashton Kutcher, Donna Karen és persze Madonna álltal rendseresen látogatott Kabbala Központba első alkalommal a beachről érkezve, apró shortban, és még hidrogénszőkén, ujjatlan pólóban toppantam be – de itt senki sem ítélkezik külsőségek alapján. Ma már mentorként segtítem az angolul tanuló “elsősöket”, és gazdagabb lettem egy csodálatos tanárral-baráttal, Daviddal. A Központ könyvesboltja és könyvtára mindenki számára nyitva áll, és bárki elbeszélgethet a tanárokkal asztrológiáról, számmisztikáról vagy lélekvándorlásról, az otthoni barátok pedig biztosan örülnének egy hamisítatlan vörös fonal-karkötőnek, amely a kabbalisták szerint megvéd az irigy és ítélkező tekintetektől – ráadásul még menő is.

A kultúra és az éjszakai élet Tel Avivban kéz a kézben járnak: a színházi előadásoktól a koncertekig minden esemény késő este, fél kilenc, kilenc körül kezdődik, és a gyakran a galériák is éjszakába nyúlóan tartanak nyitva. Így mire vége a kulturális feltöltődésnek, már indulhatok is táncolni. Pár napja voltam egy Madonna VS. Kylie Minogue partin, az Evita bárban minden héten tombol a ’90-es évek láz, a Laika néven hódító minimál-design bárban pedig  indie és elektro zenére mulat a csőnacis, ropilábú tinigeneráció. Mivel egy ideje nem iszom alkoholt -azt hiszem, a legutóbbi Budapesti látogatásom alatt megittam a következő egy évre szóló pia adagomat – buliba menet rendszerint megállok egy pohár energia-bombára. A Ben Gurion utca sarkán álldogáló kis bódéról, a Tamaráról fürtökben lógnak a friss gyümölcsök és zöldségek. A pultos fiú, Naor Kapulnik egy jóképű művészsrác, aki Izrael egyik leghíresebb színtévesztő művésze, így egy frissen préselt gránátalmalé mellé akár néhány virtuóz tollvonást is kérek tőle a szalvétámra…

Sokan kérdezik, hogy Tel Aviv veszélyes hely -e. Nos, a válaszom: igen. Megfog, és ne ereszt el. Gyakran mondogatom, hogy aki itt nem találja meg a lelki békéjét, annak a világ bármely más pontján mégnehezebb dolga lesz a “vadászattal”. Izraelben ugyanis jelen van a materiális, nyugati világ pörgése, és a keleti világ spiritualitása is. Indiában csodálatos másfél hónapot töltöttem, el ugyen, de ha egy párnán ülve meditálsz, lehunyt szemmel, nem nehéz nyugodtnak és emelkedettnek maradni. A kérdés, hogy mihez kezdesz majd, amikor kinyitod a szemed. Yehuda Berg szerint a spirituális fejlődés nem azt jelenti: elmenekülünk az életben fermerülő problémák elől. Nem is azt, hogy egy gyertya meggyújtásától csupa boldog és emelkedett gondolatunk támad majd. Azt jelenti, hogy felismerjük: az életünk nem hömpölyöghet tovább a saját, megszokott medrében, és úszni kezdünk, ha kell, az árral szemben is. Nekem szükségem volt arra, hogy a vízbe vessem magam – a “régi életemben” kicsit úgy éreztem magam, mint egy kísértetekkel teli lakatlan szigeten. Örökké Magyarország lesz a hazám, de az otthonomat nem vehetik körül határok. Az én “bölcsőm és majdan sírom is” az összes hegység, sivatag, tenger, tó és erdő… az egész világ.

A bejegyzés részleteket tartalmaz a Wellness magazin májusi számában megjelent cikkemből.

Találkozunk?

Ma már tudom, hogy a szamárlétrán mászva rengeteg sérülés ért: étkezési zavarokkal küzdöttem, pszichiáterhez jártam, antidepresszánssal kezeltek. Egyik énem címlapokra vágyott, a másik viszont tudta, hogy ostobaságokkal teszem egyenlővé a nevem. Hiába volt élő tévéműsorom, és mosolyogtam magazinok címlapján, a lényegi énem haldokolt, és olyasvalaki foglalta el a helyét, akit gyűlöltem. Mára megértettem, hogy a két énem remekül megfér egymás mellett… hiszen mindketten ugyanazt akarják: adni.

Persze sokaknak csípi a szemét, hogy Madonna után Steiner is villogtatja a vörös fonalat, és hazugság is volna állítanom, hogy kedvencem nem hatott rám amikor elkezdtem a Kabbalát tanulni, de nem szabad ítélkezni afelett, akik a fényt keresi, bármilyen utat válasszon. Madonna azért inspirál, mert én is a szándékos polgárpukkasztás után ébredtem rá: a célom, hogy az alagutat, amelyet exhibicionizmussal ástam ki önmagam és a közönségem között egy napon megtöltsem fénnyel. A fonal a csuklómon emlékeztet: véres verejtékkel kell dolgoznom, hogy felfedezzem saját, tiszta természetem. Jézus Krisztus, Teréz Anya, John Lennon: minden korban voltak, akik hitték, hogy a határok és a társadalmi osztályok elmosódnak, és egy lélekként élhetünk a Földön, a béke nyelvét beszélve. Ez sokak számára gejl, másoknak irreális, én viszont büszkén hiszem, hogy egy nap senki sem ismerni majd a “gyűlölet” szót.

Május óta van személyes tanárom, David Zakin, aki a nem csak spiriuális vezetőm, hanem barátom is. Olyasmiket is elmondok neki, amit korábban egy terapeutának sem, és sosem ítélkezik. Önmagamat látom benne: egy kisgyerek lelkesedésével beszél a kedvenc filmjeiről is, és a kabbalista meditációról is, amely mindennapjaim részévé vált. Részt veszek a Shabbathokon, és amellett, hogy folytatom a tanulmányaimat is, felkértek, hogy mentorként segítsem az elsősöket. Inkább vagyok a tanulók barátja, mint tanára. Nagyon izgalmas feladat, és kínosan figyelek, hogy ne erőltessem rá senkire a spirituális tanokat. Nem akarok hittérítő lenni, hisz nekem is azért adhatott sokat a Kabbala, mert nem ezo-halandzsa, vagy dogmák hosszú listája. Közben a könyvemet is megírtam, ami már a kabbalista szemléleten alapul: az újonnan szerzett tudásnak köszönhetően újraértelmeztem az életem elmúlt eseményeit. Ma már tudom, hogy felelősséggel tartozom azért, amit kimondok és teszek. A könyvem bevételének egy részével például a Kids Creating Peace szerevetet támogatom: ők arab, zsidó és keresztény gyerekeknek szerveznek közös programokat, hogy az új generáció már megértese: mindannyian „egy vérből valók vagyunk”.

Természeti katasztrófák, éhinség, boldogtalanság korát éljük. Tudjuk, hogy a harácsolás nem helyes, de lusták vagyunk szeretni. Michael Berg, a Kabbala Központ társ-igazgatója szerint ha valaki ártatlanul sínylődik a börtönben, a szabadulás terve nem időnként ugrik be neki, hanem a nap huszonnégy órájában gondolkozik, hogy juthat ki. Az emberek nagyja a saját önzése által teremtett cellában él, és csak mikor halálosan szenved, akkor akar tenni valamit ez ellen… aztán végül mégsem tesz. Én Tel Avivban kezdtem tanulmányozni a lelkem tervrajzát, és végre kiigazodom rajta. Öröm, hogy ezt továbbadhatom másoknak, talán egyszer a saját gyermekemnek is. Azt hiszem, megérett bennem a hírnévvel járó felelőségtudat, erről igyekszem nem elfeledkezni.

A cikk a Best magazinban jelent meg. A Kabbala Központ Magyarország Facebook csoportjához itt csatlakozhatsz.

“Az állatok a barátaim. És én nem eszek barátokat.” George Bernard Shaw

A vegán életmód korántsem Demi Moore, vagy valamelyik milliárdokról álmodó táplálkozási tanácsadó vívmánya. Leonardo DaVinci például egyik ritkán idézett gondolatában így vélekedik: “Kisgyermek koromban búcsút mondtam a húsevésnek, és hiszem, hogy eljő az idő, mikor úgy tekintenek majd egy állat gyilkosára, mint egy emberére”. Később Albert Einsten mondta azt, hogy szerinte semmi sem növelheti jobban az ember esélyeit a túlélésre ezen a bolygón, mint a vegán diéta. És bár az ő idejükben még senki sem foglalkozott a globális felmelegedéssel, Einstennek minden bizonnyal igaza van…

Az utóbbi években ismét refletorfénybe került a veganizmus, köszönhetően két amerikai ex-modellnek, Rory Freemannek, és Kim Barnouinnek. A provokatív Skinny Bitch (azaz „Girhes ribanc”) cím és a könyv cserfes-csajos szóhasználata egyértelműen a glossy magazin generációt célozza meg, ám az “üzenet” jóval összetettebb. Az újkori gasztro-Biblia akkor szerzett magának világhírnevet, amikor egy paparazzo Victoria Beckham kezében kapta lencsevégre. Az én konyhámban is előkelő helyet foglal el, igaz, ennek egyik oka az, hogy az én drága Ancsi barátnőmtől kaptam. Az egész világon legendás séfek emelik fel a hangjukat azért, hogy a hagyományos éttermekben se csupán párolt brokkolit szolgáljanak fel a vegán vendégeknek, és még a „húsevő” ínyencek is elismerik a vegán konyhát – Linda Long „Great Chefs Cook Vegan” című könyvére például Mautner Zsófia, a Chili és Vanilia blog és szakácskönyv szerzője hívta fel a figyelmemet.

Egyesek cukik, mások finomak

“Amit most látni fogsz, az minden rémálmádot felülmúlja” – mondja Alec Baldwin a “Meet your Meat” (azaz “Találkozz a húsoddal”) című kisfilmben. A tizenhárom perces videó – bár valóban kizárólag erős idegzetűeknek ajánlott – gyakorlatilag kötelező azoknak, akik még mindig hiszik, hogy a steak-jük egykor zöld mezőkön legelészett, a malacsültjük pedig békésen túrta a földet. Az állatok ugyanis, amelyek a tányérjainkon landolnak, soha életükben nem láttak napfényt. A csirkék jelentős része meg sem éri a napot, mikor feldolgoznák őket: a génmanipuláció következtében szívrohamban, tüdőbetegségekben pusztulnak el, vagy egyszerűen akkorára dagadnak, hogy a lábaik képtelenek tartani a súlyt. Amelyik megéri a 28. napot – ennyi idősen vágják le a baromfikat – azt nyakuknál fellógatva, élve kopasztják meg. Azok a madarak sincsenek szerencsésebb helyzetben, amelyeket tojásaikért tartanak: a zsúfoltság és a rossz körülmények hatására gyakran megtámadják egymást az állatok, ezért rutin, hogy forró pengével nyesik le a csőrüket – amely tele van idegvégződésekkel. Aki pedig úgy véli, hogy a tejtermékek fogyasztásával nem vesz részt az állatkínzásban, annak külön fejezet mutatja be, hogyan kötik középkori kínzóeszközre emlékeztető fejőgépekre a teheneket, melyek súlyos károkat tesznek bennük. Tudom, hogy iszonyú nehéz végignézni sírás nélkül, de kérlek próbáld meg – az állatokért, az emberekért, és az egészségedért.

Van középút is

Bár a magyar dietetikusok közül sokan még ma is rosszallóan csóválják a fejüket, ha a veganizmusról hallanak, a Dietetikusok Nemzetközi Szövetsége szerit a helyesen megtervezett vegán diéta minimálisra csökkenti a rák, a szívroham és sok más betegség esélyét. Egy 2003-as kutatás eredménye alapján pedig ma már felelőségteljesen ajánlható az életmód gyermekeknek, sőt, terhes kismamáknak is. Miután a vegán diéta alapját a zöldségek, gyümölcsök, teljeskiörlésű gabonák, és olajos magvak képezik, egy jól összeállított étrend fedezi a fehérje, szénhidrát, zsírszükségletünket is. Gyakran bebizonyosodik, hogy aki egy hónapon át vegán konyhát vezet, soha többé nem hiányolja egy állat testrészeit, vagy szerveit a hűtőszekrényéből. Ha azonban valaki viszolyog attól, hogy mostantól tofukrémet kanalazzon a szejtánnal megreformált nagyi-féle töltöttkáposztára, az is tehet valamit az állatok szenevedéseinek enyhítéséért. A „boldog állat” jóléti programnak köszönhetően olyan baromfit, marha, sertéshúst, és tojást vásárolhatunk, amelyek garantáltan falusi környezetből származnak. A csirkék például legalább 45 napon át kapirgáltak valódi baromfiudvarban, így amellett, hogy környezettudatosan választunk, magunkra is odafigyelünk: a szabadon tartott állat egészségesebb, és a húsa is jobb minőségű. Ha pedig valakinek nincs lehetősége tanyagazdaságoktól, bio piacokról, beszerezni az állati-eredetű élelmiszereket, az figyelheti a szupermarketekben kapható árúk cimkéjét: ma már egyre több helyen kapható “boldog csirke”, és “boldog tojás” is. Én tavaly nyár óra nem ettem húst, és vezetek vegán konyhát, két hónapja pedig teljesen áttértem a vegán életmódra. Én, aki a legnagyobb hamburgerzabáló voltam. Ha nekem sikerült – bármiféle erőfeszítés nélkül -, neked is menni fog… ha akarod.

A teljes, szerkesztett cikkemet itt olvashatod el.

Ha nem akarod tudni, hogy az általad fogyasztott csirkének pipikorában eltörik a lábait, hogy ne fejlődjenek ki az izmai, hogy géppel vágják le a csőrét, nehogy kárt tegyen a többi baromfiban, és hogy koromsötét hangárokban “nevelkedett”, miközben antibiotikumokkal tömték, ne nézd meg a filmet, amelyet a PETA készített Pam Anderson közreműködésével. Elgondolkodtató, hogy akik ostoba, szilikonmellű kurv@nak titulálják őt a bulvárhonlapok fórumain, vajon tettek -e már hasonló “ostobaságot”, mint Pam egy igazságosabb világért, és “kurv@lkodtak” -e azért, hogy ezek az állatok  méltányos módon éljenek, legalább addig a rövid ideig, míg levágják őket. Döbbenetes, hogy miközben élő állatokat elektrosokkolnak, tűzforró folyadékba mártanak, és – csak úgy mókából – ugrabugrálnak rajtuk, vagy labdaként fociznak velük a szemünk láttára, akad, aki úgy véli: a melegfelvonulás, vagy az azonosneműek házassága a világunk romlásának csimborasszója.

A buddhizmus szerint annyiszor születtünk már újra, hogy minden lény volt már az anyánk egy korábbi életünkben. Te szeretnéd, ha valaki így bánna az édesanyáddal?  Ez már rég nem az “élet nagy körforgása”… ez a halálé.

Emlékszem, kisiskolás koromban a Föld napja volt a kedvenc ünnepem: kimentünk a suli melletti kis erdőbe, fát  ültettünk, leveleket préseltünk és festettünk ki temperával. Gyermekként még nem fogtam fel, mit is jelent valójában az ózon lyuk, vagy a globális felmelegedés, izraelben azonban minden zuhanyzáskor ott motoszkál az agyamban: az ország utolsó ivóvizének utolsó csepjjeit haszáljuk. Ijesztő: míg néhány éve csupán választot életmód volt a környezettudatosság, a már a saját bőrünkön tapasztaljuk meg, milyen értékes egyetlen csepp tiszta víz, vagy egy apró, zöld falevél.

Az elmúlt években rengeteg olyan film készült, amely a bolygó már-már visszafordíthatatlan állapotára hívja fel a figyelmünket. A változáshoz olyasvalakire van szükség, aki nem csak az eszünkre, de a szívünkre is hat. És jelentem, megérkezett: lánctalpakon… hogy a következő generáció is ugyanezen a bolygón álmodhasson.

Az emberiségnek nem volt sok választása: el kellett hagynia szeretett Föld bolygóját. A szemét hegyek és a légszennyezettség hatására egyetlen virág, fa, vagy fűszál sem maradt életben. A lim-lomok eltakarítására kifejlesztett WALL-E évszázadok óta épít felhőkarcoló méretű szemétkupacokat az itt felejtett hulladékokból. Ám a sok munka mellett és a magányos esztendők alatt egészen megszerette ezt a kis elátkozott bolygót. Amikor egy kozmikus villanás kíséretében becsapódik a kietlen vidékre EVA, a kutatórobot, WALL-E úgy dönt, megismerteti az androidlányt az ő saját kis világával: a páratlan kilátással, amelyet a naplementében csillogó szemétkupacok nyújtanak, és szerelmet vall egy egy apró növénnyel, amelyről nem is sejti, mekkora értéket képvisel. EVA szó szerint bekebelezi a zöldséget, és már úton is van az űr felé, hogy elújságolja a messzi cyber világban élő, egykori Föld lakóknak: van remény. Az ezt követő űrutazás során nem csak azzal szembesülünk, hogy az emberi faj örök csecsemő-korba ragadva tengeti hamburger-zabáló életét, de az is kiderül, hogy nem mindenkinek érdeke visszatérni az anyabolygóra.  Vajon sikerül -e WALL-E-nak és EVA-nak megmenteni a Földet és azokat az embereket, akiknek szemében még mindig ott csillog a remény?

Szinte hihetetlen, hogy egy egész estét film alatt mindössze néhény mondatot hallunk, (hiszen a kis robotok afféle elektromos zümmögésekkel kommunikálnak) mégsincsen semmiféle hiányérzetünk. Persze ahogy a Kisherceg Rókája is mondta: “A beszéd csupán a félreértések forrása.” Nem tudom, mostanában hogyan is zajlik a Föld Napja a Kiserdei Általános Iskolában, ahol kilenc éves koromig koptattam a padot, de egy biztos: a szokásos kertészkedés és gesztenyebaba-faragás mellett ideje beiktatni egy kis mozizást is a kis lurkóknak. Bizonyos vagyok benne, hogy WALL-E kalandjai után mindannyian rájönnek majd: ha tenni akarunk valamit, most azonnal kell cselekednünk… hiszen a valóság még az aimált jövőképnél is kegyetlenebb:

A földet rothadó haltetemek borítják, mérgező gáz terjeng a levegőben, az emberek halálos, fertőző kórban szenvednek. Kisgyermekek hevernek az utcákon kábítószermámorban, miközben anyjuk prostituáltként próbál megélni. Egy hely, ami a térképen Mwanza néven szerepel, a valóságban azonban úgy hívják: pokol. Fájdalom, keserűség, harag, tehetetlenség, bűntudat. Ezek az érzések kavarognak bennem, amikor Hubert Sauper osztrák rendező többszörösen díjnyertes dokumentumfilmjére, a Darwin rémálmára gondolok. Végül elmossa gondolataimat egy mind fölött álló érzelem: a félelem. Félelem az önbeteljesítő jóslattól, amely így hangzik: új világ fog felemészteni bennünket, melyet mi magunk teremtettünk. És megérdemeljük.

Egy hatalmas tó, amely mögött lankás dombok emelkednek ki a földből. A szikrázó napsütésben tisztán látszanak a messze nyúló, burjánzó rizsföldek. Koromfekete szemű, megfoghatatlan szépségű lakóinak dalaiban még így él Mwanza, a Viktória-tó melletti város, ahol történetünk játszódik: “Tanzánia, Tanzánia! Szeretlek teljes szívemből!” A dalt még ma is éneklik, ám a táj alaposan megváltozott. A hatvanas években telepítették be a nílusi sügér nevű halat, amely hamarosan posványos, bűzös pocsolyává változtatta az egykor gazdag, változatos élővilággal rendelkező tavat. A ragadozó felfalta az összes, ott élő halfajt, ezzel ökológiai katasztrófát előidézve. A hatalmas kopoltyúsoktól hemzsegő tó egyszeriben új hivatást adott Mwanza lakóinak kezébe: ettől kezdve az egész város élete a halászatra épült. Ma tonnaszámra pakolják hatalmas teherszállítógépekbe az ott feldolgozott halfilét, mi pedig Európában megterített asztalnál, egy finom fehérbor kíséretében fogyasztjuk el azt, legnagyobb gondunk pedig az, hogy a bor hőmérséklete nem megfelelő. Eközben a két világ közt röpködő gépek rakodóterét már tele is pakolják, hogy induljon vissza a Viktória-tóhoz új rakományával, amely az éhbérért dolgozó tanzániaiak szerint élelmiszer, gyógyszer és életmentő segélycsomag, a tények azonban nem ilyen rózsaszínűek. A ládák fegyvereket rejtenek, amelyek a véres háborúkat látják el, még nagyobb nyomorba döntve ezzel Afrikát és lakosait. A forgatócsoportnak hála, akik hol rakodómunkásnak, hol üzletembereknek álcázva magukat bejutottak a halcsontvázakból épült labirintus legtitkosabb sikátoraiba is, megismerkedhetünk azzal a hellyel, ahol az emberek egyetlen reménye egy háború, amely felforgatja az egész világot…

Ha teheted, szerezd be A PEP! Youth kiadását, és olvasd el Kiss Imola aktivistákról szóló cikkét. Ahogy akkor is megírtuk, szomorú, hogy a gyerekkori világmegváltó terveink után a gyakorlati megvalósítás arra redukálódik, hogy mielőtt felhörpintjük a lattét a kávézóban, elmormolunk egy ajjajt a tízéves afrikai kisfiúkért, akik szedték a kávébabot. Persze ivás után már olyan szájfénnyel glancoljuk ki az ajkainkat, aminek megszületésért egerek és patkányok százai hullottak el. Gondold át, hogy szükséged van –e a száznegyvenkettedik pár cipődre, mielőtt annyi pénzt költenél rá, amennyiből egy afrikai család élelmezése egy egész évre biztosítva lenne, de akár az adó 1 %-ának felajánlása is nagy segítség lehet. Az afrikai ubuntu filozófia szerint egy egyén csak a többi emberen való segítésen keresztül válhat emberivé. Higyj benne te is: „Azért vagyok, mert vagyunk.”

Madonna szívszaggató filmje a világ egyik legszegényebb országáról

“Na jó, de, mit tehetnék én?” – a szokásos költői kérdés gyakorlatias válaszai

-Vásárolj olyan termékeket, amelyek a méltányos kereskedelem elve szerint készülnek, azaz megrendelői nem zsákmányolják ki a ruhádat varró/kávédat ültető/bútorodat farigcsáló munkásokat. A Mc Donald’s kávéja és az IKEA számos terméke ilyen, és a Zara egyes tervezői is a Fair Trade elhívatott zászlóvivői.

-Amikor csak teheted, válassz zöldséget, gyümölcsöt, vagy gabonából készült fogást hús helyett. A nagyüzeni állattartás rengeteg vizet, és energiát emészt fel. Ha tejterméket, tojást vásárolsz, válasz a “szabadon nevelt jószág” emblémát. A tanyagazdaságok nem zsúfolják össze az állatokat, és nem etetik őket vegyszerekkel tömött tápszerekkel.

-A fizetésed, vagy a zsebpénzed tíz százalékát ajánld fel egy jótékonysági szervezet javára. Mindegy, hogy százezrekről, vagy csak párszáz forintról van szó, a lényeg, hogy te is megoszd, amit kaptál az élettől.

-Ha megérett benned a tenniakarás, ne habozz, és jelentkezz önkéntesnek egy segélyszervezetnél. Afrikában, Ázsiában, de akár Magyarországon is segíthetsz ételosztáson, beteg gyerekek ápolásában, vagy tanításában. Amellett, hogy te is jobbá teszed a világot, életre szóló élményt szerezel magadnak.