A “Ligh Nigh” vendégeként Lovász Lacival beszélgettem a Lélekbonbonról.

Vissza a csónakba

“A Lélekbonbon egy olyan pillanatban talált rám – vagy én rá, ki tudja -, vagy tudod mit, találtunk egymásra, amikor egy igen hosszú és nagyon kemény “tanulós” időszak végéhez közeledtem. Illetve csak hittem, hogy ez a vége, mert gondolom te is ismered az érzés, hogy “ez megint hasonló csónak, mint amiben egyszer már ültem… akkor mi is a helyzet, mégsem azt fogtam fel az egészből amit kellet?! Jah akkor fussunk neki még egyszer, rosszul vagy jól, de majd lesz valahogy.” Szóval a lényeg köszönöm, hogy dolgozol, hogy mindezt megosztod, mármint amit lehet. Imádlak és csak ígytovább. Hatalmas dolog lehet a szabadságnak annyira a közelében lenni, ahol te vagy. Ha barát lennél most puszival köszönnék el, és tudom mit, mivel hiszem, hogy mind egy család vagyunk, így is teszek!”

Új könyv, új élet

A „Gumimatrac a Gangeszen” több mint 1.5 éve került a kezembe. Itthon voltam táppénzen, szorongásos tüneteket produkáltam egy elnyert új pozíció miatt a munkahelyemen, a megfelelési kényszer okán aggattam magamra fizikai tüneteket („stressz-betegség” a háziorvos szerint), és a tévét kapcsolgatva gondolkodtam, hogyan tovább. Ráakadtam a Reflektor TV-n az „Őszintén Szily Nórával” című műsorra, ahol éppen Veled beszélgetett. Megkönnyeztem az interjút. A Reflektor TV-n látott interjú és az emlék hatására azonnal megrendeltem online az új könyvedet, és alig 24 óra múlva már a hintaszékben olvasgattam. Nem kellett hozzá 3 óra, hogy felfaljam a könyvet. A hatása leírhatatlan volt. Erre szokták mondani, hogy „jó időben – jó helyen” – engem így ért el a könyved. Befejeztem az utolsó oldalt, felhívtam a spirituális tanító barátomat és bejelentkeztem hozzá egy időpontra. Pár héttel később a szorongásos tüneteim elmúltak, az életem gyökeres fordulatot vett. A terápia alig fél évig tartott, a változások bennem visszavonhatatlanul megindultak, a kapcsolataim minősége az emberekkel minden korábbinál jobb lett, a munkahelyemen pedig alig egy évvel később Globális Példaképpé választattak. Hiszem, hogy mindehhez a Te könyved adta meg a kezdőrúgást.”

Egy pontos, profi kritika

“Tüneményes, ahogyan ötvözi modern közérthető stílusban a tibeti buddhista hagyományt, a haszid bölcsek történeteivel, mindezt egy oly általa választott rendszerben, ami utalás Isten 72 nevére, vagyis a kabbalisták “imafolyamára”, miközben a kötet műfaji változatossága is gyönyörködtet a memoire jellegű önvallomásokon át az általa készített interjúkig, vagy a benne meghúzódó egypercesekig. Komplexitásában magával ragad, ahogyan egyszerre könnyed és mégis végtelen mélységeket rejt; vagy szórakoztató, ám mégis végtelenül bölcs, mint azok az olvasmányélmények melyekből merített, kicsit angolos (Jane Austinra való hangulati utalással kezdetben, noha mindig ott rejlik mögötte az örök példakép Virginia Wolf, vagy generációjának a populáris kultúrából szocializálódását meghatározó ikonjai) miközben minden sorában ott lüktet az útkereső álmodozó, avagy az örök vándor motívuma, a Kisherceg nyitottságával és elfogadásával.” Vér Eszter Virág, történész, ELTE BTK

A Lélekbonbon a Libri és az Ulpius Ház üzleteiben akciósan kapható, és online is megrendelheted erre a linkre kattintva.

Akárhogy is – akár tudod, mi van velem, akár nem, meg akartam írni neked ezt a levelet, mert úgy érzem, hogy mégsincs rendben minden kettőnk között. Az utóbbi időben rengeteget álmodom veled, és soha nem vagy velem kedves. Szépen kérlek, Mama, találkozzunk, és beszéljük át a dolgokat. Én nem akarok rád haragudni, nem is tudok, de nem volnék őszinte, ha azt mondanám, hogy tökéletesen tisztázottnak látom az életünket, a halálodat, és az én, nélküled töltött éveimet. Ezt az ötöt. Az első karácsony rettenetes volt. Miután a karjaim között haltál meg, és abban a csodálatos ajándékban részesülhettem, hogy veled lehettem földi életed utolsó három napján, azt hittem, hogy az elengedésben “spiller” vagyok, ahogy te mondanád. Aztán miután láttalak fénnyé változni, és a szobatársnénid azzal viccelődött, hogy Szent Péter beléd fog szeretni, valami történt. Valahogy egy pillanat alatt elfelejtettük, hogy milyen végtelenül szerencsések vagyunk, hogy átélhettük veled a csodát életedben és halálodban. Szerelmed, tanítód Papát okolta a halálodért, én pedig hónapokon át tartó tagadásban éltem. Persze együtt éltem az elveszítésed szomorúságával, de valahogy nem tudatosult bennem igazán mélyen, hogy mivel is jár az, ha nekem soha többé nem lesz Mamám, ebben az életemben legalábbis. A halálod utáni év volt az az esztendő, amikor minden megváltozott…

A levelet elolvashatod Life.hu honlapján. Békés, boldog, szerelmes, ítélet és gyűlölettől mentes, áldott ünnepeket kívánok.

Bő két és fél óra alatt írtam alá a “lélekbonbonisták” példányait, és sokan előző könyvemet, a Gumimatrac a Gangeszent is magukkal hozták, a SugarShop pedig ehető lélekbonbonokkal kényeztette a közönséget. Ha szeretnél te is egy firkantást, és mellé egy közös fotót, vagy csak egy csókot, várlak a második dedikáláson. Addig is íme néhány fotó a tegnapi eseményről, és pár kedves sor, amit az eddigi kritikusaim jegyeztek le.

“A Lélekbonbon az egyetlen olyan édesség, amely jótékony hatású és a vonalainknak sem árt. Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény.” Nesze!szer

“Megkaptam azokat a gondolatokat, amikre sok embernek szüksége lehet. Buddhista és kabbalista tanítások, amikbe belegondolva alapigazságok, de eddig a percig, amíg leírva nem olvassa az ember, nem is tudatosul. Egy-egy fejezet után félrerakva a könyvet mérlegeltem és átrágtam a hallottakat.” Zama’s blog

“Steiner Kristóf bátor ember. Igazi önmegvalósító alkat, akire akkor is figyelnünk kell, ha nem szimpatikus, amit csinál. Tehetséges, de elsősorban nem „valamihez” ért, azaz nem író, tévés vagy operaénekes, hanem inkább hangsúlyosan jelen tud lenni bárhol és bármikor. Lehet, hogy vannak nála tehetségesebbek az adott területen, de ő olyan természetességgel tud mozogni éppen aktuális közegében, hogy azt gondolhatjuk: született zseni!” Líra magazin

“Kristóf egy éve “megihletett” az Angyal történetével, akinek párducmintás szárnya volt. Ma, a könyvének a dedikálásán- amely könyvben ez a mese is szerepel- megleptem a rajz színes változatával. Jó volt látni Kristóf, és jó a könyv nagyon…” Parádi Gabi, Pumpkin Paradise

A könyvet megrendelheted itt, húsz százalék kedvezménnyel!

Man of the Year :)

Heléna ugyanis olyan fiatalt keresett, aki a magazin hasábjain mesélne szokatlan történetéről: “rossz testbe születtem”. És bár nyilvánvaló, hogy Rémusz teste épp olyan tökéletes és csodálatos, mint Isten bármely teremtményéé, úgy fest, hogy ezzel együtt egy nagy ajándékot kapott a kezébe: ki kell javítania egy apró hibát, amit félreértés ne essék, nem “odafent” vétettek. Neki ez az ösvénye, ez a feladata, ez a küldetése: vállalni, hogy felnőttként a kezébe veszi a sorsát… és néhány éven belül talán mést is. :) És hogy miért ajándék ez, nem pedig sorcsapás? Mert ha valaki képes arra, hogy az emberek ítélkezése, méregető tekintetei és megjegyzései ellenére önmaga legyen, az bármire képes ezen a világon. Hiszek benne, hogy Rémusz előtt nincs lehetetlen.

Ahogy a magazinban áll, kezdetben, mint a kislányok, pörgős szoknyában babázott Remus is, azért mindig vonzották fivérei autói is. Kamaszként pedig már biztos volt abban, hogy a fiús dolgok jobban illenek hozzá. Ezért vágyik az átalakító műtétre is.Tapsi Hapsi vagy Plútó kutya szerepét mindig szívesen vállalta gyerekkorában Remus, de már akkor is zokon vette, ha arra kérték, játssza el Piroskát. Inkább vicsorított, és a gonosz farkas bőrébe bújt. „Az internetes játékok és a csetelések alkalmával végre nem kellett magyarázkodnom, kezdetektől fogva fiúként regisztráltam, és nagyon élveztem – meséli Rémusz. – Rohantam haza a suliból, hogy végre önmagam lehessek, és az új barátaimmal játszhassak. A Harry Potter könyvek Remus Lupin professzoráról kaptam a nevem, a netes szerepjátékokban ő volt az első meghatározó, általam játszott karakter, és rám ragadt a név. Remélem, egyszer a személyimben szereplő nevem is Szabó Rémusz lehet.”5-6 évvel ezelőtt mondta ki, és vállalta fel Rémusz először nyíltan, hogy nem érzi jól magát a testében. Mára megfogalmazódott benne a műtét gondolata is.

A fiú történetével – akinek a legnagyobb vágya, hogy egyszer végre fiú mellett lehessen feminin férfi, mert meleg srácnak tartja magát – a friss Nők Lapja Pszichében találkozhatsz.

Mikor is megy a gépem? Pénteken… Jesszusom, dehát az holnap van. Azaz ma! Hajnali négy óra. Becsekkolás-kicsekkolás. “Maga csomagolta a táskáját?”, “Van a kézipoggyászban folyadék?”, “Mi a célja a látogatásának?” – a kérdésekre gépies mosollyal felelek, míg az egyenruhás kislány be nem pecsételi a 15. izraeli bélyegzőt az útlevelembe. Angliában pedig már nem is pecsételnek, amikor fesztiválokra, interjúkra érkezem… szerencsére. Máskülönben az igazolványképemen volna már csak hely. Picike adag vegakaják, aprócska zsemlékkel, híg kávéval – biccentve veszem át őket a teli szájjal vigyorgó légiutaskísérőktől, melyek közül a srácokkal valahogy minden esetben kialakul egy kis futó szemkontaktus. Ugyanaz a forgatókönyv… minden járaton.

Reggel, mikor a telefonom pittyegésére lenyomom a szundit, másodpercekig tart, míg felfogom, hol vagyok: a Londonban bérelt kisszobánkban, a Tel Aviv-i otthonunkban, vagy épp a papámnál. “Kristóf, ébresztő.” Kelteget valaki finoman. A papám az? Vagy a kedvesem? Igen, ez az édesapám… Budapesten vagyok. Gyors kávé, be a kocsiba, és irány valamelyik reggeli műsor stúdiója. Majd egy szinkronstúdió, ahol egy sorozat egész évadát vesszük fel egyetlen nap alatt… én vagyok a címszereplő magyar hangja. És közben csörög a telefon… egy régi barát hív: “Hallom, itt vagy Pesten! Mikor iszunk meg egy kisfröccsöt?” Mosolygok… “Ma este?” Ekkor már a második éjszakát vészelem túl alvás nélkül: a lapzárták nem várnak. És a barátok sem.

“És, Matannak hogy tetszik az orvos-élet?”, “Milyen lesz az új könyved?”, “Mi ez az új style?”… ugyanazok a kérdések, mintha minden ember ugyanazt a forgatókönyvet kapta volna meg, és egy válogatásra tartanék arra vonatkozóan, ki teszi fel a kérdést a legérdeklődőbb, őszintébb mosollyal… de a legtöbben valahogy nem tűnnek igazán izgatottnak. Viszont csinálunk közös fényképet… sokat. Álmosan somolygok a képeken: ezt én is szeretem. Legalább emlékezni fogok rá, hol jártam ebben a négy napban. A volt kollégák közben elmesélik: az “anyacsatornámnál” az a pletyka járja, hogy halálos beteg vagyok, és valami titokzatos kezelést kapok külföldön. Erre bizonyíték, hogy – idézem – foltokban nő a szakállam. Meg sem lepődöm.

Ma aludtam három órát… frissnek és üdének érzem magam, mielőtt betoppanok a Budapest Média Centrumba, ahol 15 tininek tartok órát. A mai feladat: egy klasszikus sztori “kibeszélő show”-s megjelenítése. Az alkalmi Mónikák és Balázsok kétségbeesetten próbálják viselkedésre bírni Mercutiót és Gollamot a Gyűrűk Urából és Simbát az Oroszlánkirályból. A “gyerekek” élvezik a játékot: őszinték és tehetségesek. Hátradőlök, amíg megérkezik az SMS: itt van értem az autó. Indulunk a Soundra forgatni a MusicPlus zenetévével, amelynek a főszerkesztője vagyok. A negyvenfokos melegben álldogálunk a sorban a bejáratnál, majd az interjúk helyszínein, míg végül a forróságtól és a fáradtságtól kidőlök egy bokorban a parton. Alszom pár órát. Csend van.

Becsekkolás-kicsekkolás. “Máris mész vissza?” – köszönt a biztonsági kérdéseket feltevő srác a reptéren, és végigpörgeti az útlevelemet. Tranzit… hatalmas kávéval a kezemben próbálom ébren tartani magam. A repülőn még be kell fejeznem egy cikket… friss, fiatalos, üde és kreatív kell, hogy legyen. Miért ne menne? Elvégre kipihentem magam tegnap, a bokor alatt. Kész… sokat kuncogtam rajta, és a mellettem ülő is bele-bele pillantott, amíg elbóbiskoltam. Leszállunk, taps a pilótának, be a taxiba, ki a taxiból… megüt a párás kánikula. Érzem a tengert. Ez feltölt energiával egy újabb pár órára. Ledobom a táskám, felnyitom a MacBookom, és írni kezdek… a Life.hu-ra még nem is írtam semmit. Berreg a ventilátor, merengek… adni akarok valami igazit. Egy darabot az életemből azoknak, akik hétről hétre “velem tartanak” az utazásokra: Medkónak, Lydiának, Gyurmának és a többieknek a fórumról. Egyszer velük is jó volna találkozni! Talán majd legközelebb, mikor hazalátogatok.

De mikor is lesz az?

Az írás a life.hu oldalán jelent meg.

Cover by Sugar Design Confectionery, and Yose Simon

Steiner Kristóf második könyve leginkább egy doboz szellemi csokoládéhoz hasonlatos: bárhol felnyithatjuk, és szemezgethetünk a hetvenkét történet, emlék, gondolat, álláspont, vagy szokatlan párbeszéd között. A „buddhista családban nevelkedett, Izraelben élő vegán, meleg kabbalista celebritás” a ráaggatott címkéket olykor leszaggatva vagy azokra önironikusan ráerősítve hol viccesen profán, hol szándékosan gejl, hol meglepően mély, és ezúttal édesen kesernyés „lélekbonbonokkal” kínálja meg azokat az olvasókat, akik a szerzővel együtt hisznek benne: miként az étel, a boldogság is csak akkor igazán finom, csak akkor valódi, ha megosztjuk valakivel.

Ha szeretnéd előrendelni húsz százalék kedvezménnyel, kattints ide, és oszd meg a linket a barátaiddal.

Red String Time with Yehuda Berg, in Budapest.

Perez Hilton neve sokak számára ismerősen csenghet: ő az a blogger, aki rendszerint botrányos nyilatkozataival, vagy a fantáziánkra nem sokat hagyó öltözékeivel vívja ki a bulvársajtó érdeklődését, olvasóit pedig időről időre rémhírekkel traktálja: a Michael Jackson-rajongókat a pop királyának hamis halálhírével rémisztgette – jóval a valós tragédia előtt -, egy alkalommal pedig dollármillióktól fosztotta meg a Spice Girls tagjait, mikor kihirdette: a lányok törölték világ körüli turnéjuk további állomásait. Perez legújabb célpontja Madonna volt: a “kultur-blogger” ugyanis elhintette: a Kabbala Központ működését adóellenőrök vizsgálják, a pletyka pedig meg sem állt a Los Angeles Times címlapjáig, és néhány nap alatt Magyarországra is eljutott…

Három esztendeje tanulok kabbalát a Tel Aviv-i és a londoni központokban, és egy évvel ezelőtt a magyarországi tanulócsoportot is útjára indítottuk, ez alatt az idő alatt pedig semmi mást nem kaptam a tanáraimtól és a tanulótársaimtól, mint feltétlen támogatást és szeretetet, én pedig mindig úgy tekintettem rájuk, mint a saját családomra. Ezt a köteléket pedig még szorosabbra fűzi, hogy néhány hónappal ezelőtt saját budapesti otthonomat adtam át használatra a központ tanulóinak és tanítóinak. Amikor kirobbant a botrány, és megkaptam az első, majd a második és a sokadik rengeteg kérdőjellel tarkított levelet a “rokonaimtól”, mély levegőt vettem, és elmosolyodtam: “A legjobbkor.” Ezen a héten csütörtökön ugyanis Demi Moore, Ashton Kucther, Donna Karan és Madonna személyes kabbalaguruja Budapestre látogat, könyvbemutató előadásának címe pedig – lám, nincsenek véletlenek – “A fájdalom célja”.

Mondják: a történelem ismétli önmagát, ám én hiszem, hogy csupán addig, amíg nem tanulunk a saját hibáinkból. Tíz évvel ezelőtt, amikor az édesapám és az édesanyám kapcsolata zátonyra futott, egy kísértetiesen hasonló eset robbantotta ki a háborút. A buddhista központ – melyet saját két kezükkel építettek fel – azzal vádolta a papámat, hogy hanyag módon kezeli a közösség pénzügyeit, ez pedig vörös posztó volt az egész baráti körünk számára. Volt, aki támogatásáról biztosította édesapámat, és persze olyanok is akadtak, akik – minden spirituális tannak ellentmondva – kőkeményen ítélkeztek felette, a harc az egykor sokak számára a béke szigetét jelentő meditációs központot is ízeire szedte. Tizenéves gyerekként úgy éreztem: azok, akik a szellemi fejlődésemért voltak felelősek, cserben hagytak. Keserű és rettenetesen mérges voltam. Amit akkor, egy évtizeddel ezelőtt sokan nem értettünk meg, ma már világos számomra: még ha csal is valaki a kártyában, az nem a játékot, sosem a játékot, hanem a játékost kompromittálja…

Most összeszorított fogak helyett széles mosollyal tekintek a jövőbe. Nem engedem meg, hogy ugyanaz, ugyanúgy, mégegyszer megtörténjen velem. Bízok a kabbala erejében, a tanáraimban, és hiszek benne, hogy a hirtelen támadt viharon keresztül erősíthetjük a szellemünket és az egymás közötti kötelékeinket, amikor pedig elvonulnak a sötét felhők, tisztább lesz az égbolt, mint valaha. Az óceán másik oldalán pedig maga Madonna is ezt teszi: egy néhány nappal ezelőtti gálaesten épp oly büszkén viselte a kabbalisták amulettjét, a vörös fonalat, mint minden nap és minden éjjel az elmúlt másfél évtizedben. Karen Berg, a Kabbala Központ alapítója egy személyes hangvételű levéllel szólította meg a hallgatókat, mondván: ez egy teszt mindannyiunk számára, hiszen próbára teszi a bizonyosságot és az elhivatottságot. Minden nehézség ajándék, hiszen emlékeztetnek minket arra, amiről a csütörtökön bemutatásra kerülő könyv, a Kabbala és a szenvedés is szól: “mindig a hajnal beköszönte előtt a legsötétebb az éjszaka.”

“Kedves Mindannyian!

Ami köröttünk történik, lehetőséget ad arra, hogy több felelősséget vegyünk a vállunkra: a Raising Malawi Nemzetközi Alapítvány vadonatúj vezetőséget és igazgatót kapott, ők és a Global Philanthropy Group nevű szervezet segíti a munkánkat a jövőben, szemben a korábbi igazgatósággal, akikkel formális volt a kapcsolatunk. És bár a korábbi vezetőség tévedéseit senki sem teheti meg nem történtté, a csapat kemény munkáját is értékelnünk kell: több ezer éhező gyermek jutott élelemhez, vízhez és ellátáshoz a szervezetnek köszönhetően. A munka persze végtelen: célunk, hogy a betegek, árvák és nélkülözni kénytelen gyermekek megkapjanak minden lehetőséget ahhoz, hogy boldog, egészséges életet élhessenek. Az évek során rengeteg nehézséggel szembesültünk már, és ahogy a korábbiakkal, a mostanival is emelt fővel nézünk szembe, és küzdjük át magunkat rajta. Minden adatot az illetékesek rendelkezésére bocsátunk, és maximális együttműködésünkről biztosítjuk a szakembereket. Ugyanez igaz a Kabbala Központ tevékenységét megkérdőjelező hivatalokra. Bármiféle hivatalos vizsgálat után feddhetetlenek és erősebbek leszünk, mint valaha.

Szeretettel: Karen Berg”

Az írás a life.hu oldalon jelent meg

“Tökre nemértem, mos’ mit kell engem bámulniii?”

1. Ne a szádat tornásztasd
Tudjuk, hogy a nyelv is egy izom, de ezt nem az edzőteremben kell megdolgoztatnod. Minél kevesebbet trécselsz vadidegenekkel, annál hamarabb letudhatod az edzésprogramodat, és csacsoghatsz a barátnőiddel a kedvenc kávézótok teraszán. És egyébként is, aki kicsit is komolyan veszi az alakját, annak ereje sincs cseverészni futás, spinning, vagy aerobic közben. „É-hésh ve-he-ledh mihújságh?”

2. A pasik nem az edzés kellékei
Igen, bármerre nézel, kigyúrt srácok gyúrnak körötted, de ez akkor sem a megfelelő alkalom arra, hogy megtaláld a herceget fehér lovon… vagy futópadon. Olvadozik a (maradék) sminked, csorog rólad a víz, és szexi mosoly helyett összeszorított fogakkal próbálod megemelni azt a nyamvadt súlyt. Nem a legromantikusabb első randi…

3. „Stop telephonin’!”
GaGának igaza van! Biztosan hiányzik a pasid, és fontos lenne megvitatni a barátnőddel, hogy mit vesztek fel az esti bulira, sőt a mamádnak is meg kéne mondani, hogy vasárnapra krumplis tésztát kérsz, de vegyél erőt magadon, és hagyd a mobilodat az öltözőben. Nem elég, hogy ha telefonálsz, nem tudsz a gyakorlataidra koncentrálni, de másokat is zavarsz, ha edzés közben órákon át hablatyolsz a semmiről unalmadban.

4 Intim szféra
Örülünk, hogy magabiztos vagy, és szereted a tested, de ez nem jelenti azt, hogy a többi lány is látni szeretné a szeméremajkaidat. Az öltözőt nem véletlenül hívják így: azért van, hogy átvedd a váltóruhád, nem azért, hogy pucéran vagdosd a körmöd, nyomkodd a mitteszereidet, vagy – a legrosszabb – szívecske fazont trimmelj magadnak. Nincs annál rémesebb, mint belépni az irodához közeli edzőterem zuhanyzójába, és látni, ahogy Saci, a produkciós menedzser anyaszült meztelenül ádáz harcot vív a narancsbőr ellen…

5. Mi folyik itt?
Vigyél magaddal törülközőt, és használd is! Hidd el, bármennyire is ki van száradva srác a szomszéd gépen, semmi szüksége arra, hogy a te izzadságodban fürödjön. És bár kutatások bizonyítják, hogy egy kissé izzadt pasi tesztoszteron-aromája bárkit őrületbe kerget, ne bízz abban, hogy ez fordítva is igaz: egy csöpögő csajszi látványától legfeljebb a takarítósrác kapja elő a szerszámát – a felmosórongyot.

6. Tükröm-tükröm…
Hiszed vagy nem, a tükrök azért veszik körül a termet, hogy lásd: helyesen végzed -e a gyakorlatokat, nem pedig azért, hogy hat perceként újraadagold az elpárolgott szájfényt, miközben 0.01 km/órás sebességgel tekersz a bicajon.

7. A jelszó „fitt”, nem pedig „outfit”
Kreppelt haj, térdzokni, és színtelen napszemüveglencse? Oké, Jane Fonda, ez nem divatfotózás, és Karl Lagerfeld sem lesz itt, hogy felfedezzen. Nyugodtan viselj normális, edzéshez való cuccokat. Egy cicanadrág és egy tank top tökéletesen megfelel. A farmert, a csőtoppot, és a Görkori Cindy-féle forrónadrágot tartogasd a strandra, vagy jelmezbálra.

Az írás a szeptemberi Cosmopolitan magazinban jelent meg.

Merengések…

A szüleim veszekedésekor mindig eljött egy pont, amikor az anyukám azt kiabálta “Paraszt vagy!”, az apukám pedig ezt: “Haggyuk má’ ezt a süket dumát, Katám!” Ez volt az ő “signature” soruk a vita során. És én mindig épp olyan élvezettel kuncogtam a konfliktusok eme egy évtizedre prolongált manifesztációján, mintha Betty Boopot nézve csapnám össze a tenyeremet, mikor kimondja: “Boop-Oop-A-Doop”.

Fotó: Péterffy Petra

Egy kis ízelítő…

Az mi az, hogy Music Plus?

A MusicPlus abszolút hiánypótló zenecsatorna lesz a hazai piacon,
ugyanis határozott célunk, hogy a szlogen – több, mint zene – valóban tükrözze a tévé arculatát.

A “zenetévé” itt is azt jelenti majd, hogy reality-k és amerikából átvett show-k futnak majd a képernyőn, a beszélgetések pedig a celebek mellműtétjeiről szólnak majd?

Nem. Leginkább pop kult adónak nevezném, a szó legjobb értelmében. Meggyőződésünk, hogy intellektuálisabb témák is lekötik a tizen-huszonéves nézőket, mint a mellműtéteikről mesélő celebek, vagy a mondvacsinált sztorik.

Juj, én is sztár akarok lenni! Lehetek nálatok műsorvezető?

Ha elég jó vagy, naná! Eleinte tematikus klipműsorokkal indulunk, de remélhetőleg néhány hónapon belül megtaláljuk a csatorna arcait – akik nem egyszerűen sztárocskák, hanem példaképek lehetnek a nézők számára. Ígérem, hamarosan többet is elárulunk a castingról.

Milyen műsorokat nézhetek majd a MusicPlusszon?

Ha megvan az álomcsapat, elindítunk egy napi talkshow-t, egy slágerlistát, egy klipkívánságműsort, és egy kultúrális programokat ajánló heti magazint is, melyben exkluzív interjúk is helyet kapnak majd, nemzetközileg elismert filmrendezőkkel, színészekkel. Egy popkultúrális hírműsort is tervezünk, ezekkel pedig visszakanyarodunk a “zenetévézés” gyökereikez: mára az ilyen típusú showkat sajnos megették a reality-k. És személyes titkos vágyam, hogy előbb-utóbb legyen egy élőben közvetített zenei műsorunk, amelyben kiváló technikai felszereltséget biztosíthatunk ahhoz, hogy a zenekarok playback nélkül is a húrok közé csaphassanak.

Hogy lehetsz főszerkesztő, ha nem is élsz az országban? Vagy ez csak amolyan névleges pozíció?

Koránt sem. 2008 óta kozmopolita életet élek: szabadúszóként dolgozom, és a laptopomon kívül csak a kreativitásomra van szükségem, ha utazom. Mivel a párom Tel Avivban orvos, Izrael, Anglia és Magyarország között ingázom, de ha épp egy izgalmas interjú lehetőség adódik New Yorkban,vagy dübörög a Fashion Week Párizsban, semmiből nem áll felpattanni egy repülőre. Ez kompromisszum kérdése: nem élek fényűző életet, nem taxizom, nem járok étterembe, nem shoppingolok. Egy szobát bérlek egy régi viktoriánus házban, kelet-Londonban, ahol összesen kilencen lakunk együtt, és minden nap otthon főzünk. Amit mások drága autóra, ruhákra, cigarettára, vagy alkoholra költenek, én elutazgatom, és összekötöm a kellemest a hasznossal: az elmúlt évek során olyan művészekkel interjúzhattam nemzetközi magazinok számára, mint Harison Ford, Rachel McAdams, Sigourney Weaver, vagy Anne Hathaway. Miután főszerkesztőként a műsorok felépítése és azok szemlézése lesz a fő feladatom, ötletelni a világon bárhol tudok, napi szinten pedig internetes konferenciákon tartjuk a kapcsolatot. A legnagyobb brandek ma már így működnek, csak egy példa: egy nagyon közeli barátom az MTV egyik főmunkatársa, és gyakorlatilag sosem tartózkodik egy országban egy hétnél tovább.

Nem gerinctelen dolog, hogy az egykori anyacsatornád konkurenciájának útját egyengeted?

Sok médiaguruval ellentétben én abban hiszek, hogy az úgynevezett konkurens médiumok ádáz harc helyett erősíthetik egymást. A 1Music Chanel főszerkesztője, Nagy Zoli az egyik mentorom volt, amikor húszévesen belecsöppentem a televíziózás világába, a Vivára pedig egész életemben egyfajta otthonként tekintek majd. Ahogy mondani szokás: sosem piszkítanék bele abba a tálba, amiből korábban ettem.

Most, hogy már menő, itellektuális lapoknak is írsz, és az emberek végre kezdenek kicsit komolyan venni nem rossz lépés megint a tini közönség felé fordulni?

Amikor a Vivához kerültem, nagyon szerettem, hogy nem csak diszkókba és klubokba, hanem kiállításokra, színházi próbákra is ellátogattunk, hogy a délutáni talkshowba olyan témák is belefértek, mint például az, hogy melyik sztárnak melyik a kedvenc verse, regénye, vagy hogy egy egész műsor épült arra, hogy a fiatal tinik megtanulják a helyén kezelni saját felnőtté válásukat. Kicsit ezt az “old school” koncepciót szeretném visszahozni, mai köntösbe bújtatba. Mary Poppins azt énekelte: “Egy kis kanál cukorral lemegy az orvosság.”, és én is hiszek abban, hogy egy kis “cukormázba” bújtatva olyan témák is lekötik a nézőket, amelyeket szárazon tálalva talán dacból elutasítanának. Amikor pár hónapja a Ludwig Műzeumban tartottam előadást a Fashion Video Festiválon, a szakmai nap házigazdája popkultúra szakértőként konferált fel. Ez nagyon hízelgő számomra, ugyanis mindig is úgy gondoltam a pop kultúrára, mint egyfajta urbanizációs forradalmi eszközre: legyen szó az Abba platform cipőíről, a Spice Gilrs “Girlpower” mániájáról, vagy Madonna és Britney hirhedt csókjától, ami egy adott korban nonszensznek és felszínesnek tűnik, néhány évtized távlatából már a népszerű kultúra mérföldkövévé válik. Célom az, hogy felnőhessen egy olyan generáció, melynek tagjai megértik, hogy igenis megfér egymés mellett az IPodunkon Britney Spears, a Rolling Stones és Bartók Béla is. Andy Warhol óta tudjuk, hogy a pop egyfajta “tudatos naivitást” csempész a komolykodni próbáló világunkba, erre pedig lássuk be, mindannyiunknak szükségünk van.

Kattanj rá a MusicPlus hivatalos Facebookjáta itt.