Archívum: 'lélek'


Szüless újjá, most!

Írta feb 12 2013

Tegnap izgalmas éjszakám volt: a Kedves(em) éjszakai ügyeletes volt a kórház gyermekosztályán, ilyenkor pedig általában vagy belevetem magam az éjszakába a barátokkal, vagy otthon maradok, gyertyát gyújtok, és egy kicsit elbeszélgetek magammal.

Kirándultunk 

Nos, most ez utóbbi volt esedékes: az elmúlt hetekben egyre gyakrabban éreztem úgy, hogy a vállamon ólómsúlyként elterülő nehézségek felemésztenek: képtelen voltam aludni, de folyton fáradt voltam, és 12-16 órákat átugrottam evés nélkül, mert előző este annyira telekajáltam magam, hogy mozdulni sem bírtam. A személyes életképtelenségem alaposan rányomra a bélyeget a mindennapok hangulatára: lassan bizonytalanná váltam abban, hogy vannak – e igazi barátaim – hiszen ha lennének, nem érezném magam ilyen nyomorultul, és szerelmes vagyok –e egyáltalán, hiszen ha az volnék, nem lennék ilyen boldogtalan. A spirálon lefelé csúszva azon kaptam magam, hogy már semmit sem tartok be azok közül a „szabályok” közül, amelyekről pontosan tudtam már – annyi összeomlás és felépülés után-, hogy az életem alappillérei. Hanyagoltam a meditációt, a kutyák sétái napról napra rövidebbek lettek, a kis fűszerkert a konyhaablakban elkezdett kiszáradni, a szennyesláda gyakorlatilag ontotta magából a mosandó ruhákat, a testmozgás pedig kimerült abban, hogy néha rászántam magam, hogy vegyek egy üveg bort a vacsorához – de még ezt se túl gyakran, mert a bolt három egész saroknyira van innen.

Aztán elérkeztem – pontosabban lezuhantam – a következő, még alacsonyabb szintre: látva, hogy az életem alig másfél hét alatt atomjaira hullott, és tükörbe nézni sincs kedvem, annyira elégedetlen vagyok önmagammal, körülnéztem, és kerestem egy bűnbakot. Mit egyet… minél több, annál jobb! Könnyedén meggyőztem magam, hogy a gondok abból fakadnak, hogy a párom heti kétszer éjszakai ügyeletes, minden reggel hatkor kelünk, amikor pedig hazaér, fáradt, és elalszik a kanapén. „Hogy mer elaludni a kanapén, amikor én 28 órája várok rá?” Egyszerű volt beépíteni a panaszáradatba azt is, hogy Tel Avivban mindenki sznob hipszter, ezért nincsenek is elmélyült barátságaim. (Ami egyébként nem igaz, de a „félelem és rettegés labirintus” mélyén már régen nem tudtam, mi igaz és mi nem. És nem is érdekelt.) Végül arról is sikerült meggyőznöm magam, hogy a lelki fejlődésnek semmi értelme, hiszen ha ennyi év kabbala tanulás után ilyen mélyre tudok kerülni, akkor mi értelme annyi energiát fektetni a pozitív gondolodásba, mások feltétel nélküli elfogadásába és a reakcióim kordában tartására. Tombolni, zokogni akartam, el akartam költözni, meg akartam halni, meg akartam semmisülni, és ha lett volna rajtam valahol egy „off” gomb, tuti megnyomtam volna.

Szerencsénkre nincs rajtunk efféle gomb… van viszont egy másik, amely sokkal hasznosabb – és erre találtam rá tegnap éjszaka. Mindannyiukon van egy képzeletbeli „re-start” gomb, amellyel minden újra kezdhetünk, magunk mögött hagyva az őrületet, zavarodottságot, félelmeket és bizonytalanságot – csak meg kell tanulnunk használni azt. Belefutottam ugyanis egy dokumentumfilmbe, amelynek a címe „A minden-teória”. A narrátor részletesen elmagyarázta, hogyan is történik meg az agyunkban a „forgalmi dugó”, amikor rápörgünk egy problémára: minél többet foglalkozunk valamivel, az agyunknak annál nagyobb része „áll rá” a problémára, míg végül egy komplett hitrendszert alkot, ellehetetlenítve az új, friss és pozitív gondolatok megszületését. Ezek a hitrendszerek azok, amelyek lehetetlenné teszik, hogy kilépjünk a saját szenvedésünkből – valahol, valamikor elkezdtünk egy kicsit szenvedni, majd egyre több apróság adódott hozzá a küszködéshez, míg végül lett egy rossz napunk, amiből pocsék hét lett, és így tovább. És mivel az agyunk arra van programozva, hogy segítsen minket a túlélésben, bármilyen őrültséget csinálunk is, előbb utóbb képesek leszünk egy ideologiát gyártani: miért is viselkedünk úgy, ahogy. A tinilány, aki megszökik otthonról, és végül az utcasarkon köt ki, az édesanyját vádolja az élete kisiklásáért. A férfi, aki kárt tesz magában, mert képtelen elfogadni saját homoszexualitását, a vallását és a neveltetését teszi felelőssé. A feleség, aki egy másik férfiról fantáziál, úgy érzi: ha a férje lovagiasabb, kedvesebb, figyelmesebb, szálkásabb, fiatalabb, akármilyenebb lenne, nem „kényszerülne rá” a titkos álmodozásra.

Mindig van kit hibáztatni. Mindig van lejjebb. Mindig újra elbotolhatunk, eleshetünk, és a földre kerülhetünk. Viszont mindig van lehetőségünk arra, hogy szétrombolva az agyunkat lefoglaló, vírusként terjedő hitrendszereket, megnyomjuk a „re-set” gombot. Mondd ki hangosan: „Nincs jelentőssége.” Ne érts félre, nem próbálom elbagatellizálni a gondjaidat, egyszerűen csak azt mondom: az önsajnálat, a harag, a bosszúvágy, a félelem, a gyűlölet, a sértődöttség, az irgység és a féltékenység még soha senkit nem vezetett sehová – hacsak nem egy még a korábbinál is fájdalmasabb élethelyzetbe. Ha pedig azt hiszed, hogy a múltad örökké követni fog, vagy hogy a jövőd előre megírt és nincs befolyásod rá. Jó ha tudod: a tudósok szerint annak köszönhetően, hogy a sejtjeink folyamatosan megújulnak, és az agyunk neuronjai folyamatosan új kapcsolatokat létesítenek, valójában minden másodpercben vadiúj emberek vagyunk. Te, aki ennek az írásnak az utolsó mondatait értelmezed, nem ugyanaz vagy, aki belekezdett a cikk olvasásába. Rombold le a gondolataidat, a lelkedet, a testedet börtönbe záró, rossz tapasztalatokon alapuló hitrendszereket – még ma. Ha nem megy elsőre, próbáld újra, újra, és újra. Mire a nap végére érsz, rájösz majd: a születés és a halál között kismillió apró születésen és halálon megyünk keresztül.
Üdvözöllek a Földön! Marha jó hely, szeretni fogod. Na, mihez kezdesz vadiúj életed első percével?

Ébreszd fel a világot!

Írta feb 06 2013

Ha te is gyakran hallgatod a szüleidtől, hogy “én már nem tudok, és nem is akarok változni”, és a spirituális fáradtságuk lassan téged is megfertőz, vagy ha néha úgy érzed, hogy felesleges nagy fába vágnod a fejszédet, hiszen az erőfeszítéseid senkit sem érdekelnek, valószínűleg neked is jól jön majd egy kis “lelki felvilágosítás”. Egyik kedvenc blogom a Simple Light – azaz Egyszerű Fény -, amelyet Karen Berg, az Isten is visel rúzst című nemzetközi bestseller szerzője vezet hétről hétre. Az előző héten egy különösen inspiráló bejegyzést tett közzé…

Mary Kate and Ashley

“Hallottál már Malala Yousufzairól, a bátor, tizennégyéves pakisztáni lányról, akit a Tálibok fejbe lőttek, mert nem volt hajlandó elfogadni, hogy a fiatal nők nem járhatnak iskolába? Malala az elmúlt néhány évben egy blogot vezetett azokról az igazságtalanságokról, amiket lányként, fiatal nőként át kellett átélnie Pakisztánba – ezzel akart másokat is arra inspirálni, hogy mellé álljanak, és felemeljék a hangjukat a saját jogaik mellett. Tavaly novemberben ez a blog megnyerte Pakisztán első Nobel-béke-díját Malala nem félt semmitől: az életét is kockára tette azért, amiben szívből hitt.” – írja Karen. A lánykát zsenge kora ellenére máris a világ vezető politikai aktivistái között tartják számon, és amíg ő egy angliai kórházban lábadozik, szabadságharcosok százezrei csatlakoztaktaka az “Én vagyok Malala!” kampányhoz.
Miközben a tragédiáért felelős tálib terrorszervzet már bejelentette: megtalálják és megölik a lányt, bárhol legyen is a világban, egyre többen kelnek Malala védelmére: legutóbb Selena Gomez emelte fel a hangját, mondván: “Fontos, hogy egyre több olyan ember van a világon, aki mer kiállni azért, amiben hisz. Malala is ilyen, pedig még csak tizennégy esztendős. Példakép ő mindannyiunk számára. Nagyon szorítok neki, hogy mielőbb felépüljön, és hamar feldolgozza aszörnyűséget, ami vele történt.”. Mára az egész bolygó megtanulta Malala nevét, és a Föld minden egyes országában milliók tekintete fordult Pakisztán felé. Egy kicsi lány megváltoztatta a nagy világot.

Karen Berg szerint spirituális szempontból mind kapcsolatban vagyunk egymással. Amikor egy ember megváltoztatja a tudatát, a gondolkodásmódját, vagy az életét, az egy másik emberben is elindít valamit a világ másik oldalán: “Amikor minden ember felismeri, hogy nem csupán a saját sorsát, de az egész világot képes megváltoztatni a gondolkodásával és a tetteivel, akkor a kollektív tudatosság segíteni fog egy egészséges társadalom létrehozásában.” Ha tehát hajlamos vagy azt mondani magadnak: “Minek változzak meg? Ez az őrült világ úgy is kikészít majd.”, jó ha tudod: ha te nem teszel meg mindent, hogy a világunk job hellyé változzon, ugyanezt mástól sem várhatod el. “ A Simple Light blog éppen ezért egy kis lelki “házi feladatot” is ad olvasóinak: “Kérdezzük mag magunktól, hogy az életünk mely területén hitetjük el magunkkal, hogy túl jelentéktelenek vagyunk ahhoz, hogy változtassunk valamin? Mitől félünk és mi tart vissza minket a cselekvéstől? Hogyan tudunk többet adni a világnak? Ha feltesszük magunknak ezeket a kérdéseket és meg is válaszoljuk őket, majd hajlandóak vagyunk lépéseket is tenni értük, akkor képesek leszünk használni a Skorpió energiáját, amely egy sokkal magasabb szintre emel majd minket.”

Érdekes, hogy hogy az amerikai elnökválasztás mindig a skorpió havában zajlik – ahogy most is. Ez koránt sem véletlen. A skorpió idején ugyanis eljön az ideje, hogy elbúcsúzzunk minden hamisságtól az életünkben, és megerősítsünk mindent, ami valódi. Az Univerzum ilyenkor mindannyiunknak lehetőséget, hogy a saját kezünkbe vegyük a sorsunkat. Bármily hihetetlenül hangzik is, az életünk bármely területén képesek vagyunk változtatásra – ahol pedig úgy érezzük, hogy valaki más irányítja a sorsunkat, hogy kiszolgáltatottak és tehetetlenek vagyunk, ott különösen fontos, hogy a sarkunkra álljunk. Gyakran mondom a barátaimnak, akik a pasijukra/barátnőjükre panaszkodnak: mindenkivel úgy bánnak, ahogy ő engedi, elviseli, hogy bánjanak vele.
Ez a törvény nem csak a romantikus kapcsolatokra vonatkozik. Ez az élet egyik legfontosabb alap igazsága, legyen szó a karrierünkről, a családi életünkről, vagy a társadalomban betöltött szerepünkről.

A félelmet cseréljük fel bátorságra, a hitetlenséget bizonyonyosságra, a szkepticizmust őszinte lelkesedésre! Tartozunk ennyivel Malala Yousufzainak, az egész világnak, és persze önmagunknak is.

Boldog hanukarácsonyt!

Írta dec 08 2012

Megérkezett a december, ilyenkor pedig mindannyiunk szíve csordultig telik szeretettel, és arra gondolunk: mit adhatnánk azoknak, akik fontosak nekünk – persze nem csak fizikai szinten. Jóllehet, sokak fülében furcsán cseng, egy buddhista szellemben nevelt, Tel Avivban élő fiú, áhitatosan díszíti a fát, és csomagolja az ajándékokat, de számomra mindez sokkal inkább a szeretetről és a nosztalgiáról szól, mintsem bármiféle valláshoz kapcsolódó áhítatról.

2011, Izraelben ünnepeltünk

Az olyan, egész világot lázban tartó ünnepek, mint a karácsony, olyasvalamire hatnak, amelyre a tudomány nélkülünk, “kis emberek” nélkül képtelen volna: a kollektív tudatra. Ez egy olyan szint, ahol mindannyian képesek csodákat tenni. Az adventtal csaknem egy időben esedékes hanuka – függetlenül bármiféle vallástól vagy felekezettől – a csodák ünnepe. A hagyomány szerint egy picike olaj, amely csupán egyetlen napig loboghatott volna, elegendő volt ahhoz, hogy nyolc napon át életben tartsa a tüzet a szent gyertyatartóban – az emberek hitének, bizonyosságának köszönhetően. Ez ellentmondott minden fizikai törvénynek, mégis megtörténhetett, mert azon az éjszakán a sok lélek egyként ragyogott. Ez nem más, mint a kollektív tudat ereje. Éppen ezért a téli ünnepek időszaka a legnagyszerűbb arra, hogy csodákat tegyünk a saját életünkben és másokéban egyaránt. A december – a nyilas hava – a csodák, az áldás és a fény hava: ilyenkor mindent megkaphatunk, amire valaha vágyakoztunk. Ám ilyenkor is emlékeznünk kell rá, hogy az ajándékok sokszor nem egy masnival átkötött dobozban érkeznek, hanem nehézségek és kihívások formájában. Az ünnepek alatt különösen fontos, hogy tudatosítsuk magunkban az igaz hálát: ha nem becsüljük meg a minket körülvevő ajándékokat, az ünnep-hozta áldások hamarabb eltűnnek, mint a hótakaró hátsó kertünkből. Bár szépséges a zsúfolt bevásárlóközpontban, műhóval lefújt, zenélő izzókkal és üveggömbökkel teleaggatott karácsonyfa, ám az erdőben, hóval borított ágakkal, tobozokkal ékes fenyőfa még gyönyörűbb. Sokszor észre sem vesszük, hogy olyasmit próbálunk különlegessé varázsolni, ami valójában eredendően tökéletes volt.

2010, Londonban ért a karácsony. A képen Diego macskánk, naná, hogy az ünnepi asztalon

Nem az számít, hogy ebben az időszakban Jézus Krisztus születésének napjáról, a nyolc napon át égő olaj, a Hanuka csodájáról, vagy szimplán csak az épp az év leghosszabb éjszakáiról emlékezünk meg, ahogy azt a napkultusz követői tették egykor. Ami fontos, hogy az ünnep ne az őrült vásárlásról, a másokkal és magunkkal szemben támasztott elvárásokról, vagy a féktelen lakomákról szóljon, hanem az önzetlen, feltétel nélküli szeretetről, és a békét-hozó, határtalan fényről. Emlékeztessük magunkat minden korty ital, minden falat étel, sőt, minden kimondott szó előtt: mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy ez a világosság az egész világot beragyogja! Ebben az időszakban, amikor a boltok csillogó kirakatai őrült vásárlásra, a megfelelési kényszerünk pedig maximalizmusra és perfekcionizmusra csábít minket a legfontosabb talán – és ez sokaknak furcsán hangozhat – az, hogy adjunk alább az elvárásainkból. Nem kell ahhoz karácsonynak, vagy hanukának lenni, hogy depresszióba zuhanjunk, mint ahogy ahhoz sem, hogy eufórikus boldogságban ússzunk. Ez a hét betűs szó valójában épp olyan napot jelöl, mint az összes többi: nem azért, mert ez is egy átlagos hétköznap, hanem azért, mert minden egyes nap áldott. Minden egyes nap ünnep – nem csak decemberben. Néha nehéz nem elfeledkezni róla, hogy a boldogság lehetősége mindig velünk van. Amikor minden a kedvünk szerint történik, világosan látjuk, milyen szerencsések vagyunk, de amint egy árnyalattal sötétebb lesz a világunk, már el is felejtjük, hogy mi magunk vagyunk a Fény forrásai.

2010, London – séta a parkban, szenteste

“Ez az én decemberem lesz!” – olvastam a havas sugárutakról és korcsolyázó balerinákról megosztott képek alatti üzenetet, amint elmúlt éjfél, és a bronz vörös november ezüstös decemberbe fordult át. Kinéztem az ablakon: zöldellő lombok és apró, rózsaszín bárányfelhők… itt, Tel Avivban bizony nyoma sincs az ünneplésnek. Napközben 20-25 fokra is felmegy a hőmérséklet, karácsonyfát pedig csak az oroszok lakta negyedben lehet látni – de az is inkább emlékeztet egy Mekis gyerekzsúr díszleteire. Eszembe jutott, ahogy ropogott a hó a sárga csizmám talpa alatt Csillaghegyen, ahol felnőttem, ahogy a Mama öles mozdulatokkal keverte a krumplipürét, mert csak úgy szerettem, ha “nincs benne golyó”, és ahogy a Papával sétálgatva csodáltam a “lecsó színú lámpák” fényét… így neveztem kiskoromban a vörösesen izzó utcai lámpákat. Hiányozni kezdett, ahogy húszévesen – már a saját lakásomban a Szív utcában – szégyentelen mennyiségű dekorációval aggattam tele az otthonomat, és a barátaimmal Disney filmeket nézve bevackoltuk magunkat a kanapéra, miközben Neo Citránt kortyolgattunk – pedig nem is voltunk betegek, csak a “feeling” kedvéért. Egyszeriben mindez olyan távolinak és lehetetlennek tűnt, hogy – bár igyekeztem egy külső szemlélő számára nyilván meglehetősen mókás – ajakbiggyesztéssel megakadályozni, végül kicsordultak a könnyeim.

2012, Tel Aviv – karácsonyfa dekorálás 20 fokban

Ma reggel hat körül arra ébredtem, hogy valami fahéjas- narancsos illat csiklandozza az orromat, de nem tulajdonítottam különösebben nagy jelentőséget neki, mert szinte biztos voltam benne, hogy álmodom. Aztán néhány perccel később – amikor már egészen közel éreztem magamhoz az aromát – kinyitottam a szemem. A kedvesem egy kandírozott narancshéjat tartott a kezében – közvetlenül az orrom alatt -, én pedig reflex-szerűen kiharaptam az ujjai közül és elmosolyodtam. “Hmm…!” – értékeltem szavak nélkül a csodálatos ébredést, ő pedig így felelt. “Sajnos nincs több… mert a nagy részük a karácsonyi muffinban van, a sütőben.” Felültem az ágyban – a vitrinszekrényen gyertya pisklákolt, a bakelit lemezjátszóból pedig a Euritmics “Winter Wonderland”-je muzsikált. A csücsörítés újra utolért… és már folytak is a könnyeim, de ezúttal örömömben. “Még szerencse, hogy eszembe jutott, hogy itt a december! Másként elmúlt volna az elseje, a másodika, a hatodika, a huszadika… anélkül, hogy ünnepeltünk volna.” mondta Matan, és az asztalra tette a fahéjas kávét, majd megjegyezte: “Szereznünk kellene két karácsonyi bögrét. Megbízhatlak ezzel a feladattal?” Világossá vált: bár egy szóval sem említettem neki az előző éjszaka démonjait, ő értette. Pedig – tekintettel arra, hogy Izraelben született – neki a karácsony annyi, amit tőlem “tanult” az elmúlt hat év során. És bár első pillantásra úgy tűnhet, hogy ez lényegtelen külsőségekről szól, számomra világos volt: a kedvesem tényleg kristálytisztán látja, mi is a karácsony lényege. Az egymásra való odafigyelés, a törődés, és szeretteink szépséges lelkének becézgetése, alkalmanként pedig a sebek begyógyítása – szeretettel.

2011, Budapest, New York kávéház, szenteste – ide “szöktünk” a barátokkal vacsora után

A legszebb az egészben azonban mégiscsak az, hogy ha előző éjszaka nem érzem azt az óriási ürességet a szívemben, akkor másnap reggel feleennyire sem tudtam volna értékelni a narancsos-mandulás muffint. Talán felkeltem volna, és azt mondtam volna: “Karácsony?! De ragyog a nap odakinn, menjünk le a partra!” Ám hála a röpke kétségbeesésemnek a szívem sokkal több szépség, boldogság, gyengédség, szeretet, fény befogadására volt képes. Ekkor értettem meg: minél nagyobb űr keletkezik bennünk egy-egy krízishelyzetben, annál több hála fér belénk. Azon pedig már szinte meg sem lepődtem, hogy miután megnyitottam a mail postafiokomat szembesültem vele: a Kabbala Központ napi útravalója így szólt… “A zűrzavaros és aggasztónak tűnő pillanatokban vannak elrejtve a legnagyobb áldások.” Ha bizonyosak vagyunk az Univerzum rendjében, akkor fedezzük, milyen igaza van Yehuda Bergnek, aki – bármi történjen is éppen – azt tanítja: „Ez is érted van. A Fény azt akarja, ami a legjobb nekünk. Mindig.”

Fényességes ünnepeket mindenkinek!

(A bejegyzés a Nesze!szer blognak írt ünnepi írásaimból született. Minden vasárnap este új “Heti Útjelző” a neszeszer.blog.hu címen.)

Meghívó – Érezd a Hanuka varázsát és örömét.

E nyolc nap során hatalmas mennyiségű Fény áll rendelkezésünkre: a csodák karnyújtásnyira vannak, és ezt a tudatunkban is érezzük. A kabbala szerint ilyenkor a rejtett Fény (vagy ha’ganuz) feltárul mindannyiunk előtt. Ez az univerzális ünnep egy kozmikus időkapu, mely nyolc varázslatos napig nyitva áll. A gyertyák fényében kabbalisztikus meditációkkal elénk tárulhat az az élet, amire vágyunk, és amit megérdemlünk. Bár saját magunkért is meditálunk, de egyúttal az energia és fény csatornáivá is válunk, hogy ezek az egész világot beragyoghassa a Fény. A Hanuka nemcsak a gyertyagyújtásról szól, hanem arról, hogy belépünk a csodák birodalmába.

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A LONDONI KABBALA KÖZPONTBÓL: 2012. DECEMBER 8-16. A gyertyagyújtások időpontjai:

December 8. szombat 20:30
December 9. vasárnap 18:00
December 10. hétfő 20:00
December 11. kedd 19:30
December 12. szerda 19:00
December 13. csütörtök 21:30
December 14. péntek 16:00
December 15. szombat 18:00

Regisztráció itt! Ár: 10 Euro a 8 napra / INGYENES a www.UKabbalah.com PREMIUM tagsággal rendelkezőknek

-