Archívum: 'lélek'


Szüless újjá, most!

Írta feb 12 2013

Tegnap izgalmas éjszakám volt: a Kedves(em) éjszakai ügyeletes volt a kórház gyermekosztályán, ilyenkor pedig általában vagy belevetem magam az éjszakába a barátokkal, vagy otthon maradok, gyertyát gyújtok, és egy kicsit elbeszélgetek magammal.

Kirándultunk 

Nos, most ez utóbbi volt esedékes: az elmúlt hetekben egyre gyakrabban éreztem úgy, hogy a vállamon ólómsúlyként elterülő nehézségek felemésztenek: képtelen voltam aludni, de folyton fáradt voltam, és 12-16 órákat átugrottam evés nélkül, mert előző este annyira telekajáltam magam, hogy mozdulni sem bírtam. A személyes életképtelenségem alaposan rányomra a bélyeget a mindennapok hangulatára: lassan bizonytalanná váltam abban, hogy vannak – e igazi barátaim – hiszen ha lennének, nem érezném magam ilyen nyomorultul, és szerelmes vagyok –e egyáltalán, hiszen ha az volnék, nem lennék ilyen boldogtalan. A spirálon lefelé csúszva azon kaptam magam, hogy már semmit sem tartok be azok közül a „szabályok” közül, amelyekről pontosan tudtam már – annyi összeomlás és felépülés után-, hogy az életem alappillérei. Hanyagoltam a meditációt, a kutyák sétái napról napra rövidebbek lettek, a kis fűszerkert a konyhaablakban elkezdett kiszáradni, a szennyesláda gyakorlatilag ontotta magából a mosandó ruhákat, a testmozgás pedig kimerült abban, hogy néha rászántam magam, hogy vegyek egy üveg bort a vacsorához – de még ezt se túl gyakran, mert a bolt három egész saroknyira van innen.

Aztán elérkeztem – pontosabban lezuhantam – a következő, még alacsonyabb szintre: látva, hogy az életem alig másfél hét alatt atomjaira hullott, és tükörbe nézni sincs kedvem, annyira elégedetlen vagyok önmagammal, körülnéztem, és kerestem egy bűnbakot. Mit egyet… minél több, annál jobb! Könnyedén meggyőztem magam, hogy a gondok abból fakadnak, hogy a párom heti kétszer éjszakai ügyeletes, minden reggel hatkor kelünk, amikor pedig hazaér, fáradt, és elalszik a kanapén. „Hogy mer elaludni a kanapén, amikor én 28 órája várok rá?” Egyszerű volt beépíteni a panaszáradatba azt is, hogy Tel Avivban mindenki sznob hipszter, ezért nincsenek is elmélyült barátságaim. (Ami egyébként nem igaz, de a „félelem és rettegés labirintus” mélyén már régen nem tudtam, mi igaz és mi nem. És nem is érdekelt.) Végül arról is sikerült meggyőznöm magam, hogy a lelki fejlődésnek semmi értelme, hiszen ha ennyi év kabbala tanulás után ilyen mélyre tudok kerülni, akkor mi értelme annyi energiát fektetni a pozitív gondolodásba, mások feltétel nélküli elfogadásába és a reakcióim kordában tartására. Tombolni, zokogni akartam, el akartam költözni, meg akartam halni, meg akartam semmisülni, és ha lett volna rajtam valahol egy „off” gomb, tuti megnyomtam volna.

Szerencsénkre nincs rajtunk efféle gomb… van viszont egy másik, amely sokkal hasznosabb – és erre találtam rá tegnap éjszaka. Mindannyiukon van egy képzeletbeli „re-start” gomb, amellyel minden újra kezdhetünk, magunk mögött hagyva az őrületet, zavarodottságot, félelmeket és bizonytalanságot – csak meg kell tanulnunk használni azt. Belefutottam ugyanis egy dokumentumfilmbe, amelynek a címe „A minden-teória”. A narrátor részletesen elmagyarázta, hogyan is történik meg az agyunkban a „forgalmi dugó”, amikor rápörgünk egy problémára: minél többet foglalkozunk valamivel, az agyunknak annál nagyobb része „áll rá” a problémára, míg végül egy komplett hitrendszert alkot, ellehetetlenítve az új, friss és pozitív gondolatok megszületését. Ezek a hitrendszerek azok, amelyek lehetetlenné teszik, hogy kilépjünk a saját szenvedésünkből – valahol, valamikor elkezdtünk egy kicsit szenvedni, majd egyre több apróság adódott hozzá a küszködéshez, míg végül lett egy rossz napunk, amiből pocsék hét lett, és így tovább. És mivel az agyunk arra van programozva, hogy segítsen minket a túlélésben, bármilyen őrültséget csinálunk is, előbb utóbb képesek leszünk egy ideologiát gyártani: miért is viselkedünk úgy, ahogy. A tinilány, aki megszökik otthonról, és végül az utcasarkon köt ki, az édesanyját vádolja az élete kisiklásáért. A férfi, aki kárt tesz magában, mert képtelen elfogadni saját homoszexualitását, a vallását és a neveltetését teszi felelőssé. A feleség, aki egy másik férfiról fantáziál, úgy érzi: ha a férje lovagiasabb, kedvesebb, figyelmesebb, szálkásabb, fiatalabb, akármilyenebb lenne, nem „kényszerülne rá” a titkos álmodozásra.

Mindig van kit hibáztatni. Mindig van lejjebb. Mindig újra elbotolhatunk, eleshetünk, és a földre kerülhetünk. Viszont mindig van lehetőségünk arra, hogy szétrombolva az agyunkat lefoglaló, vírusként terjedő hitrendszereket, megnyomjuk a „re-set” gombot. Mondd ki hangosan: „Nincs jelentőssége.” Ne érts félre, nem próbálom elbagatellizálni a gondjaidat, egyszerűen csak azt mondom: az önsajnálat, a harag, a bosszúvágy, a félelem, a gyűlölet, a sértődöttség, az irgység és a féltékenység még soha senkit nem vezetett sehová – hacsak nem egy még a korábbinál is fájdalmasabb élethelyzetbe. Ha pedig azt hiszed, hogy a múltad örökké követni fog, vagy hogy a jövőd előre megírt és nincs befolyásod rá. Jó ha tudod: a tudósok szerint annak köszönhetően, hogy a sejtjeink folyamatosan megújulnak, és az agyunk neuronjai folyamatosan új kapcsolatokat létesítenek, valójában minden másodpercben vadiúj emberek vagyunk. Te, aki ennek az írásnak az utolsó mondatait értelmezed, nem ugyanaz vagy, aki belekezdett a cikk olvasásába. Rombold le a gondolataidat, a lelkedet, a testedet börtönbe záró, rossz tapasztalatokon alapuló hitrendszereket – még ma. Ha nem megy elsőre, próbáld újra, újra, és újra. Mire a nap végére érsz, rájösz majd: a születés és a halál között kismillió apró születésen és halálon megyünk keresztül.
Üdvözöllek a Földön! Marha jó hely, szeretni fogod. Na, mihez kezdesz vadiúj életed első percével?

Ébreszd fel a világot!

Írta feb 06 2013

Ha te is gyakran hallgatod a szüleidtől, hogy “én már nem tudok, és nem is akarok változni”, és a spirituális fáradtságuk lassan téged is megfertőz, vagy ha néha úgy érzed, hogy felesleges nagy fába vágnod a fejszédet, hiszen az erőfeszítéseid senkit sem érdekelnek, valószínűleg neked is jól jön majd egy kis “lelki felvilágosítás”. Egyik kedvenc blogom a Simple Light – azaz Egyszerű Fény -, amelyet Karen Berg, az Isten is visel rúzst című nemzetközi bestseller szerzője vezet hétről hétre. Az előző héten egy különösen inspiráló bejegyzést tett közzé…

Mary Kate and Ashley

“Hallottál már Malala Yousufzairól, a bátor, tizennégyéves pakisztáni lányról, akit a Tálibok fejbe lőttek, mert nem volt hajlandó elfogadni, hogy a fiatal nők nem járhatnak iskolába? Malala az elmúlt néhány évben egy blogot vezetett azokról az igazságtalanságokról, amiket lányként, fiatal nőként át kellett átélnie Pakisztánba – ezzel akart másokat is arra inspirálni, hogy mellé álljanak, és felemeljék a hangjukat a saját jogaik mellett. Tavaly novemberben ez a blog megnyerte Pakisztán első Nobel-béke-díját Malala nem félt semmitől: az életét is kockára tette azért, amiben szívből hitt.” – írja Karen. A lánykát zsenge kora ellenére máris a világ vezető politikai aktivistái között tartják számon, és amíg ő egy angliai kórházban lábadozik, szabadságharcosok százezrei csatlakoztaktaka az “Én vagyok Malala!” kampányhoz.
Miközben a tragédiáért felelős tálib terrorszervzet már bejelentette: megtalálják és megölik a lányt, bárhol legyen is a világban, egyre többen kelnek Malala védelmére: legutóbb Selena Gomez emelte fel a hangját, mondván: “Fontos, hogy egyre több olyan ember van a világon, aki mer kiállni azért, amiben hisz. Malala is ilyen, pedig még csak tizennégy esztendős. Példakép ő mindannyiunk számára. Nagyon szorítok neki, hogy mielőbb felépüljön, és hamar feldolgozza aszörnyűséget, ami vele történt.”. Mára az egész bolygó megtanulta Malala nevét, és a Föld minden egyes országában milliók tekintete fordult Pakisztán felé. Egy kicsi lány megváltoztatta a nagy világot.

Karen Berg szerint spirituális szempontból mind kapcsolatban vagyunk egymással. Amikor egy ember megváltoztatja a tudatát, a gondolkodásmódját, vagy az életét, az egy másik emberben is elindít valamit a világ másik oldalán: “Amikor minden ember felismeri, hogy nem csupán a saját sorsát, de az egész világot képes megváltoztatni a gondolkodásával és a tetteivel, akkor a kollektív tudatosság segíteni fog egy egészséges társadalom létrehozásában.” Ha tehát hajlamos vagy azt mondani magadnak: “Minek változzak meg? Ez az őrült világ úgy is kikészít majd.”, jó ha tudod: ha te nem teszel meg mindent, hogy a világunk job hellyé változzon, ugyanezt mástól sem várhatod el. “ A Simple Light blog éppen ezért egy kis lelki “házi feladatot” is ad olvasóinak: “Kérdezzük mag magunktól, hogy az életünk mely területén hitetjük el magunkkal, hogy túl jelentéktelenek vagyunk ahhoz, hogy változtassunk valamin? Mitől félünk és mi tart vissza minket a cselekvéstől? Hogyan tudunk többet adni a világnak? Ha feltesszük magunknak ezeket a kérdéseket és meg is válaszoljuk őket, majd hajlandóak vagyunk lépéseket is tenni értük, akkor képesek leszünk használni a Skorpió energiáját, amely egy sokkal magasabb szintre emel majd minket.”

Érdekes, hogy hogy az amerikai elnökválasztás mindig a skorpió havában zajlik – ahogy most is. Ez koránt sem véletlen. A skorpió idején ugyanis eljön az ideje, hogy elbúcsúzzunk minden hamisságtól az életünkben, és megerősítsünk mindent, ami valódi. Az Univerzum ilyenkor mindannyiunknak lehetőséget, hogy a saját kezünkbe vegyük a sorsunkat. Bármily hihetetlenül hangzik is, az életünk bármely területén képesek vagyunk változtatásra – ahol pedig úgy érezzük, hogy valaki más irányítja a sorsunkat, hogy kiszolgáltatottak és tehetetlenek vagyunk, ott különösen fontos, hogy a sarkunkra álljunk. Gyakran mondom a barátaimnak, akik a pasijukra/barátnőjükre panaszkodnak: mindenkivel úgy bánnak, ahogy ő engedi, elviseli, hogy bánjanak vele.
Ez a törvény nem csak a romantikus kapcsolatokra vonatkozik. Ez az élet egyik legfontosabb alap igazsága, legyen szó a karrierünkről, a családi életünkről, vagy a társadalomban betöltött szerepünkről.

A félelmet cseréljük fel bátorságra, a hitetlenséget bizonyonyosságra, a szkepticizmust őszinte lelkesedésre! Tartozunk ennyivel Malala Yousufzainak, az egész világnak, és persze önmagunknak is.

Mazal Tov, Palesztína!

Írta nov 30 2012

Miközben a friss eper és a ropogós bagett illata betöltötte a levegőt, a szomszédos művészpiacról pedig a Kék Duna Keringő dallamfoszlányai szűrődtek be, a háborúról és a békéről beszélgettünk barátaimmal.

Az egyik barátom pilóta – ez pedig azt jelenti, hogy számtalanszor repült már Gáza felett -, és miután elolvasta az írásaimat a nyolc napon át tartó oda-vissza lövöldözésről, azt mondta: “Igazad van, de azért tudnod kell: akárhogy is ragozzuk, és akárkinek a hibája is, és akármennyire is próbáljuk elkerülni, ártatlan emberek is meghalnak odaát – és valóban, köztük gyerekek is. És mivel ez is a valóság része, fontos, hogy erről is tudjon a világ. Mondhatjuk azt, hogy ‘nincs más lehetőségünk’, ezzel együtt a felelősséget vállalnunk kell.” Elmesélte, hogy sokszor órákat várnak, mielőtt tüzet nyitnak, hogy bizonyos legyen: csaka célpont sérül meg, senki más, majd könnybelábadt szemmel folytatta. “Nekem a mostani háborúban nem kellett megölnöm senkit, de ezt csupán annak köszönhetem, hog szerencsés voltam. Viszont azok, akik öltek, épp ilyen emberek, mint én, és iszonyúan megviseli, tönkreteszi őket, amikor terrorista likvidálása, egy rakéta raktár, vagy egy csempészalagút lebombázása civil áldozatokkal jár.”

Barátom szerint a megegyezés a Palesztínokkal már évtizedek óta 90%-ban “kész”, és a maradék 10%-on megy a vita. Ám mivel Netanyau erősen nacionalista kormányt vezet, kevés az esély arra, hogy az ő érája alatt kiegyezés szülessen, nem beszélve arról, hogy nyilvánvaló: a Gázát irányító Hamasznak esze ágában sincsen alkudozni, ők vért, zsidó vért akarnak. A Cisz-Jordániai palesztín vezetés viszont a békés megoldások híve – ezért a tényt, hogy tegnap este Palesztína közelebb került ahhoz, hogy valódi ország legyen, mindannyian örömmel fogadtuk. Elsősorban azért, mert talán egy lépéssel közelebb kerültünk a békéhez – és ahhoz, hogy ne keljen sem ölni, sem pedig meghalni a háborúban. És persze azért is, mert szépen lassan eljutunk oda, hogy ha nem áll jól a palesztínok szénája, nem lehet majd Izraelt hibáztatni mindenért.

Az a 138 állam, amely támogatta szavazatával a Pelsztín Nemzeti Hatóságokat, biztosan tudja, mekkora felelősséget vállalt. Palesztínának ugyanis most kutya kötelessége lesz megvédenie a népét a Hamasz terroristáitól, munkahelyeket, infrastruktúrát, oktatást és otthonokat biztosítani a rászorulóknak. És persze az is feladatuk lesz, hogy gondoskodjanak róla: egyetlen rakéta se zuhanjon Izraelre Gázából. Ha pedig az – akár még éveken át elhúzódó – határ-viták Izraellel fontosabbak, mint a fent felsorolt kötelességek, akkor Palesztína még sajnos nincs kész arra, hogy államként funkcionáljon. De legyünk pozitívak. Emberséggel, felelősségvállalással- és a 138 őket támogató állam segítségével, akiktől remélem nem csak egy kurta “igen”-re, hanem folyamatos támogatásra számíthatnak – menni fog.

Mazal Tov, Palesztína.

-