Ágnes Dei

Írta feb 16 2010

Seszták Ágnesről egészen negyed órával ezelőttig azt sem tudtam, hogy létezik. Ez azért van, mert én a magam részéről nem olvasok el olyan fórumokat, vagy újságcikkeket, amelyeknek a személye, vagy a témái nem foglalkoztatnak. Ő azonban szemmel láthatóan tudja ki vagyok, hiszen legutóbbi, a Magyar Nemzetnek írt cikkében arról panaszkodik, hogy nem randiztam a fiával…

saFemme Fatale…

Mindezt persze szarkasztikusan, hiszen ha megtörtént volna, valószínűleg engem már bérgyilkosok feszítenének horogkeresztre. A teljes cikket – legnagyobb bánatomra – nem olvastam, ezért ha valaki elküldené nekem, hálás volnék. Figyelmeztetés heteroszexuális olvasóknak: ha valakinek 10 kilónál könnyebb kutyája van, és néhány ostoba általánosítás megingathatja a férfiasságában az inkább ne olvasson tovább…

“Benézek a fiam szekrényébe. Fekete nadrágok, kikönyökölt fekete pulóverek, fekete cipők, fekete pólók, sámándobok, pálinkák, számítógépek, szintetizátorok, súlyzók, szertedobált zoknihadak.”

Nos, én nem is a melegek, hanem pusztán a férfi nem nevében irulok-pirulok Ágnes asszony szavait olvasva. 2010-ben komolyan ezzel azonosítjuk be az erősebbik nemet? Minél rendetlenebb valaki, annál macsóbb? Srácok, remélem tetszik a nektek leosztott szerep. Ha nem feketét viseltek, vagy ha nincs kitérdesedve a gatyátok, máris gyanús, hogy undorító, ocsmány fartúrók vagytok. És családellenesek is. Piha! Ez az egyetlen mondat ráadásul ötven évvel veti vissza a nők egyenjogúságáért vívott harcot: a nőstény elégedetten mosolyoghat, mert az alfahím egészséges pédány, hiszen zoknigalacsinokat és pálinkásüvegket hagy szanaszét, és súlyzója is van. Arra pedig nem is tudok gombot varrni, hogy ha nincs sámándob a szekrényemben fiú létemre, akkor freak vagyok… Megyek is és beszerzek egy didzseridut, meg egy fekete tűsarkút…

“Aztán az elmúlt évek árnyai: a Tündék, Zsuzsák, Encsik, Lillák, Emesék. Sem egy Steiner Kristóf, sem egy öleb, sem néhány baba vagy legalább egy fodros szoknya.”

Árnyak… kissé ijesztő. Én a szekrényemet ruhatárolásra használom, nem pedig a Kékszakállú Herceg várának kicsinyített másaként üzemel. Persze emlékeim azért nekem is vannak emlékeim, és nem csak Tamásoktól, Zsoltoktól, Ernőktől, Laciktól, hanem a barátaimtól. Azoktól az emberektől, akiket szeretek, legyen szó fiúkról, lányokról, melegekről vagy heteroszexuálisokról. Erről ráadásul egy korábbi bejegyzésem jut eszembe: miért legyezgeti egy anya büszkeségét  egy anya számára, hogy a fia mekkora kan? Ha a lánya szekrényében lenne ennyi “árny”, arra is büszke lenne? Vagy ez is a heteroszexuális férfiak privilégiuma, mint a zoknihajigálás?…

“Elszúrtam, már az óvodában el lett rontva minden, amikor az óvónők nem kentek le egyet a sok mihaszna fiúnak, akik indiánost, rendőröst játszottak, vagy a homokpogácsák szétrugdalásával múlatták az időt.”

Agyness komolyan azt gondolja, hogy én valójában gombfocizni akartam a barbizás helyett, csak jól rámeröltették a babákat? Furcsa, ha egy anya úgy gondolja, hogy ha a kisfia jobban szeret a lányokkal ugrókötelezni, mint a fiúkkal űrhajósat játszani, annak igenis a kezébe kell adni a G.I.Joe-t, hogy “Fiam, te nem leszel buzi, mert én nem ilyennek képzeltelek.”? Én még beszélni se tudtam, de lila nadrágot akartam neonsárga csillagokkal, ha pedig az oviban egy labda megközelített, undorral húztam arrébb a lábam, és már szaladtam is a csajokkal virágot kötni. Senki nem eröltette rám, és senki nem is tiltotta meg. Hogy a Little Britain klasszikusát idézzem: “I’m a gay, get over it!”…

“Azt évek óta és Szetey Gábor gerlicebúgása óta különösen tudjuk, hogy a kormány, ha nem is mindig nyíltan, de rejtve konok hadjáratot folytat a kétszülős családok felbomlásáért. A volt miniszterelnök és neje demonstratív részvétele a ízléstelen homoszexuális-felvonuláson, a heteroszexuálisok folytonos gúnyolása, a család ócsárlása mind jelezték azt, hogy ide modern, semleges nemű csecsemők kellenek, akik maguk döntik el a nemüket, férfiak vagy nők akarnak lenni.”

Megígértem, hogy ezen az oldalon nem fogunk politizálni, de ezt nem véleményként, hanem tényként állítom: minden politikusnak ott a helye egy olyan eseményen, amely az egresszió, az erőszak, és a kirekesztettség ellen küzd. Legyen szó romákról, határon túli magyarokról, vagy melegekről, a jó politikus feladata az egységre való törekvés. Izraelben szélsőjobbos politikusok is felszólaltak a tavaly nyári melegmészárlást követő gyűlésen, és mind támogatásukról biztosították a szivárványszínben és csillámporban úszó tömeget. Szerintem az izlést pedig hagyjuk ki ebből, mert ha belemegyünk, akkor első körben egy jó fodrászt javasolnék.

Összességében pedig –  nem kimondottan Lady Seszták szavaira reagálva, hanem nagy általánosságban – annyit tudok mondani: szomorú, hogy egyesek a homoszexualitást családellenességgel azonosítják – én a magam részéről a családomat mindennél fontosabbnak tartom, és minden vágyam, hogy a párommal örökbefogadhassak egy gyermeket, akit szeretetre, együttérzésre és elfogadásra nevelhetünk – nem homoszexualitásra. Szomorú, ha egy politikus szándékosan bőszíti azokat az embereket, akik csalódottak, és bűnbakot keresnek. Szomorú, hogy valaki önreklámnak használja a nevemet anélkül, hogy valaha egyetlen szót is beszélt volna velem, olvasta volna a könyvemet, vagy ismerné a szakmai hátteremet. Szomorú, hogy valaki a férfias férfiak mellett kampányol, miközben ő maga annyira nőies, mint az inotai aluminium kohó.

Az egyetlen vidám dolog ebben az egészben, hogy mindez engem tökéletesen hidegen hagy… upsz, bocsánat… melegen.

47 hozzászólás : “Ágnes Dei”

  1. bandie 16 feb, 2010 11:10

    Nagyon kemény. Ha megkapod a cikket, tedd fel légy szíves, kíváncsi vagyok rá.

  2. Cegg 16 feb, 2010 11:25

    Ágnes következő heti témája lehetne Lady GaGa, az illuminati puppet.

    Teljesen zavaros ez az egész. Nem lehet nem foglalkozni vele?

  3. fetisa 16 feb, 2010 11:50

    Mr.Sesztáknak kizárólagosan a magam nevében küldeném Lilly Allen F.. you című számát és mindenkinek,aki szereti:-D

  4. fetisa 16 feb, 2010 11:56

    Gratulálok!Amúgy kizárólagosan a magam nevében küldeném a hölgynek Lilli Allen ide illő dalát…és mindenkinek,aki szereti:-D

  5. imola 16 feb, 2010 12:19

    “inotai alumíniumkohó” :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
    szakadok (tudom, nem túl konstruktív komment, bocsánat)

  6. nangpa 16 feb, 2010 12:59

    ok,de ne bantsd.ne sertsd.ne keveredj a bulijaba,ne legy az ellenpontja. azt akarja,abbol nyer erot a negativitasahoz.orizd meg a kedvessegedet.ezzel adj neki uj perspektivat onmagaval kapcsolatban.segits neki szepen letezni azzal hogy szepen letezel…… h.h dalai lama mondta: tukorkep vagyok mint a hold a vizen.ha engem latsz,ki probalok jo ember lenni,onmagad lasd….szoval a koho meg ilyesmi nem kell …szerintem.leszamitva ha neki pont ez segit.

  7. Krel 16 feb, 2010 13:11

    Nagyon szimpatikus hölgy, innen gratulálok neki, hátha olvassa a blogod.

  8. hitomi 16 feb, 2010 13:34

    ez nagyon tetszett, Kristóf. ügyes, talpraesett, okos és sziporkázó írás. csak így tovább ;)

    a frusztrált, gyaníthatóan akut szexuális kielégületlenségben szenvedő Ági nénit pedig esetleg elkaphatná egy igazi, százötven kilós, szőrös, hónalj-, sör- és pörköltszagú macsó. (bár gyanítom, neki már az úthenger sem használna…)

  9. Mejuchedet 16 feb, 2010 13:39

    Áááááááááááááá nagyon jó ez az írásod, meg az a fej a nőnek :D :D :D

  10. sofie0430 16 feb, 2010 14:36

    én kiskoromban műanyag katonákkal háborúztam és verseny autókkal autóversenyt játszottam a bátyámmal , ezen az elven most leszbikus lettem?!
    hihetetlen, hogy milyen ostoba emberek vannak…

  11. Attila 16 feb, 2010 15:47

    Nagyon örülnék neki,ha mindenk,velem egyetemben a kukira és a puncira is gerjedne,remélem akkor megszűnne a buzibántás,melegverés,mondjuk az antiszemitizmus,és a cigányverés nem,de talán az emberiség elmozdulna abbol a ma jellemző kibaszott álláspontrol,hogy bántsunk valakit pusztán azért,mert fiu létére a kukit szereti? Mert mint elöl írtam ,mindenki szeretne mindent:)és nincs is jobb annál,mint őrülten kielégülve nem egymás ellen,hanem egymással lenne a jelszó.sajnálom,mindez csak utópia!

  12. Attila 16 feb, 2010 16:04

    Az inotai aluminium kohó pompás hasonlat Kristóf,de ne bántsuk már Ágnest:)) a soraid olvasása után Ágnes képére mentem,hogy valóban látok e hasonlóságot, s a véleményem bi srácként,hogy a kép láttán szexuális izgalomba nem kerültem,most akkor mi vagyok?::::)

  13. aviade* 16 feb, 2010 17:06

    szerintem Attila egy igényes ember vagy. (: Ez a nő meg… talán jobb, ha nem mondunk rá semmit. (;

  14. Krel 16 feb, 2010 17:14

    Kicsit körülnéztem ágnes témában, hogy ki is ő valójában. Meg kell hagyni, hogy nem semmi írásai vannak. De hagyjuk is mert tényleg nehéz ilyen mélységekbe ereszkedni. Mindenesetre egy mondat azért megfogott ami szerintem mindennél jobban leírja ennek a nőnek a lelkét a következő. Ezt Andrassew Iván blogjában olvastam: “Egy hozzám valamikor nagyon közel álló asszony együtt, egy szobában dolgozott vele a szerkesztőségben. Amikor terhes lett, boldogan újságolta a kollegáknak. Mindenki ujjongott, persze. Seszták Ágnes a következőt tudta mondani a hír hallatán: „De ugye tudod, hogy nem minden gyerek születik egészségesen?!”

  15. Remus 16 feb, 2010 18:00

    Attila: szvsz normális XD

    nade különben… nem kell törődni az ilyen emberekkel. mármint az olyanokkal, akiknek valahogy jól esik gyűlölködni, meg kirekeszteni mindenfélét a saját életükből. ettől csak ők lesznek szegényebbek, hogy beskatulyázzák magukat és a környezetüket, és nem engedik be a számtalan érdekes és lenyűgöző dolgot a világukba.
    meg hát ne feledjük: mi csak látunk egy képet, meg olvasunk cikkfoszlányokat, de… nekik meg önmagukal kell leélnie az egész életüket…

  16. Judit 16 feb, 2010 19:11

    Kissé leírta magát előttem a hölgy… Kristóf, tetszik, ahogy lereagáltad a cikket… Azt hiszem az előttem szólók nevében is elmondhatom, hogy becsülünk és szeretünk téged, úgy ahogy van…. Nem hinném, hogy a szeretetet tudná befolyásolni a tény, hogy meleg vagy, vagy akármi…

  17. Dave 16 feb, 2010 19:32

    A Magyar Nemzet honlapján az Archívumban még nincs ez a bizonyos cikk fent, de reméljük mihamarabb felkerül. Úgyhogy majd lesd azt Kristóf.
    A hölgyemény felfogásához pedig csak gratulálni tudok..

  18. happiness_finder 16 feb, 2010 20:00

    ügyi vagy Kristóf:)
    am furcsa a nő felfogása…
    az én szekrényemben csupa színes holmi lapul:) sárga, narancs, piros, fehér. asszem egyetlen egy fekete nadrágom van, amit szoktam hordani. akkor most én is?:D
    plusz marhára hidegen hagy a pálinka (szoktam inni, de nincs dugikészlet a szobámban:)), nincs súlyzó sem a szekrényemben.
    A hölgy(?) fejtegetése szerint a magyar pasik, srácok, cukipofik és férfiak kb 45%-a meleg:) majd minden plázaboy, akik csak színesben flangálnak, plusz az összes vékony pasi. jah és az antialkoholisták, vagy azok akik nem otthon tartják a piát a büdös zokniik mellett. Jah és ha adsz magadra és rendet tartasz a szobádban, ha nem is meleg de süti mindenképpen vagy.
    Kíváncsi vagyok, hogy a leszbikusokról mi a véleménye:D

  19. Atysh 16 feb, 2010 21:53

    Szia Kristóf!! Nekünk megvan a Magyar Nemzet hétfői száma, amiben publikálta ez a fasuna Ági a teljes cikket :D. Ha gondolod be tom neked scan-nelni . . .
    Na ??

  20. csabb 16 feb, 2010 22:02

    ….azt hittem, ez valami vicc. De annak sem rossz.

  21. Attila 16 feb, 2010 22:39

    Basszus,egy több jel…Én ellentétben akik azt tartják a zseni átlát a káosz felett rendet tartok a szobámban, az egész házban,nem iszom,mert míg ittam,megvadultam:)tehát a budizokni mellett nincs pálesz:)sulyzom sincs,basszus,Ágnes lekörvonalazott::::)))
    A kohótól nem bírok szabadulni,akkorákat röhögök,
    Mint a Bikini mondta:fejem a lábam közt ülök a nyakamon homokkal teli a szám,szép vagyok ,mosolygok rád….

  22. Solvejg 16 feb, 2010 23:10

    a barátom lakása sokkal rendezettebb mint az enyém, nem baszott át/meg az elmúlt években kismillió lányt, rohadtul jól állnak rajta a piros ingek, irtó jó stílusa van, nem szereti a focit és hetero.(ezt naponta bizonyítja;) ) legjobb barátom lakása iszonyatosan rendetlen, imádja a focit, utálja a koktélokat, a sört viszont vedeli, nem érdeki a divat és meleg. Kérdezném Seszták Ágnest, az ő kis világába ezek az srácok akkor bele sem férnek?!

  23. gwh 17 feb, 2010 01:23

    Hihetetlen hogy bizonyos dolgok és egyéb, teljesen más nehézségek vállalása micsoda indulatokat válthat ki egyesekből – alaptalanul.

  24. Emoke 17 feb, 2010 04:08

    Atysh, lécci másold be ide a teljes cikket, ha megvan. Köszike:)
    Amúgy bírom, mikor arról beszélnek, hogy ha melegek házasságot köthetnek, akkor a heteró házasságok hitelessége csorbul. Nem ez a jó kifejezés, de nem jut eszembe a jó. Könyörgöm, ha te Kristóf -vagy bárki, aki meleg -megházasodsz, attól az én házasságom már miért kárhozna el?
    Amikor meg gyerekeket akartunk, egy meleg sem állt közénk, hogy mit is gondolunk mi. Mit képzelünk, hogy utódokat akarunk világra hozni.
    Nem szeretném, ha a fiaim nagy kanok lennének. Egyszerűen örülni fogok neki, ha párjuk lesz és kész. Örülni fogok, ha lesz unokám, aztán ennyi.
    És voltam azon az ízléstelen homoszexuális-felvonuláson. És örültem, hogy ott voltam. Remélem, idén is feljutok.
    Kristóf holnap feladom a levelet, megkésve bár, de nem törve. semmiképpen sem:-) Előre is boldog szülinapot neked!!! Amúgy hallottam, hogy egyenlőre nem lesz esküvő, de első a gyerek. És ha csak egyikötök fogadja is örökbe, akkor is csak ketten fogjátok nevelni, nem igaz?:-)

    üdv.

  25. Rita 17 feb, 2010 10:02

    Ez a nő full frusztrált az már biztos de legalábbis nincsen rendben magával. Egyértelmű jeleit tudnám felsorolni, hogy mennyi önértékelési problémája van (lehet). Az ilyen típusú emberekkel nem érdemes foglalkozni. Rendben van és egyetértek Kristóf felháborodásával és vmennyire hangot kell adni az ellenvéleménynek de sajnos azt gondolom, hogy süket fülekre találunk. Erre van egy jó hasonlatom: hiába akarod megmagyarázni egy siket embernek, hogy Beethoven mennyire qrvajó../ez kissé Beethovenre nézve ugyan paradox de igaz./
    (elnézést kérek a siketektől)
    Szal az aluminium kohóra csak rá kell nézni, hogy mennyire Nő azért mert puncija van. Uff.

  26. Attila 17 feb, 2010 11:06

    Solvejg! Nagyon tetszett az írásod,tök jő,hogy ilyen sokszínű barátaid vannak,de komolyan.

  27. martin 17 feb, 2010 12:24

    Ez mellett a cikk mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Egy nő miért lesz ennyire melegellenes, ezt sajnos nem értem. Vannak, akik különb otthont, biztonságot tudnak teremteni meleg pár létükre, mint némely heteró pár. Sok ismerősöm van, és van köztük boldog “család” ahol két apuka nevel tökéletes szeretetben gyermeket, nem tudom miért kell így be skatulyázni a melegeket . Sajnos elég sokszor lehet hasonló megnyilvánulásokat olvasni, és amíg az írók nem hagynak fel a népuszítással,bocsánat a szóért, addig nem is fogják elfogadni az emberek másságát. Pedig minden ember egyformának születik,legyen az zsidó vagy katolikus heteró vagy meleg.

  28. Franka 17 feb, 2010 12:38

    Kedves Kristóf! Nagyon szimpatikus vagy az írásaid alapján, de ha nem lennél az, akkor is megdöbbentene egy ilyen ágnesasszony-féle iromány. Mindig újra és újra megdöbbenek az emberi ostobaságon és gonoszságon… :-(
    Sok erőt és türelmet kívánok neked az ehhez hasonló bántásokon való átlépéshez!!!!!!

  29. Nóri 17 feb, 2010 17:44

    Teljesen mindegy miről van szó, úgy érzem az empátia képessége az ami összességében hiányzik ebből a világból:( Az általánosítások pedig…. Túl sok minden jutott hirtelen eszembe de ez egy olyan téma amihez ennyi hely nem elég.. Nem is attól szörnyű ez az egész, hogy most vannak emberek akik így gondolkoznak, hanem inkább attól, hogy ez a közeljövőben nem fog megváltozni.

  30. Rita 17 feb, 2010 18:58

    Értelek Nóri és egyet is értek de vhol. mégis azt hiszem, hogy változni fog, változóban van. Lehet, hogy jó pár év de meg fog változni az emberek hozzáállása a világról és ami mögötte van:)))

  31. ZsóDi 17 feb, 2010 23:29

    ez a nőőő… jajj, amúgy heteroként is lehet valaki családellenes meg stb. stb. És csak, hogy finoman és nőiesen kifejezzem a véleményem én is küldeném azt a bizonyos Lily Allen dalt a hölgynek.

  32. Barbi 18 feb, 2010 16:44

    butaság a köbön. szomorú dolog, hogy vannak ilyen emberek, másfelől meg röhej, hogy ilyen begyöpösödött és korlátolt valaki.

  33. nangpa 19 feb, 2010 15:26

    boldog szuuuuuuulinaaaaaaapot kristof!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  34. nangpa 19 feb, 2010 15:29

    nagyon nagyon oldog szulinapot kristof!!!!!!!!!!!!!!!

  35. nangpa 19 feb, 2010 16:34

    AZT HITTEM HOGY AZ ELSO NEM MENT AT

  36. ancsi. 19 feb, 2010 18:52

    csatlakoznék. boldogat! :)

  37. Attila 20 feb, 2010 20:57

    Boldog szülinapot Kristóf!

  38. Cassie 26 feb, 2010 01:42

    Seszták Ágnesnek olvastam már írásait, és meg kell mondanom h a politikai írások nagyon is találóak! Most csalódtam benne hogy ennyire mellőzi a toleranciát a melegekkel szemben, hiszen elvileg demokrata beállítottságú, így az elfogadást gyakorolnia illene… A külsejét én nem bírálnám, korához képest teljesen megfelelő és emellett nagyon okos nő. Ez a cikk sajnos egy negatívum… de Kristóf, aki ilyen népszerű mint Te, el kell h fogadja, nem mindenkinek fog tetszeni amit csinál. Ez mindig is így lesz: ha nem akarsz a tömegbe olvadni, mindig lesznek ellenlábasaid. De Te maradj olyan sziporkázó és életvidám mint amilyen vagy! A divatérzékedet nagyra értékelem én is akárcsak Rachel :)

  39. Cassie 26 feb, 2010 02:13

    Megtaláltam az ominózus cikket. Vannak benne durva szélsőségek és nagy igazságok is! Nem gondolom h az író nézeteit teljesen el kéne ítélni, hiszen az sem toleráns megoldás. Így olvassátok az írást.
    http://www.mno.hu/portal/printable?contentID=694877&sourceType=MN

  40. Emoke 27 feb, 2010 01:18

    Cassie, köszike, ideraktak a linket. Nekem az egész iromány rettenetes. Miért olyan nagy baj az, hogy ki megy a gyerekért az oviba? Meg hogy kit fog először kérdezni majd az anyakönyvezető az esküvőn? Nem tök mindegy? Elekezdi az egyiknél, majd jön a másik. Ezek csak nevetséges kötözködések szerintem. Bár ki tudja, talán én látom csak ilyen egyszerűnek az egészet.

  41. nangpa 27 feb, 2010 05:45

    cassie,a cikk teljes egesszeben szemetre valo.ha nincs sziv valamiben akkor a tartalom lenyegtelen.a hangnem gyalazatos,csopog az utalattol.hitre istenre papara hagyomanyra magyarsagra stb hivatkozva gyulol. a lelket haborura uszitja mindennel szemben ami elter az atlagostol.ha hatalmat kap,elpusztitja oket lelkileg,fizikailag.ertektelen,szemet,nem emberi leny csak annak a megrontoja.ez volt mindig ,minden intezmenyes letezesbol kilogo teremtmeny sorsa.lasd pl a zsidok elmult 2000 eves tortenetet,de szamtalan egyebb pelda is felsorolhato. sztalin,hitler,inkvizitorok,eroszakos teritok,faji es vallashaboruk,mind mind az o muve.s.agnes,ahogy ez mar lenni szokot,jo kereszteny modjara felulirja isten mindenhatosagat es a sajatjat allitja a helyere.majd o megmondja neki is, hogy mi sikerult jol es mi nem.nagyon sok szenvedes kiserte,kiseri az ilyen emberek tevekenyseget.vallashaboruk,pogromok,konyvegetesek stb.fizikai, lelki ,szellemi pusztitas jelzi az utjukat az emberiseg tortenete soran.nem tulzom el,egy szal gyufava fel lehet egetni egy egesz erdot.szoval az o josagos szavai senkin nem segitenek.megertes es elfogadas helyett szembefordit,gyulolni tanit.koszi nem kell. a no egy mai inkvizitor,szerencsere most keves lenetoseget kap,de harcol hogy ne igy legyen.az irasom nem s.agnesrol szol,hanem arrol az energiarol amit kepvisel.masfelol joga van hozza,de hatalma ne legyen.az nagy gond lenne.

  42. josielynn 09 márc, 2010 12:46

    Ismerek hasonló embereket, és sajnálom őket… Mennyivel egyszerűbb és boldogabb lenne az életük, ha megtanulnák elfogadni, hogy nem mindenki olyan, mint ők – vagy amilyennek ők gondolják magukat… Kegyetlenül fárasztó ám felháborodni mindenkin, aki nem felel meg az ízlésüknek!

  43. Seszták Ágnes 24 jún, 2010 11:06

    Steiner Úr.
    Olvastam sorait, melyekben nem engem bántott meg, mert Ön nem tud engem semmivel megbántani, de hogy a családtagomat úgy keverte bele ahogy ,ahhoz már pofa kellett illetve annak hiánya.Hogy Ön kivel mikor és mennyit arról a bulvárlapok bőven értesítenek bennünket. Az azonban már baj, hogy itt sem a jelenséggel foglalkozik hanem másokat inszinuál és ez szintén pofátlanság.A harmadik, hogy az egészet arra haszanálta fel, hogy mocskosszájú hívei előtt képletesen lelkileg letolt gatyában teteszelegjen , ami igazából ostoba dolog, szurrogátum.Az a baj hogy Ön egy féltehetség ( láttam egy rettenetes filmjét) és ezek az erőlködések köszönnek vissza a szellemesnek vélt történeteiből is, melyk főszerepljője nagyjából mindig csak Ön. Mint ahogy Ön én sem változtatok sem véleményt sem világnézetet, nem szeretem Önöket, Önt sem.
    Annyiban szellemes a topic címe, hogy én még lehetek isten báránya, de, hogy Ön soha nem viszi át a nyakában a vizen a Kisjézust, az több mint biztos.

  44. jörg 24 jún, 2010 14:34

    Ennél nagyobb balf…….ságot még nem olvastam. A Seszták cikket viszont -teljes terjedelmében- igen.
    Kristóf, maga milyen módszerrel látja bele mindezt Seszták írásába?!? Teljes tévedésben van!!!!
    Ez az írás egész másról szól. Nem óhajtom Önt kioktatni, hogy miről, mert vagy érti vagy nem érti. Ezek szerint nem érti.

    De egy biztos: nem a homoszexuálisok ellen. Hanem valaminek a védelmében, mondjuk esetleg a hagyományos család védelmében, amiben -gondolom még Ön illetve az itt kommentelők többsége is nevelkedett -, ahol az apa férfi és az anya nő. És talán annak a védelmében, hogy az oviban nem kellene a gender szellemében foglalkozni a gyerekekkel, mint szülő 1 és szülő 2, hanem maradhatna esetleg apa és anya, neadjisten apa=férfi, anya=nő.

    És miután vészesen fogyunk, nem ártana esetleg megtartani ezt a nemzőképes családmodellt, ahol nemcsak szexuális örömöket szerzünk egymásnak, hanem utódot is nemzünk. Mert ugyebár egy homo kapcsolatból nem jön létre utód. Pedig fontos lenne, mert még kb. 2 évtized, és nem lesz, aki Önnek és barátainak a nyugdíját megtermelje!

    Ehhez viszont férfiak és nők kellenek. Férfiként élő férfiak, és nőként élő nők, akiknek kapcsolatából gyerek születik. Lehet, hogy ez Önnek és barátainak avítt ostobaság, idejétmúlt konzervatív csökevény, mit öbb kirekesztő elmélet, de mégis ettől maradt fenn az emberiség több évezreden át, és nem a homoszexuálisok kapcsolataiból.

    A fotóhoz: mindenkiről lehet jó és rossz felvételt készíteni és azt céljainkra felhasználni. Ön ezt a fotót arra használta fel, hogy eleve az újságírónő ellen hangolja az olvasót. Elég aljas dolog. És miből gondolja, hogy Ön szebb?!?

    Sesztákhoz: évek óta rendszeresen olvasom a MN-et, természetesen Seszták írásait is – az itt kommentelőkkel ellentétben. Kiváló publicista, kiválóan képzett, az MN többszörös Arany Tollas és az egyik legnépszerűbb újságírója. Semmilyen tekintetben nem szorul rá egy olvasó védelmére, ellenben ez a rengeteg ostoba és rosszindulatú beszólás és tájékozatlan megjegyzés Önt és az itt megszólalókat minősíti.

    Nem óhajtok Önnel és az itt megjelenőkkel vitázni, kérem a fentiekhez hasonló szintű válaszoktól kíméljenek meg!

  45. kristof 24 jún, 2010 23:58

    Kedves Ágnes, első körben annyit mondanék, hogy nekem nincsen “filmem”. Úgy látom, ön is szeret úgy ítélkezni, hogy nincsen teljes információk birtokában – lám, van egy közös pontunk.

    Magával a “jelenséggel” foglalkozom eleget, ha érdekli (amit erősen kétlek), olvassa el korábbi bejegyzéseimet a témában.

    Nem hiszem, hogy pofátlanabb voltam a bejegyzésemmel, mint ön az én személyemet illetően abban a bizonyos cikkben. Az viszont tény, hogy indulatos voltam, és ha elszámolok tízik, a bejegyzés sokkal átgondoltabb, higgattabb lett volna. Azt hiszem, ebben némileg hibáztam.

    Végezetül: szerintem mindannyian Isten gyermekei vagyunk, és egyikünk sem több, vagy kevesebb a másiknál. Jézus azt tanítja: SZERESD FELEBARÁTODAT, MINT ÖNMAGADAT. Minden más csak buta félreértés, és egoizmus, amiből mindkettőnknek, és majdnem minden emberi lénynek van bőven. Minden jót önnek, és a családjának is.

  46. kristof 25 jún, 2010 00:08

    Kedves Jörg,

    -nem gondolom, hogy szebb vagyok.
    -nem értek egyet azzal, hogy létezik “férfiként élő férfi és nőként élő nő”, számomra emberi lelkek léteznek, és a gyermeknevelés a jóságra, odaadásra, tiszteletre tanításról kell, hogy szóljon.
    -én rengeteget tanultam ebből az esetből, ezért önnek és Ágnesnek is köszönöm, hogy “megjelentek” az életemben, ilyen-olyan formában.

    Minden jót önnek.

  47. Kameryn 20 dec, 2011 08:24

    I bow down hbumly in the presence of such greatness.

Trackback URI | Comments RSS

Mi a véleményed?