Archívum: március, 2011


A MusicPlus és én… “szájbarágó” modorban

Írta márc 02 2011

Nagy rajongója vagyok az Index Szájbarágó rovatának, mert olyan csekélyértelmű medvebocsoknak is könnyedén elmagyarázzák a médiatörvény / az izraeli-palesztin konfliktus / a WikiLeaks botrány rejtelmeit, mint amilyen én vagyok. És bár az új zenetévé megszületéséről ők is beszámoltak egy kis színes hírben, annyi kérdést kapok naponta, hogy gondoltam megér a dolog egy privát szájbarágást itt, a blogon…

Egy kis ízelítő…

Az mi az, hogy Music Plus?

A MusicPlus abszolút hiánypótló zenecsatorna lesz a hazai piacon,
ugyanis határozott célunk, hogy a szlogen – több, mint zene – valóban tükrözze a tévé arculatát.

A “zenetévé” itt is azt jelenti majd, hogy reality-k és amerikából átvett show-k futnak majd a képernyőn, a beszélgetések pedig a celebek mellműtétjeiről szólnak majd?

Nem. Leginkább pop kult adónak nevezném, a szó legjobb értelmében. Meggyőződésünk, hogy intellektuálisabb témák is lekötik a tizen-huszonéves nézőket, mint a mellműtéteikről mesélő celebek, vagy a mondvacsinált sztorik.

Juj, én is sztár akarok lenni! Lehetek nálatok műsorvezető?

Ha elég jó vagy, naná! Eleinte tematikus klipműsorokkal indulunk, de remélhetőleg néhány hónapon belül megtaláljuk a csatorna arcait – akik nem egyszerűen sztárocskák, hanem példaképek lehetnek a nézők számára. Ígérem, hamarosan többet is elárulunk a castingról.

Milyen műsorokat nézhetek majd a MusicPlusszon?

Ha megvan az álomcsapat, elindítunk egy napi talkshow-t, egy slágerlistát, egy klipkívánságműsort, és egy kultúrális programokat ajánló heti magazint is, melyben exkluzív interjúk is helyet kapnak majd, nemzetközileg elismert filmrendezőkkel, színészekkel. Egy popkultúrális hírműsort is tervezünk, ezekkel pedig visszakanyarodunk a “zenetévézés” gyökereikez: mára az ilyen típusú showkat sajnos megették a reality-k. És személyes titkos vágyam, hogy előbb-utóbb legyen egy élőben közvetített zenei műsorunk, amelyben kiváló technikai felszereltséget biztosíthatunk ahhoz, hogy a zenekarok playback nélkül is a húrok közé csaphassanak.

Hogy lehetsz főszerkesztő, ha nem is élsz az országban? Vagy ez csak amolyan névleges pozíció?

Koránt sem. 2008 óta kozmopolita életet élek: szabadúszóként dolgozom, és a laptopomon kívül csak a kreativitásomra van szükségem, ha utazom. Mivel a párom Tel Avivban orvos, Izrael, Anglia és Magyarország között ingázom, de ha épp egy izgalmas interjú lehetőség adódik New Yorkban,vagy dübörög a Fashion Week Párizsban, semmiből nem áll felpattanni egy repülőre. Ez kompromisszum kérdése: nem élek fényűző életet, nem taxizom, nem járok étterembe, nem shoppingolok. Egy szobát bérlek egy régi viktoriánus házban, kelet-Londonban, ahol összesen kilencen lakunk együtt, és minden nap otthon főzünk. Amit mások drága autóra, ruhákra, cigarettára, vagy alkoholra költenek, én elutazgatom, és összekötöm a kellemest a hasznossal: az elmúlt évek során olyan művészekkel interjúzhattam nemzetközi magazinok számára, mint Harison Ford, Rachel McAdams, Sigourney Weaver, vagy Anne Hathaway. Miután főszerkesztőként a műsorok felépítése és azok szemlézése lesz a fő feladatom, ötletelni a világon bárhol tudok, napi szinten pedig internetes konferenciákon tartjuk a kapcsolatot. A legnagyobb brandek ma már így működnek, csak egy példa: egy nagyon közeli barátom az MTV egyik főmunkatársa, és gyakorlatilag sosem tartózkodik egy országban egy hétnél tovább.

Nem gerinctelen dolog, hogy az egykori anyacsatornád konkurenciájának útját egyengeted?

Sok médiaguruval ellentétben én abban hiszek, hogy az úgynevezett konkurens médiumok ádáz harc helyett erősíthetik egymást. A 1Music Chanel főszerkesztője, Nagy Zoli az egyik mentorom volt, amikor húszévesen belecsöppentem a televíziózás világába, a Vivára pedig egész életemben egyfajta otthonként tekintek majd. Ahogy mondani szokás: sosem piszkítanék bele abba a tálba, amiből korábban ettem.

Most, hogy már menő, itellektuális lapoknak is írsz, és az emberek végre kezdenek kicsit komolyan venni nem rossz lépés megint a tini közönség felé fordulni?

Amikor a Vivához kerültem, nagyon szerettem, hogy nem csak diszkókba és klubokba, hanem kiállításokra, színházi próbákra is ellátogattunk, hogy a délutáni talkshowba olyan témák is belefértek, mint például az, hogy melyik sztárnak melyik a kedvenc verse, regénye, vagy hogy egy egész műsor épült arra, hogy a fiatal tinik megtanulják a helyén kezelni saját felnőtté válásukat. Kicsit ezt az “old school” koncepciót szeretném visszahozni, mai köntösbe bújtatba. Mary Poppins azt énekelte: “Egy kis kanál cukorral lemegy az orvosság.”, és én is hiszek abban, hogy egy kis “cukormázba” bújtatva olyan témák is lekötik a nézőket, amelyeket szárazon tálalva talán dacból elutasítanának. Amikor pár hónapja a Ludwig Műzeumban tartottam előadást a Fashion Video Festiválon, a szakmai nap házigazdája popkultúra szakértőként konferált fel. Ez nagyon hízelgő számomra, ugyanis mindig is úgy gondoltam a pop kultúrára, mint egyfajta urbanizációs forradalmi eszközre: legyen szó az Abba platform cipőíről, a Spice Gilrs “Girlpower” mániájáról, vagy Madonna és Britney hirhedt csókjától, ami egy adott korban nonszensznek és felszínesnek tűnik, néhány évtized távlatából már a népszerű kultúra mérföldkövévé válik. Célom az, hogy felnőhessen egy olyan generáció, melynek tagjai megértik, hogy igenis megfér egymés mellett az IPodunkon Britney Spears, a Rolling Stones és Bartók Béla is. Andy Warhol óta tudjuk, hogy a pop egyfajta “tudatos naivitást” csempész a komolykodni próbáló világunkba, erre pedig lássuk be, mindannyiunknak szükségünk van.

Kattanj rá a MusicPlus hivatalos Facebookjáta itt.