Stigmák és testjelek, avagy miért szeretem a tetoválásokat

Írta jún 29 2012

Egyesek szerint elhamarkodott döntés – szerintem viszont elhamarkodott döntés épp az volna, ha nem tetováltatnék, hiszen az élet olyan rövid. A tatoo-k és én már tizenéveskorom óta jó barátságban vagyunk: az elsőt – egy tibeti OM mantrát – kamaszkoromban varrattam magamra, amikor unokatesómmal, Szandrával felszálltunk egy random buszra, és Várpalotán kötöttünk ki…

Napokig rejtegettük a szüleink elől, amikor pedig végre megmutattuk az egyen-sormintánkat, legnagyobb meglepetésünkre érdeklődve és vigyorogva szemlélgették a pocakunkat. Ekkor már biztosan tudtam: ha nagy leszek, biztosan beszerzek még pár tattoo-t. Múltak az évek, én pedig beleszerettem egy izraeli félistenbe – aki ma már a féjem -, a Tel Avivba költözéssel együtt pedig a kabbala misztikus világába is belebolondultam. Ekkor került fel a második tetoválásom, “a la Victoria Beckham”: a gerincemre varrattam fel héberül a Kis herceg mottóját: “Jól csak a szívével lát az ember.” A harmadik tetoválásom története egy aprócska tetoválószalonban kezdődött, ahová ismét “hírtelen felindulásból” vetődtem be. Egy orosz tetoválóművész egy pitypangot pingált a mellkasomra, ezt pedig pár hónappal később már Budapesten, a Dark Art Tattoo-s srácok díszítették fel néhány a vállam-felé szálldogáló fehér pitypang-pihével. A kép pedig lassan kezdett összeállni. A vadvirágok számomra az ego leküzdésének szimbólumai: anélkül virágzanak, pompáznak és hajladoznak a szélben, hogy bárki öntözné őket, gondoskodna róluk, vagy akár észrevenné őket. Nincs “szükségük” ránk, mégis adnak nekünk. Amikor pedig Lewis Carol könyvében a kis Alice egy virágoskertbe téved, a rózsák fellázadnak ellene és kiközösítik, mondván: ő csak egy gyomnövény. Mindig szerettem ezt a már-már pszichedelikus könyvet, nagyon tetszik a szimbolikája és bújtatott társadalomkritikája. Szerettem volna egy ehhez kötődő tetoválást.

Két hete, amikor Magyarországra látogattam a könyvbemutatómra, elhatároztam tehát, hogy a mellkasomon lévő, kétévesen szerzett égési heget szépen kivarratom mezei virágokkal. Ahogy a mondás szól: „ha az élet citrommal kínál, készíts limonádét”. Így került Alice csodaországának mesebeli kertje a hegemre: pitypangot, katáng kórót, százszorszépeket tetováltattam magamra, és miközben a tetkómon ügyeskedő lány, Anita sorra „ültette” a virágokat, csevegni kezdtünk. „Nem is tudom elmondjam –e, de… egyszer sok évvel ezelőt tutánad szaladtam az utcán, és közöltem veled, hogy úgy nézel ki, mint a fiatal Brad Pitt.” bökte ki. „Kábé tizenöt voltam.” Valami derengeni kezdett: emlékeztem erre a cicaarcú lányra, aki olyan édesen, természetes kváncsisággal és izgatottsággal szóltott meg. Még ott, helyben megmondtam neki, hogy „én a másik kapura játszom”, de örömmel megiszom vele egy kávét valamikor. Telefoszámot cseréltünk, elbúcsúztunk, aztán – hopp – egyszercsak eltelt nyolc év. Elfelejtettük egymást. Egészen mostanáig. Az álmos reggelig, amíg egy giga méretű kapucsínóval a kezemben be nem toppantam hozzá a tetováló stúdióba. Mégiscsak megittuk azt a kávét együtt, mi több Kovács Anita, az életem, a testem, a mindennapjaim része lett, hiszen mostantól minden reggel a titkos kerttel a mellkasomon ébredek majd fel. Hát ilyen a karma.

Van abban valami csodálatos, hogy mellkasomom lévő “secret garden“-en többen is dolgoztak – és mindenki, aki “arra járt”, “ültetett” egy új virágot. Egy régi emlék jut róla eszembe: amikor kicsi voltam, a mamám és a papám egyszer “ültess fát a békéért” megmozdulást szerveztek a Tar nevű falucska melletti Kőrösi Csoma Sándor emlékparkban. Gyerekként is megható volt látni, hogy jószívű, fényességes lelkű emberek ragyogó tekintettel munkálkodnak, vagy ahogy Candide mondta “művelik kertjeiket”. Valami ilyesmit látok a különféle tetoválóművészek arcán, amikor dolgoznak, alkotnak. Mind máshonnan érkeztek, másképp fejezik ki ömagukat, de mindannyiuk szabadság, művészet és elhivatottság iránti szenvedélyéből “rám ragad” valami. Tetszik, hogy a virágaim így mind külön egyéniségek. Éppen ezért néhány hete Virág Károlyt, a Dr. Ink Tattoo művészét kértem meg, hogy színezze tovább a virágágyásomat… és valami azt súgja, hogy ez még csak a kezdet!

…és persze valószínűleg a tetoválásaim számai is.

A BudapestInk hamarosan saját tattoo-percekkel jelentkezik a MusicPlus tévén. Kattanj ránk online, vagy nézz bele a srácok munkáiba itt. A Velvet tattoo stúdiban készülnt interjúját itt olvashatod el. A Dr. Ink stúdiót ide kattintva éred el. 

 

Trackback URI | Comments RSS

Mi a véleményed?

*