Sorry seems to be…

Írta aug 25 2009

Miután szorgosan végzem a “zsidó újév” elötti feladataimat, tegnap a Facebookon kértem az ismerőseim tanácsát: segítsenek megtalálni magamban a legszembetűnőbb hibámat, amelyen fontos volna változtatnom. Sokáig nem kaptam igazi válaszokat a “Te úgy vagy jó, ahogy vagy!”, és egyéb közhelyeken kívül, végül azonban a “Túl sokat foglalkozol önmagaddal.” meggyőzőnek tűnt…

sdc10165“I’ll Be Your Pillow” Bocsi, Özge…

Valóban rengeteget foglalkozom önmagammal – ebben a pillanatban is ezt teszem, hiszen saját blogomat írom, saját magamról. Ugyanakkor viszont hiszek benne, hogy azért foglal el ekkora helyet az életemben az “ego-search” – ahogy ezt a tevékenységemet zolivagyok.blog.hu nevezte sok-sok évvel ezelőtt – mert jó akarok lenni. Szabó Eszter nem is olyan régen azt írta: rossz volna, ha az emberek a csúcsra feljutást tekintenék célnak, miközben éppen, hogy oda felérve vár ránk az igazi teendő. Boldog vagyok, hogy van egy kialakult folyosó, egy csatorna közöttem és közöttetek, a nézőim és az olvasóim közt. Ezt a csatornát éveken át ástam, kő kemény munkával, sokszor méltatlan és szenzációhajhász eszközökkel, gyakran pedig minden mást feláldozva. A saját egómért dolgoztam? Nem tudom. Hinni akarom, hogy nem. Ma abban bízom, hogy azért hajtott egy belső motor csecsemőkorom óta, hogy ismert legyek, hogy “kinyilatkoztathassak”, mert ezen a csatornán egyre több és több valódi értéket közvetíthetek majd. Semmi más vágyam nincs, mint hogy egy napon színtiszta, aranyló fénnyel töltsem meg ezt az alagutat, és úgy adhassam, hogy mindeközben nem vakít el a büszkeség, hogy “Mekkora spiritual leader vagyok már, vazze!”.

Mára új feladatom van, és mivel Elton John előtt is tudtuk már: “…sorry seems to be the hardest word…”, nem fog könnyen menni. Ma ugyanis fel kell hívnom azokat, akiket megbántottam, akikkel tisztázatan rossz viszonyom alakult ki az évek során, hogy bocsánatot kérjek tőlük. Vicces, de az első, aki eszembejutott, az általános iskolai kémia tanárnőm, Bárányos Kati néni. akivel éveket át martuk egymást, és akit még öt évvel a ballagásom után is gondolkodás nélkül pocskondiáztam az egykori iskolám mostani diákjainak, akárhányszor lehetőségem nyílt rá. Kati néni megállás nélkül kritizálta a frizuráimat, egy alkalommal egyest kaptam egy dolgozatra, mert meggyőződése volt, hogy puskáztam, miközben nem is, megjegyezte, hogy nincs kivasalva az ingem, és amikor egy alkalommal tanárparódia-estet rendeztünk, ízléstelennek nevezte a produkciónkat. Átgondolva melyik az a gaztett, amit ezek közül én magam sosem követtem el? Kritikusan szemlélem mások öltözködési stílusát, előfordult, hogy tévedésből olyasvalakit hibáztattam egy-egy élethelyzetben, aki igazán semmi rosszat nem tett, és én is sértődtem már meg, amikor mások tükröt tartottak elém. Tizenhét év keservétől fogok ma elbúcsúzni. Irónikus, hogy ebből csupán pár évig tanított Kati néni, az összes többit én magam teremtettem saját magamnak. Meg kell mondanom, sokkal jobb érzés tudni, hogy ma elbúcsúzom a keserves, felesleges gyűlölettől, mint bármiféle gyerekkori bosszúhadjárat.

Ha bárki olvassa ezeket a sorokat, akit megbántottam valamivel az elmúlt huszonhét és fél év során, és akit nem sikerül ma elérnem… bocsánatot kérek. Je suis désolé, lo siento, ik ben droevig, sono spiacente, perdóname, gomennasai, mujhe maaf kardo, prezepraszam, slicha… forgive me!

Bíró Bori, rettenetesen hiányzol, és a világ összes lehetséges módján próbállak megtalálni, már négy éve. A mai napig heti rendszerességgel álmodom veled, és amikor felébredek, iszonyúan szenvedek, amiért ismét csak álom volt a találkozás. Tudod… “Ha jó volt a lepény, akkor borsos volt!” Hát a miénk igen borsos volt, de annál jobb. Nagyon szeretlek. Kérlek, keress meg.


9 hozzászólás : “Sorry seems to be…”

  1. Detti 25 aug, 2009 08:09

    jajj de várom hogy találkozzunk! :)

  2. Nicole 25 aug, 2009 10:41

    Szerintem minden vallásban kéne egy efféle “átgondoljuk a tetteinket és próbáljuk jóvátenni” dolog, mert tényleg hatásos tud lenni a lelkünkre. Teljesen felszabadul az ember utána. Most így belegondoltam, hogy kiket bántottam meg, vagy kritizáltam(néha jogosan) és vannak páran. Nem sokan, de vannak. Tényleg jó lenne (ha nem is évenként) egy ilyen ünnep, legyen itt is az újév. Mondjuk most is van egy halvány szikrája ennek, de nem vesszük komolyan. Sokkal jobban érezném én is magam ha többször végeznék “nagytakarítást”.

    Az egó-search szerintem egy szinten teljesen normális, kivel foglalkozzon az ember, ha nem magával. A többiekkel. De a teljes harmóniáért magunkkal is kell:):)

    Hű mennyi fecsegés, lehet hogy hasztalan.
    :)

  3. Philip 25 aug, 2009 11:49

    hmmm… elgondolkodtató sorok, azonban mindenképp javaslom, ne csak önmagadban keress hibát, persze tény: jó ha az ember tisztában van a saját maga teremtette tükörbéli torzulásokkal, melyeket okozhat a fent említett, kicsit testidegen “ego-search”, de érdemes azt is figyelembe venni, hogy ez a világ, melyben “day by day” küzdünk, törtetünk előre, talán még nagyobb sebeket tud ejteni rajtunk, mint mi önmagunkon, miközben, keressük azt ami eleve megadatott: saját lényünket.

    Bocsánatot kérni, nehéz és egyben a világ legegyszerűbb dolga. Hiszen azt a szót, hogy “bocsánat” elég könnyedén ki tudjuk mondani, a mögöttes tartalom hiányában, és napi szinten akár ezerszer megtehetjük. Azonban az, hogy eljutunk egy pontra, ahol a tartalom is a szó mögé kerül, nos ritka a földi életünk során. De előbb-utóbb mindenki szembesül azokkal a tettekkel, melyeket elkövetett másokkal szemben, a kérdés talán az, hogy képes-e megtenni ezt az utat egyedül, vagy a környezetének kell ráébresztenie, hogy adott esetben hibázott.?

    aztán persze az is lehet, hogy én beszélek marhaságokat.

    N

  4. Emoke 25 aug, 2009 15:21

    Cica,

    írtam levelet, szerintem mindennél többet mond el. Nem bántásból írtam, szeretetből. Ja és nálam is vannak változások. Én is tisztábban látom magam. Hogy hogy fogok kimászni ebből az egészből, na ez egy jó kérdés.

    Pusszantalak!

  5. Blogina Úrnő 26 aug, 2009 00:52

    Nagyon jól nézel ki ezen a képen :P

    Üdv,

    Blogina

  6. Blogina Úrnő 26 aug, 2009 00:57

    Mint egy Fénylény, egy androgyn látomás!

  7. pcsba 26 aug, 2009 01:08

    pffeh, ez is egy taigetoszmenekült

  8. csillsziii 26 aug, 2009 20:01

    Madonna ismét Budapesten?:)

  9. Robi 02 szept, 2009 10:04

    Különben ros hásáná, és nem Rosh Hashana.
    Esetleg: ראש השנה

Trackback URI | Comments RSS

Mi a véleményed?