“Manizer” – a tökéletes férfi nyomában
A Kegyetlen játékok című film egyik hírhedt mondata szerint egy pasi az ujja köré csavarhatja a világ összes nőjét, igazi menő womanizer lesz, ha azonban ugyanezt a lány teszi meg, azonnal céda lesz belőle. Az elmélet továbbgondolt változata ránk, melegekre is érvényes: a férfiszépséget csodálni manapság nagyon “nem menő”…
Nemrég olvastam, hogy valamelyik veterán hollywoodi sármőr egyszer úgy nyilatkozott: ő bizony az egész női nem rajongója. Azonnal elmosolyodtam: tökéletesen tudok azonosulni ezzel a fajta gondolkodásmóddal. Ám amikor pár nappal később amikor a FrissMeleg újságírója arról kérdezett, milyen az ideális férfi, egy pillanatra elgondolkoztam: miféle következményei lehetnek annak, ha maradéktalanul őszinte leszek…
Úgy tűnik, ha egy heteroszexuális férfi azt mondja, hogy ő imádja a női nemet, és mindenkiben megtalálja azt, ami vonzó, akkor azt kikiáltják gáláns lovagnak. Ha ugyanezt egy meleg pasi mondja, azt elkönyvelik hétmérföldes ribancnak. Ennek ellenére végül győzött az őszinteségem, és azt kimondtam: ugyanúgy tetszeni tud egy hajvasaló nélkül egyetlen lépést sem tágító szöszi, mint egy latinos macsó, egy őrült punk, vagy épp egy ötven körüli, intellektuálisan vonzó férfi. Jesus Luz, Zac Efron, vagy John Malkovich… egyik sem kevésbé szexi a másiknál az én szememben. Korábban ugyan azt hittem, hogy a burjánzó szőrzet nekem már túl sok, de a tavaly téli H&M kampányban volt egy modell, akinek rendes Rumcájsz-szakálla volt, és mégis hihetetlenül szexi volt. Ma már - ha nem extrém a dolog, mint Szex és New York-Harry esetében, akinek szó szerint fekete gyapjú volt a hátán – koránt sem tartom vágyölőnek. Inkább szőrös hát, mint begyulladt szörtüszők a gerinc mentén, nem? Miközben a köröttem lévő melegek folyton azt hangoztatják, hogy „pfuj, ő túl nyálas”, „jaj, ő már öreg”, vagy „ő túl macsós”, és nem egy képzeletbeli ideálra akarom formálni a srácokat.
Mielőtt bárki ítélkezni kezdene, hogy igénytelen ribi vagyok, gondoljunk csak bele, hányféle szexi nő létezik: Penélope Cruz, Marilyn Monroe, Kate Moss, vagy Vámosi Viki mind-mind más karaktert képviselnek, de szerintem minden egészséges heteroszexuális férfi egyetért abban, hogy mindannyian hihetetlenül vonzóak. Én az emberi szépség rajongója vagyok, és ennek fényében egy szalmaszálat rágcsáló parasztfiútól egy öltönyös üzletemberen, a csőnacis emo és indie srácon, a szemüveges bölcsészen és a kifutón flangáló anorexiás modellfiún át egészen az őszülő életművészekig mindenkiben meglátom a csodálatos kvalitásokat. Talán egyvalamit tudok kiemelni, ami számomra “férfiatlanná” tesz egy pasit: ha folyton azon görcsöl, hogy maszkulin legyen.
Nagyon szórakoztat, amikor a melegek heteroszexuális pasikat próbálnak majmolni, és minden erejükkel azon vannak, hogy elnyomják a feminin vonásaikat. Mint az köztudott, én sosem próbálok férfiasabb lenni csak azért, hogy a társadalom befogadjon – legyen szó meleg vagy hetero körről. Biztosan képes lennék rá, ha nagyon erölködnék, de minek? Én másfajta férfiasságnak akarok megfelelni. Számomra a “légy férfi” azt jelenti, hogy legyen gerinced, merj önmagad lenni, és add meg a szerelmednek, amire szüksége van – legyen szó lovagiasságról, kitartásról, hűségről vagy mindent elsöprő szenvedélyről…
Most ti jöttök! Neked milyen az ideálod?




























Többé-kevésbé hasonlóan fura helyzet áll fenn a leszbikusok körében is.Vannak fiús lányok és lányos fiúk és azok,akikről “nem is gondolnák”.Egy biztos,nehéz kibújni a sztereotípia alól,hogy aki meleg,azon látszik,hogy bizony meleg.Ha belegondolok nekem a fiús lányok tetszenek igazán,de ugyanúgy tetszik,ha valakinek szép hosszú haja van és a szép melleket is vonzónak találom,tehát pusztán a külsőségek alapján nem tudnám megmondani ki az ideálom.Mindig az dönt,hogy megvan-e az illetőben az a bizonyos plusz,ami megfog.Lehet ez az öltözködése,lehet az intellektusa,a mosolya,vagy akár a szemei.Az egyetlen nagyon fontos dolog az ápoltság.Ha egy szimpatikus lányt nézek első dolgom csekkolni a kezét,a cipőjét és az sem árt,ha szagok helyett illatot áraszt magából:-D Mindenki önmagában szép és valakinek biztosan pont ő tetszik…úgy ahogy van:-)
úristen, totál egyetértek az egész bejegyzéssel, úgy ahogy van! :) teljesen igazad van, totálisan a kisugárzás a lényeg…. ott van pl chuck bass… őt, amikor először megláttam a gg-ben, azt hittem elájulok, “úristen, nem igaz, hogy nem bírtak valami normálisabban kinéző pacákot kiszúrni erre a szerepre” – gondoltam magamban. aztán egy két résszel később, ahogy ugyebár kezdtük megismerni a karakterét, az egész lényét, kezdett a bűvkörébe vonni. mostanra pedig nagyon jó pasinak találom :)
de egyébként ha mondjuk sztárt kellene mondanom, az én abszolút favoritom ashton kutcher… utána jön eric dane a grace klinikából :D aztán meg… talán brad pitt – őszintén szólva a trója miatt:D-, meg henry cavill -ő pedig kizárólag a tudorsban :D-.
Abszolút egyetértek azzal, amit írtál… És szerintem mindenkiben lehet találni valami érdekeset, és valami egyedit, amilyen csak ő tud lenni, és ami vonzóvá teszi :) Örültem ennek a bejegyzésednek! :)
Valahogy én is Gy érzek, bár jómagam hetero vagyok, de megesik velem, hogy jartamban keltemben annyi szepseget latok az emberekben, apro icipici kis dolgokat amiktol rogton hihetetlenul szepnek (mondjuk itt onertkeles gondok vannak,mert sokkal szebbnek magamnal)gondolom oket nem tudom min mulik, nem minden napfordul elo, de vannak napok mikor minden emberben megtalalom..
Az ideál az az egyéniségben lakozik. Ez a kulcsszó.
Viszont belőlük nagyon-nagyon kevés van.
Például én is csak szeretnék egyéniség lenni, nem pedig CSAK azt hinni, hogy egyéniség vagyok, akit a többiek követnek.
Nem vallom, hogy csak a belső értékek számítanak, mint ahogy annak sem vagyok a híve, hogy a külsőségek többszörös előnyt élveznek a lélekkel szemben. Nem.
De számomra az észnél, az intelligenciánál, a kreativitásnál, a lelkesedésnél és a kitartásnál semmi sem vonzóbb.
Teljesen osztom a véleményeteket! A kisugárzás a lényeg. Külsőre azt szoktam mondani, hogy a “férfias” pasikat szeretem, de valójában ez exeim mind teljesen különbözőek voltak külsőleg és belsőleg is. Talán azért voltak vonzóak, mert a maguk stílusában rendben voltak, összhangban a külső és belső dolgokkal. Nyilván persze vannak alap dolgok, mint a már említett intellektus és még a humor. Tökéletes pasi szerintem pedig mindig és mindenkor éppen az akibe halálosan szerelmes vagy :)
A záró mondatoddal nagyon egyetértek.A hűség, kitartás, lovagiasság fontos dolog, ahogy a szenvedély is az. Milyen a tökéletes férfi, nehéz megmondani, mindenkiben van valami egyedi, és azt a kis pluszt kell észrevenni, attól lesz mindenki más. A külső megfog a belső megtart, ez nagyon igaz szerintem. Nem szeretem az üresfejű srácokat, legyen olyan, akivel el lehet beszélgetni, és nem csak az érdekli, hogy jól áll e a haja, vagy elég csinos a fölső amit felvett. Fontos, szerintem az egyik legfontosabb az őszinteség, és a hűség. Ha valaki egyszer becsapott, akkor az már leírta magát nálam. Nagyon egyetértek az előttem szólókkal, jól kifejtették a legfontosabb dolgokat.
Sziasztok!Ha itt szabad,egy kicsit másfelé terelve a témát:)engem az érdekelne,de nagyon,hogy a fraciskába van,az,ha meglátok egy számomra csinos hölgyet, intelligens,szép,szexi formás stb,megmozdul bennem valami,ez eddig normálisnak tűnne,no de mi van akkor ha ez e gy srác láttán,aki mondjuk,vékony netán jótestű,sportos és intelligens,uristen,nem folytatom,tehát mi van akkor,ha ez a saját nememre is igaz?Legyen egy csajom és egy srác is?:) Ezt mondják a nagytudásuak biszexenek,van aki azt mondja ez nem létezik,mármint a biszex,csak meleg valaki vagy hetero,s ha nekem mind a két nemben uhgy ahogy Kristof mondja tetszik valaki? Szoval részemről az igazat megvallva,egy számomra jo pasival,ez vonatkozik akár a szellemi,emberi vonásaira is,de elsősorban esztétikai értelemre,s egy fullos csajjal tudom elképzuelni a tökéletes sexet,kapcsolatot.Más nincs ilyen egyszerű helyzetben::::))?
tokeletes, mert nekem itt es most az.szubjektiv vagyok.ha nem,akkor viszont azt kerdezem,mit jelent ez a szo? vagy talan szamtalan modon tokeletes….a mindenfelenek mutatkozo vilag?csodas tokeletlenseg?mi van a szavak mogott?valaki kimondja oket…….
Attila drága,hány éves is vagy? Mert ez amit itt leírtál leginkább egy tizenéves fiúra vall, aki még nincs tisztában dolgokkal, nem akarlak megsérteni, de nem itt kéne ezt bizonygatnod,hogy te mi vagy.Keress egy pszihómókust akivel elbeszélgethetsz ezt tanácsolnám neked.
Nekem ideálom….:))) hát egyértelmüen a Kristóf!:-))
Martin, szerintem ne fogalmazz ilyen sarkosan, mert ez bántó. :) Attila, az én tapasztalataim szerint mindannyiunkban vannak női és férfi pólusok, és ezek bizonyos hatások következtében hol erősebbek, hol gyengébbek. Semmi meglepő vagy furcsa nincs abban, amit leírsz, örülj neki, hogy mered és tudod vállalni a vonzalmadat fiúk és lányok iránt is. Nem az a fontos, hogy kukija vagy nunija van a partnerednek, hanem hogy mit adtok egymásnak, és hogy a nehézségek, vagy az előítélet ellenére merjetek önmagatok lenni. :)
egyetértek az előttem szólókkal és a cikkel is. van, amikor tényleg nem fog meg elsőre a srác külseje, aztán megismerem és kiderül, hogy tök jófej, vicces és még okos is. és ha mindez úgy jön össze, hogy meglátom és bumm, aztán beszélünk és jófej,vicces,okos? :O wow :D és mi az ideálom… nekem pl az fontos, hogy egy legyen a zenei ízlésünk, vagy legalábbis hasonló. külsőségekre egyáltalán nincs, belsőre.. hát legyen vicces, mert én sem szeretek komoly lenni ha nem muszáj. meg kedves, nyilván.. és ennyi :)
Húúha:-)) Eddig csak olvasgattam, de amit Attila írt az arra késztet, hogy írjak én is. Voltam, vagyok ilyen helyzetben, bár én nőből lennék, de hasonlóan érzem magam én is. Bár nekem csak egy lány iránt mozdult meg bennem valami. Van egy barátnőm, lelki társam, egyszerűen imádom, és szexuálisan olyan vonzódást érzek iránta, hogy ha a közelembe van megőrülök. Eleinte féltem, mi lesz ha megtudja, vége lesz a barátságunknak. Aztán egy csajos, piázós estén megtörtént az amire már oly régen vágytam. Kiderült ő is ezt érzi. Kicsit furcsa ez, mert mellette vágyom a férfira is most van barátom, nagyon szeretem, de ha nem találkoznék vele beleőrülnék. Kell, szükségem van rá minden értelemben. Az hidegen hagy ha neki is van pasija, de ha más lánnyal kezdene, azt nem tudnám tolerálni. Néha értetlenül állok a dolgok előtt, ha úgy érzem megad nekem mindent, nem értem, hogy miért van szükségem férfia is, vagy mi ez az egész, és félek ha kitudódik a dolog, nem tudom a barátom hogy reagálná le, mert az előző kapcsolatom emiatt lett vége, tetszett volna neki a dolog, mert hát csak férfiból van, de rájött hogy ez nekem több mint szexuális vonzódás, és elkezdett féltékeny lenni, mert szerintem vágta, hogy olyat adunk egymásnak lelkileg is amit ő lehet nem tud megadni. Lehet egy kicsit kusza lett a dolog, de egyszerűen nem tudom, hányadán állok, mi vagyok egyáltalán, sem testileg, sem lelkileg. Nem akarok senkit elveszteni, sem a barátomat, sem őt.
nálam nyert Will Smith a képek közül. :P
mondjuk nekem van ideálom, de nem tudnám körülírni, hogy milyen is az, ugyanis egy-két “igényem” teljesen ellentmond egymásnak. :P (:
óóó yes, de ha egy férfi azt mondja egy nőre hogy “hűűűűdeszexi, deblokkolnám!” az tök oké, ha egy nő mondja a férfiakra “ááááá de cuki pasiiiiiiiiiáááááááááááá belé akarok harapni úúúú” az jobb esteben is hülye picsa. Tök normális dolog hogy az ember elgondolkodik azon, hogy a saját neméhez (is) vonzódik-e. Aztán majd kialakul, nem? Nyáron egy barátnőmmel egy koktélozós éjszakán kitaláltuk, hogy ha a spice girls férfiakból állna, kik lennének, ez persze lefedi az ideáljaimat is.
posh spice: George Clooney (nála.nincs.sármosabb.férfi.a.világon.)
baby spice: Alexander Ribak (az a nagyon-nagyon cuki pasi, aki megnyerte a tavalyi eurovisiont)
sporty spice: Novak Djokovic (teniszező és annyira rácsapnék a fenekére!!!!!)
ginger spice: Ewan McGregor (hát mellette szívesen ébrednék minden nap!)
úúú nem emlékszem, ki volt scary spice. Hm… Nálatok a labda! szerintetek ki lenne az igazi male-scaryspice?
Olvasva Martin írását a következőket mondhatom el:)a 3.xis odébb van már,kisfiu nem vagyok,bár néha jol érzem magam mikor az lehetek.Fura,hogy drágának hívsz:) és köszönöm az orvos ajánlását,tényleg anno sokat gondolkodtam,hogy kellene?De ez akkor volt,mikor egy számomra fontos ember kihasznált, de ez már a multé.A pszihomokussal ugyan mire mennék?Megmutatná a helyes utat:)?kuki vagy nuni?Nekem mindkettő kell.Biztos besorolna egy vélt dobozba milyen bajom lehet s probálna meggyőzni,eről vagy arrol.Egyszer lesz sok időm beszaladok egyhez.:)Nem is azért írtam,hogy Martin szerint bizonygassam ki és mi vagyok,azt sosem szoktam,csak az érdekelt mint irtam,hogy más is van e ,érez e így mint én.Örülök,hogy ebben Sissi123 meg tudott erősíteni.Reméltem,hogy nem vagyok csodabogár.Nem én akartam ilyen lenni,jobb szerettem volna csak vagy kukira,vagy nunira koncentrálni.Mert ez Magyarországon azt hiszem nem a vállalhato dolgok közé tartozik.S ez rányomja bélyegként minden napra .Amit leírtam,pont azért tettem,mert tisztában vagyok a 3.xután magammal,s nem érzem magam 10en éves fiunak aki eltévedt.Gondoltam itt,ezen a forumon belefér.Tudom,ha a kukival foglalkozom,nem lehet gyerekem,és azt is tudom,ha puncival,akkor viszont amit a lánnyal teszek nem őszintén teszem.Nem szeretek,hazudni ,ezért nem lettem politikus sem :)De amikor a mai világban ha valaki a másikkal jót tesz ,már azt keresik,hogy mit akar vajon tőle,mert ez nem megszokott,hanem az,ha elmegyünk egymás mellett segítség nélkül…Sissi 123 annyival vagy könnyebb helyzetben mint egy fiut kedvelő fiu,hogy ha egy lány fiu mellett lányt is szeret az még néha előnnyé is válhat!!!
Drágám, én mondok egy nevet, ami megtestesíti számomra a férfit: Sakis Rouvas. De ő nagyon!! Egyébként nekem tipikusan a komoly pasik jönnek be, az öltönyös üzletférfiak (üzletemberek, de így szexibben hangzik).
És a maszkulin-görcs tényleg nevetséges. A legjobban azt “bírom”, mikor feszítve vonulnak végig az utcán és közben azt gondolják, hogy “félre nyeszlett díszmajmok, utat az alfahímnek”. Persze ez sokszor kisebbségi komplexusra vezethető vissza…
:-DDD Igu. De te válogatós vagy eléggé, ahogy olvasgattalak. Rajtam minden barátom röhög, hogy ha szórakozni megyünk, és értékelni kezdjük a felhozatalt, sokkal nehezebben találok olyan pasit aki NEM jön be, mint aki igen. :-DD Tudom, gáz, de ez van. :)
Engem nagyon zavar a kor-méret- és egxéb mánia. Oké, így 30 felett nem 18 évesekre vadászom, hanem olyanra aki illik/illene hozzám. Az tényleg óriási hiba – önmagamon is tapasztaltam sokszor – hogy megpróbálom “faragni” a másikat. Nem kellene. Kis dolgokban biztosan jó, ha véleményt formálsz a másikról de ezt épatő jelleggel kell/ene tenni, és önmagunk folyamatos “fejlesztéséről” sem szabadna elfeledkezni.
Attila: semmi, de semmi probléma nincs a szexusoddal.
S mijjen tökéletsh a hejesirássom :D….Beszélni madzsar, kicit ír is.
CSABB!HUUUU,megnyugodtam,köszi!tovább figyelek::)))
Szerintem (és még mások szerint is) a szépség egyáltalán nem relatív, csak a karakter és a kisugárzás az. Láttam már olyan bombázó hapsit aki mégsem jött be egyáltalán, és szerettem már előnytelen külsejű valakit is – bár minden csak érzelmi síkon maradt. Mégis igazán abban a kapcsolatban vagyok boldog ahol külsőleg is belsőleg is igazán illünk egymáshoz, minden együtt van: külső, belső, stílus, kisugárzás, karakter… így tud igazán mindent elsöprő lenni. Nehéz ebben a világban hűségről beszélni ahol elég ha az ember kimegy az utcára és szemmel lehet hogy máris csalja a párját, – hát igen az a cucc ami igazán jól néz ki az igazán szexi is – egyrészt, másrészt tényleg nem kell ahhoz szépnek lenni hogy felkeltse a vágyat a másik nemben, akkor is ha egyébként nem kezdene vele. Folyamatosan ilyen helyzetek utcán, iskolában, munkahelyen, stb arról már nem is beszélve hogy hányan tényleg meg is csalják a párjukat. Ez az ami álszent és erkölcstelen, nem az ha valakinek több felesége van – az egy tiszta helyzet és le van az szabályozva rendesen.
Kristóf neked szép hullámok vannak a hajadban miért akarod mindig vasalni
gwh, nagyon ritkán vasalom a hajam, kb egy honapban 2szer vagy 3szor, ha olyan kedvem van. én is szeretem a hullámokat a hajamban, nem azért vasalom, mert bajom van vele, hanem mert néha jó a változatosság. amúgy is szeretem 3-4 havonta teljesen megváltoztatni a hajamat. :)
Szóval,az eredeti feladványhoz visszatérve:)nekem milyen az ideálom:)?El tudnám képzelni az életem,pl,egy Dukai Regina,Kinter Oszi párossal,Mivel mindkettő, általam kedvelt nemből választottam,egy számomra ideális személyt.regina nemhogy szép,hanem nagyon kellemes hangu és azthiszem aranyos lány.Oszi pedig…minden jot el lehet róla monsdani,ami meg gyengéje esetleg nem pozitív tulajdonsága,ha van neki,azt elnézem neki,mert a tobbi igen pozitív a serpenyőt átbillentené.Szóval én ezzel a két ideális emberrel el tudnám képzelni az életemet.Azthiszem kerek lenne::::)))))
Nekem Kristóf az ideálom…..:) Mert olyan cuki….:)))) Meg sorolhatnám.:-)
Attilám, az a jó, hogy nem vagy igényes!
Boldog Valentin napot Mindenkinek!!!!
csabb,igény,igénytelenség terén mire gondolsz? Hogy csajra is és srácra is rámozdulok?:)
Érdekes, nekem a szexualitásban számít a kor. A fiatalabbakhoz vonzódom, nem hiszem, hogy nekem szexuálisan vonzó lehetne valaki, aki nem néz ki fiatalosan. Kicsit olyan dolog ez, mint egy gyümölcs, mondjuk. Amíg még éretlen, ízlik, de ha már elkezd kicsit barnulni, olyan érzésem támad, mintha elkezdett volna “rohadni”. Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne egy energiával teli, fantasztikus kisugárzással bíró 50-es vonzó, de nem szexuálisan (nekem). Nem tudom, ez korral változni fog-e (még csak 23 vagyok), de a múltkor is, amikor megfordultam valaki után, a barátom közli, hogy az olyan 15 körül lehet kb…szal mindig ide lyukadok ki, annak ellenére, hogy elvileg nálam valamivel idősebbek is tetszenének…meg ráadásul jobban is illenének hozzám általában :D
Mate hez csatlakoznék,bár én a 40felé haladok így nekem is a fiatalabbak tetszenek,ugy néz ki ez nem egyedi eset.Bár a 15és az általad említett,romló 50es között remélem van átmenet.Én a 15évest kicsit még éretlennek tul gyermetegnek tartom,de a 17és 30közötti korosztály teljesen megfelelő.Szerintem ami a szemnek látható az fog meg elsőnek,sha megfogott,jöhet a többi.Ezek szerint az 50esek,már nem tul megnyerőek látszatra a fiataloknak?:)
Az én szememet is elsősorban a fiatalok ragadják el.Azt hiszem kevés a 30-50közti fiatalos,sportos,fiatalnak tűnő pasi.
Ez azért is lehet,mivel az ember ahogyan idősödik,egyre kevésbé tartja fontosnak a megnyerő külsőt,s mivel a fiatalabbnak kevésbé,de az idősebbnek egyre inkább kívülről is tööbbet kellene adnia magára,ez éppen fordítottan történik.Mig a fiatalok hordanak sportos trendi cuccokat,sportolnak,nagyobb a ruhatáruk idősebb korra ez csokken,s hozzájárul még az is,hogy ami a ruhán kívül van az is egyre kevésbé vonzo.Bár ami egyes emberek belsőjében lehet a kor előrehaladtával az pozitiv,.De miért a külső fog meg minket azonnal????
Nagyon sokan vannak ezzek így, ezért tartom magam nagy mázlistának, hogy nekem az idősebbek is és a fiatalabbak is bejönnek. :) Nem lenne nehéz dolgom akkor sem, ha 50 évesen nem lenne párom, és a 18 évesek rám se néznének. :))
Attila: nem, csak a két “egyed” személye nem semmi :-).
Mate: 23 évesen tök normális, hogy tetszenek a fiatalok…De az szerintem kicsit nevetséges, amikor egy idősebb ember – szexuális hovatartozásától függetlenül – nála sokkal fiatalabbakon csüng…Na, az már szánalmas, és ha még mindez erőszakos, rámenős magatartással párosul…
A külsőről meg csak annyit, hogy persze, fontos, de néhány pofon után jobban tudtam-tudom-tudnám értékelni a belső értékeket is. Sőt…és nem a ruha fogja eldönteni.
csabb:kapcsoltam utána már,hogy melyik írásomra gondolsz:)Igen a két egyed pompás,testi adottságok terén is,de hidd el,hogy velük szívesen akár csak dumcsiznék is.Ez a főzöcskéző műsor tette fel a pontot.Regina tök aranyosnak tünt,sexi,és izgato,Oszi pedig szintugy csak srácban,ugyan azt hozzza ki belőlem,nagyszerű lenne vele,velük dumcsizni,bográcsozni:)egyet,s megbeszélni az élet dolgait.
Amugy persze,hogy nem a ruha fogja eldönteni,
tök jó, amit írsz, Kristóf, velem is baromira így van. korra, nemre, stílusra való tekintet nélkül akad, aki megtetszik… :)
[...] fiúkról, lányokról, melegekről vagy heteroszexuálisokról. Erről ráadásul egy korábbi bejegyzésem jut eszembe: miért legyezgeti egy anya büszkeségét egy anya számára, hogy a fia mekkora [...]
nagyon tetszik eza bejegyzés,de szerintem nem feltétlenül kell mindenkinek tetszen mindenki,például a szőrös hát,meg ilyenek,elég ha csak elfogadjuk.az a jó,hogy mindenkinek mások az igényei,ezért általában mindenki tetszik valakinek(nagy túlzással)
igazad van egyébként:D nekem is rengeteg típusú pasi bejön. a vézna göndörhajú adam brodytol elkezdve a kicsit izmosabb jellegű jake gyllenhaalig, keresztül a nem teljes hajkoronával rendelkező sármosabb ‘vénekig’ nagyon sok mindenki… mert van mindenkiben valami:)