Képesek a melegek szeretni?

Írta márc 22 2011

“Csináljon, amit csak akar, de csendben!”, “Azt hittem, ha már nem él itthon, legalább nem kell hallanunk róla!”, illetve “Forró vasrúddal szúrnám keresztül ezt a retkes köcsögöt!”. Néhány “finom” megjegyzés azok közül, amelyeket az elmúlt hetekben felröppent hírre, a házasságomra reagálva biggyesztettek embertársaim a különféle fórumok alá. És bár amikor erről beszélek, mindig előkerülnek a “Minek olvasod el?”, illetve az “Aki kiáll a sarokra, ne lepődjön meg, ha…” szentenciák, de azt hiszem, ez azért jóval túlmutat azon, amit érthetőnek, elfogadhatónak, vagy – ki merem mondani – emberinek nevezhetünk.

Két férfi szereti egymást. Két férfi, akik több mint négy évvel ezelőtt egy születésnapi ünnepségen egymásra néztek, elvesztek egymás tekintetében, és azóta együtt utaznak a világ háborgó tengerein keresztül. Mint minden kapcsolat, az övék is időnként romantikus csónakázásnak, vadvízi evezésnek tetszik, de egy biztos: az egymás és a világ felfedezésébe fektetett energiájuk épp annyit ér, mint bármelyik heteroszexuális páré. Sem többet, sem kevesebbet. Az egyikük orvos: hat éven át hajnalban kelt, és sokak számára lehetetlennek tűnő vizsgákon adott számot a tudásáról egy őt bíráló bizottság előtt, csak azért, hogy egy napon felnőhessen a hivatásához, a küldetéséhez: embereket gyógyíthasson. A másikuk egy vándorló lélek, aki végigjárta az emberi vágyak három lépcsőfokát: először csupán anyagi javakra vágyott, majd hírnévre és elismerésre, manapság pedig a spirituális felemelkedés vezérli.

Tette mindezt a kamerák kereszttüzében. Eleinte exhibicionizmus és a tömegből való kítűnni vágyás vezérelte, majd mikor felfedezte, hogy az élő tévéműsorok, az őt körülvevő stylistok, sofőrök és fodrászok vagy autogramot kérő tinik hada ellenére többre értékeli a piacon kenyeret árusító nénit, a kertben rózsákat ültető asszonyt, vagy a saját, alig-alig látogatott blogjába verseket pötyögő egyetemistát a milliárdokat érő, medencés villában élő médiamoguloknál, ráeszmélt: az ismertsége felelősséggel jár. A felelősség pedig azt jelenti, hogy a közötte és a közönsége között kiásott alagutat meg kell töltenie fénnyel. Bár azóta megírt egy könyvet, órákat körmölt a Kabbala Központ tanfolyamain, egyetlen kisbőrönddel körbeutazta a világot, a szőkített tincseit ősz hajszálakra cserélte, és még ma is előfordul, hogy széttárja a karját, felnéz a ragyogó napkorongra, és felteszi a kérdést: “Mit kell tennem?”
Mit kell tennem ahhoz, hogy a szülőföldemen élő lelkek, akikre testvéremként, barátomként, gyermekeimként és szüleimként tekintek, megértsék: nem kiváltságokért könyörgünk, hanem egyenlő jogokat követelünk.

Mit kell tennem, hogy a családom – az emberiség – épp olyan szeretettel fogadjon engem és a szerelmemet, mint a kutyáim, a macskám, akik sosem néznek ránk kérdőn: “Miért vagytok mindketten férfiak?”, vagy a tenger vize, amely épp úgy hűsít minket is, a szellő, amely épp úgy ölel át bennünket, mint bármely heteroszexuális szerelmespárt? Mit kell tennem ahhoz, hogy ne kelljen éveken át bolyonganunk a bürokrácia útvesztőiben ahhoz, hogy hivatalosan is összeköthessük az életünket, és akkor még nem is szóltam arról az akár évtizedeket is kitöltő kilincselésről, amely az örökbefogadással járhat, hiszen a kultúránkban elfogadott általános vélemény szerint egy árva gyermek jobb helyen van egy zsúfolt nevelőotthonban, mint egy szerető családban. Hiszen “Képesek a buzik szeretni?”, hiszen “Torzszülötteket nevelnek majd!”, hiszen “Miattuk hal majd ki az emberiség!”.

Szerencsére a nap – vagy talán inkább a Teremtő, Isten, Allah vagy a Buddha – fénye mindig választ ad a kérdésemre, hogy mit is kell tennem: folytatnom kell. Írnom kell. Beszélnem kell. Publikálnom kell, mosolyognom, sírnom, nevetnem, kiabálnom kell. Mert ha mások, akik nálam bátrabbak és bölcsebbek voltak nem tették volna meg, ma nem lehetne afro-amerikai elnöke az Egyesült Államoknak, a zsidók csendesen bújkálva ünnepelnék a Szombatot, és a nők a mai napig a konyha és a mosószoba rabjai lennének.

Mert a Földünk népességét és a lények boldogságát nem a melegek házasságjoga veszélyezteti, hanem a gyűlölet, az ítélkezés, a kegyetlenség és az ebből születő káosz, amely háborúkba, járványokba torkollik, lelki, testi betegségeket és halált hoz, amelyek bosszúszomjat szítanak, és újabb harchoz vezetnek egészen addig, míg mi, egymás testvérei, egymés lelkének darabjai kerékbe törjük, megkínozzuk és élve eltemetjük egymást. És miért? Mert az egyikünk más formájú szentélyben imádkozik, vagy mert sötétebb a bőrszíne, esetleg mert szebb autója, több felesége, nagyobb orra van. Vagy épp egy azonos neműt csókol álomba éjszakánként.

A célunk egy és ugyanaz. Szeretni akarunk! Szeretve akarunk lenni! Kérlek titeket, kedves, jó, bölcs, érző szívű emberek, nyissátok ki a szíveteket!

25 hozzászólás : “Képesek a melegek szeretni?”

  1. Timi 22 márc, 2011 16:45

    Régóta olvasom a blogot, most úgy döntöttem, írok. Ez a bejegyzés kifejezi minden homoszexualitással és egyéb “mássággal” felmerült gondolatomat; olvasás közben meg is hatódtam egy kicsit.
    Nem értem, hogy az embereknek miért kell feltétlenül gyűlölniük azt, ami nekik nem tetszik? Én sem szeretem mondjuk a narancssárgát, mégse fejelek le mindenkit, akin meglátom ezt a színt. Az emberek önzőek – és teljes mértékben meg vannak bizonyosodva róla, hogy ez bizony így helyénvaló. Nemrég rájöttem, mi hiányzik az emberek többségéből: képtelenek lépni. Kilépni a saját kis burok-világukból és megszemlélni másokét anélkül, hogy bele nem rúgjanak egyet-kettőt.

    Köszönöm, hogy mindig ilyen fantasztikusan írsz. :) Igazán inspiráló, remélem, egy nap én is képes leszek hasonló szinten művelni az írást.

  2. Judit 22 márc, 2011 17:36

    Taszítónak, borzasztónak és elkeserítőnek tartom, hogy “néhányan” így állnak embertársaikhoz, és ilyen módon tudnak viselkedni… :( Milyen lelki világa van annak, aki ilyeneket mond? Hogy számol el saját magával…? :(

  3. B. 22 márc, 2011 17:38

    Teljesen egyetértek veled Kristóf. Én Hál’ Istennek egy olyan személyiséggel megáldott ember vagyok aki elfogadja azt is, ami esetleg más embernek nem tetszik – esetleg visszataszítónak találja. Ez a “pár” sor teljesen jól tükrözi, azt milyennek is kellene válni az embereknek az azonos neműekhez vonzódás terén. Én ha meglátok az úton vagy bárhol egy ilyet, nem undorral tekintek rájuk, hanem úgy, vajon milyen lehet a személyisége és lehetnénk-e esetleg barátok. Az embereknek meg kell tanulni elfogadni ezeket, mert attól ha kicsúfolják, kinevetik az a “szegény” ember nem lesz más, csak rosszabul érzi magát. Tényleg nagyon jók az írásaid és nagyon nagy gratula neked, azért, hogy ezeket te mind kiállod, kiállsz a melegekért és a házasságodhoz majd. :)

  4. m1r0ku 22 márc, 2011 17:41

    lehet, hogy nekem van ma túlérzékeny napom, lehet, hogy a Te írásod az, Kristóf, de elsírtam magam a bejegyzéseden.

    az én véleményem az, hogy azért gyűlölik az emberek az (akármilyen) másságot, mert nekik ez a kényelmes. nem olyan, mint amit megszoktak, vagy amire a vezetőik, papjaik, szüleik, törvényeik rámondták, hogy ez jó, ez a normális, ezt kell szeretni. (igen, azon megint tudnánk egy jóízűt vitatkozni, hogy mi is a “normális” definíciója). a szájukba lett rágva, hogy mi a jó, mi a szép és mi az erkölcsös, ők pedig kényelemből, meg a lehetséges konfliktusoktól való félelmükben inkább óbégatják ugyanazt, mint a – hasonlóan birka – többség.
    ahogy egy régi dalszöveg mondta: “Thinking allowed, but there’s nobody thinking”.

    sokszor felteszem magamban a kérdést, hogy vajon van-e értelme hallatni a hangunkat, van-e értelme itt, ebben az országban, ezen a helyen emberi hangon megszólalni, hiszen úgysem értik, mert nem akarják érteni. csak mutogatnak és ordibálnak – legtöbbször a kényelmes karosszékből -, mint akiknek nem jutott ingyentej. utána pedig nézik tovább a valóságsókat, a szappanoperákat, a reklámokat és nem változik az égvilágon semmi.
    aztán eszembe jut, hogy igen, hallatni kell a hangunkat. azért is, amiket írtál, Kristóf, meg azért is, hogy legalább magunknak megadjuk az esélyt. hogy elmondhassuk: legalább megpróbáltuk.

    Nektek pedig sok boldogságot, Kristóf :) (és sok-sok türelmet, sok-sok humort, hitet is!)

    m1r0ku

  5. moonlight 22 márc, 2011 18:35

    Teljesen egyetértek Timivel… Bár én csak mostanában kezdtem el olvasni a blogot, meg kell hagyni hogy fantasztikusan írsz. És én sem értem, hogy egyes embereknek miért jó az, hogy “hülye buzi”-znak meg hasonló szavatos megjegyzéseket társítanak homoszexuális embertársaikhoz. Szerintem nem lenézni, inkább becsülni kéne azt aki felmeri vállalni másságát, mert akik ennyi megpróbáltatás, negatív kritika és súlyos sértés után is ki tudnak állni magukért és egymásért azok véleményem szerint becsülendő példák. :)
    Kristóf remélem még sok ilyen és ehhez hasonló cikket írsz, melyeknek hatására talán az emberek túlnyomó többsége el tudja majd fogadni a homo-,bi- és transzszexuálisokat, valamint a lezbikusokat.

  6. Kinga 22 márc, 2011 20:00

    Kristóf!
    Szeretnék Neked néhány kedves szót leírni! Személyszerint én nem ítélem el a homoszexualitást. Nincs semmi bajom ezzel. Számomra a legfontosabb az életben, hogy boldog lehessek. Ès, hogy ha Te és bárki más, így találja meg a boldogságot, akkor igen, legyél a Szerelmed mellett. Ne foglalkozz a negatív kritikákkal. Nagyon sokan vagyunk, akik így szeretünk Téged, nem ítélkezünk. A többiekkel, akik kritizálnak…ne foglalkozz. Tudom, könnyü ezt mondani, de a “rendes” emberekkel sem elégedett a világ! Ha Te minden este úgy hajtod le a fejed, hogy boldog vagy és semmit nem bántál meg, akkor jól csinálod és nem kell kétséggekkel és kérdésekkel gyötörni Magad. Ha van egy igaz barátod, szerelmed, családod…akkor már elmondhatod azt, amit szerintem nagyon sokan nem…és gazdagnak is hívhatod Magad! Fel a fejjel! Beszélj, írj, mosolyogj, nevess, kiabálj, sírj! :)

  7. RitaMaryPoppins 22 márc, 2011 21:03

    Nagyjából az előttem író összefoglalta az én véleményemet is… Elég sok emberrel beszélgetek többek között erről a témáról is és én is ezt tapasztalom, hogy senki sem képes továbblépni ezen a részen, hogy ‘A Melegek’ . Senkinek eszébe sem jut, hogy esetleg értékes dolgokat csinálnak, értékes munkájuk van, emberéleteket mentenek meg, szeretetet adnak és adnának…
    A munkahelyemen is elég sok negatív példának voltam már tanúja:S
    Én azért abban bízom, hogy idővel… javul a helyzet és az emberek elfogadóbbak lesznek:)

    puszii
    Rita
    :)

  8. Tünde 23 márc, 2011 00:52

    Én is régóta olvasom az írásaidat, és én is úgy érzem, most hozzá kell szólnom…
    Úgy gondolom a szerelem és a család nem nem, hanem ember “függő”.
    Éppen ezért, szeretnék minden jót kívánni neked és párodnak. Kapjátok meg és éljétek meg mind azt a jót, amit két egymást szerető és tisztelő ember megkaphat az élettől!
    …a gyerekneveléssel kapcsolatban, nekem négy van, nem az ember neme számít, hanem maga az ember. A hetero párok is prímán el tudják rontani a gyerekeiket. :))
    A fotón alig ismertem rád! :) Én még a VIVA-s Kristófra emlékszem, bár az írásaid alapján sejthettem volna, hogy már nem vagy az a szöszke kissrác azzal a tündér kutyával. :)
    Szóval, mégegyszer, sok boldogságot, szeretetet, türelmet és kitartást kívánok nektek!
    Tünde

  9. MBE 23 márc, 2011 01:18

    Mit kell tennem, hogy a családom – az emberiség – épp olyan szeretettel fogadjon engem és a szerelmemet, mint a kutyáim, a macskám, akik sosem néznek ránk kérdőn: “Miért vagytok mindketten férfiak?”, vagy a tenger vize, amely épp úgy hűsít minket is, a szellő, amely épp úgy ölel át bennünket, mint bármely heteroszexuális szerelmespárt? Mit kell tennem ahhoz, hogy ne kelljen éveken át bolyonganunk a bürokrácia útvesztőiben ahhoz, hogy hivatalosan is összeköthessük az életünket, és akkor még nem is szóltam arról az akár évtizedeket is kitöltő kilincselésről, amely az örökbefogadással járhat, hiszen a kultúránkban elfogadott általános vélemény szerint egy árva gyermek jobb helyen van egy zsúfolt nevelőotthonban, mint egy szerető családban. Hiszen “Képesek a buzik szeretni?”, hiszen “Torzszülötteket nevelnek majd!”, hiszen “Miattuk hal majd ki az emberiség!”.
    Igen jobb helyen vannak a nevelőotthonokban. Ha elfogadja az ember a másságot, abba bele kell törődni és nem kell azzal hivalkodni, az nem család. Az emberiség alaptörvényét megerőszakolni, na azt felesleges. Egyébként mindenki úgy él ahogyan akar, csak ne akarja ezt ráerőltetni arra, aki az Isten által adott életet éli. Ennyi, nem több…….

  10. Heidi 23 márc, 2011 10:57

    Kedves Kristóf!

    Ne foglalkozz ezekkel a rosszalló megjegyzésekkel! Én persze könnyen beszélek, mert nem rám mondanak ilyen borzasztó dolgokat, de hiszek benne, hogy kizárólag irigységből teszik.
    Nincsenek homoszexuális emberek a környezetemben (vagy vannak, csak sajnos nem merik vállalni), de engem őszintén nem zavarna, mert úgy gondolom mindenkinek joga van boldogan élni mindaddig, amíg másnak ezzel fájdalmat, sérülést nem okoz.
    Ugyan nem ismerlek Téged/Titeket személyesen, de ha bármelyik csatornán felbukkansz, a határtalan kiegyensúlyozottság és boldogság látszik a szemeidben, ezen szörnyű előítéletek ellenére is. Mondd, hogy csinálod?:)
    Rendszeresen olvasom a cikkeidet, amelyek nagyon tetszenek, mindig hozzájutok néhány hasznos infóhoz belőlük (pl. a friss Cosmo).
    Amikor pedig a muffin-mániádról hallottam, nem hittem a fülemnek, én ugyanebben szenvedek:)
    Úgy gondolom, hiába nem ismerlek csak a képernyőről/újságokból, nagyon értékes ember vagy, ha tehetném, kérnék Tőled recepteket, nem csak muffinokról, hanem türelemről és önfegyelemről is.
    Remélem nem voltam túl sok, ezúton kívánok Neked békés, boldog életet és sikereket a munkádhoz, írj még Nekünk, sokat-sokat!

    Heidi

  11. Cold 23 márc, 2011 22:07

    Írásodnak az első bevezető bekezdésével fogalmaztad meg, hogy miért rohanok fejvesztve ebből az országból, hogy miért nem merem megfogni a barátnőm kezét, amikor az utcán megyek, és, hogy miért mondom azt, hogy barátom van, amikor megkérdezik.
    Az emberek félnek a mástól, pedig a más, nem mindig jelent rosszat…

  12. kristof 24 márc, 2011 12:19

    Nem is tudjátok mennyi jókedvet, erőt és bátorságot merítek az ilyen hozzászólásokból. :) Ezért (is) fontos, hogy amikor időtök engedi, kommenteljetek: egyrészt egymással is kommunikálhattok, másrészt sokat segítetek vele nekem, és olyanoknak, akik még nem jutottak el odáig, hogy vállalják önmagukat. Köszönöm!

  13. pinkybaby 25 márc, 2011 15:41

    Kedves Kristóf!
    Én és még több millió ember osztozik veled ezekben az érzésekben. Bár én heteró vagyok, barátaim döntő többségben melegek, leszbikusok és igen őket is napi szinten érik a rosszalló megjegyzések és mivel elválaszthatatlanok vagyunk engem is bántanak ezek a kritikák, mivel nekem eléggé igazságosztó személyiségem van, igy rosszul esik ha látom, meg ha nem is mutatják, mennyire rosszul esik nekik. Ugyan lehet, hogy nem olyan szinten élem át ezeket mint ők, de ők is az életem részei és sajnos az emberek nagy része imád beleszólni mások életébe, mert úgy gondolják velük minden rendben… hát koránt sincs így, vagyis hogy lehet egy olyan embernek tiszta a lelkiismerete, aki szinte minden lépésével egy embertársába rúg bele. És nem egy olyan ismerősöm, barátom van aki a Te írásaid hatására vállalta fel magát.
    Nevükben is köszönöm!
    Puszim! <3
    Pinky

  14. buzilaci 28 márc, 2011 20:50

    Jó nyálas lett ez a bejegyzés, a makramészakkör rá is zendített rendesen, mindenestre a tartalmával egyet kell értsek, ez itt proli land, neked meg csak így tovább. Huh, ilyen kedves kommentet még asszem soha nem írtam :)

  15. Noémi 29 márc, 2011 23:39

    Több olyan ember kellene a világba amilyen te vagy.. az emberek annyira maradiak még ilyen téren csak mennek a fejük után..remélem megérjük azt hogy két azonos nemű csókja már nem fog megbotránkozást kelteni senkiben.Sokszor elgondolkozom hogyha bennem nem kelt akkor ennyi emberben miért ?? Nem vagyok sokban más mint a többi ember,sőt a legtöbb ember nagyon is hasonlít a másikra.Akkor ez miért van így ? Szeretnék válaszokat kapni.. de nehéz menet lesz..
    Imádlak olvasni,imádom a képeid,a cikkeid és mindent! Kellett a Viva,kellett az hogy a másságoddal az újságok elejére kerülj különben meg sem ismerlek és még nagyon sokan nem.És te ebből ezt hoztad ki! Egy értékes életet,aki már rég nem olyan mint akiről írtak akkoriban.Sajnos az emberek nehezen változtatnak a véleményükön és maradnak a kis buzi jelzőnél.Hát én azt mondom akkor maradjanak is,ők nem tudják mit veszítenek azzal hogy kizárnak téged a világukból.Legyenek boldogak nélküled,mi hűséges olvasóid pedig boldogabbak leszünk.VELED. :)

    Noémi.

  16. gi 30 márc, 2011 12:27

    már másodszorra olvasom a cikket, de még mindig elsírom magam rajta…
    az első gondolatom az volt, h legszívesebben megölelnélek és megígérném, h minden rendben lesz (előhoztad a rejtett anyai ösztöneimet:) ).
    az ember bele sem gondol, h néha pusztán a közömbösségével is mennyit árthat, egy elfordított fej mennyire tud fájni. teszi ezt lustaságból vagy a másságtól való félelemből, de mindenekelőtt a saját érdekeit nézve. a legnagyobb vicc az egészben az, h a legtöbb ember meg van győződve saját különlegességéről, mégis fél kilógni a sorból és lenézi azt, aki elég bátor ehhez.
    és persze vannak kivételek, akik ki mernek állni maguk és mások boldogságáért, felvállalva, h esetleg (tuti) céltáblák lesznek, de mégis megteszik.
    TE is ilyen vagy Kristóf, egy kivételesen erős és okos ember és nem is tudod, h hányan hálásak neked ezért és büszkék rád. Kívánom,h minden elérj az életedben,amire vágysz :))
    ja, és a gyűlölködő emberekről csak annyit,h mindig az a leghangosabb, aki a legjobban fél…

  17. kristof 30 márc, 2011 12:28

    Laci, meg vagyok 6va. :))) Egyébként rendszeresen odakeveredek a blogodra, és mindig jókat mulatok rajta(d). Go, laci, go!

    Noémi, Pinky… <3 <3 <3

  18. Katja 31 márc, 2011 01:48

    Kristóf, régóta olvasom a blog.od, Prágában élek, és nagyon tetszenek az írásaid :) Ne torodj mások véleményével, ha szeretel és viszont szeretnek az a legfontosabb, mert csak az irigy ember ítél el, aki nem boldog. Te tisztában vagy azzal, hogy miért vagy a pároddal és hogy O férfi,az nem lényeges :) A fontos az, hogy Ti boldogok legyetek, megértsétek egymást, kiegészítsétek és erot adjatok egymásnak a mindennapi kuzdelemben. Kitartás… :*
    Kata

  19. carma 02 ápr, 2011 08:06

    Puszi Kristóf!

    úgy tűnik ezzel az irással “visszatértél” a blogodba.ez a kommentekből is látszik.egy jó ideje olyan érzésem volt,mintha szegény blog mostoha gyerek lett volna :(

    én csak annyit irnék,hogy legyetek nagyon-nagyon boldogok,mindaddig amig az égiek is úgy akarják! ;)

    ps: hey…az a bajusz komoly?! JESUS! :D

  20. kristof 02 ápr, 2011 20:12

    Drága Carma, hála ennek a blognak, mostanra az írás az, amiből megélek, és bár tudom, hogy egy tökéletes világban minden héten hagynék egy napot CSAK blognak, valójában minden áldott napra van egy írás, kritika, vagy interjú, amit le kell adnom. :) Ennek ellenére – vagyis éppen ezért – amennyit csak lehet, “visszaadok” a blognak. Olyan szempontból igaz, hogy “visszatértem”, hogy ráeszméltem: ha már írok máshova, az a minimum, hogy a cikkeimet, írásaimat ne csak az adott médium olvasói kapják készhez, de a magazin kifutása után a blog olvasói is. :) Ölelés, és örülök, hogy írtál ismét.

  21. Szandi 03 ápr, 2011 13:52

    Nagyjából minden fontosat leírtak az előttem szólók, de nem bírom megállni, hogy ne jegyezzem meg; imádnivaló a bajszod Kristóf! Nem mondom, hogy bárcsak nekem is lenne :D De tényleg szuperjó.
    üdv

  22. K.P. 30 máj, 2011 18:03

    ” A másikuk egy vándorló lélek, aki végigjárta az emberi vágyak három lépcsőfokát:…Mit kell tennem?” – Már bocsi, de benne van a válasz. Ne vágyakozz. Amíg a vágyak határozzák meg a cselekvést, felesleges spirituális felemelkedésről meg ilyenekről beszélni.

  23. kristof 02 jún, 2011 14:20

    a fejlodes lassu es szakaszos, mint egy spiral. a szandekoltan ratarti komment dobasa nem. az gyors, es csak ugy kiszalad. egyikunk sem biralhatja felol a masik spiritualis munkajat. :) pacsit ra, es legyunk tesok. :)

  24. 24 szept, 2011 19:02

    Kedves Kristóf! Én nem ismertem eddig a blogodat, csak egy ismerősöm küldte el ezt a a bejegyzést, és én is rögtön csatlakoznék az előttem szólókhoz.
    Én magam hetero vagyok, de undorral nézem azt a elítélést, amit a homoszexuálisokat érinti. Néha elgondolkodom, hogy vagy képes ilyen nyíltan, nem bújkálva vállalni az úgynevezett “másságodat”, mikor ennyien bántanak, és ha jól látom, még bele sem törtél teljesen ebbe a helyzetbe.
    Miért lennél más? Szerelemre, családra, boldogságra vágysz, keresed az utadat. A párod éppenséggel férfi, de komolyan ez az, ami mássá tesz téged az emberek szemében?
    A legjobban azon háborodom fel, ha az emberek felhozzák a gyerekvállalásotok kapcsán, hogy ti nem nevelhettek fel mentálisan egészséges kissrácot, és jogotok sincs az örökbefogadáshoz. Annak a rengeteg elmebeteg, agresszív, kegyetlen, felelőtlen embernek, aki ma Magyarországon és a világon gyereket vállal, joga van ehhez, nektek pedig akik, gondolom és remélem, szeretetben, boldog környezetben nevelnétek fel, mindent megadva neki, nem jár ez az ajándék az élettől, és a “rendszertől”?
    Nevetséges, ami folyik ekörül a “homo-hetero” párbaj körül. Én a ti oldalatokon állok, pedig nem is kéne hogy oldalak legyenek ebben az egyértelmű kérdésben.
    Sok sikert! :) Nagyon bátornak és erősnek tartalak mindazért, amit teszel (nem mellesleg intelligensnek, hogy ezt az utadat választottad a médiahisztéria helyett :)9!

  25. Navid 20 dec, 2011 07:10

    It’s spooky how cleevr some ppl are. Thanks!

Trackback URI | Comments RSS

Mi a véleményed?

*