“Itt élned, halnod kell…”?

Írta jún 30 2009

Nem terveztem, hogy a következő bejegyzésem a napfényes tel avivi lakásvadászatomról egy otthoni témát boncolgat majd, de miután egy politikai szélsőséget képviselő honlap kitörő örömmel és némi káromkodással üdvözölte az elutazásomat, úgy döntöttem, nyilvánosságra hozok egy levelet, amelyet közvetlenül a választások napja után küldtem a Jobbik hivatalos honlapján található címre. Azt a választ kaptam, hogy az üzenetemet továbbították az illetékeseknek, de azóta sem reagált senki, és most, hogy ismét “elővettek” az egyik szimpatizáns site-on, időszerűnek éreztem, hogy megosszam a gondolataimat – mindenkivel. Íme a levelem.

Tisztelt Jobbik,

Mivel a nevem időről időre felmerül az önök szavazói, szimpatizánsai álltal látogatott honlapokon, és sokszor nem teljesen világos számomra, kik, miért, és főként miért ilyen hangnemben nyilvánítanak véleményt rólam, először is nagyon fontosnak tartom leszögezni, hogy nem képviselek senkit. Nem egy csoport, egy felekezet vagy nép nevében írok, kizárólag a saját magam nevében. 

Az önök honlapjára egy véletlen során tévedtem: kutyasétáltatás közben megláttam egy plakátot, amelyen a “Miért megyek el szavazni a Jobbikra” pontok szerepeltek, és elgondolkodtatott. Szégyen vagy sem, bevallom, én még soha életemben nem szavaztam. Nem ideológiát követek, nem büszkeség vezérel, sőt nem a lustaság miatt nem veszem rá magam, egyszerűen nem értek hozzá, hogy melyik párt mit csinál, mi a bal, mi a jobb. Sztereotípiákra nem alapozok. Soha nem dönteném el egy dalról, hogy tetszik -e vagy sem, csak azért, mert valaki azt mondja: “ne hallgasd ezt a zenét, mert nem ér semmit”, és egy ételt sem neveznék a kedvencemnek, csak mert mások szerint az a legfinomabb. Levelem egyetlen célja, hogy elmondjam: egy homoszexuális egyén – jelen esetben én – nem egyenlő azzal, aminek a társadalom megbélyegzi. Önök a plakáton, amely az érdeklődésemet felkeltette, azt írták, hogy a Jobbik rendszeresen szembesül az antiszemita, szélsőséges, fasiszta jelzőkkel, amelyeket nem kíván magáénak tudni, amelyek egy hamis ellenpropaganda koholmányai. Én magam is így vagyok ezzel. Ha egy félreételmezett mondatomból címlap születik, egy baráti társaságban elejtett poént komoly hírré dagasztanak, ha egy olyan pólót veszek fel, amely egyesek szerint harsány, vagy ha a televízióban arról beszélek, hogy számomra mennyire fontos a család és ezt az önök hívei provokációnak tekintik, az nem az én hibám. Ahogy nem az önök hibája, ha lefasisztázzák a pártot. 

Vannak dolgok, amelyekben egyetértek önökkel: nem hiszem, hogy a homoszexualitást úgy kellene “ráerőszakolni” azokra, akik iszonyodnak tőle, hogy tollas boákkal birtokba vesszük az Andrássy utat, hiszen a szélsőséges megmozdulások szinte biztosan szélsőséges reakciókat szülnek. Nem ellenzem a meleg felvonulást, ugyanazért az okért, amiért még egy ilyen meneten sem vettem részt: egyszerűen nem érdekel. Nem vált ki belőlem semmiféle indulatot. A közelmúltban jelentették be, hogy hazánk hamarosan egy meleg olimpiának ad majd otthon, és az én véleményemet is kikérték a témában. A következőt nyilatkoztam: “Én Morgan Freemannel értek egyet, aki szerint hülyeség a Fekete Történelmi Hónap, hiszen Fehér Történelmi Hónap sincen. A diszkriminációt kizárólag úgy lehet megállítani, ha nem izolálódunk.” Ezzel a nyilatkozatommal sok homoszexuális haragját kivívtam, de ennek ellenére hiszek benne, hogy a véleményem üzenete eljut néhány emberhez, aki megérti, miröl is beszéltem. Nagyon veszedelmes küldetésnek tartanám, ha az emberek többségét próbálnám meggyőzni a véleményemről, ádáz indulatokat váltana ki a tömegből, ami biztosan nem vezetne békéhez. Éppen ezért hagyom meg a politizálást azoknak, akik képesek ilyen indulatokat kezelni, én erre jelenlegi életszakaszomban nem vagyok alkalmas.

Záró gondolatként pedig egy youtube-ra feltöltött videóról írok pár sort, amelyben Morvai Krisztina együttérzését fejezi ki az értelmetlen öldöklés palsztín áldozatai miatt. Előfordul, hogy én magam is viselek palesztín kendőt, pedig – ahogy azt sokan tudják – a kedvesem izraeli állampolgár, aki Magyarországon végzi az Orvosi Egyetemet. Az ő személye minden nap emlékeztet arra, hogy a korábban említett probléma az előítéletekkel kapcsolatban rá is igaz. Amikor az egyik tel avivi utazásom alkalmával az izraeli biztonsági őr a földre köpött Palesztína nevének kiejtése után, a párom és az ő családja – akik természetesen mind zsidók – éppen úgy fel voltak háborodva, mint én. Számtalan EMBERT ismerek Izraelben, akik keményen dolgoznak orvosként, ügyvédként, divattervezőként vagy belsőépítészként, és munkájuk során éppen olyan örömmel és elhivatottsággal gyógyítanak, védenek, öltöztetnek arabokat, ázsiaiakat, mint zsidókat. Én Steiner Kristóf nem tudom megítélni, hogy az Izraeli állam fegyverkezésre költi -e az adót, hogy a baloldal eladja -e az országot, vagy a jobb oldal elgázosítaná -e a zsidókat és a homoszexuálisokat. Azt tudom, hogy nem bűn, ha egyformán szeretem a vérem minden “színét”: a magyar, a cigány, a zsidó, e lengyel és a sváb rokonaim vérét.  És azt is tudom, hogy – ahogy a Kisherceg rókája mondja – egyszer és mindenkorra felelősek vagyunk azért, akit megszelídítettünk. Mivel önök képesek ilyen hatalmas tömeget megmozgatni, az önök felelőssége, hogy elmagyarázzák a “mocskos hazátlan zsidó”-zó fórumozóknak, és a “rohadt büdös buzi”-zó agitátoroknak, hogy félreértik az önök programját. Én őszintén hiszek abban, hogy önök nem a gyűlölet pártja, ahogy abban is, hogy önök is elítélik a vandalizmust és a terrort. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szavazóik is higgyenek ebben.

Köszönöm, hogy elolvasták a levelem, és sikeres további működést kívánok önöknek, Magyarországnak pedig békét, gazdagságot és fényes, boldog jövőt.

Steiner Kristóf

16 hozzászólás : ““Itt élned, halnod kell…”?”

  1. Imola 30 jún, 2009 18:57

    Mindenképpen érdekes írás és jó gondolatok én ugyan még nem vagyok 18 szóval még nem is szavazhattam volna de jelenleg úgy gondolom hogy nem is fogok élni ezzel a lehetőséggel.Érdekes szemszögből látod a dolgot. A nagyjávval egyet is értek.Azonban az én jelenlegi okom amiért nem szándékozom elmenni leadni a voksom mert szerintem teljesen mindegy hogy ki illetve kik vannak ott.Ide egy jó nagy csoda kéne amihez az emberiségre is szükség lenne.Lehet hogy mások számára ezen gondolkodás furcsán hat de ez a véleményem.És az is megeshet hogy fiatal vagyok ahhoz hogy erről alkossak véleményt.De úgyérzem megtehetem mivel benne élek!

  2. Miklos 01 júl, 2009 03:38

    Szia Kristóf,

    “Én Steiner Kristóf nem tudom megítélni, hogy az Izraeli állam fegyverkezésre költi -e az adót, hogy a baloldal eladja -e az országot, vagy a jobb oldal elgázosítaná -e a zsidókat és a homoszexuálisokat.”

    Azért picit messzire mész Kristóf. Szerinted a gázosítás az ugyanolyan szóbajöhető lehetőség, mint hogy Izrael fegyverre költ? Az utóbbit mindenki tudja egyébként, és én azt sem vitatom, hogy a fennmaradásukhoz létszükséglet.
    De visszatérve hozzád, azért a sorok közt el lehet olvasni az opciókat. NEM Kristóf, itt nem gázosítanak el senkit. És hiába írsz a naív, “én nem tudom…” kezdetű “szeretettel csodálkozom rá a világra” stílusban, ÜZENSZ akkor, amikor sok embert valóban elmerengető kérdések közé rejtesz egy ilyen elgázosító kiszólást. Kvázi ez is ugyanúgy LEHET, mint az előző kettő. Persze én, S. Kristóf nem tudhatom, de lehet…..
    Baj.
    Amúgy minden tiszteletem a tiéd hogy felvállaltad másságodat, és azt kívánom érd el amit szeretnél az élet minden területén.Akár itthon, akár Izraelben. Üdv.

  3. Kristof 01 júl, 2009 09:01

    Miklós, lehet, hogy naivitás a részemről, de én bármit el tudok képzelni. Az emberiség ugyanaz, mint száz, ötven, vagy tiz évvel ezelőtt. Az emberi ego, önzés, gyűlölet ugyanúgy határtalan – sajnos. Ha amerikai barátaimnak mesélem, hogy Magyarországon rákiabálnak az emberre, hogy “buzi”, számára az épp olyan távol áll a jelen kortól, a saját világától, mint tőled egy új holokauszt. Én semmire a világon nem tudom azt mondani, hogy elképzelhetetlen.

  4. Kristof 01 júl, 2009 09:03

    Azért azt most még nagyon gyorsan leszögezném, hogy ezt nem feltételezem sem Morvai Krisztináról, sem a Jobbik programjáról. De sok olyan emberről igen, akik a fent említett weboldalon kommentelhetnek arról, hogy “a mocskos buzi dögöjön meg a zsidó férrjével együtt”.

  5. Emoke 01 júl, 2009 19:14

    Sziasztok,

    be kell valljam, politikailag totál analfabéta vagyok. alapjaiban véve azért értek valamit, de semmi több. Mindenesetre félve nézem ezeket az újfasiszta tömörüléseket és csak remélni tudom, hogy nem lesz több haláltábor, gázosítás, stb. éppen elég volt, ami eddig történt. Vannak zsidó és meleg ismerőseim, barátaim, szeretem is őket. Akiket meg nem, azokat sem a faji hovatartozásuk miatt.
    A meleg felvonulással úgy vagyok, miért is ne tehetnék? Könyörgöm, kit bántanak? Az az apuka meg, aki attól fél, hogy a gyermeke meglátja a bácsikat, néniket, menjen másfelé gyereket sétáltatni, elég nagy ez a főváros.
    A melegolimpia sem tudom, minek kell. Olimpia és aki tud, – mindegy, hogy milyen fajta vagy nemi beállítottságú – az jusson el és annyi.
    Elolvastam a kurucinfot. hát döbbenet. gusztustalan az egész.
    Egyébként Kristóf hol fórumoznak, azt nem találtam meg. Ha leírnád, mert szeretnék beleolvasni.
    Üdv és érezd magad nagyon jól. és tovább jó szülinapozást!:-)

  6. free Palestine 04 júl, 2009 17:08

    Kedves Steiner Kristóf, te közszereplő vagy, ezért vállalnod kell a negatív véleményeket is. Az általad említett rendezvényen ott volt a Munkáspárt is, illetve Magyarországon élő palesztinok is jelen voltak. Szerinted ők is “nácik”, “fasiszták”, “szélsőjobbosok”?
    Így lopták el a haverjaid a palesztinok földjét: http://mightyhand.uw.hu/Palesztina-teruletvesztesege-1946-2000.jpg

  7. Balage 06 júl, 2009 13:08

    szerintem Ady Endre nagyobb ellenszenvet kapna ma, mint Steiner Kristóf a századfordulón..
    de, persze ez is csak egy vélemény. mint ahogy az összes többi. az emberekkel van baj, nem a Kristóffal, nem a Győzikével, nem a Geronazzoval.. Éljen mindenki úgy, ahogy szeretne, úgyis túl rövid az élet!

  8. Misu 06 júl, 2009 19:23

    Kristóf! Kár a gőzért, hogy ilyeneket írsz. Az olyanoknak mint te nem “kell itt élni, halni”. Az új hazádban már biztos nem mondják azt rád ,hogy idegenszívű. /Maximum ,hogy buzi./ Mond meg a retardált fajtársaidnak ,hogy megtaláltad a Kánaánt és ,hogy kövessenek! Remélem találtok a pasiddal egy kis “tündi-bündi albit” odaát és az életbe nem jöttök vissza ide. Nekünk, valódi magyaroknak, van elég bajunk nélkületek is.
    Az meg undorító ,hogy nem mentél el szavazni, és még kérkedsz is vele. Mindenkinek élni kell a demokrácia vívmányával, még ha úgy is működik Magyarországon ahogy, mert ezért a vívmányért nagyon sok magyar a vérével fizetett a 20. század során!

    Végezetül kívánok neked meg a köcsög haverodnak sok boldogságot az új hazádban!

  9. Balage 06 júl, 2009 21:57

    “Mindenkinek élni kell a demokrácia vívmányával, még ha úgy is működik Magyarországon ahogy”

    mondod Te, aki leköcsögözöl mást. Mi jogon? Én is egy valódi magyar köcsög vagyok, tisztességesen dolgozom, adózom, és még egy kedvezményre sem vagyok jogosult, mert olyan ez a demokrácia, amilyen.. De nem is panaszkodom, mert abban az elnyomásban élek, hogy bizonyítanom kell, többre és többre vagyok képes, mert Ti, valódi magyarok, ebbe kényszerítetek.

    ember, ne viccelj már :) Senki sem akar homokos lenni, van aki ennek születik, van aki nem. De mind hetero szülők által. Mint amilyen Te is vagy.

  10. Kristof 07 júl, 2009 07:07

    Misu, először is nem kérkedtem vele, hogy nem szavaztam. A “fajtársaim’-ról pedig annyit, hogy hiszed vagy nem, de annyi zsidó vér sincs bennem, mint egy sámliban.Azért vagyok izraelben, mert a párom itt dolgozik, de ha éppenséggel bantu, viking, vagy hupikék törp lenne, akkor most akár Aprajafalván is lehetnék. Nem politikai vagy faji meggyőződésből jöttem Izraelbe.

    Free Palestine, nekem nem kell ezt bemutatnod, pontosan tudom, mi történt, és mélységesen együttérzek a palesztínokkal, erőt, kitartást kívánok nekik és jogot a földjeihez. Nekem a zsidók nem haverjaim, nekem az a haverom – lehet arab, zsidó, fekete, ázsiai, stb – aki érti, hogy miről próbálok beszélni, és van számomra mondanivalója, tehát kommunikálunk, nem pedig üres, mérges sértegetést fröcsögünk egymásra.

    Ha elolvassátok a levelemet, nem értem, miért vélitek úgy, hogy ellenséges vagyok. Szerintem el se olvastátok rendesen.

    Balage, neked köszönöm. :)

  11. Emoke 07 júl, 2009 16:54

    Drága Misu barátom! Én olyan, de olyan magyar vagyok, hogy csak zörög. semmilyen idegen vér nincs az ereimben, heteró nő vagyok. Két fiam van. Ha az én párom kegyeskedne végre odébbállni és menni, már itt sem lennék. Legyen az akármilyen ország. Rég itthagytam volna mindent a francba.
    Aztán szavazni sem mentem el régóta, mert nem tudom, melyik mond igazat és totál mindegy, kire is szavaznék, mert itt már nem rólunk van szó, hanem, hogy kié legyen a bársonyszék.
    Nem értem továbbá, miért jön elő megint mindenhol ez a zsidókérdés. Most mondjam azt, hogy semmivel sem jobbak, mint akár a melegek, vagy mi heterók? Tele van velük a tévé, most pont ők miért nem zavarnak? Ja a férjem kissé zsidó. Most akkor meneküljünk mi is? De ez rendben van ugye, mert heteró vagyok, igaz?!:-)
    Nekünk, valódi magyaroknak nem a melegekkel, és nem a zsidókkal van bajunk. Hanem a szeretett kormányunkkal. Ez kb. olyan, mint hogy a melegek miatt nem szaporodik a magyar nép. nahiszen, röhögnöm kell.
    Na püff neki, én meg szentül meg voltam győződve, hogy Kristóf kicsit zsidó is vagy. mivel volt valami csillag a nyakadban. Hát ez van. To err is human.:-)
    Én nagyon bánnám, ha melegek mind elmennének, színesebb velük a világ, de szeptember 5-ig mindenképp maradjatok, könyörgöm gyalázattal. Mert meg akarom nézni a felvonulást, este meg bulizni akarok veletek. úgyhogy bírjátok már ki kis hazánkban!!!
    Kristófra is sok mindent lehet mondani, – de kire nem? – de nem hiszem, hogy ez a legfontosabb, amire te gondolsz. már a buzizásra.
    üdv.
    kissé hosszú lett, de utálom, ha valaki hüjjjjje:-)

  12. Misu 11 júl, 2009 20:04

    Balage, nem tehetek róla ,hogy buzi vagy! Ha ezért hátrányok érnek magadra vess! Örülj hogy a szavazatod ugyanúgy egyet ér és nem valami olyan helyen vagy ahol a “munka szabaddá tesz”.

    Emőke, nem vagyok hülye csak egyszerűen kifordul a gyomrom a buzeránsoktól meg azoktól a Magyarországon élő zsidóktól /a zsidó származású magyarok más elbírálás alá esnek mert ők elsősorban magyarnak tekintik magukat/ akik szerint “egyenlőbbek lehetnek az egyenlőknél” és vélt vagy valós sérelmeik okán megmondhatják a tutit. Inkább menj vissza
    mosogatni meg kóser kaját csinálni a férjednek minthogy ilyeneket írsz!

    Kristóf, vagy zsidó vagy, vagy nem, de az biztos hogy idegenszívű vagy! Mondom ezt nem csak ez alapján az írásod alapján. Állandóan azt hallom az olyanoktól mint te ,hogy Magyarországon így szar, úgy szar , persze nem tettél hozzá semmi konstruktívat ,hogy ez változzon.
    Könnyű azt mondani , hogy így meg úgy kirekesztenek, aztán a könnyebbik utat választani, elmenni aztán onnan fikázni azokat akik tenni is akarnak valamit ezért a viharvert országért.
    Az “egyszerűen nem értek hozzá, hogy melyik párt mit csinál, mi a bal, mi a jobb.” mondatod pedig elég nagy szegénységi bizonyítvány. Az a baj ,hogy nem csak nem értesz hozzá, de nem is érdekel.

    Közlöm ,hogy a kisebbségeknek el is kell ,nyerni a többség megbecsülését, tiszteletét ! Nem vagdalkozni kell ,hogy itt “kirekesztenek”. Nem harcolni kell a gyűlöletbeszéd ellen, rákényszerítve a többséget egyfajta Orwelli “újbeszél” nyelvre. A többség ettől nem fog szeretni titeket.
    Meg kell mutatni ,hogy ti is értek annyit mint a többség!

    /Ez nem csak Kristófnak szól hanem az összes kisebbségnek akik szerint itt el vannak nyomva a magyarok által./

    Végül lehet rám kígyót békát kiabálni, nem érdekel különösebben. Az ilyen véleménynek is helyet kell adni egy ilyen oldalon, még ha ti másként gondolkodtok is.

  13. Kristof 14 júl, 2009 08:28

    Abszolút megvan a helye a véleményednek, látod, nem törlöm ki. De szeretném ha tudnád, hogy sem én, sem a barátom nem tartjuk magunkat többre semmilyien más szrmazású embernél. És nem eszünk kóser kaját, ma este pl. rendes paprikáskrumplit csinálok. :-) Misu… megértem az indulataidat, de neked is meg kell értened, hogy az emberek nem egyformák. Nem mondhatod, hogy kifordul a beled az összes buzeránstól, meg zsidótól, mert nincsenek olyan emberi tulajdonságok, amik nagy általánosságban jellemzik a zsidókat, vagy a buzikat. Vannak hülye, okos, intelligens, ostoba, segítőkész, önző, humoros és unalmas, stb stb stb buzik és zsidók is. Én nem fikázom a magyarokat, sem magyarországot. Nem azért jöttem el, mert nem szeretek ott lenni, vagy mert kirekesztettnek érzem magam. (nem érzem magam annak) Azért jöttem el, mert most itt van dolgom.

  14. Emoke 12 aug, 2009 00:47

    Kristóf a vacsorakészítés nekem szólt szerintem. És én sem készítek kóser kaját. Nem is tudom, milyen az.

    Amúgy üdv.

  15. Gyuri49 29 jan, 2012 17:05

    Lehet, hogy a megjegyzésemet már senki sem fogja elolvasni, de azért leírom: ezerszer olvastam már ilyen kinyilatkoztatásokat, mint amit, amiket a “misu” félék irkálnak be különböző fórumokra, de nem tudom megszokni, pedig egyébként liberális lennék már szinte születésem óta. Döbbenetes számomra, hogy ilyen félresikerült lelkivilágú “emberek” akarják eldönteni, hogy ki a magyar, ki a jó magyar, ki az aki élhet és ki az aki nem élhet ebben a hazában, ahol előbb éltek zsidók, mint a magukat magyarnak vallók!!!! (nem estem a fejemre, tény amit leírtam bár a kurucinfó féle “kultúrtörténet” ezt soha nem fogja leírni)
    Tehát: egyetlen “misu” sem döntheti el, hogy ki éhet ebben a hazában és ki a magyar! Azt döntse el mindenki maga, amihez egy demokráciában joga van (a mai demokrácia már lassan nem az! A írás indításakor ezt még senki nem tudhatta!)Hogy ki a hazátlan? az ilyen “misu” félék azok, mert nem képesek elfogadni a többség véleményét (igen, a többség), nem képesek tudomásul venni, hogy a probléma az ő fajtájukban van és miattuk szenved már letelepedésünk óta a magyarnak nevezett nép! Igen, ezekben a békétlenkedő, kirekesztőkben van a hiba és ez bizony a magyar nép drámája! Amíg ezek a “magyarok” ki nem halnak, addig itt soha nem lesz béke, soha nem lesz összefogás, még akkor sem ha ezt párt ki is nyilatkozza (nenyi). Tragédia, de ez van!
    A palesztinoknak nevezett arabokról: a zsidók nem vettek el tőlük egyetlen szemernyi földet sem, sőt, a zsidók szabadították föl Palesztina földjét az angol gyarmatosítás alól, majd az ENSZ két népnek adott lehetőséget az ott élésre, ebből a zsidók megalakították azon az ősi földjükön az arab világ közepén az egyetlen demokratikus államot, ezzel szemben az arabok azóta is a tengerbe akarják nyomni a zsidókat, de inkább élnek sátortáborokban, mint, hogy békében éljenek a mástól kapott földjükön! Persze, nem véletlenül, mert a vezéreiknek az oszd meg és uralkodj az elvük és ha egyszer béke lenne ott a két nép között, akkor elvesztenék a hatalmukat, vagyonukat, ezt pedig amíg a világ, világ, nem fogják hagyni és ezért szenved már évtizedek óta a palesztinnak nevezett arab nép, arab kisember!

  16. kristof 31 jan, 2012 20:29

    Gyuri, koszonom a soraidat. Tiszta viz a poharba. :)

Trackback URI | Comments RSS

Mi a véleményed?