Borító: Jose Simon

A Hajónaplókat egy szürreális, ám nagyon is valós kaland köré építette: néhány évvel ezelőtt merészen válaszolt egy meglehetősen szokatlan apróhirdetésre, és hamarosan a nyílt tengeren találta magát egy vadidegennel, s – ahogy az lenni szokott – a nagyon is jól ismert démonaival. Miközben rejtélyes útitársával bejárja és végigkóstolgatja Dél-Európa tengerparti városait, hamar kiderül, hogy nem ő az egyetlen a hajókabinjukban, aki puzzle-ként próbálja összeilleszteni a szívét. Kristóf persze személyes hőseitől sem szakad el: a magyar pop kultúra kishercegét hol Hollywood aranykorába fújja el a szél, hol pedig a Velencei Filmfesztiválra evez, ahol nem csak Madonnával, de kallódó önmagával is találkozik végre. Bonne voyage!

“A könyvek eleven lények, csak vannak felnőttek, akik ebben még nem hisznek. Steiner Kristóf Hajónaplók című kötete és Liz Gilbert Ízek, imák, szerelmek regénye egyszer összeakadt valami koktélpartin, e-mail címet cseréltek, és azóta rendszeresen leveleznek. Mindkettőnek megvolt már a maga élete, mikor a cyber-óceánon egymás mellé sodródott az az aranyos kis bárkájuk, és bizonyára csillogó szemmel állapították meg, hogy mindkettő csúcsra tör a nápolyi Da Michele-pizza leírásában, meg a váratlanul ajándékba kapott útitársakéban. Kristóf valószínűleg jócskán tartogat még mondanivalót valamelyik világjáró kabátkája zsebében.” Esze Dóra

A kötet előrendelhető itt. Karikázd be a naptáradban! Június 9-én szombaton 18 órakor az Ulpius-ház Könyvkiadó standjánál Hajónaplók dedikálás! A könyvbemutató közönségtallkozóról, amelyet a Móricz Zsigmond körtéri Ulpius-ház Könyvesboltban rendezünk meg hamarosan értesítünk mindenkit. Lájkold a könyv Facebook oldalát.

…but they can always wake up and start luvin’!

Amúgy is kicsit motiválatlannak éreztem magam ma, és a lehetőség, hogy uralkodhatok magamon totál felvillanyozott. Klaviatúrát ragadtam, és feleltem is nekik, de mint kiderült, a mail egy “válaszolhatatlan” mail címről érkezett. Ilyenkor jön jól, ha az embernek van egy blogja, nem igaz? Íme a levelezésünk szórul, szóra…

Tamy és Balázs sürgönye

“Szia Kristóf!

A kutyád felől érdeklődnénk, jól van e még? Vagy már szegényt lecserélted a macskára? 

Te találkoztál már az aranyér tüneteivel? Képzeld van egy nagyon híres-neves aranyér specialista magyarországon. Gondoltam felhívom a figyelmedet rá, hiszen előbb vagy utóbb úgy is szükséged lesz rá. 

Kedves Kristóf! Remélem a barátoddal vagy a fasztudja kivel a faszos pároddal, jól éltek, és nem itthon Magyarországon rontjátok a levegőt! 

Remélem nem voltam túl bunkó,

Üdvözlünk téged! egy normális hetero párkapcsolat”

És a válaszom:

Kedves Tamy és Balázs,

Özge természetesen megvan, itt szuszog a kanapén. :) Mellette van egy másik kutyusunk is, ő az utcáról került hozzánk. Köszönöm az ajánlást, remélem soha ne lesz rá szükségem, ahogy eddig sem volt. És ha már itt tartunk: én ismerek egy specialistát, aki abban segít, hogy ne ítélkezz mások felett, és képes legyél az elfogadásra és a feltétel nélküli szeretetre. Úgy hívják, hogy Te Magad. Mert én őszintén hiszek benne, hogy ez a gonoszkodás a részetekről nem az igazi énetek. Az igazi én, lelki szinten, nem összemocskolva előítéletekkel és a társadalom elvárásaiból eredő agyzavaraitól, mindig szeret, és mindig elfogad. A kedvesemmel Tel Avivban élünk, de gyakran utazom haza, mert szeretem az országot, és sokszor hiányoznak a barátaim. A tapasztalatom az, hogy bár egyre nagyobb a feszültség otthon, kommunikáció nélkül nincs előrelépés – ezért is válaszoltam a leveledre, és ezért tartom fontosnak azt is, hogy továbbra is írjak könyveket az otthoni olvasóimnak. Szerencsére sokan vannak.

Nem voltál túl bunkó, rosszabb napjaimon én is megbántok másokat. Emberek vagyunk, előfordul, de mindig törekednünk kell rá, hogy ne történjen meg újra, mert ha jó emberek akarunk lenni, mindenkivel szeretettel és tisztelettel kell bánnunk. Örülök, hogy boldog pápkapcsolatban élsz, kívánom, hogy maradjatok együtt örökké, és tanuljatok sokat egymástól, egymásról. Arra pedig, hogy mi a “normális” egy idézettel felelnék:

“Nem mértéke az egészségnek, hogy valaki hogyan alkalmazkodik egy beteg társadalom normáihoz.”  Jiddu Krishnamurti

Barátsággal, Steiner Kristóf

“I’m The King of The World!”

…ezt viszont még nem mutathatom meg, helyette itt van nektek egy papírcsónakázó Le(g)onardo DiCaprio. Ám vissza a könyvre: az elképesztő mennyiségű “lájk” annyira meghatott, hogy úgy döntöttem, megosztok veletek pár gondolatot arról, számomra miről is szól a Hajónaplók című, júniusban az Ulpius Kiadónál megjelenő könyvem. Nos, röviden leírva a hűségről.

A hűséggel és hűtlenséggel kapcsolatos társadalmi problémákra soha nem lesz megoldás, mert amíg élünk, lesznek vágyaink – hála Istennek. Vágyak nélkül még az ágyból sem kelnénk fel reggel. A “szexkluzivitás” kérdése érzelmi szempontból csak akkor jelentős, ha elfogadjuk a modern társadalom normáit. Ha viszont képesek vagyunk meglátni, hogy évszázadon át az egyházi és katonai vezetők birtoklási vágyából fakadó prüdériája teremtette az úgy nevezett értékeket, akkor kénytelenek vagyunk saját, új, valós értékeket teremteni. Őszinteség, megosztás, szeretet, elfogadás, békesség, gondoskodás, kedvesség. Ilyesmi…

Amikor a könyvet írtam, gyakran felmerült bennem a kérdés: vajon ki áll közelebb a fényességhez? Az, aki minden akár nap mással szexelne, de mindenkit szeretettel és tisztelettel kezel, vagy aki harminc éve hűséges, de hazudik a párjának, sőt, önmagának is. Vagy létezik a kettő között valahol egy egyensúly, amelyet megtalálva az ember egyszerre lehet ribanc és családfő? Azt hiszem, az az igazi Nagy Szerelem, amikor a fantáziáink megvalósítása nem szunnyad évtizedeken át a közös takaró alatt, hanem képesek vagyunk beszélni róluk, és izgalmas kalandként megélni, hogy egy másik, mélyebb oldaláról ismerjük meg a párunkat. Azt hiszem, az lehet “Az Igazi”, aki mellett nem is ez a lényeg… hanem az, hogy mennyire szeretjük egymást.

Egy óceánjáró hajón utazva, Európa nagy városaiban kikötve és körbefalatozva a Földközi-tengert sokminden kitisztult, és sok új naplóbejegyzésem született, de lesz benne néhány korábban már megjelent írásom kiegészített, vagy “vágatlan” verziója is, amelyek az utazás részei voltak, és képtelen voltam ilyan sokáig magamban tartani őket. Most, ebben a hajónapló-jegyzet-gyűjteményben egyfajta hipszter-haszid “utazó-regénnyé” állnak össze, amely néhol könnyedén ringat, mint egy vodkával felöntött limonádé, máshol édesen émelyít, mint egy szuper-giccses operett, néha pedig lehúz a mélybe, mint egy örvény, és nem tudod, hogy Dévancsenben, Csenrézi Buddha birodalmában, a Fehér Nyúl üregében, vagy épp a pokolban kötsz ki.

Hamarosan előrendelhető az Ulpiusnál.

“Vintage” Exit Cover, 2005

…pedig akkoriban egy kereskedelmi deal értelmében még csak pénzt sem kerestem vele. Teltek-múltak az évek, és az írásaimat egyre többen vették észre és szerették meg, és egyre több magazintól kerestek fel. Mire a Viva-korszak véget ért, már rendszeresen publikáltam lapokban, és tudtam, hogy mindezt az “exites” kritikáimnak köszönhetem. Most, hét évvel később, amikor az írás már gyakorlatilag a lélegzéssel egyenértékű prioritás az életemben, újabb feladatot kaptam “anya-magazinomtól”, hamarosan ugyanis nem csak film, hanem zene kritikákat is írok majd a lapnak. Az pedig – feltételezem – senkit sem lep meg, hogy első írásom Madonna MDNA című albumáról született…

Nem lesz puccs. Madonna harminc éve megfogadta, hogy popkirálynő lesz. Azóta annyi embert irritált halálra, mint amennyit megvadított – ő lett a világ leghíresebb élő embere. Ám 2008-ban megrezgett a léc: Hard Candy című lemeze totális irrelevancia volt. Ebbe az üresjáratba pottyant be Lady Gaga, és mivel az “új Madonna” megérkezett, sokan úgy vélték: a régi nyugdíjba ment. Ehhez azonban neki is van hozzáfűznivalója…

Az MDNA-t a francia DJ-producerrel, Martin Solveiggel, és az eddigi legnagyobb elismerést kivívó lemeze, a Ray Of Light mesterével, William Orbittal készítette. És bár az előfutár, a Gimme All Your Luvin’ nemhogy  visszatérésnek, de slágernek se volt nevezhető, az albumot hallgatva kijelentetjük: nem adja át trónt. Minden dal egy jól ismert Madonna-imázs manifesztációja, miközben egészen új hangzást is teremt. Szakadt punkként, femme fatale-ként, spirituális istennőként, diszkódívaként és összetört szívű elvált asszonyként a technóba oltott akusztikus zenétől a japán popslágerek ökörködésén át a csillámló balladákig mindent bevet, hogy bizonyítsa: Nicky Minaj nem téved, amikor az egyik track végén így szól: “There’s only one queen, and that’s Madonna, bitch!”. 9/10

Film és lemezkritikáimat és ajánlóimat a szerdánként megjelenő, ingyenes EXIT programmagazinban találod meg. Keresd a mozikban. 

Vintage Gay Parade – 1980, Los Angeles

Nagyon szomorúnak tartom, hogy 2012-ben egyáltalán még beszélnünk kell ilyesmiről. Én zsenge tini koromban őszintén hittem, hogy mire harminc leszek, egy nyiltan homoszexuális politikus, tanár, vagy pap, vagy egy transzexuális operációjának története már rég nem döbbent majd le senkit. Erre nem, hogy a melegek családhoz való joga, de lassan a házasság előtti szex is tabu, ha pedig két fiú lazán csókot vált a négyes-hatoson, komoly az esélyük arra, hogy egy homofób utastárs meglepi őket egy taslival. Magyarország belépett egy időgépbe, és repül valahová, de senki sem tudja hová. Aki szereti az éppen uralmon lévőket, az szerint a fényes jövőbe, aki pedig másik kormányt akar, az szerint a sötét múltba. Szerintem pdig ez az időgép nem működik. Soha nem is működött. Ki kell szállni belőle, és elkezdeni szépen élni, itt, és most.

Azt feltételezni, hogy ha a homoszexuálisok nem borzolják a kedélyeket, boldogabb lesz a nemzet, és több munkahely lesz, és kevesebben fognak éhezni, és nem lesz bűnözés, és mindenki kap ajiba egy okostelefont, azt hiszem, tévhit. Ha bárki azt gondolja, hogy az ő személyes kis tere hatalmasabbra tágulna azzal, ha a cigányok, melegek, zsidók, törökök, kínaiak, kóbor kutyák, prostituáltak, nem-templomba-járók, és mindenki, aki “nem pont olyanolyan, mint én” egyszercsak eltűnnének a Föld színéről, az nagyon veszélyes állapotban van lelkileg. A melegfelvonulás azért szükséges, és azért kell, mert mindenkit emlékeztethetünk vele: homoszexuálisnak lenni nem választás kérdése, nem betegség, nem divathóbort és semmiképpen sem tabu téma.

Itt élünk veletek, közöttetek, ugyanazokon megyünk keresztül, mint ti: sokan vannak köztünk, akinek összetörte a szívét a párja, mégtöbben, akik épp szerelmesek vagyunk, dolgozunk látástól vakulásig, hogy kifizessük a számláinkat, és mi is békét, bőséget és boldogságot. Azok pedig, akik bíznak bennünk, és tudják, hogy nem vagyunk sem pedofiok, sem gerontofilok, nem bőrszerkóban ugrunk le kenyérért a sarki boltba, és nem vagyunk mind nemi betegeg, nagyon fontos lenne, hogy mellénk álljanak. Művészek, celebek, szimpatizánsok, rokonok mind-mind fel kell, hogy emeljék a hangjukat. Az, hogy a melegfelvonulást lefújja egy nemzet, a legdurvább jele annak, hogy mekkora szükség van erre a békés, vidám, a légynek sem ártó, viszont
az egész emberiségre hatással lévő parádéra. Egy napra boldogan és vidáman, önmagunkat kifigurázva, görbe tükröt mutatva a társadalomnak, akik ránktukmálták ezeket a szereteotipiákat, a szívárvány minden színében popázva akarjuk hirdetni: buzik vagyunk, és nem megyünk sehová.

A Kabbala Központ spirituális vezetőke, Rav Berg azt szokta mondani: “Mindent tolerálok, kivéve az intoleranciát.” Kedves homofób barátaim, ez a mi bolygónk is, és mi örömmel megosztozunk rajta mindenkivel. De az nem fair, hogy azért kell félnünk tőletek, mert valójában ti féltek tőlünk. Mert mindenki, aki “más, mint én”, emlékezthet arra, hogy a világ nem fekete-fehér. A homofóbia nem más, mint egy kifogás arra, hogy a saját korlátaik rabszolgaláncain élő embernek ne kelljen egyéni látásmódot kialakítaniuk, és a választás nehézsége nélkül megmaradhasanak szűk kis világukban. Gyertek ki ide a fényre, és álljatok mellénk most, mert szükségünk van rátok! Mindenkinek, aki nem akar szellemileg uniformizált országban élni: csatlakozzatok az összes közösségi oldal tiltakozó kampányaihoz, vegyetek részt a várható, békés tüntetéseken, és beszéljetek az álláspontotokról a barátaitokkal, rokonaitokkal, kollégáitokkal. A melegek nem szörnyetegek. Nincsenek karmaink, nem köpünk savat, nincs méregfogunk, egszerűen azonos nemű szerelmünkkel ölelkezve durmolunk éjjel az ágyunkban. Azért ez annyira nem félelmetes, lássuk be.

Szükség van minden lehetséges megmozdulásra, ami szocializálhatja a heterokat és melegeket. Ismerkednünk kell azokkal, akik rosszul ítélnek meg minket, vagy nem értenek minket. Más országokban ez a feladat a médiáé: a meleg karakterek sorozatokban, meleg showmanek, stb. megszerettetik és megértetik az emberekkel, hogy a melegek is ugyanolyanok, mint ők. De Magyarországon ebben a pillanatban nagyon kevés teret enged a médiatörvény arra, hogy normálisnak mutatkozzunk. Két csókolózó fiú képére rányomnak egy 18-as karikát. Bajban vagyunk, veszélyesen eltolódtak a határok, a hatalom bármit megtehet lassan, és ilyenkor a melegfelvonulás nem passzió, hanem fontos politikai, szociológiai és spirituális hatással bíró eseméy.

Az entellektüel-díváskodó melegek – mint amilyen én is voltam, mikor sok évvel ezelőtt, amikor a melegfelvonulást feleleges exhibicionista feszültségkeltésnek neveztem – ne is gondoljanak arra, hogy ez az álláspont tartható ebben az extrém helyzetben. Ez az a pont, amikor az LMBT közösségnek teljes egyetértésben és szeretetben kell együttműküdnie. Szóval nem számít, hogy izompólós diszkósfiú vagy, vagy fültágítós emós, hippi szabadságharcos, vagy öltönyös hivatalnok, ha megvalósul a melegfelvonulás, ott a helyed.

A megvadult “kislány” Mert és Marcus fotóján…

Sosem értettem azokat, akik azért támadták Madonnát, hogy másként kéne viselkednie, mert “már öreg”. Szerintem az ember kora soha, semmilyen körülmények között nem lehet indok arra, hogy másként viselkedjünk, beszéljünk, vagy öltözködjünk, mint ahogyan jól érezzük magunkat. Csodálatos, hogy a Madonna-jelenség egyre inkább azt promotálja a világban, hogy az élet nem áll meg, ha valaki elmúlt 30 éves. A Girl Gone Wild klipjében a divatvilág legkeresettebb huszonéves modellfiúi csókolgatják a nyakát, és megértem, hogy ezt elnézve sokaknak sarkos véleménnyilvánításhoz támad kedvük, de fontos, hogy felismerje az ember: joggal kritzál, vagy esetleg egyszerűen irigy.

Madonna egy 84-es interjúban mondta ki, hogy egész életében erősen szexuális ember volt, ha az emberek ezért veszik meg a lemezét, nem bánja, de soha nem játszik rá. Azóta elktelt 30 év, és a helyzet mit sem változott. Ő egyszerűen ilyen, és valószínűleg ilyen is marad mindig. Képmutatás volna a részéről, ha csak azért, mert már 54 éves, és az emberek elvárják tőle, hogy mamuszban kötögessen, elkezdene másként tekinteni önmagára. Megjátszani magunkat minden korban nevetséges, ezért ha ő még mindig szuper szexi bad girlként definiálja a személyiségének egy részét, sokkal hamisabb lenne, ha azt próbálná eljátszani, hogy ő egy higgadt nagy asszony.

Mostanában gyakran olvasom kommentekben, hogy így kritizálják őt: “Miért nem akar méltósággal megöregedni?”. Madonnának esze ágában sincsen megöregedni egyelőre, sem méltósággal, sem anélkül. Táncolni akar, gyönyörű fiúkat akar, és feszegetni akarja a saját határait. Ki merné hibáztatni ezért? Amíg képes rá, és vevők rá az emberek, nyomja csak, ami belefér. Én minden nőt arra bíztatnék, hogy ne kezdjen el magára néniként gondolni, csak azért, mert a társadalom ezt várja el tőle. Rengeteg spirituális, fizikai és szellemi energia kell hozzá, de lehetséges örökké lánynak maradni.

Lánynak lenni azt jelenti, hogy sírhatsz, ha látsz egy cuki kiscicát. Azt, hogy hogy legyél hajadon vagy elvált, mindig lehetnek romantikus fantáziáid egy csodálatos esküvőről. Azt, hogy ha akedvenc számod megy a rádióban, táncra perdülsz. Azt, hogy kapsz egy virágcsokrot, és úgy érzed, pillangók repkednek a szívedben. Azt, hogy a szerelmed házát megpillantva leküdzhetetlen vágyat érzel rá, hogy szaladni kezdj sétálás helyett. Azt, hogy bár már törték össze a szívedet, keserűség helyett képes vagy bízni. Azt, hogy amikor egy cseresznyepárt akasztasz a füledre, csinosnak, sőt, egy kicsit szexinek is érzed magad. És az is vagy. Ezt pedig soha, senkitől nem szabad elvennünk.

Madonna legújabb lemezéről, az MDNA-ről írt részletes kritikámat a Marie Claire blogon olvashatod el. Angol nyelven megjelent írásom – amelyet Madonna menedzsere, Guy Oseary közzétett saját Twitter profilján – a The Wild magazin honlapján jelent meg.

<3

“Nyugi, csak próbariadó.” Még mindig pihegve lerogyok a napsütötte nyugágyra, és megölelem őt – most ért haza az éjszakai orvosi ügyeletből. “Mi ez a csodálatos reggeli?” -kérdezem. “Éreztem, hogy ma reggel valami különös energia van a levegőben, és megnéztem a héber naptárat: ma öt éve, hogy először találkoztunk.” Könnycsepp gördül, csók csattan, majd nekilátunk. “Egy perc és jövök.” mondom, és felhangosítom az új Madonna album egyik dalát: “Hurt yourself but you never die, You are a beautiful killer” Közben pedig sírva bömböl a sziréna. Hát így ünnepli öt éves “fennállását” két szerelmes férfi 2012-ben, Tel Aviv városában, egy fenyegető III. világháborúval a küszöbön. Mi vagyunk a generáció, amelyet bármikor elfújhat a szél. Talán ezért vagyok képes minden megadatott pillanatban meglátni a beteljesülést. Félelem helyett hála. Menekülés helyett… reggeli.

Lélekbonbon és Gumimatrac a Gangeszen című köteteimet keresd országszerte a könyvesboltokban.

Hurrá, apák leszünk! …vagy mégsem?

Többtízezer fiúcska és kislány él lepusztult, tömött árvaházban, és azt várják, hogy megtudhassák, mi is az a család. Gyerekek százezerei hevernek az utcákon selejtnek megbélyegezve, csak mert az ő kultúrájuk szerint a sokadik lánygyermek csupán kolonc a szülők nyakán. Ugyanebben az időpillataban a fejlett országokban valószínűleg a Google legnépszerűbb keresőszavai közé tartoznak a „meleg örökbefogadás“, az „azonos nemű szülők“, és az „LMBT (azaz leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű) család“ szókapcsolatok. Vajon hol a hiba a gépezetben? Hogyan lehetséges, hogy a széthúzás, a gyűlölet, az erőfitogtatás, a politikai és vallási érdek győzedelmeskedik az összetartozás felett? Miért kell árváknak neveznünk azokat, akik mind, egytől egyik lehetnének szerelemgyerekek? Miért van az, hogy az amerikai ügynökség a „várólistás“ gyerekekről úgy küldenek heti hírlevelet, mintha csak valamelyik hipermarket akcióját hírdetnék? Írásomon keresztül megismerhetitek a meleg szülő-jelöltek olykor bíztató, olyankor kiábrándító valóságát. Tudom, a téma megosztó, éppen ezért nagyon sokan szoríthattok a sikerünkért. Vagy épp a bukásunkért…

Korábbi, örökbefogadással kapcsolatos írásaimat ide kattintva olvashatod el. 

Fotó: Ritter Doron

Hogyan találtál rá (vagy éppen talált rád) a kabbalára?

A szüleim igazi hippik voltak, akik sokféle “new age” bölcsességbe kukkantottak bele, és rengeteg, akkoriban Magyarországon különcök ösvényének tartott spirituális vonalon körülnéztek. A Kabbala volt az egyik. Engem alapjaiban buddhista szellemben neveltek fel – még három éves sem voltam, mikor először találkoztam a Dalai Lámával, és minden hétvégét a szüleim által alapított buddhista mediációközpontban töltöttünk -, de mivel a kabbala nem vallás, bárkinek a hitébe könnnyedén “beilleszthető”. Amikor országosan ismert lettem a tévének köszönhetően elszakadtam a spiritualitástól, és kizárólag a materiális dolgoktól vártam beteljesedést. Minél híresebb akartam lenni, és az sem zavart, ha ennek az az ára, hogy megosztom az embereket: tudatosan nyilatkoztam és öltözködtem polgárpukkasztó módon, és bár otthon a négy fal között be kellett ismernem magamnak: semmire se megyek a hírnév és a gazdagság illuziójával, kifelé mindig mosolyogtam. 25 éves koromra komoly étkezési zavaraim alakultak ki, és rászoktam a szorongásoldókra, antidepresszánsokra – a mélypont az volt, amikor a Viva kétnapos jótékonysági élő adsát úgy vezettem karácsonykor, hogy másnap a vendégekre sem emlékeztem. Eljött a pont, hogy találnom kellett egy utat, ami a sajátom, és magyarázatot kellett kapnom arra, miért van az, hogy minél kétségbeesettebben próbálok boldogulni, annál jobban a padlóra kerülök. Ekor a akadt a kezembe Yehuda Berg A Kabbala Ereje című könyve, amelyek a borítójára Madonna írt ajánlást: “Nincs itt semmiféle hókuszpókusz, vagy vallási dogmák: ezek a tanítások bárki számára elérhetőek és érthetőek, és bárki képes lesz velük az élete megváltoztatására.” Egy éjszaka alatt rágtam át magam a könyvön, és másnap felhívtam a tel avivi Kabbala Központot az első kérdéseimmel. Azt hiszem, amikor ezek a kérdések megszülettek a fejemben, akkor váltam a kabbala követőjévé.

Mióta követed a tanításait? Miért?

Öt évvel ezelőtt egy váratlan és nagyon szomorú tragédia történt az életemben: az édesanyám agyvérzést kapott. Három napig voltam mallette a kórházban, majd a karjaim között halt meg. Úgy éreztem tartozom neki és magamnak is annyival, hogy megtalálom a békémet. Amikor négy évvel ezelőtt Tel Avivba költöztem a párommal, az első utam a Kabbala Központba vezetett, ahol találkoztam mostani tanárommal, David Zakinnal. Azonnal rázúdítottam minden gondomat-bajomat a bulimiától kezdve a mamám haláláig, ő pedig felajánlotta nekem, hogy személyes tanítóként dolgozik velem heti rendszerességgel. Akkoriban nem volt angol nyelvű kurzus a tel avivi központban, így hétről hétre kettesben vettük át a meditációkat, a kabbalista gondolkodásmód alapjait, és azokat a “szabályokat”, amelyeket betartva az életem nagyon hamar 180 fokos fordulatot vett. A legfontosabb felismerésem az volt, hogy bármit teszek is, ne magamért, hanem mindenkiért tegyem. A kabbala legalapvetőbb tanítása, hogy mind felelősséggel tartozunk a velünk, és a világgal történő tragédiákért, és ha azt akarjuk, hogy a káosz helyét átvegye a végtelen boldogság, önzetlen megosztást és feltétel nélküli elfogadást kell gyakorolnunk olyankor és ott, amikor és ahol a leginkább nehezünkre esik.

Mivel jár ez?

Leginkább azzal, hogy egyre tisztábban látom a kijavítandó hibáimat és tévedéseimet, és egyre könnyebben ismerem be azokat. A laikusok számára a Kabbala Központ egy szekta, a vallásos zsidók egyszerűen marketingfogásként értelmezik, és sokan abban a tévhitben élnek, hogy kizárólag zsidók foglalkozhatnak a kabbalával. Ám a valóságban a központ szellemi vezetői, Rav és Karen Berg egyetlen dologban hisznek: “Mindent tolerálunk, kivéve az intoleranciát”. Éppe ezért a kabbala-tanulás mindenki számára azzal jár, amit ő maga sajátjának érez. Saját magam azt tapasztalom, hogy minél hosszabb ideje foglalkozom a kabbalával, annál több mindent adaptálok a hagyományok közül is: eleinte csupán a saját óráimra jártam, majd elkezdtem önkéntesként dolgozni az angol nyelvű tanfolyamokon, mint mentor, hamarosan pedig felelősségemnek éreztem, hogy Magyarországot is megismertessem a Kabbala Központtal, persze anélkül, hogy bárkit elijesztenék. Nem tartom magam sem megvilágosodott léleknek, sem spirituális vezetőnek: a kabbala tanulója vagyok, aki a saját bőrén tapasztalta, milyen csodákra képes az, aki beleássa magát ebbe a négyezer éves bölcsességbe. Mostanra amikor csak tehetem, részt veszek a péntek esti és szombat reggeli meditációkon, és minden napomat egy kabbalista szertartással indítom, a bevételem 11%-át pedig a központ egyik alapítványának, a Kids Creating Peace-nek ajánlom fel. Ez a szervezet arab, zsidó és keresztény gyerekek szocializálását tűzte ki célul, és olyan óvodákban, iskolákban működik Izrael és Palesztína terletén, ahol különösen nagy szükség van az elfogadásra.

Miben változtál a kabbalának köszönhetően? Mit kaptál tőle?

Azt hiszem, elég rámnézni, hogy ez egyértelművé váljon: amikor először léptem be a Kabbala Központ kapuin még platinaszőke voltam, nem léptem ki az utcára szájfény és púder nélkül, és a legfőbb témáim Britney Spears idegösszeroppanása és Paris Hilton botrányai voltak. Nem tudatosan változtam meg, és nem is szégyellem azt, aki voltam, hiszen szükségem volt arra, hogy megértsem: az exhibicionizmussal és a felszínességgel egészen biztosan nem tudok segíteni sem magamon, sem másokon. Tavaly ősszel jelent meg a második könvem – első Gumimatrac a Gangeszen, második Lélekbonbon címmel -, és mindkét kötetet imádják az olvasóim. Sikerült ráhangolódnom egy olyan dimenzióra, ahol képes vagyok kommunikálni az emberekkel, mert a közös gondjainkról és a közös megoldásainkról írok, mindezt úgy, hogy egy tinitől egy nagymamáig bárki megértse. A kabbalától megkaptam a lehetőséget arra, hogy ne ítélkezzek mások, vagy önmagam felett, ehhelyett foglalkozzak azzal, hogy önmagam lehető legjobb, legtoleránsabb, legtisztább változatává váljak. A világ csak akkor fog megváltozni, ha mi magunk, egyénenként készen állunk a változásra. Amikor ezt megértettem, a kapcsolatomban a drámákat és veszekedéseket harmonia váltotta fel, és akárhányszor megfeletkezem erről, és elvárásokat támasztok a kedvesemmel szemben, vagy hibáztatni kezdem valamiért, rögtön visszaköszön a múlt: kezdődnek a viták és a drámák. A kabbala tehát nem varázspor, amely egyszeriben mindent megváltoztat, hanem a tudatosság, amelyre ráhangolódva megértjük, hogy a munkának soha nincs vége, és mindig van egy következő szint.

Jelent-e valamit számodra azoknak a hírességeknek a névsora, akik szintén kabbalisták?

Madonna személyisége a kilencvenesévekben fogott meg, amikor megkapta Evita szerepét, mert egy szenvedélyes levélben megírta a rendezőnek, miért ő a legideálisabb a szerepre. Minél többet hallgattam a dalait és a nyilatkozatait, annál jobban inspirált. Madonna számomra az önmegvalósítás manifesztációja, mert az emberi vágyak három lépcsőfokát megjárva testiségre, majd hatalomra, végül spirituális fényre áhítozott. Azért inspirál, mert én is a “sex sells” törvényét kihasználva vívtam ki a figyelmet, majd a bugyuta botrányok után kezdtem ráébredni: most, hogy eljutottam idáig, ideje valami valódit adnom. Bevalljuk vagy nem, nagyon sokan Madonna miatt kötöttük fel a vörös fonalat – talán anélkül, hogy egyáltalán tudtuk is volna, mit jelent. Ezt “beismerni” nem ciki, sokkal kellemetlenebb volna azt hangoztatni, semmi köze a kettőnek egymáshoz. Madonna számomra közvetítő ebben a világban: már pontosan látom: azért volt “szükségem”rá, hogy megismertesse velem a kabbalát. Mára számomra egyértelművé vált: ez a nő, akire az egész világ valamiféle perfekcionista droidként gondol, valójában végtelenül alázatos lélek, aki bármire hajlandó, képes, és elszánt azért, hogy a világot jobb hellyé tegye. Ezt pedig egyéni szinten valósítja meg, milliókat inspirálva.

Madonnától egy sajtótájékoztatón személyesen is kérdeztél a kabbalával kapcsolatban. Mire irányult pontosan a kérdésed, és mit válaszolt Madonna?

A Velencei Filmfesztiválon, ahol részt vehettem W.E. című filmjének díszbemutatóján azt mondta: összehozni ezt a filmet nehezebb volt, mint bármi, amivel eddig fogallkozott. Túl egy fájdalmas váláson, egy költözésen, és egy három éven át tartó kutatómunkán, forgatókönyvíráson majd rendezésen élete legemberpróbálóbb időszakán volt túl, én pedig megkérdeztem tőle, többet meditált -e, és szigorúbb volt -e önmagával szemben. A kabbala tanai szerint akkor kaphatjuk meg azt, amire vágyunk, ha korlátozzuk az egónkat, és önmegtartóztatóak vagyunk az élet azon területein, ahol a legkevésbé szeretnénk azok lenni, és nem hagyunk helyet a kétségeinknek. Azt felelte: “Muszáj testileg, lelkileg és szellemileg is felkészítened, és spirituálisan megerősítened magad, mielőtt belevágsz egy ilyen nagy projektbe. Teljes bizonyossággal kell abban, amit csinálsz.”, majd ezek után a film összes szereplője elmondta, milyen sokat adott hozzá a produkcióhoz, hogy a rendező ilyen erős spirituális gyökerekkel rendelkezik. A 25 perces sajtótéjékoztatóból 5-6 percet szánt a stab ezekre a válaszokra, és másnap a brit napilap, a The Sun ezekre építette fel a címlapsztorit. Madonna személyes Kabbala tanára, Eitan Yardeni másnap az írta nekem e-mailben: “Elképesztő volt, köszönöm!”

Milyen szerepet vállalsz a kabbala magyarországi megismertetésében?

Három évvel ezelőtt a Facebookon indítottam egy csoportot “Kabbala Központ Magyarország” néven, és eleinte 10-12 érdeklődővel tartottunk összejöveteleket, gyakran teázókban, vagy épp a Margit-szigeten. Akkor lettünk többen, amikor fordítani kezdtem a köpont szellemi vezetőjének napi útravalóit: Yehuda Berg néhány mondatos bölcsességeit mindenki megkapja, aki feliratkozik a hírlevelünkre. Felépítettem egy magyar nyelvű honlapot, és két évvel ezelőtt a tanítás is megkezdődött  magyar nyelven: egy korábban New Yorkban és Los Angelesben élő tanuló, Fogl Hana kezdett foglalkozni a hazai tanulócsoporttal. A budapesti otthonomat felajánlottam arra, hogy egy éven át afféle “mini Kabbala Központként” működjön – itt szálltak meg a Budapestre látogató tanáraink -, és a mai napig rendszeresen tartom a kapcsolatot az otthoni tanulócsoport vezetőivel. A legfontosann számomra azonban az, hogy akik a könyveim kapcsán érdeklődni kezdenek a kabbala iránt, azok bátran fel merjék venni a kapcsolatot velem. Minden levélre igyekszem válaszolni, és segíteni abban, hogy megtalálja a helyét a világban az, aki épp olyan elveszettnek érzi magát, mint én öt évvel ezelőtt.

Köszönet Trencsényi Dánielnek és Földvári Zsófinak a beszélgetésért és a lehetőségért. 

Ready 2 go OUT?

Az írásban meleg-barát jógaközpontokat, táncstúdiókat és edzőtermeket mutatok be, és kiderül, hogy van itt gay röplabda klub és mezetelen jóga is. :) Kapj fel egy példányt a nagy hotelekben vagy a reptéren, ha erre jársz. INGYENES!

P.s. Jelezzetek kérlek, hogy van -e igény arra, hogy a blogon minden héten listázzam az aktuálisan megjelenő print és web írásaimat. Egy oldalról megtalálnátok a friss cikkeket, amiket a különféle magazinoknak (Time Out Israel, LACK, Cosmopolitan, Marie Claire, Maxima, Wellness, Nők Lapja Évszakok és Psziché, The Wild magazine, Prizma Folyóirat, Cosmo.hu, Life.hu, Nesze!szer, Phenom’enon, stb.) írok.