Madonna striking the official “Gaga, Britney, Xtina, you’ll never have an ass like this, bitches” pose in her new video…

Madonna egy napon arra ébredt, hogy csodálatosan spirituális angol lédi lett, de negyed annyi albumot ad el, mint a nyolcvanaes években, és ráeszmélt, hogy nem lovaglással akarja tölteni az ötödik X-et, hiszen ő a világ meghódítására esküdött fel. Már van annyi pénze, és még mindig van annyi kapcsolata az amerikai médiával, hogy az összes fontos (értsd a tömeg által preferált) talkshow-ba, és gálára eljusson, és egy tökéletes, a fogyasztói társadalom meghódítására összeállított csomaggal visszaszerzi a trónt GaGától, mert lássuk be, az Államokban tényleg ellopta tőle.

Az amerikaiak számára Madonna az Erotica-korszakban volt érdekes legutóbb: azóta számukra Madonna lehiggadt az Evitával, szült, és angol akcentusa lett. A mostani agymosó-gépezet fontos eleme a régi, vulgárisabb Madonna-imázs. Bár egy nagyon jó karban lévő, ötvenes amerikai családanya ül előttünk, visszafogott ruhákban – mert azért hülyét már nem akar csinálni magából – , gátlástanaul flörtölget a riporterekkel, és szemforgatva válaszol ugyanazokra a kérdéskre minden egyes showban (ami erősen azt mutatja, hogy a riportereknek minden esetben vannak “kötelező” kérdéseik). Madonna hadat üzent, és a nagy összecsapás a Super Bowl félideje lesz. Itt dől el, hogy a sörissza, chips-zabáló, hot-dog majszoló amerikai nagy átlag elfogadja -e, hogy újra rápörög arra a csúcsosmelltartós nőre, és az is, hogy zene-kereskedelem szempontjából igazán jövedelmező generáció, a tinik és fiatal huszonévesek, elfordítják -e a tekintetüket 2012-re az aktuális feka gengszter-sztártól (azok amúgy is néhány évente váltják egymást), és persze Lady GaGától, aki ma Amerikában olyan, mint a szex: mindenkinek naponta többször is eszébe jut.

De képes arra még Madonna, hogy ismét ő legyen a szex, 53 évesen? Mert ahgy ő maga fogalmazta meg: “A szex mozgatja ezt a világot.” Persze nem a teljes világot, hanem azt, amelyben ő nyilvánult meg: a popcorn-generáció világát, ahol eszünk, vásárlunk, dugunk, melózunk és remélünk. Meg kell hagyni, eléggé jó esélye van rá, hiszen a dalok a Masterpeace-ből és a Give me All Your Luvin‘-ból ítélve könnyen emészthetőek, fülbemászóak és rádióbarát slágerek lesznek, ő maga pedig abszolút szimpatikus képet fest a két örökbefogadott és két saját gyerekkel, két tönkrement házassággal, megjárva a világot, de hazatalálva. Igazi “desperate housewife”. Ami engem illet, én akkor szerettem bele Madonnába igazán, amikor a Ray of Light gyönyörű, önmagával és a világgal harmónikus harcban álló emberarcú istennőjét csodáltam benne. Akárhogy is… csak jelezni akartam, hogy értem a koncepciót. És most, ismerve a haditervet remélem, hogy összejön neki, ha ez a nagy vágya. Szerezzük vissza a Királynőnek azt, ami a Királnyőé!

P.s.: Akit igazán érdekel, ki Madonna, mi az, ami leköti, ha épp nem pénzt keres, és milyen projekteket menedzsel, annak érdemes megnézni Golden Globe-díjas és Oscar-jelölt filmjéről, a W/E-ről készült werket itt, vagy segíteni az énekesnőnek leányiskolákat építeni Afrika egyik legszegényebb országában, Malawiban.

Lassan tíz éve, hogy a sütés és főzés a szenvedélyemmé vált, amikor pedig három éve vegán lettem, egy új világ tárult ki előttem a konyhában. Szerencsére Matan legalább olyan jó séf, mint én. Amikor Londonban vagyok, egy biokávézónak is sütök muffinokat, a könyvem címe sem véletlenül Lélekbonbon, sőt az esküvőnkre is én főztem, 72 emberre. A Cosmopolitan főszerkesztőjével arra jutottunk, hogy 10 perc kavarás címmel minden kedden lehozom egy szimpla, egészséges és természetesen elképesztően finom étel receptjét a cosmo.hu-n.

Amikor egy kelet-londoni kávézónak készítettem muffinokat, reggelente minimum négy tálca készült, négy külömböző ízben. És bár sokan úgy képzelik, hogy a süteménykészítés olyan állapotokat idéz elő a konyhában, mintha Lady GaGa és Madonna összeverekedett volna, az igazság az, hogy cupcake-et sütni valóban kimeríti a tiz perc kavarás fogalmát.Ha most gonosz akarnék lenni, közzétennék valami puccos muffin receptet (mondjuk a citrom- vagy levendula tortácskáét) és innentől fogva időről-időre újabb muffinokkal bombáznám a népet (persze nem szó szerint, mint Lucy Liu a Charlie Angyalaiban). Én azonban megkegyelmezek, és most elárulom a nagy titkot: ha egyszer megtanulod a világ legegyszerűbb muffintésztájának receptjét, nem lesz többé szükséged útbaigazításra.

A hozzávalók, 12 darabhoz:

- két csésze liszt (ha nincs “hivatalos” csészéd, használj egy kb 2 decis bögrét)
- egy zacskó sütőpor
- egy csésze cukor (nádcukor rocks!)
- egy kiskanál fahéj
- fél csésze olaj
- egy csésze víz, vagy más folyadék (ezt később kifejtem)
- kétszer fél csésze “finomság” (ezt is később kifejtem, na)

Legyen kéznél:

- muffintepsi (a szilikonos a csúcs)

- két keverőtál: egy nagyobbacska evőkanál a keveréshez és egy kisebb adagoláshoz

Hajrá!

1. Melegítsd elő a sütőt 180 fokra.
2. Szórd ez egyik tálba a lisztet, sütőport, fahéjat, cukrot, és kutyuld őket jól össze.
3. És akkor a “finomság” is mehet bele a lisztes cuccba: ez lehet fél csésze mák és fél csésze durván tört mandula, vagy lehet akár aszalt füge apróra vágva, zabpehellyel. Gondolj a kedvenc deszertedre, és teremtsd újra a konyhában: ha Bounty-rajongó vagy, használj kókuszreszeléket és csokit, de ha a Snickers a fétised, hasznáj sós mogyorót (igen, isteni lesz), és csokis karamella cafatokat. Szárnyalljon a fantáziád!
4. A másik tálba öntsd bele az olajat, és a vizet, vagy pedig…
5. …ismét ideje kreatívnak lenni. Rajtad áll, hogy milyen muffint készítesz, de az arányokat be kell tartanod. Leírok pár variációt, te pedig indítsd be az agyad. Víz helyett az olaj mellé önthetsz narancslevet (csokival-dióval nyerő), kókusztejet (citromhéj reszelékkel, mandulával szuper), pezsgőt (fehér csokival és aranymazsolával lenyűgöző). Akár lekvárt is használhatsz, vizzel lazítva, és extra ízélményért löttyinthetsz bele egy kiskanál balzsamecetet, vanília aromát, vodkát, vagy azt a fura piát, amit karácsonyra kaptál a nénikédtől, és sosem tudtad, mihezd kezdesz majd vele.
6. Forgasd össze a két keveréket, de ne keverd túl vehemensen, mert a sütőpor már dolgozik is, hogy habosra, lazára fújja fel a tésztát. Ha brutálisan kavarsz, mint Lindsay Lohan a koktélbárban, összesik a cucc. Figyeld az állagát, kb olyannak kell lennie, mint a múlt héten közzétett hummusznak. (Ha nem azt nem készítetted el, akkor barack a fejedre.)
7. Kanalazd a tésztát a muffinformába! Ha nem szilikonosat használsz, béleld őket papírkapszlival, vagy egyszerűen csak vagdoss ki négyszögeket sütőpapírból, és béleld ki a gödröcskéket. Ne töltsd őket teljesen tele, mert a sütőben rendesen megduzzadnak majd.
8. Mielőtt benyomod a forró katlanba, gondolkozz az utolsó simításokon. Ha nem akarsz flancolni, már mehet is a sütőbe, ha visszafogott dekorra vágysz, szórd meg a tetejét valamivel, amit a tésztába tettél (tört magvak, csokimorzsa, ilyesmi), ha pedig fel akarod venni a versenyt a New York-i cool arcok kedvenc sütödéjével, a Magnolia Bakery-vel, készülj fel egy utolsó, egyperces kavarásra: neked szól a +1. pont.
9. 22 percet sülnek a muffinok, középre csúsztasd a rácsot. Minimum 15 percig NE nyisd ki a sütő ajtaját, ám ha ez után úgy látod, hogy nagyon pirul a tetejük, finoman takard le egy sütőpapírral. Ha letelt az idő, kapd ki a tepsit, es hagyd békén tíz percre, majd ügyesen szedd ki őket, és helyezd a sütikéket egy rácsra hüldögélni.
+1 …és akkor a máz: ehhez szükséged lesz egy zacskó porcukorra, és a kézügyességedre! Egy csésze porcukorba kezdj el vizet csepegtetni, de nagyon óvatosan, mert ha sok lesz, használhatatlanná válik. Folyamatosan kevergesd egy kiskanállal, egészen addig, míg krémes állagú nem lesz, mint a mascarpone. Igen, a cukor képes erre! Ha variálni akarsz rajta, színezheted pár csepp presszókávéval, citromlével, de természetes, íz nélküli ételfestékeket is vásárolhatsz, ha nagyon ráindulsz a cupcakekészítésre. Kanalazd a kihűlt muffinok tetejére, és koronázd meg őket egy szem friss eperrel, szederrel, egy kocka csokival, nád-kockacukorral, vagy amivel csak kedved szottyan.

Ezen a blogon összegyűjtve megtalálod a különlegesen finom, egyszerű, de ami talán a legfontosabb: vegán recepteket, hogy a jövőben egységesen, felcimkézve vissza lehessen őket keresni.

W/E

A világtörténelem egyik legromantikusabb, és legtanulságosabb szerelmi története kétség kívül VIII Edward és Wallis Simpson románca volt. Anglia királya beleszeretett egy kétszeresen elvált, botrányokkal foltozott-életű amerikai nőbe, és amikor a kormány nyomására választania kellett a trón és a szerelem között, az utóbbi mellett döntött. Tudván, hogy nem csak a koronáról, de a jóhíréről, a családja támogatásáról, a népe szeretetéről, és az otthonáról is le kell mondania. A napokban olvastam az egykori uralkodó önéletrajzát, amelyben azt írja: „képtelen lettem volna elviselni a koronám súlyát az asszony támogatása nélkül, akibe szerelmes vagyok“. És bár sokan nem gondolnak rá, de valójában Mrs. Simpson éppen annyit áldozott fel a szerelemért, mint az uralkodó: egy életre meggyűlölte őt az arisztokrácia, a britek pedig kikiáltották közellenségnek. Edward és Wallis évtizedeken át éltek egy párizsi szállodában – a királyi palota helyett -, viszont kaptak valamit a sorstól, amit egyetlen kékvérű sem mondhat magáénak: megnyerték a küzdéshez való jogot. Olyan nehézségeket invitáltak a közös életükbe, amelyeknek a leküzdéséből színtiszta boldogság született.

Mindannyian, nap mint nap feláldozunk valamit a közös boldogság oltárán, amikor pedig csökönyösen ragaszkodunk a saját „külön bejáratú“ boldogságunkhoz, valahogy végül mindig rosszabbúl érezzük magunkat, mint ha a nehezebb utat, a változás, a változtatás útját választottuk volna. Az esküvője napját szinte mindenki élete legboldogabb napjaként emlegeti, pedig – ha jobban belegondolunk – ez az a nap, amikor önként, dalolva adtuk fel a „szabadságunk“ egy hatalmas szeletét. Egymás, a szeretteink, és az Ég színe előtt megfogadjuk, hogy hűségesek leszünk halálunk napjáig és mégtovább, és hogy támogatjuk a párunkat jóban-rosszban. Senki sem mondja azt a menyegzőjén: „Igen, akarlak, de kompromisszumra tőlem ne számíts.“ Egyetlen feledhetetlen napon tisztán látjuk, milyen földöntúli boldogsággal ajándékoz meg, ha képesek vagyunk feladni az önző érdekeinket, és őszinte, szívünk mélyéről fakadó áldozatot hozunk. Amikor pedig teljesült a csoda, és lelki társakként állunk szemben a világ viharaival, valahogy tovatűnik ez a lelkesedés, és minden olyan pillanat, amikor le kell mondanunk valamiről fájdalmas lelki örlődéssel jár. „Miért én hozzak áldozatot? Miért nem ő?“ És közben észre se vesszük, hogy minden olyan pillanat, amikor lehetőségünk van a lemondásra, valójában ajándék a sorstól. Nem csak példát mutathatunk a kedvesünknek, de kezébe adhatjuk a lehetőséget, hogy saját jószántából adja át azt, amit oly elszántan, ellentmondást nem tűrő hangon követeltünk.

„Bárcsak engem is szeretne valaki annyira, hogy még a királyságáról is lemondjon értem.“ sóhajtozhatnánk, de nézzünk csak körül a saját „birodalmunkban“. Alig akad olyan nő, aki ne mondhatná el magáról, hogy a kedvese feláldozott érte valamit. Egy élő fociközvetít egy romantikus vacsora kedvéért, vagy egy sört a haverokkal a családi béke kedvéért, sőt, talán a „mama pici fia“ státuszt is a szülők akarata ellenére történő házasság kedvéért. A napokban olvastam, hogy brit és amerikai bulvárlapok élvezettel csámcsognak a tényen, hogy Guy Ritchie a legnemesebb szervét is hajlandó volt megcsonkítani Madonna kérésére, amikor (volt) felesége elmagyarázta neki a körülmetélés spirituális jelentőségét. Ami engem illet, én cseppet sem találom nevetségesnek, ha egy szerelmes férfi bízva egy ősi bölcsesség fizikai világunkban való manifesztálódásában kés alá fekszik. Épp ellenkezőleg: bátor és romantikus, bölcs döntésnek látom. Bármily furcsán hangzanak ezek az „áldozatok“ egy kívülálló számára, valójában mind a szerelem gyümölcsei. Egy ideális kapcsolat – véleményem szerint – nem két állat ösztöneinek összecsapásairól, két kőkemény ego állandó párharcáról szól, hanem – csúnya szóval élve – arról, hogy mindkét fél hajlandó „papucsként“ viselkedni a másikért. Melegíteni a lábát, ha fázik, megóvni attól, hogy belelépjen az élet tüskéibe.

Ha pedig mindketten képesek vagyunk önzetlenül óvni a másik lépteit, többé nem kell felhánytorgatnunk: „Annyi áldozatot hoztam érted.“ Helyette azt mondhatjuk majd: „Köszönöm, hogy egy életen át gyakorolhatom melletted a lemondás művészetét.“

A “Ligh Nigh” vendégeként Lovász Lacival beszélgettem a Lélekbonbonról.

Vissza a csónakba

“A Lélekbonbon egy olyan pillanatban talált rám – vagy én rá, ki tudja -, vagy tudod mit, találtunk egymásra, amikor egy igen hosszú és nagyon kemény “tanulós” időszak végéhez közeledtem. Illetve csak hittem, hogy ez a vége, mert gondolom te is ismered az érzés, hogy “ez megint hasonló csónak, mint amiben egyszer már ültem… akkor mi is a helyzet, mégsem azt fogtam fel az egészből amit kellet?! Jah akkor fussunk neki még egyszer, rosszul vagy jól, de majd lesz valahogy.” Szóval a lényeg köszönöm, hogy dolgozol, hogy mindezt megosztod, mármint amit lehet. Imádlak és csak ígytovább. Hatalmas dolog lehet a szabadságnak annyira a közelében lenni, ahol te vagy. Ha barát lennél most puszival köszönnék el, és tudom mit, mivel hiszem, hogy mind egy család vagyunk, így is teszek!”

Új könyv, új élet

A „Gumimatrac a Gangeszen” több mint 1.5 éve került a kezembe. Itthon voltam táppénzen, szorongásos tüneteket produkáltam egy elnyert új pozíció miatt a munkahelyemen, a megfelelési kényszer okán aggattam magamra fizikai tüneteket („stressz-betegség” a háziorvos szerint), és a tévét kapcsolgatva gondolkodtam, hogyan tovább. Ráakadtam a Reflektor TV-n az „Őszintén Szily Nórával” című műsorra, ahol éppen Veled beszélgetett. Megkönnyeztem az interjút. A Reflektor TV-n látott interjú és az emlék hatására azonnal megrendeltem online az új könyvedet, és alig 24 óra múlva már a hintaszékben olvasgattam. Nem kellett hozzá 3 óra, hogy felfaljam a könyvet. A hatása leírhatatlan volt. Erre szokták mondani, hogy „jó időben – jó helyen” – engem így ért el a könyved. Befejeztem az utolsó oldalt, felhívtam a spirituális tanító barátomat és bejelentkeztem hozzá egy időpontra. Pár héttel később a szorongásos tüneteim elmúltak, az életem gyökeres fordulatot vett. A terápia alig fél évig tartott, a változások bennem visszavonhatatlanul megindultak, a kapcsolataim minősége az emberekkel minden korábbinál jobb lett, a munkahelyemen pedig alig egy évvel később Globális Példaképpé választattak. Hiszem, hogy mindehhez a Te könyved adta meg a kezdőrúgást.”

Egy pontos, profi kritika

“Tüneményes, ahogyan ötvözi modern közérthető stílusban a tibeti buddhista hagyományt, a haszid bölcsek történeteivel, mindezt egy oly általa választott rendszerben, ami utalás Isten 72 nevére, vagyis a kabbalisták “imafolyamára”, miközben a kötet műfaji változatossága is gyönyörködtet a memoire jellegű önvallomásokon át az általa készített interjúkig, vagy a benne meghúzódó egypercesekig. Komplexitásában magával ragad, ahogyan egyszerre könnyed és mégis végtelen mélységeket rejt; vagy szórakoztató, ám mégis végtelenül bölcs, mint azok az olvasmányélmények melyekből merített, kicsit angolos (Jane Austinra való hangulati utalással kezdetben, noha mindig ott rejlik mögötte az örök példakép Virginia Wolf, vagy generációjának a populáris kultúrából szocializálódását meghatározó ikonjai) miközben minden sorában ott lüktet az útkereső álmodozó, avagy az örök vándor motívuma, a Kisherceg nyitottságával és elfogadásával.” Vér Eszter Virág, történész, ELTE BTK

A Lélekbonbon a Libri és az Ulpius Ház üzleteiben akciósan kapható, és online is megrendelheted erre a linkre kattintva.

A mi kis családunk a 1001 Caf’éban, Londonban.

Sabinával és Garry-vel Londonban találkoztunk, amikor tavaly beiratkoztam a Goldsmith Egyetem kultúraírás kurzusára. A kelet-londoni házunk a Millfilelds Roadon állt, egy köpésnyire a „Murder Mile“-nak csúfolt Clapton tavacskától, ahol a kétezresévek elején állandóak voltak a késelések. A ház maga sem volt éppen a Ritz szálló: az ablakpárkányokat vastagon beborította a szutyok, a konyhában legfeljebb az egerek főztek – terveket, hogy eltulajdonítsák a kajamaradékokat -, a szobákban pedig foltos padlószőnyeg árulkodott róla: ez a viktoriánus vityilló inkább afféle átmeneti szálláshely, mint otthon. Ugyanakkor olcsó volt, és praktikus, hiszen minden „londoner“ tudja, hogy Kelet-London – Hackney, Dalston, White Chapel és Bethnal Green – a brit metropolisz bohém művésznegyede.

Számomra persze nem is volt kérdés, hogy a ház, és annak lakói hamarosan gyökeres változáson mennek majd keresztül: első lépésként kitakarítottam a konyhát, és szokásommá vált, hogy reggel tortával vagy muffinnal, és egy kis üzenettel várom az akkor még egymással is alig-alig kommunikáló lakótársakat. „Helló, én egy citromos-áfonyás pite vagyok, léci egyetek meg!“ A magányos majszolással inuló reggelek hamar közös kávézásba torkollottak, majd beindultak a nagy, közös főzések, ezzel együtt pedig a ház is felébredt százéves álmából: otthonná változott. Sabina, a bangladesi származású főbérlő egymás után hozta haza a régi, „lelke van“ típusú kisbútorokat, festményeket, teáskészleteket és egyéb, behatárlhatatlan funkciót betöltő tárgyakat a charity shopokból, az arcán rózsaszín csillagtetoválást viselő, skóciai Garry pedig tucatszámra sütötte a kenyereket, és fűszernövényekkel ékes mini-parkká változtatta a korábban derékig érő gazzal borított kertet. Sabina, Gary, én, és szerelmem, Matan egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és mire elérkezett a karácsony, már olyanok voltunk, mint a zselé meg a csoki a szaloncukorban: elválaszthatatlanok voltunk egymástól.

Idén ősszel ők ketten adtak össze minket Tel Avivban a hüpe alatt, és persze ebben az évben is együtt ünnepeltük a karácsukát – a karácsony és a hanuka fúzióját -, ezúttal Budapesten, egy szlovákiai kiránduláson, és ismét Londonban. Hatalmas lakomákat csaptunk közös barátainkkal, korábbi lakótársainkkal – hiszen aki a Millfields Roadon töltött idők során velünk volt, az örökké ennek a furcsa kis családnak a tagja marad. A két ünnep között pedig visszareppentünk a brit fővárosba, hogy – tavalyi, hagyományteremtő pantomim látogatásunkat megismételve – a Hackney Empire színházban megnézzük a Hamupipőke társadlomkritikával és humorral megfűszerezett változatát. Ilyenkor teljes erőbedobással éneklünk, és kajabálunk a színpadon interaktív kommunikáló színészekkel.

Az ünnepek elmúltak, és ezzel egyidőben mi is visszarepültünk sokadik otthonunkba, Tel Avivba. Másfél esztendő után most előszőr fordul elő, hogy nem tudom, mikor találkozunk legközelebb a mi „fura barátainkkal“. Bár csak néhány napja, hogy elbúcsúztunk egymástól William Blake sírhelye mellett – ide zarándokoltunk el egy utolsó, közös piknikre. Az elmúlt év mindannyiunk számára olyan volt, mint egy csodálatos hullámvasút-menet: Garry levetette a félszegségét, és elmélyült a kabbala tanaiban, Sabina egy hétéves kapcsolatnak vetett véget, és otthagyva korábbi munkáit, mint telefonkezelő, és pultoslány, a BBC éttermáben kezdett dolgozni, és matematikát tanít egy kelet-londoni leányiskolában. A párom, Matan medikusból orvossá avanzsált, én a Goldsmith-kurzus után angol nyelven is elkezdtem publikálni az izraeli Time Out magazin meleg és leszbikus rovatának rendszeres szerzőjeként.

Segítettünk egymásnak megvalósítani az álmainkat, és közös álmaink is születtek: elhatároztuk, hogy 2012-ben nem csak élvezzük majd az sors-hullámvasút nyújtotta felemelkedéseket és zuhanásokat, de magunk vezetjük majd az életünk vonatát. És akármerre is vezetnek a sínek, egy biztos: december 27-én mindannyiunknak a Hackney Empire-ben a helye, hogy kurjongatva köszöntsük a karácsonyi pantomim jól ismert hőseit… és persze egymást, egy szoros, szívböl jövő öleléssel.

Teljes bizonyosség bizonytalan időkben

Mindannyiunkban ott rejlik az az erő, amivel megteremthetjük a saját valóságunkat, és valóra válthatjuk az álmainkat, amelyekkel ezt a zavaros világot kiránthatják a bajból – kezdve saját magunkkal. Gyere el egy különleges szemináriuma, ahol a kiderül, hogyan használhatod a tudatod erejét annak érdekében, hogy egy szebb világot teremts, és hogy kedvezőbb helyzetek, jobb lehetőségek táruljanak fel előtted.

Időpont: 2012. január 9., 19:00
Helyszín: Hunguest Hotel Griff, 1113 Budapest, Bartók Béla út 152.
 Regisztráció: www.kabbalahungary.net. Az írás a Life.hu számára készült. 

Akárhogy is – akár tudod, mi van velem, akár nem, meg akartam írni neked ezt a levelet, mert úgy érzem, hogy mégsincs rendben minden kettőnk között. Az utóbbi időben rengeteget álmodom veled, és soha nem vagy velem kedves. Szépen kérlek, Mama, találkozzunk, és beszéljük át a dolgokat. Én nem akarok rád haragudni, nem is tudok, de nem volnék őszinte, ha azt mondanám, hogy tökéletesen tisztázottnak látom az életünket, a halálodat, és az én, nélküled töltött éveimet. Ezt az ötöt. Az első karácsony rettenetes volt. Miután a karjaim között haltál meg, és abban a csodálatos ajándékban részesülhettem, hogy veled lehettem földi életed utolsó három napján, azt hittem, hogy az elengedésben “spiller” vagyok, ahogy te mondanád. Aztán miután láttalak fénnyé változni, és a szobatársnénid azzal viccelődött, hogy Szent Péter beléd fog szeretni, valami történt. Valahogy egy pillanat alatt elfelejtettük, hogy milyen végtelenül szerencsések vagyunk, hogy átélhettük veled a csodát életedben és halálodban. Szerelmed, tanítód Papát okolta a halálodért, én pedig hónapokon át tartó tagadásban éltem. Persze együtt éltem az elveszítésed szomorúságával, de valahogy nem tudatosult bennem igazán mélyen, hogy mivel is jár az, ha nekem soha többé nem lesz Mamám, ebben az életemben legalábbis. A halálod utáni év volt az az esztendő, amikor minden megváltozott…

A levelet elolvashatod Life.hu honlapján. Békés, boldog, szerelmes, ítélet és gyűlölettől mentes, áldott ünnepeket kívánok.

“Budapesten homoszexuálisnak lenni annyi, mint állatkerti jószágnak. Egyesek “állatsimogatóba” képzelik magukat, és pesztrálnak minket, mások pedig ámuldozva csodálnak, hogy ilyen is van, és persze “állatkínzók” is akadnak. Amikor Tel Avivba költöztem, megdöbbenve tapasztaltam, hogy egy vallási alapokon nyugvó állam nagyvárosában kézenfogva sétálnak a srácok, és tömve van a “gay beach”. Ez a város a közel-kelet meleg paradicsoma, és erre a városvezetés rájátszik: sok a gay filmfesztivál, sőt, az itteni PRIDE az egyik legnagyobb esemény a világon. London pedig az arany közép: itt annyira sem fontos, hogy meleg vagy -e, vagy hetero, mint az, hogy milyenszínű a hajad. A homoszexuálisok semmiféle kisebbséget nem képviselnek ebben a kulturális olvasztótégely-közegben.”

A teljes cikket a Marie Claire legfrissebb számában találod.

Amikor esik az eső, imádom összehúzni magam a bolhapiacon vásárolt, sárgafényű márványlámpa mellett, és elmerülni a gondolataim néhol sekély(es), néhol meglepően mély pocsojáiba, esetleg írni néhány új Lélekbonbont. De ha a szerelmem ege fordul borongósra, már nem tartom olyan izgalmasnak, hogy kivárjam a jóidőt: azonnal melegebb éghajlatra akarok költözni. Így voltam ezzel mindig: barátságokat, bimbózó szerelmeket, karrierlehetőségeket hagytam ott egyetlen vállrántással, csak mert megharagudtam a hirtelen érkezett „hidegfront“ miatt. Ám a kapcsolatok „időjárása“ sosem kiszámítható, és az előrejelzések – a barátok bíztató szavai, a család támogatása, a párhoroszkóp szavai – csak újabb elvárásokat ébresztenek bennünk: „Tudni akarom, hogy ragyogni fog rám a nap, mert ha nem, fel is út, le is út!“. Pedig mindannyiunknak szükségünk van egy kis esőre…

A kabbalisták szerint a víz a könyörületet testesíti meg. Az élet fájának tíz szférája közül – amelyek mind egy-egy spirituális szintet képviselnek – a víz a Heszed, az irgalom szférájának eleme. Az életünket tarkító zivatarok, ahogy a könnyeink is, megtisztítanak bennünket. Ugyanakkor emlékeztetnek arra, hogy milyen sok nyári napon kívántuk a pokolba a kánikulát. Talán vissza tudok emlékezni egy tavaszi piknikre a városligetben, de átéreztem –e valójában az értékét a tavaszi szél cirógatásának, vagy észre se vettem a csodát magam körül? Talán rémlik, hogy nyáron verőfényes napban ébredünk, de eszünkbe jutott –e, hogy ez bizony nem tart örökké? Mert újra eljön majd a tél, és újra nehéz lesz kibújni a paplan alól, és újra az orrunkra kell húznunk a sálat. Értékelni amink van – ez az első lépés a boldogság felé.

Meryl Streep azt mondja az Órák című film egyik jelenetében: „Ott álltam a teraszon, és azt gondoltam: végre elérkezett a boldogság, és itt marad örökre. Nem vettem észre, hogy az, ott, az a pillanat volt A Boldogság.“ Legyen szó szerelemről, barátságról, karrierről, vagy egyszerűen csak a saját magunkkal való viszonyunkról, a jó és rossz időszakok, nyarak-telek, érzelmileg tikkadt és emócionális monszun időszakok jönnek-mennek, de egyvalami állandó: a változás. Ha pedig ezt megérted, és elfogadod, többé már nem is lesz olyan fontos, hogy a reggel napsugárral, a párod reggelivel, a kisfiad puszival, a kutyád pedig ne a kedvenc cipőd élveboncolásával ébresszen. Mert birtokában vagy a képességnek, hogy te magad légy a napfény a saját életedben. Ez a belső ragyogás pedig minden felhőn és zivataron átragyog. És tudod mi a jutalma annak, aki képes a zuhogó jégesőben is szakadatlanul ragyogni? Egy szivárvány, a feje fölé. Én már látom is a tiédet!

A Kabbala Központ tanára, David Zakin egy sorsfordító előadás keretében mesél arról, hogyan tehetünk csodákat a hétköznapjaink során, David beszélgetőtársa pedig én leszek. Az életünk eseményei, az érzelmeink, a gondolataink és a szavaink mind egy-egy varázskapuként működhetnek, ha megismerkedünk a metafizikai világ törvényeivel, és felfedezzük: csodaország nem a szivárványon, vagy a tükrön, vagy az üveghegyen túl van, hanem ott, ahová mi varázsoljuk. Dátum: 2011, december 15, 18.00. Helszín: Alexandra Pódium, Alexandra Könyvesház 1055 Budapest, Nyugati tér 7. A belépés ingyenes, a hazai tanulócsoportunkat és a jótékonysági szervezeteinket támogató adományokat viszont köszönettel fogadunk. Kattints ide a regisztrációhoz.

Amikor megpróbáltuk meghatározni, miféle közönségnek szánjuk a MusicPlus zenetévét, hamar furcsa következtetésre jutottunk: a mi “embereink” mér régen leszoktak a tévézésről. És bár ez elsőre elkeserítőnek tetszett, hamar ráébresztett arra is: nincs annál szebb feladat, mint visszacsempészni a televízió, egy-egy tévéműsor nyújtotta élvezetet olyan “érző lények” életébe, akik már azt hitték, nekik egészen biztosan terem gyümölcs a dobozban. Pedig ha megfelelő magocskákat ültetünk el, még az élet fája is kinőhet a televízióból. Ha pedig te is szeretnéd, hogy az igazán inspiráló műsorokat ne csak online, hanem a régen a sarokba tolt tévédben is nézhesd, szavazz a MusicPlusra a HotBird Awards-on, az évente megrendezésre kerülő nemzetközi díjátadón, mésrészt pedig írj, és telefonálj, faxolj és sms-ezz a kábelszolgáltatódnak, hogy márpedig te bizony szívesebben néznél minket kiskorú leányanyák helyett. Megmutatom, mit nyersz vele…

Flash

Klikkelj a műsor címére, és készülj fel rá, hogy nem bírsz majd elmozdulni a monitor elől: a YouTube csatornánkon minden héten megnézheted a Flash-t, amely Istenes Bence műsora – egy szokatlan helyszíneken szokatlan kérdéseket felvető nagyinterjú, amelyben korunk legnevesebb médiahőseit faggatja a házigazda. Ebben a műsorban lehetőség nyílik arra, hogy ezeket a népszerű művészeket még közelebb hozhassuk és megtudhassunk róluk olyan dolgokat, amikről eddig nem igazán meséltek. Mint például azt, hogyan viseli Fluor családja hogy ekkora körülötte a felhajtás vagy azt, hogy mi inspirálja Odettet az alkotásban vagy mitől őrült meg Soeri i&Poolek? Mindezt pedig megfűszerezi Istenes Bence őszinte kíváncsisága és az extrém helyszínek hangulata. Ne lepődj meg ha legközelebb egy Flash forgatásba ütközöl a metrón vagy akár a Szabadság híd tetején.

Szeress minket Facebookon, Twitteren, és kövesd az élő adást a neten, amíg megérkezik a honlapunk. 

Bár az “esküvő” szó sokak számára egy férfi és egy nő egybekelését jelenti, és akadnak, akik szerint a “házasság” csak a heteroszexuálisok kiváltsága, én abban hiszek, hogy mindannyiunkat ugyanazok a jogok illetnek meg, köztük a szerelemhez, a családhoz való jog. Akár így gondolkodsz, akár másként, szeretettel várlak az esküvőmre, amelyet 15-én este 22.10-kor tűz műsorra a Viasat 3, a Négy Esküvő című műsor keretében. Nászajándékot – köszönjük – nem kérünk… csak egy kis toleranciát.

Hiszünk abban is, hogy úgy közszereplőkként, mint magánemberként felelősségünk, hogy hogy a barátaink és testvéreink Magyarországon megértsék: két férfi házassága sem több vagy kevesebb, mint egy heteroszexuális szerelem beteljesedése. Vegánként, környezetvédőként, tudatos vásárlóként óriási lehetőségnek tekintettem, hogy a tévénézők velünk tarthatnak életem egyik legboldogabb estéjén, hiszen mint minden nap, ezen a napon is mindent az elveink és a meggyőződéseink szerint alakítottunk. Nyitott szívvel és őszinte szeretettel várjuk a nézőket az otthonunkba így, a képernyőn keresztül.