Neonparádé! – Nu Rave Biblia a PEP! magazin 2007 téli számában

Írta szept 22 2009

A nu rave olyan milkshake, ami magába olvasztja a punkkultúra csináld-magad, rebellis világképét, a hippik flower-powerrel átitatott életigenlését és mindezt rikítószínű re festi a nyolcvanas-kilencvenes évek acid őrületével. Akik pedig ezt a koktélt isszák, egy olyan kaszt tagjai lehetnek, amely arisztokratikusan lebeg mind felett, ugyanakkor tudatosan teszi magát nevetségessé. A kaszt tagjai ugyanis pontosan értik: a világ, amelyet teremtettek, néhány hónap alatt romlásba dőlhet, ám a nu rave sosem a múlt, vagy a jövő, hanem az éppen aktuális pillanat – és annak minden dekadens, perverz szívdobbanása.

Nemrég kis országunk átesett fennállása első Gwen Stefani koncertjén. Ez önmagában nagyjából annyira lett volna izgi, mint egy Szandi koncert a békásmegyeri közösségi házban, ha nem hozza magával a Cansei de Ser Sexy formációt egyenesen Sao Paulóból. Az a pár tucat fiatal, aki neonszínű, túlméretezett pólóban, cicanaciban ugrálva üvöltötte a CSS Meeting Paris Hilton című himnuszát bebizonyította: köztünk vannak, akik készek az árral szemben úszva saját képmásukra formálni a divatot, a zenét és a művészetet.

A londoni Kashpoint volt az első klub, melyben Richard Mortimer – aki akkoriban még fodrászként tevékenykedett – összehozta a kizárólag VIP listás freakeket. A bejáratnál egy zöldségekbe öltöztetett ajtónálló fogadta a vendégeket, a fején egy hatalmas patisszonnal. A dolog úgy működött, mint a Végtelen történet Nagy Rejtély Kapuja: aki nem ide való, aki nem elég furcsa – a szó legnemesebb értelmében-, az sosem léphet be. A parti híre futótűzként terjedt, így Mortimer a médiaérdeklődés elkerülésének érdekében időről időre megváltoztatta a helyszínt, az időpontot, és az esemény nevét is. Elve az, hogy az elmehàborodott partiközönség továbbra is azokkal mulathassa át az éjszakákat, akikkel három évvel ezelőtt megteremtette ezt a szürreális világot. Egy olyan világot, amely teret engedhet a Justice fellépésének, Dita Von Teese pin-up showjának, vagy akár egy komolyzenei nagyágyú alkalmi dj-vé avatásának is. A legnagyobb döbbenetet okozó meglepetés azonban minden kétséget kizáróan Björk volt, aki minden előzetes beharangozás nélkül tűnt fel a dj-pult mögött.

Nem meglepő, hogy az electroclash tivornyák egyszercsak a figyelem középpontjába kerültek és az egyéniségét vesztett londoni klubszíntér újra ihletet kapott. Mortimer a 2006-os őszi Fashion Weekre megnyitotta a BoomBox! kapuit, amely azonnal nemzetközi szenzációvá és olyan celebek kedvenc szétesőhelyévé vált, mint Lindsay Lohan, vagy Kelly Osbourne. A bulik közönsége pedig beindította a fiatal divattervezők (Gareth Pugh, Henry Holland, Christopher Kane) képzeletét, akiknek kollekciói nagyban merítenek az itt formálódó anti-divat ötlettárából. A “maxi-maximalizmus”-t hirdető partiarcok úgy festenek, mintha egyszerre dőlt volna rájuk Boy George nyolcvanas évekbeli ruhásszekrénye és Adam Ant sminkkészlete, egy 90′s raver geometrikus mintás-fénytöréses-fluoreszkáló partigöncei és egy mai ghetto(-tech) supastar blingbling-cuccai. Az új, kevert stílusnak legrikítóbb színfoltja a nu rave “árnyalat”, ami harsányan hirdeti: ha a jövőnk nem lehet fényes, akkor legalább az öltözetünk legyen az!

A nu rave köré persze pillanatok alatt teljes iparág épült. Az olyan együttesek, mint a Klaxons és a New Young Pony Club neve egyre gyakrabban tűnt fel a cikkek szalagcímében és ma már a lemezeiktől/turnéiktól hangos a média. A szubkultúrának lett saját szócsöve, a Super Super magazin, és égbe meredő glowstickként magasodott ki első számú divatdiktátora, Carri Mundane, azaz Cassette Playa. A mindössze 26 éves kreátor mostanra az i-D magazin stylistjaként is hirdetheti: ha elfogadod az összes lelki és testi deffektusodat, nem csak önbizalomra, de szexepilre is szert tehetsz. Mint minden divatirányzatot, természetesen a nu rave-et is elérte a konfekcionizmus buta réme. A trendeket birkaként követőknek elég körbenézni mondjuk az Everything But The Music vonatkozó szekciójában, és pár klikkel később bárkiből lehet tucat nu-raver…

És miközben az égen neon színekben puffog a nu rave tűzijáték, a műfaj zászlóvivői egytől egyik kitartanak a véleményük mellett: ők nem voltak, és nem is lesznek soha nu-raverek. Mundane szerint ő és az általa diktált divat jóval túlnőtt a nu-rave fogalmán. A Klaxons kijelentette, hogy szarnak erre a cimkére, és az egész egy poénnak indult, ami később önálló életre kelt. A londoni Antisocial partik díszvendége, Peter Glam állítja: sötétebb, összetettebb világot alkotott, mintsem hogy rásüthetnénk a nu rave bélyeget, és Silverlink is szívesebben nevezi muzsikáját “jövőzenének”, pedig ő az, akit a stílus legőszintébb képviselőjeként emlegetnek. Még Lengyelország partiszcénájának legszínesebb képviselőitől, a Fluowankaztól is kissé ködös választ kaptunk, mikor a nu-rave iránti elhivatottságukról kérdeztük őket. “Úgy hiszem, a nu rave nem csak elmúlt, de valójában nem is létezett SOHA: mind tudtuk, hogy ami felett bábáskodunk, valójában meg sem született. Ami két éve még inspiráló volt, mostanra sehol sincsen. Lélegzetvisszafojtva várjuk a következő nagy pillanatot, ami felrázza, és megrengeti a világunkat.” Úgy tűnik, ezeket a nézeteket idehaza is osztják a trendkövető magatartást tanúsító civilek: “A nu rave az olyan, mint bármely más modern műfaj – jön és megy. Itt párhuzamot húzhatunk a ruhatervezés között: nem lehet csak egy stílusba gondolkodni, mindig meg kell újulni, jól keverni, variálni a lehetőségeket, hisz az új dolgok visznek előre, még akkor is, ha az ember néha visszanyúl és egy újragondolt kivitelezésben adja elő azokat” – vallja Erdélyi Klári, a Lollipop-ruhák tervezője.

Azt azonban Micimackó is tudja, hogy senki nem mondhatja azt, hogy senki, anélkül, hogy valaki lenne. Akkor most mi van? A választ végül a Kashpoint egykori promoterétől, Jim Warboytól kaptuk meg, aki mostanában az All You Can Eat partikat hozza tető alá. “Senki sem tudja igazán, mi is a nu rave, de leginkább a változásról szól. Arról, hogy egy parti lényege többé nem a hűvös távolságtartás, sokkal inkább a hedonizmus és az összetartás. Ha kétségbeesve próbáljuk szavakba önteni, leginkább egy esernyőre hasonlít, amely alatt megfér a rock, a pop, az electro-house, vagy akár a Balkan Beats zenék is. A nu-raverek azonban rettegnek tőle, hogy a média egy divatos skatulyába kényszerítiőket!  Pedig az, hogy nevükön nevezzük őket, semmit nem von le a kreativitásukból.”

Magyarország legelfogultabb, legbüszkébb polgárai is elismerik: nálunk még akkor is el lehetett csípni a holdjáróban egyensúlyozó csajokat, amikor már a Buffalo is rég leállt a gyártásukkal, rádiós listáink dobogóján pedig olyan dalok tündökölnek, amelyek a világ összes fontosabb chartjaról hónapokkal ezelőtt távoztak. Az óriás feliratokkal ellátott, XXL-es pólók még csak most futottak be a nyújorkerbe, a rave szó hallatán pedig még mindig sokan a 2Unlimitedre vagy a Scooterre asszociálnak. Ennek ellenére egy maroknyi team már egy ideje azon van, hogy nálunk is meghonosítsa a Boombox partik egyszerre underground, ugyanakkor szupermenő hangulatát. A Tmx, Fullstereo és Popbitch által vitt Kollektiva partijai nem csupán a legfrissebb zenei irányzatokat, felkapott külföldi dj-ket és csapatokat vonultatják fel, de – hála különc és bátor közönségének – az öltözködés és a parietikett tekintetében is hozzák a nemzetközi színvonalat. A fiúk MySpace-ét vagy honlapját nézegetve hamar kiderül, hogy mindegy minek nevezzük magunkat: nu-ravernek, vagy háromlábú széknek, a hangsúly azon van, hogy ezeken a partikon szabadjára engedjük a legbelsőbb ösztöneinket.

A neonszín-lavina tehát elindult, és gördül, növekszik a maga tempójában. Én már megkaptam a magam hógolyóját, mikor a CSS-en tombolva egyszercsak a kezemben landolt a koncerten játszott dalokat felvonultató lista, és a talpig flitterekbe öltözött Lovefoxxx rám mutatva azt kiáltotta: This is for that person! Nem állítom, hogy rengetegen, azt sem, hogy sokan, de néhányan egymásra kacsintottunk a kijáratnál, ám nem szóltunk senkinek… hiszen nekünk is meg kell tartanunk a partink zártkörű hangulatát. Amíg tehát újra dübörögni kezd a trash, és elmerülhetünk a deviancia mocsarában addig… psssszt! Ha pedig egy halandó kérdezősködni kezdene, tudjátok a választ: a nu rave nem létezik. Nem volt, nincs, és nem is lesz soha!