Akárhányszor valamelyik budapesti barátom felteszi nekem az ominózus „Nálatok milyen idő van?” kérdést, kissé zavarba jövök. Most már szinte ugyanúgy állok a hőmérséklethez, mint a koromhoz: a lelki békém érdekében rendszeresen letagadok pár számocskát. Most azonban elérkezett az ideje, hogy téged is meghívjalak Tel Avivba, ebbe a kozmopolita kék lagúnába. Nos, így élünk mi…

Hatkor kelek. Ez sokaknak ijesztően hangzik, de mára rendszeressé vált, hogy – mivel Matan, a szerelmem soon-to-be doki lévén hétkor már a kórházban menti az életeket, én kipattanok az ágyból, és amit csak lehet, azt belesűrítem a reggelbe. Nemrég hallottam, hogy a Dalai Láma négy órán át készülődik reggelente… no persze nem a séróját lövi be, vagy válogat a ruhái között, hanem ilyen hosszan meditál, jógázik és köszönti a napot, mielőtt belevágna. Akárcsak Indiában, a Gangesz parton, itt, a hosszú-hosszú kilométereken át futó, fehér-homokú tengerparton is már kora hajnalban kezdődik az élet – igaz sokak számára még véget sem ért. A fövenyen andalgó szerelmespárok, a vizipipázó és sörözgető tinik felbecsülhetetlen értéken osztoznak: a tengerparti napfelkeltén. Bár ez itt mindennapos, mégis minden reggel új ámulatba ejt. Az én napom is itt indul: a kutyákkal a partra érkezünk, ahol Chopa – Sporty Spice – azonnal a vízbe veti magát, míg Özge – Posh Spice – arisztokratikusan remeg a homokon ülve, és arra gondol “Miféle víz ez? Kérek egy Eviant.” A partszakasz olyan bizarr welnness lehetőséget is tartogat, mint a különféle koreográfiák és társastáncok tanulása, de ezt főként a nyugdíjasok veszik igénybe. Én inkább Tracy Anderson edzéstervénél maradok: ezt – egy téli pihenő, és négy kiló plusz után – minden reggel elvégzem. Már a címe is kecsegtető: “How to stay sexy forever?”. A partszakasz két szabadtéri, ingyenes „edzőtermet” kínál: a színes játszótárre emlékeztető kondigépek szinte éjjel-nappal használatban vannak. Mindig akad, aki a hulló csillagok alatt szeretné levezetni a hétköznapi élet feszültségeit… már ha egyáltalán ebben a városban létezik ilyesmi.

Most épp az erkélyünkön ülök, és Rachel Bluwstein lakásának ablakát bámulom. Ne ijedjen meg senki, nem lettem kukkoló… Rachel ugyanis a legnagyobb héber nyelvű költőnő volt az ezerkilencszázas években. Csodálatos szerelmes verseit is ebben a lakásban írta. Általában kora délutánig itt ülök, és egy csésze – vegán lévén szigorúan mandulatejes – cappucinot szürcsölgetve megírom az aznapi újságcikkeimet. Legyen Cosmo, HBO Sztár, Exit, Wellness, Life&Style írás, vagy akár feljegyzések a saját könyvemhez, a “szomszédasszony” mindig ihltetet ad. Rachel élete nagyrészét jótékonysági munkával töltötte háborús árvákat ápoló otthonokban , Izrael és Palesztina területén. Talán egy nap írok neki, hogy mennyit segít nekem… és ki tudja, egy napon még egy következő könyvvé is duzzadhat a levél.

Bár sokan úgy képzelik, hogy Tel Avivban mindenki katonaruhában flangál, valójában a Fehér Város valódi divat metropolisz. Aki rendszeresen böngészi a streetstyle honlapokat, tudja, hogy a luxusboltokkal övezett Ha Medina téren a világ összes nagy divatháza képviselteti magát, a városban főként a vintage üzletek hódítanak. A Bograshov utcai tarkabarka butikokban a régi, klasszikus Ray Ban napszemüvegektől a Lindsay Lohan-féle, szándékosan kinyúlt és fakó, együtteses pólókig minden megtalálható. A Dizengoff térre érve pedig vigyáznom kell a számkra, ha magyarul beszélek: az itteni kirakodóvásáron gyakran magyar nénikék és bácsikák árusítják a családi ereklyéket, képeslapokat, és régi szemüvegkereteket. Ez a kedvenc placcom a városban. Itt áll a Kabbala Központ, a kedvenc mozim, és a “szép kis mosodám”, ahová munka után megérkezem egy nagy halom ruhával. A Dizi egyszerre vegetáriánus étterem, kávézó, önkiszogáló mosoda, és DVD kölcsönző. Míg megy a mosás, isteni saláták közül válogathatok, estére pedig kiválaszthatok egy jó kis mozit… bár én a magam részéről a fiss, ropogós Vogue-ot szoktam lapozgatni a napos teraszon.

Izrael igazi kulináris olvasztótégely: a réges-régi zsidó ételkülönlegességek mellett az arab konyha csodálatos ízeinek és az Európából érkező askenázik konyhájának is virágzó kultúrája van – pizza, tészta, fondü, és kürtős kalács is van, minden mennyiségben. A kávé pedig egyenesen lenyűgöző – a mai napig nem sikerült felfedeznem, hogyan képesek ilyen, itáliai élményeket megszégyenítő selymes habot készíteni a kapucsínóhoz. A Shuk Ha Karmel a város ételpiaca. Mivel én jobban szeretek otthon sütni-főzni, mint étterembe járni, itt szerzem be a friss zöldségeket, gyümölcsöket, magvakat, datolya-mézet, az olivabogyót… és néha egy-egy nyakláncot, gyűrűt, vagy karkötőt is. Frissen facsart gránátalma dzsúsz, ropogós kenyér és sült hagyma mesés illata keveredik a levegőben, az árusok pedig egymást túlharsogva kiáltozzák: „Mangó, mangó!”, „Spice, spice!”, vagy épp „Yeled, bo le po!”, azaz „Hé, fiú, gyere ide!”

Ami Indiában a Tantra, az Izraelben a Kabbala. A Demi Moore, Ashton Kutcher, Donna Karen és persze Madonna álltal rendseresen látogatott Kabbala Központba első alkalommal a beachről érkezve, apró shortban, és még hidrogénszőkén, ujjatlan pólóban toppantam be – de itt senki sem ítélkezik külsőségek alapján. Ma már mentorként segtítem az angolul tanuló “elsősöket”, és gazdagabb lettem egy csodálatos tanárral-baráttal, Daviddal. A Központ könyvesboltja és könyvtára mindenki számára nyitva áll, és bárki elbeszélgethet a tanárokkal asztrológiáról, számmisztikáról vagy lélekvándorlásról, az otthoni barátok pedig biztosan örülnének egy hamisítatlan vörös fonal-karkötőnek, amely a kabbalisták szerint megvéd az irigy és ítélkező tekintetektől – ráadásul még menő is.

A kultúra és az éjszakai élet Tel Avivban kéz a kézben járnak: a színházi előadásoktól a koncertekig minden esemény késő este, fél kilenc, kilenc körül kezdődik, és a gyakran a galériák is éjszakába nyúlóan tartanak nyitva. Így mire vége a kulturális feltöltődésnek, már indulhatok is táncolni. Pár napja voltam egy Madonna VS. Kylie Minogue partin, az Evita bárban minden héten tombol a ’90-es évek láz, a Laika néven hódító minimál-design bárban pedig  indie és elektro zenére mulat a csőnacis, ropilábú tinigeneráció. Mivel egy ideje nem iszom alkoholt -azt hiszem, a legutóbbi Budapesti látogatásom alatt megittam a következő egy évre szóló pia adagomat – buliba menet rendszerint megállok egy pohár energia-bombára. A Ben Gurion utca sarkán álldogáló kis bódéról, a Tamaráról fürtökben lógnak a friss gyümölcsök és zöldségek. A pultos fiú, Naor Kapulnik egy jóképű művészsrác, aki Izrael egyik leghíresebb színtévesztő művésze, így egy frissen préselt gránátalmalé mellé akár néhány virtuóz tollvonást is kérek tőle a szalvétámra…

Sokan kérdezik, hogy Tel Aviv veszélyes hely -e. Nos, a válaszom: igen. Megfog, és ne ereszt el. Gyakran mondogatom, hogy aki itt nem találja meg a lelki békéjét, annak a világ bármely más pontján mégnehezebb dolga lesz a “vadászattal”. Izraelben ugyanis jelen van a materiális, nyugati világ pörgése, és a keleti világ spiritualitása is. Indiában csodálatos másfél hónapot töltöttem, el ugyen, de ha egy párnán ülve meditálsz, lehunyt szemmel, nem nehéz nyugodtnak és emelkedettnek maradni. A kérdés, hogy mihez kezdesz majd, amikor kinyitod a szemed. Yehuda Berg szerint a spirituális fejlődés nem azt jelenti: elmenekülünk az életben fermerülő problémák elől. Nem is azt, hogy egy gyertya meggyújtásától csupa boldog és emelkedett gondolatunk támad majd. Azt jelenti, hogy felismerjük: az életünk nem hömpölyöghet tovább a saját, megszokott medrében, és úszni kezdünk, ha kell, az árral szemben is. Nekem szükségem volt arra, hogy a vízbe vessem magam – a “régi életemben” kicsit úgy éreztem magam, mint egy kísértetekkel teli lakatlan szigeten. Örökké Magyarország lesz a hazám, de az otthonomat nem vehetik körül határok. Az én “bölcsőm és majdan sírom is” az összes hegység, sivatag, tenger, tó és erdő… az egész világ.

A bejegyzés részleteket tartalmaz a Wellness magazin májusi számában megjelent cikkemből.

“Egy meleg, kabbalista, buddhista, vegán celeb? Na jó, hagyjuk…” mondhatja bárki, aki az útkeresőket képmutatónak látja, és aki szerint nem árt, ha mindenkiben a legrosszabbat látjuk meg – így legalább sosem csalódunk. Az én ösvényeim azonban – a Buddhizmus, a Kabbala és a vegán életmód – ugyanarra épülnek: úgy élni, hogy azzal nem ártunk magunknak, és másoknak, ami pedig elindított az utamon, az a saját szenvedésem volt…

Találkozunk?

Ma már tudom, hogy a szamárlétrán mászva rengeteg sérülés ért: étkezési zavarokkal küzdöttem, pszichiáterhez jártam, antidepresszánssal kezeltek. Egyik énem címlapokra vágyott, a másik viszont tudta, hogy ostobaságokkal teszem egyenlővé a nevem. Hiába volt élő tévéműsorom, és mosolyogtam magazinok címlapján, a lényegi énem haldokolt, és olyasvalaki foglalta el a helyét, akit gyűlöltem. Mára megértettem, hogy a két énem remekül megfér egymás mellett… hiszen mindketten ugyanazt akarják: adni.

Persze sokaknak csípi a szemét, hogy Madonna után Steiner is villogtatja a vörös fonalat, és hazugság is volna állítanom, hogy kedvencem nem hatott rám amikor elkezdtem a Kabbalát tanulni, de nem szabad ítélkezni afelett, akik a fényt keresi, bármilyen utat válasszon. Madonna azért inspirál, mert én is a szándékos polgárpukkasztás után ébredtem rá: a célom, hogy az alagutat, amelyet exhibicionizmussal ástam ki önmagam és a közönségem között egy napon megtöltsem fénnyel. A fonal a csuklómon emlékeztet: véres verejtékkel kell dolgoznom, hogy felfedezzem saját, tiszta természetem. Jézus Krisztus, Teréz Anya, John Lennon: minden korban voltak, akik hitték, hogy a határok és a társadalmi osztályok elmosódnak, és egy lélekként élhetünk a Földön, a béke nyelvét beszélve. Ez sokak számára gejl, másoknak irreális, én viszont büszkén hiszem, hogy egy nap senki sem ismerni majd a “gyűlölet” szót.

Május óta van személyes tanárom, David Zakin, aki a nem csak spiriuális vezetőm, hanem barátom is. Olyasmiket is elmondok neki, amit korábban egy terapeutának sem, és sosem ítélkezik. Önmagamat látom benne: egy kisgyerek lelkesedésével beszél a kedvenc filmjeiről is, és a kabbalista meditációról is, amely mindennapjaim részévé vált. Részt veszek a Shabbathokon, és amellett, hogy folytatom a tanulmányaimat is, felkértek, hogy mentorként segítsem az elsősöket. Inkább vagyok a tanulók barátja, mint tanára. Nagyon izgalmas feladat, és kínosan figyelek, hogy ne erőltessem rá senkire a spirituális tanokat. Nem akarok hittérítő lenni, hisz nekem is azért adhatott sokat a Kabbala, mert nem ezo-halandzsa, vagy dogmák hosszú listája. Közben a könyvemet is megírtam, ami már a kabbalista szemléleten alapul: az újonnan szerzett tudásnak köszönhetően újraértelmeztem az életem elmúlt eseményeit. Ma már tudom, hogy felelősséggel tartozom azért, amit kimondok és teszek. A könyvem bevételének egy részével például a Kids Creating Peace szerevetet támogatom: ők arab, zsidó és keresztény gyerekeknek szerveznek közös programokat, hogy az új generáció már megértese: mindannyian „egy vérből valók vagyunk”.

Természeti katasztrófák, éhinség, boldogtalanság korát éljük. Tudjuk, hogy a harácsolás nem helyes, de lusták vagyunk szeretni. Michael Berg, a Kabbala Központ társ-igazgatója szerint ha valaki ártatlanul sínylődik a börtönben, a szabadulás terve nem időnként ugrik be neki, hanem a nap huszonnégy órájában gondolkozik, hogy juthat ki. Az emberek nagyja a saját önzése által teremtett cellában él, és csak mikor halálosan szenved, akkor akar tenni valamit ez ellen… aztán végül mégsem tesz. Én Tel Avivban kezdtem tanulmányozni a lelkem tervrajzát, és végre kiigazodom rajta. Öröm, hogy ezt továbbadhatom másoknak, talán egyszer a saját gyermekemnek is. Azt hiszem, megérett bennem a hírnévvel járó felelőségtudat, erről igyekszem nem elfeledkezni.

A cikk a Best magazinban jelent meg. A Kabbala Központ Magyarország Facebook csoportjához itt csatlakozhatsz.

“Te vega vagy? És akkor mit eszel?” – kapják meg a bölcs kérdést a vegetáriánusok átlagosan napi háromszor. Ha pedig valaki vegán életmódot folytat, azaz a hús mellett tejterméket, tojást, sőt mézet sem eszik, arról már egészen biztosan az lesz a közvélemény, hogy elmeháborodott…

“Az állatok a barátaim. És én nem eszek barátokat.” George Bernard Shaw

A vegán életmód korántsem Demi Moore, vagy valamelyik milliárdokról álmodó táplálkozási tanácsadó vívmánya. Leonardo DaVinci például egyik ritkán idézett gondolatában így vélekedik: “Kisgyermek koromban búcsút mondtam a húsevésnek, és hiszem, hogy eljő az idő, mikor úgy tekintenek majd egy állat gyilkosára, mint egy emberére”. Később Albert Einsten mondta azt, hogy szerinte semmi sem növelheti jobban az ember esélyeit a túlélésre ezen a bolygón, mint a vegán diéta. És bár az ő idejükben még senki sem foglalkozott a globális felmelegedéssel, Einstennek minden bizonnyal igaza van…

Az utóbbi években ismét refletorfénybe került a veganizmus, köszönhetően két amerikai ex-modellnek, Rory Freemannek, és Kim Barnouinnek. A provokatív Skinny Bitch (azaz „Girhes ribanc”) cím és a könyv cserfes-csajos szóhasználata egyértelműen a glossy magazin generációt célozza meg, ám az “üzenet” jóval összetettebb. Az újkori gasztro-Biblia akkor szerzett magának világhírnevet, amikor egy paparazzo Victoria Beckham kezében kapta lencsevégre. Az én konyhámban is előkelő helyet foglal el, igaz, ennek egyik oka az, hogy az én drága Ancsi barátnőmtől kaptam. Az egész világon legendás séfek emelik fel a hangjukat azért, hogy a hagyományos éttermekben se csupán párolt brokkolit szolgáljanak fel a vegán vendégeknek, és még a „húsevő” ínyencek is elismerik a vegán konyhát – Linda Long „Great Chefs Cook Vegan” című könyvére például Mautner Zsófia, a Chili és Vanilia blog és szakácskönyv szerzője hívta fel a figyelmemet.

Egyesek cukik, mások finomak

“Amit most látni fogsz, az minden rémálmádot felülmúlja” – mondja Alec Baldwin a “Meet your Meat” (azaz “Találkozz a húsoddal”) című kisfilmben. A tizenhárom perces videó – bár valóban kizárólag erős idegzetűeknek ajánlott – gyakorlatilag kötelező azoknak, akik még mindig hiszik, hogy a steak-jük egykor zöld mezőkön legelészett, a malacsültjük pedig békésen túrta a földet. Az állatok ugyanis, amelyek a tányérjainkon landolnak, soha életükben nem láttak napfényt. A csirkék jelentős része meg sem éri a napot, mikor feldolgoznák őket: a génmanipuláció következtében szívrohamban, tüdőbetegségekben pusztulnak el, vagy egyszerűen akkorára dagadnak, hogy a lábaik képtelenek tartani a súlyt. Amelyik megéri a 28. napot – ennyi idősen vágják le a baromfikat – azt nyakuknál fellógatva, élve kopasztják meg. Azok a madarak sincsenek szerencsésebb helyzetben, amelyeket tojásaikért tartanak: a zsúfoltság és a rossz körülmények hatására gyakran megtámadják egymást az állatok, ezért rutin, hogy forró pengével nyesik le a csőrüket – amely tele van idegvégződésekkel. Aki pedig úgy véli, hogy a tejtermékek fogyasztásával nem vesz részt az állatkínzásban, annak külön fejezet mutatja be, hogyan kötik középkori kínzóeszközre emlékeztető fejőgépekre a teheneket, melyek súlyos károkat tesznek bennük. Tudom, hogy iszonyú nehéz végignézni sírás nélkül, de kérlek próbáld meg – az állatokért, az emberekért, és az egészségedért.

Van középút is

Bár a magyar dietetikusok közül sokan még ma is rosszallóan csóválják a fejüket, ha a veganizmusról hallanak, a Dietetikusok Nemzetközi Szövetsége szerit a helyesen megtervezett vegán diéta minimálisra csökkenti a rák, a szívroham és sok más betegség esélyét. Egy 2003-as kutatás eredménye alapján pedig ma már felelőségteljesen ajánlható az életmód gyermekeknek, sőt, terhes kismamáknak is. Miután a vegán diéta alapját a zöldségek, gyümölcsök, teljeskiörlésű gabonák, és olajos magvak képezik, egy jól összeállított étrend fedezi a fehérje, szénhidrát, zsírszükségletünket is. Gyakran bebizonyosodik, hogy aki egy hónapon át vegán konyhát vezet, soha többé nem hiányolja egy állat testrészeit, vagy szerveit a hűtőszekrényéből. Ha azonban valaki viszolyog attól, hogy mostantól tofukrémet kanalazzon a szejtánnal megreformált nagyi-féle töltöttkáposztára, az is tehet valamit az állatok szenevedéseinek enyhítéséért. A „boldog állat” jóléti programnak köszönhetően olyan baromfit, marha, sertéshúst, és tojást vásárolhatunk, amelyek garantáltan falusi környezetből származnak. A csirkék például legalább 45 napon át kapirgáltak valódi baromfiudvarban, így amellett, hogy környezettudatosan választunk, magunkra is odafigyelünk: a szabadon tartott állat egészségesebb, és a húsa is jobb minőségű. Ha pedig valakinek nincs lehetősége tanyagazdaságoktól, bio piacokról, beszerezni az állati-eredetű élelmiszereket, az figyelheti a szupermarketekben kapható árúk cimkéjét: ma már egyre több helyen kapható “boldog csirke”, és “boldog tojás” is. Én tavaly nyár óra nem ettem húst, és vezetek vegán konyhát, két hónapja pedig teljesen áttértem a vegán életmódra. Én, aki a legnagyobb hamburgerzabáló voltam. Ha nekem sikerült – bármiféle erőfeszítés nélkül -, neked is menni fog… ha akarod.

A teljes, szerkesztett cikkemet itt olvashatod el.