A magyar Marie Claire – amely időről időre az én írásaimnak is helyt ad – néhány hete arra kért, írjam meg nekik, hogyan látom a “gay”-zetet azokban a városokban, ahol ezidáig éltem-laktam-dolgoztam.

“Budapesten homoszexuálisnak lenni annyi, mint állatkerti jószágnak. Egyesek “állatsimogatóba” képzelik magukat, és pesztrálnak minket, mások pedig ámuldozva csodálnak, hogy ilyen is van, és persze “állatkínzók” is akadnak. Amikor Tel Avivba költöztem, megdöbbenve tapasztaltam, hogy egy vallási alapokon nyugvó állam nagyvárosában kézenfogva sétálnak a srácok, és tömve van a “gay beach”. Ez a város a közel-kelet meleg paradicsoma, és erre a városvezetés rájátszik: sok a gay filmfesztivál, sőt, az itteni PRIDE az egyik legnagyobb esemény a világon. London pedig az arany közép: itt annyira sem fontos, hogy meleg vagy -e, vagy hetero, mint az, hogy milyenszínű a hajad. A homoszexuálisok semmiféle kisebbséget nem képviselnek ebben a kulturális olvasztótégely-közegben.”

A teljes cikket a Marie Claire legfrissebb számában találod.

Kis hazánk még kisebb melegfelvonulása néhány héttel ezelőtt került megrendezésre, a parádéra azonban ebben az esztendőben is úgy kellett készülnünk, mintha legalábbis a Napot kívánnánk lelopni az égről.

Az ATV riportja a felvonulásról

Vajon miért van az, hogy míg máshol több tízezren – nem csupán melegek – masíroznak egy igazabb világért, addig Budapesten a barátaim azzal szembesültek: a Meleg Méltóság Menetéhez biztonsági okokból nem lehet csatlakozni “út közben”?

Néhány évvel ezelőttig magam is fennhangon hirdettem: csak azért, mert mi velünk azonos neműeket szeretünk, még nem kell úgy tennünk, mintha ezen felül bármi közünk is lenne egymáshoz: mindenki magért felelős, nem pedig egy kisebbségért. Ma már tudom, hogy ostobán viselkedtem: nemcsak hogy más melegekkel, de mindenki mással is összetartozunk, arra pedig az egész világnak szüksége van, hogy ezt minél többen felismerjék. Azok az önkéntesek, akik vért izzadnak minden évben, hogy az elképesztő nehézségek ellenére összehozzák az eseményt, sokkal tisztábban láttak nálam. Ma már én is tudom: a melegfelvonulás ugyanis nem egy cél nélküli hejehuja, nem egy exhibicionista botrány-promenád, hanem egy picike emlékeztető arra, hogy még azok is emlékezzek ránk, akik sosem találkoztak velünk. Picike, békés forradalom ez, amely akkor győzhet, ha minél többen mellénk állnak.

Akad, aki azt mondja: “Csak a degeneráltságukra hívják fel a figyelmet”, és van, aki szerint semmi értelme az egésznek, hiszen “úgysem lesz semmiféle változás”: aki eddig is elfogadta a melegeket, annak nincs szüksége parádéra, a homofóbok pedig ettől csak még jobban gyűlölik majd őket. Én viszont azt mondom, hogy belenyugodni a rosszba, az igazságtalanba sosem lehet megoldás. Olyan ez, mintha egy HIV prevenciós kampány feje azt mondaná: “tisztában vagyok vele, hogy az AIDS halálos betegség, de senkit sem fogok óvszer viselésére buzdítani, hiszen aki nem szereti, az úgysem viseli majd.” Mindig, minden körülmények között hinnünk kell abban, hogy az emberek – legyenek bármilyen szélsőségesen kegyetlenek, tudatlanok vagy szűklátókörűek – képesek változni. Én is megtettem: másokért, nem magamért. Megváltoztatni az álláspontunkat soha nem a gyávaság, hanem a bátorság jele.

Fekete István regényében Karak, az öreg róka azt mondja a kis Vuknak: “Nem vagy te buta, csak még keveset tudsz.” Így van ez mindannyiunkkal: ítélkezünk egy vallás felett, mert azt olvastuk egy magazinban, vagy azt hallottuk a nagymamánktól, hogy az bálványimádás, óckodunk a vegetarianizmustól, mert “a vegák nem jutnak elég proteinhez”, meggyőződésünk, hogy aki nem vállal gyereket az “önző”, és ennek az elképesztően destruktív emberi szokásnak köszönhetően hisszük, hogy az emberek bőrszínük, származásuk vagy nemi orientációjuk kapcsán megítélhetők. A feka palik vadállatok az ágyban, a franciák sznobok, a melegek pedig a promiszkuitás és a világ romlásának csimborasszói.

Ideje felébredni és bátornak lenni, és önvizsgálatot tartani. Ideje, hogy esélyt adjunk annak, hogy az ítéleteink felett a szeretet és a
megértés uralkodjon. Ha pedig ez megtörténik, valódi csodának leszünk majd szemtanúi, amely mindannyiunkat érint majd. A Tel Aviv Gay Pride ebben az évben majd’ hatvanezer vendéget fogadott, szemben a mi ezerötszáz vonulónkkal – pedig Izrael még Magyarországnál is kisebb, ráadásul egy vallási alapokon nyugvó állam. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért, hiszen itt mindenki tudja, milyen is, ha a származásuk vagy a vallásuk alapján ítélik meg, sőt gyilkolják halomra őket – az elfogadás már nem jár gyerekcipőben.

Izraelnek hozzávetőlegesen 350 millió forintnyi sékelt hozott a meleg büszkeség hete. A kávézók ablakában és az üzletek kirakataiban szivárványszínű zászló lobogott, a tengerpart egy szakaszát “Pride Beach”-re nevezte át a városvezetés, a hotelek és a fitneszközpontok különleges ajánlatokkal várták a meleg utazókat, egyszóval: a vendégek üdvözölve érezhették magukat. Vajon a mi melegfelvonulásunkat figyelve hány turista érezné úgy: “ez az ország vár rám”? Változtatnunk kell! 2012-ben mindannyiunknak ott kell lennünk a felvonuláson, hogy megmutassuk: egyénenként is hajlandóak vagyunk változni az egész világot érintő változásért. Akinek pedig saját üzlete, vállalkozása, szervezete van, öltöztesse szivárványszínbe a szívét egy hétre: mutassuk meg a világnak, hogy nem hiszünk az ítélkezésben. Mind kipróbáltuk, és nem működött! Mire várunk még?!

Az írás a life.hu weboldalon jelent meg.

“Madonnát kihallgatják!”, “Lebukott a kabbalista szekta!”, “Milliók tűntek el Malawiban!” – harsogják a szalagcímek. Miközben a pletykalapok már azt találgatják, melyik keresztény gyülekezethez csatlakozik majd a popkirálynő a Kabbala Központ helyett, a világszerte a többezer éves bölcsességet oktató centrumokban szorosabban fogjuk egymás kezét, mint valaha.

Red String Time with Yehuda Berg, in Budapest.

Perez Hilton neve sokak számára ismerősen csenghet: ő az a blogger, aki rendszerint botrányos nyilatkozataival, vagy a fantáziánkra nem sokat hagyó öltözékeivel vívja ki a bulvársajtó érdeklődését, olvasóit pedig időről időre rémhírekkel traktálja: a Michael Jackson-rajongókat a pop királyának hamis halálhírével rémisztgette – jóval a valós tragédia előtt -, egy alkalommal pedig dollármillióktól fosztotta meg a Spice Girls tagjait, mikor kihirdette: a lányok törölték világ körüli turnéjuk további állomásait. Perez legújabb célpontja Madonna volt: a “kultur-blogger” ugyanis elhintette: a Kabbala Központ működését adóellenőrök vizsgálják, a pletyka pedig meg sem állt a Los Angeles Times címlapjáig, és néhány nap alatt Magyarországra is eljutott…

Három esztendeje tanulok kabbalát a Tel Aviv-i és a londoni központokban, és egy évvel ezelőtt a magyarországi tanulócsoportot is útjára indítottuk, ez alatt az idő alatt pedig semmi mást nem kaptam a tanáraimtól és a tanulótársaimtól, mint feltétlen támogatást és szeretetet, én pedig mindig úgy tekintettem rájuk, mint a saját családomra. Ezt a köteléket pedig még szorosabbra fűzi, hogy néhány hónappal ezelőtt saját budapesti otthonomat adtam át használatra a központ tanulóinak és tanítóinak. Amikor kirobbant a botrány, és megkaptam az első, majd a második és a sokadik rengeteg kérdőjellel tarkított levelet a “rokonaimtól”, mély levegőt vettem, és elmosolyodtam: “A legjobbkor.” Ezen a héten csütörtökön ugyanis Demi Moore, Ashton Kucther, Donna Karan és Madonna személyes kabbalaguruja Budapestre látogat, könyvbemutató előadásának címe pedig – lám, nincsenek véletlenek – “A fájdalom célja”.

Mondják: a történelem ismétli önmagát, ám én hiszem, hogy csupán addig, amíg nem tanulunk a saját hibáinkból. Tíz évvel ezelőtt, amikor az édesapám és az édesanyám kapcsolata zátonyra futott, egy kísértetiesen hasonló eset robbantotta ki a háborút. A buddhista központ – melyet saját két kezükkel építettek fel – azzal vádolta a papámat, hogy hanyag módon kezeli a közösség pénzügyeit, ez pedig vörös posztó volt az egész baráti körünk számára. Volt, aki támogatásáról biztosította édesapámat, és persze olyanok is akadtak, akik – minden spirituális tannak ellentmondva – kőkeményen ítélkeztek felette, a harc az egykor sokak számára a béke szigetét jelentő meditációs központot is ízeire szedte. Tizenéves gyerekként úgy éreztem: azok, akik a szellemi fejlődésemért voltak felelősek, cserben hagytak. Keserű és rettenetesen mérges voltam. Amit akkor, egy évtizeddel ezelőtt sokan nem értettünk meg, ma már világos számomra: még ha csal is valaki a kártyában, az nem a játékot, sosem a játékot, hanem a játékost kompromittálja…

Most összeszorított fogak helyett széles mosollyal tekintek a jövőbe. Nem engedem meg, hogy ugyanaz, ugyanúgy, mégegyszer megtörténjen velem. Bízok a kabbala erejében, a tanáraimban, és hiszek benne, hogy a hirtelen támadt viharon keresztül erősíthetjük a szellemünket és az egymás közötti kötelékeinket, amikor pedig elvonulnak a sötét felhők, tisztább lesz az égbolt, mint valaha. Az óceán másik oldalán pedig maga Madonna is ezt teszi: egy néhány nappal ezelőtti gálaesten épp oly büszkén viselte a kabbalisták amulettjét, a vörös fonalat, mint minden nap és minden éjjel az elmúlt másfél évtizedben. Karen Berg, a Kabbala Központ alapítója egy személyes hangvételű levéllel szólította meg a hallgatókat, mondván: ez egy teszt mindannyiunk számára, hiszen próbára teszi a bizonyosságot és az elhivatottságot. Minden nehézség ajándék, hiszen emlékeztetnek minket arra, amiről a csütörtökön bemutatásra kerülő könyv, a Kabbala és a szenvedés is szól: “mindig a hajnal beköszönte előtt a legsötétebb az éjszaka.”

“Kedves Mindannyian!

Ami köröttünk történik, lehetőséget ad arra, hogy több felelősséget vegyünk a vállunkra: a Raising Malawi Nemzetközi Alapítvány vadonatúj vezetőséget és igazgatót kapott, ők és a Global Philanthropy Group nevű szervezet segíti a munkánkat a jövőben, szemben a korábbi igazgatósággal, akikkel formális volt a kapcsolatunk. És bár a korábbi vezetőség tévedéseit senki sem teheti meg nem történtté, a csapat kemény munkáját is értékelnünk kell: több ezer éhező gyermek jutott élelemhez, vízhez és ellátáshoz a szervezetnek köszönhetően. A munka persze végtelen: célunk, hogy a betegek, árvák és nélkülözni kénytelen gyermekek megkapjanak minden lehetőséget ahhoz, hogy boldog, egészséges életet élhessenek. Az évek során rengeteg nehézséggel szembesültünk már, és ahogy a korábbiakkal, a mostanival is emelt fővel nézünk szembe, és küzdjük át magunkat rajta. Minden adatot az illetékesek rendelkezésére bocsátunk, és maximális együttműködésünkről biztosítjuk a szakembereket. Ugyanez igaz a Kabbala Központ tevékenységét megkérdőjelező hivatalokra. Bármiféle hivatalos vizsgálat után feddhetetlenek és erősebbek leszünk, mint valaha.

Szeretettel: Karen Berg”

Az írás a life.hu oldalon jelent meg