Miért van az, hogy a “mondanivaló” egyre kevesebb a “mainstream” mezőnyben, legyen szó tévézésről vagy zenélésről? Miért csinálunk szilikonvásárt, kihasznált és megkeseredett extini csillagok szociális otthonát, gyíkhúsos hamburgerkultúrát éltetők paradicsomát ebből a csodálatos országból?

“Életemben előszőr meghallgattam egy dalt egy bizonyos Rami nevű tinisztártól” – vallottam színt a napokban az egyik közösségi portálon. Idézem a dalszöveget: “Az éjjel most már csak a miénk, engedd, hogy hagyjam.” Igen ám, de mit?! “Minden perce újat ígér, ölelj még.” Ez rímelni próbált? Egyébként meg elég vaskos klisé. “Feltámad a vágy, a tűz bennem kél.” Klisé, klisé, klisé! Ez a “bennem kél” pedig inkább valami Alien-szerű science fictionbe illene.

Miután felvetettem a témát, a falam egyszeriben önjelölt, meglehetősen szarkasztikus dalszövegírók alkotótáborává változott, és a magvas, mély értelmű szövegen felbuzdulva ehhez hasonló improvizációk születtek: “Mentolos a szívem, hideg, mint a jég, befagyott az érzés, mint egy apró szélvész. Lecseppent a viasz, és kiégett a lélek, soha többé szemembe nem hazudsz te nékem. Oh béjbe, te voltál a menedék, de ma már mentolos a lelkem, visszavár a barlangomba minden jeges kéz.” Miközben magzatpózban remegtem a röhögéstől, egyszeriben levelem érkezett: az egyik bulvárlap már le is csapott a “nagy sztorira”: “Arra szeretnénk kérni, hogy pár sorban írd meg nekünk, mi a problémád Ramival” – állt a levélben.

Mély levegőt vettem, és heves gépelésbe kezdtem, bízván abban, hogy biztosíthatom a lap olvasóit, a Rami-fanokat és magát a csillagot is: semmi problémám nincs vele, és biztos vagyok benne, hogy talpraesett és kedves lány, sőt, akár tehetséges és értékes is lehet. Azt azért gyorsan hozzátettem, hogy ez utóbbira majd visszatérünk 15 év múlva. Végül is Madonnának is kellett annyi egy olyan zseniális lemezhez, mint a Ray of Light. Ezek után pedig kifejtettem, hogy korántsem Ramival, MM-mel, A BNF-fel és az éneklő vagy épp DJ-ző ex-VV és -BB Évákkal, Ágikkal és Zsanikkal van gondom, hanem a tendenciával.

Azzal, hogy hazánkban nincsenek meg a megfelelő arányok, és nincs komoly választási lehetősége annak, akit mondjuk akár még érdekelhetne is egy valóságshow, ha abban világmegváltó gondolatokkal és óriási tervekkel, tiszta szívvel adni akaró résztvevők brillíroznának. A “mondanivaló” egyre és egyre kevesebb a “mainstream” mezőnyben, legyen szó tévézésről vagy zenélésről.

Amikor az ember fiatalon nagy lehetőséget kap – legyen az előadóművészet vagy cégvezetői állás -, hajlamos elfelejteni, hogy azért adta a kezébe a sors ezt a lehetőséget, hogy ezáltal adjon valami értékeset a világnak. Ezt huszonegynéhány évesen nagyon kevesen mérik fel, erre én is élő példa vagyok. Ma már nehezen azonosulok azzal, hogy feláldozzam akár a művészi szabadságom, akár a hajszínem egy produkció, cég, vagy kreatív team kedvéért. Van, akinek ezen keresztül kell mennie ahhoz, hogy kristálytisztán ragyoghasson. Ha az ember ismert emberként él néhény évig, előbb-utóbb felismeri az ízlés- és véleményformáló felelősségét.

Mi most néhány jó barátommal belevágtunk egy új, egyre több háztartásban fogható zenecsatorna kiépítésébe MusicPlus néven, és nagyon komoly célunk, hogy olyan előadókat szerepeltessünk főként, akiknek a művészete értékes, akik kreatívak és egyediek, és nem azért ragadtak meg ebben a szakmában, mert egy rádió vagy televízió kedvéért hajlandóak votlak a dal elejétől számított 15 másodpercen belül belekezdeni a refrénbe. Ugyanez igaz aPhenom’enon magazinra is, amelyet szerkesztőtársaimmal egyetlen célból hoztunk létre: alternatívát szeretnénk kínálni.

Természetesen szó sincs róla, hogy azt kívánnám: bárcsak ne létezne tinisztárszcéna vagy rágógumipop. Én magam a német Viván nőttem fel, és tökéletesen tudok azonosulni azzal, ha egy tini flitteres-glitteres popzenére vágyik, hiszen számomra is Tic Tac Toe nevű német lánybanda és a Spice Girls csajok voltak a sztárok. Csakhogy rendkívül fontos, hogy az ember közben felfedezze, hogy van ám egy David Bowie és Mick Jagger is, van Carpenters, és vanJulie London. A magyar ugyanilyen nevű, ráadásul rengeteg értékes dolgot csinál: évről évre megrendezik a TeleTon jótékonysági élő show-t, és én emlékszem olyan Comet-fellépésekre is, amik olyan zseniálisan precízek és tökéletesek volt, hogy egy Gaga-fellépést lazán lepipáltak volna.

Ezt észben tartva és irányvonalnak tekintve el kell indulnunk közösen – az összes médiumnak – egy olyan irányba, hogy ne csináljunk szilikonvásárt, kihasznált és megkeseredett extini csillagok szociális otthonát, gyíkhúsos hamburgerkultúrát éltetők paradicsomát ebből a csodálatos országból. Engem hat-hét éve még a “magyar Paris Hiltonként” emlegettek, és időnként ömlött a számból a hülyeség, de szerencsére idő közben rájöttem, hogy sem a hírnévtől, sem a sok-sok pénztől, sem a szőkébb hajtól, vagy a legújabb iPhone-tól nem lesz jobb vagy boldogabb ember valaki. Jó volna, ha azok a dalszövegek, amiket a felnövő generáció hallgat mind hordoznának valamiféle üzenetet, ami segít abban, hogy a kilencvenes évek szülöttei ne harmincévesen döbbenjenek rá erre.

Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak megöregedtem…

Az írás a life.hu oldalon jelent meg.

Millió okunk van szeretni Jake Gyllenhaalt: már csak azért is, mert Jamie Lee Curtis keresztfiaként tiszteletbeli magyarként gondolhatunk rá. A Donnie Darko lázadó kamaszfiúja egy röpke évtized alatt generációja egyik legfényesebb csillaga lett. Gwyneth Paltrow partnere volt a Bizonyítás című moziban, amikor pedig a Túl a barátságonban a tragikusan elhúnyt Heath Ladger oldalán homoszexuális cowboyt alakított, végleg beírta magát a filmtörténelembe. Bár manapság főként az ifjú country dívával, Taylor Swifttel való titkos viszonyával kerül címlapokra, Jake a botrányokat és a tablidokat messze elkerülve koncentrál arra, ami igazán fontos neki: a családjára, a munkájára, és a leli fejlődésére. A Szerelem és más drogok című film bemutatója alkamából London legendás szállodájában, a Dorchesterben fogadott, és mindháromról mesélt…

Jake pazar pontossággal toppan be az ajtón, igaz, a vak is láthatta rajta, hogy rohant: kissé megizzadt gyapjúpulóverében, és mosolyogva törölgeti a homlokát. „Bocsáss meg… egy perc és összekapom magam.” mondja, és a vállamra teszi a kezét,  majd leül mellém, és egy húzásra felhajt egy nagy pohár vizet. A közvetlensége, a gyönyöző izzadság a homlokán, és a hollywoodi filmsztárra koránt sem emlékeztető lazaság egy csapásra elfeledteti velem a flancos szállodát, és az „vörös szőnyeges” formalitást: úgy érzem magam, mintha egy haverommal találkoznék egy kellemesen lepukkant, kelet-londoni pubban.

Látom, inkább a lépcsőt választod a lift helyett. Annie (Hathaway) elárulta, hogy a sok meztelenség miatt megszállottan diétázott a forgatás előtt. Te is ilyen feszült voltál, hogy a legjobb formádat mutasd?

Nem titok, hogy Perzsia hercege főszerepéért rengeteget edzettem. Nagyon megterhelő fizikai munka volt. Most viszont inkább az volt a célom, hogy visszaépítsem az izmaimat, és ezért komoly fogyókúrába kezdtem. Nem akartam, hogy a nézők azt lássák, hogy egy hatalmas izompacsirta rámászik erre a törékeny lányra. Visszatetsző lett volna.

Annyi filmmel a hátad mögött még mindig nehezdre esik levetni a ruháidat?

Nos, igen… kissé kényelmetlen.  De ezen már akkor megtanultam felülemelkedni, amikor meghallgatásokra jártam, és észrevettem, hogy ahogy egyre kevesebb jelentkező áll sorba előttem, egyre idegesebb leszek. Elhangzik a mondat: „Oké, le a köntösökkel, kamera forog!”, és tudjuk, hogy itt a showtime. Nyelek egy nagyot, és fejest ugrom… nincs más választásom, meg kell tennem. Rengeteget könnyített a dolgomon, hogy Annie lazán kezelte ezeket a helyzeteket. Felajánlottam neki, hogy ha szeretné, eltakarom a melleit a kezeimmel, vagy hogy úgy helyezkedek, hogy ne legyen szem előtt, amit nem akar láttatni. Ezt rengeteg korábbi partnerem kérte már tőlem. Ő pedig azt mondta: „Te csak koncentrálj magadra. Nem kell megóvnod engem, rendben vagyok.”.

Üdítő, hogy – bár rendkívül nagy hangsúlytkap a mozitokban a szex -, épp olyan mókás, mint amilyen szenvedélyes, ettől pedig a rengeteg szexjelenet ellenére sem válik olcsóvá a film. Épp elenkezőleg: bájos, és életszagú.

Szinte komikus, hogy a filmekben mennyire komolyan veszik a szexjeleneteket. Persze tudom, hogy az intimitás komoly dolog, de ahogy a valóságban is gyakran mókás helyzetek állnak elő, a vásznon sem kellene életidegennek lennie egy szeretkezésnek. Merjünk már nevetni saját magunkon! Gyűlöltem, amikor korábbi filmjeimben természetellenes pózokat kellett felvennem, csak azért, hogy szexisebbnek tetsszen a jelenet.

Csodálatos a kettőtök közötti kémia, olyanok vagytok, mintha ezer éve ismernétek egymást…

Annie egyáltalán nem volt biztos benne, hogy akarja ezt a filmet. Mi viszont biztosak voltunk benne, hogy nélküle képtelenek lennénk megvalóstani az elképzeléseinket. Jól ismertem őt, hiszen a Túl a barátságon című filmben is házaspárt alaktottunk, és tudtam jól, hogy számára mindennél fontosabb, hogy bízhasson a partnerében. Sohasem volt semmiféle szemforgatás, vagy rosszindulat kettőnk közt, egymás védelmezői és cinkosai lettünk a forgatás során. Nagyon szeretjük egymást… még ha néha ugratom is azzal, hogy úgy öltözködik, mint egy kamaszfiú. (nevet)

Nagyon tetszett, ahogy felvette a kesztyűt a bevadult újságírókkal szemben, amikor a sajtótájékoztatón sarokba szorítottak, és faggatózni kezdtek a Taylor Swifttel való, feltételezett kapcsolatodról. Meglepett, hogy milyen vehemensen kelt a védelmedre?

Köszönöm, hogy megemlítetted. Mélységesen felháborította, ahogy bántak velem. Figyelj csak, te megdöbbentően kedves újságíró vagy, kezdek gyanakodni, hogy hamarosan kimutatod a fogad fehérét… (nevet)

Na jó, akkor kérdezek egykevésbé udvariasat, de csak a kedvedért… Tudom, hogy meglehetősen direkt kérdés, de kikerülhetetlen: a film harmadik főszereplője az a bizonyos kis kék gyógyszer. Mennyire ástad bele megad a kutatómunkába ahhoz a jelenethez, amikor a karaktered a Viagra mellékhatásaitól szenved?

Ó, Istenem… láttam a szemeden, hogy vannak titkos tartalékaid. (nevet) Nos… nem. Nem próbáltam a Viagrát. De szerencsére tudom, milyen is az az érzés, amit a gyógyszer nyújt… segédesztközök és serkentők nélkül is.

Mit szóltak a szüleid a csupasz valósághoz? Nem volt kellemetlen számukra óriásvásznon nézni a kisfiuk fenekét?

…sőt, nem is csak a fenekét. Nagyon, nagyon büszke vagyok a… filmre.

Egy pillanatig azt hittem, hogy a fenekedre…

(nevet) Hiszem, hogy a párbeszédek, a történet, a játékunk épp olyan hangsúlyosak, mint a szex. Az édesapámmal érkeztem a los angelesi premierre, és a film után sokkal többet beszélgettünk az érzelmekről, mint arról a néhány – szülői szemmel nézve nyilvánvalóan – kellemetlen percről…

Ha már szóbakerült a család… néhány hete egy meztelen fotó került fel egy hasonmásodról a Perez Hilton celeb-blogger pletykahonlapjára…

Na várj egy percet… miféle fotó? Ezt tőled hallom először.

Nyugodj meg, néhány nappal később bebizonyosodott, hogy nem te vagy rajta: egy férfit ábrázol, a szeretkezés után éppen felveszi az alsónadrágját. Kíváncsi lettem, fel kellett -e hívnod a családodat és a barátaidat, hogy megnyugtasd  őket…

Nem, sajnos nem hívtam fel senkit, mert nem tudtam róla… de azt hiszem, kellett volna. (nevet) Mindenesetre nem én vagyok… remélem!

Annyi film, dal és regény címében szerepelt már a „szerelem” szó? Mit gondolsz, miért van az, hogy még mindig annyira vonzó a közönség számára?

Talán azért, mert egyszerre csábító, és rémisztő. Nagyon nehéz teljes átéléssel, őszintén kimondani a „szeretlek” szót. A szerelem éppen annyira ijesztő, mint amennyire csodálatos, ha pedig egész életedben csupán játékként gondoltál rá, mégjobban megrémülsz, mikor egyszer csak rádöbbensz: ez az, most valóban megtörténik. Ez már nem csak a játék része.

Fel tudod idézni, hogy mikor voltál először szerelmes?

Tisztán emlékszem rá… egy gyermektáborban történt, és a lányt Emily Simonnak hívták. Nyolc évesek voltunk.

Hittél benne, hogy örökké tart?

Igen, igen, éreztem, hogy ez… ez az igaz, hogy Emily a nagy ő. Nagyon intenzív érezelmi vihar volt. (nevet)

Megcsókoltad?

Naná, abszolút! Megcsokoltam Emily Simont. De nem árulhatom el, hogy nyelves csók volt -e, vagy szájrapuszi… egy alsótagozatosnak is lehetnek titkai! Egyébként is, mára megházasodott, és Manhattenben él… néha még ma is váltunk egy-egy mailt…

Szegényt ez után az interjú után rengeteg idegen jelöli majd be a Facebookon. Mi az, ami miatt bele tudsz szeretni egy lányba?

Azt hiszem, a méltóság egy nő legvonzóbb erénye. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lehet szétszort, vagy bohókás… de kell, hogy legyen benne egyfajta báj, kecsesség. A másik tulajdonság, ami elbűvöl egy lányban, az erő.

Ki az, aki számodra megtestesíti ezt a nőt?

Tudom, hogy ez kissé… furcsán hangzik majd, de… számomra az édesanyám a legcsodálatosabb nő a Földön. Minden áldott nap bizonyítja nekem és a családunknak, hogy milyen elképesztő ereje van, és mindezt eleganciával és könnyedséggel teszi. Csak egy példa: ő egy másik vetítésen látta a filmet, és egyetlen szót sem szólt a szexjelenetekről, csak megölelt, és azt mondta: „Olyan boldog vagyok, hogy ilyen sokat mosolyogtál!”. Évek óta azt kéri tőlem, hogy mosolyogjak többet a vásznon.

Úgy tűnik, nagyon fontos számodra a család. Tudom, hogy meglehetősen nemzetközi família vagytok. Mennyire tartod lényegesnek, hogy kutasd az őseid gyökereit?

Világ életemben ugyanannyira vallottam magam svédnek, orosznak, és lengyelnek, mint amerikainak. Sokszor eszembejut, hogy milyen jó volna bejárni ezeket az országokat. Mélyen magamban hordozom a nemzetiségek karakterisztikáit, a véremben vannak. Talán egy napon a elindulok a nagyvilágbam és felfedezem, ki is vagyok valójában…

A film egyik jelenetében azt mondod: ha egy párhuzamos univerzumban lehetőséged nyílna erőfeszítések nélkül élni, akkor is a kűzdelmet választanád. A valóságban is így véled? Jobb, ha véres verejtékkel dolgozunk, mintha az eredmények az ölünkbe hullanak?

Hm… nehéz válaszolni. Amikor elvállalok egy filmszerepet, mindig arra gondolok, mennyire dolgoztat majd meg a karakter, és mennyire kényszeríti a nézőket arra, hogy elgondolkodjanak. Ezt a filmet sem vállaltam volna el soha, ha egy egyszerű romantikus vígjáték volna. A filmnek azon részei, amikor Annie a Parkinson-kórral küzd lelkileg nagyon megterhelőek voltak, és sokszor egy egész napon át vettünk fel egyetlen jelenetet. Ugyanakkor tudom, hogy ezért éri meg dolgozni. A könnyekért, amiket a forgatáson sírtunk, és amiket a közönség ejt majd, ahogy beleélik magukat a történetébe.

Minden mondatodról lerí, hogy tanulmányoztad a keleti vallásokat, és hogy nagyon spirituális ember vagy. Hogyan hat a Buddhizmus a mindennapjaidra?

A legfontosabb, amit kaptam a Buddhizmustól, hogy megtanultam elengedni. Nem ragaszkodom görcsösen semmihez. Megértettem, hogy ha minden tőlem telhetőt megtettem egy emberért, kapcsolatért, egy filmért, akkor képesnek kell lennem tenni egy lépést hátra, és útjára engedni a dolgot. Bízom a karma törvényében, és ha abban, hogy az fog kisülni belőle, ami leginkább a fejlődésemet, a javamat szolgálja. Még akkor is, ha ez néha fájdalmas.

Az interjú a Marie Claire magazinban jelent meg

Carrie Bradshaw neve egy szinonimaszótárban ott szerepelhetne a szingli, a divat, a szerelem, a szex és az ikon szavak mellett. A pasikkal bajlódó, trendérzékeny írónő története mára sokkal több mint egy egyszerű tévésorozat: SJP – ahogy egész Hollywood nevezi Sarah Jessica Parkert – meghódította a világot, kultuszt teremtett, és ami a legfontosabb: megtanított minket arra, hogy a barátság még az ezredforduló után is a legnagyobb érték ezen a világon.

Akad olyan barátnőm, aki egy kapcsolat konfliktushelyzetében azon mereng, mit tenne most Samantha, és olyan ismerősöm is van, aki csak azért vesz magának méregdrága cipőket, mert Carrie is megteheti. Amikor a Szex és New York pilotadását készítették az alkotók, senki sem sejtette, hogy néhény év múltán minden nő azt figyeli majd: milyen kiegészítőket és ruhákat visel a négy főhősnő. Azt sem gondolták volna, hogy társasjátékok kvízkérdései feszegetik majd: melyik hölgy szeretkezett egy mocskosszájú pasival, vagy hogy volt feltűzve Charlotte haja az esküvője napján. A négy New York-i szingli a szomszédunk lett – mindegy, hogy Manhattanben, Budapesten, vagy épp az északi-sarkon élünk.

Te melyikük vagy?
Amikor egy évvel ezelőtt Londonban készíthettem interjút a film szereplőivel és alkotóival, a franchise atyja, Michael Patrick King elárulta: hat nő dolgozott az egyes epizódok szövegkönyvén, és mindannyian a saját életükből merítettek Carrie és örök szerelme, Big szövevényes kapcsolatának dramatizálásakor. Mr. Big és Miss Bradshaw kapcsolata mindannyiunk kapcsolata. Bárki felfedezheti magát a két karakterben, és a fejéhez kaphat: “Istenem, ugyanezeket a hibákat követem el!” – és persze éppen ezért szurkolunk nekik annyira.

A Szex és New York álompárjának boldogsága egy picit mindannyiunké, örök boldogságra márpedig mindannyian szomjazunk. Éppen ezért sokan a szívükhöz kaptak, amikor Kim Cattrall a napokban bejelentette: mindannyian készen állnak a folytatásra. A nagy kérdés még mindig nem változott: vajon Carrie és Big szerelme beteljesedhet-e, vagy ez is csak tünékeny látomás volt, mint annak idején Samantha orgazmusának elveszítése, Miranda afférja a szexi sportorvos szomszéddal, Charlotte vaginájának szörnyű depressziója. Ahogy azt a Queen is megénekelte: “The show must go on!”

Kultúrsznobok kíméljenek!
A fanyalgók, a szkeptikusok és a kultúrsznobok ellenkampánya ellenére az első Szex és New York-mozifilm négy elválaszthatatlan barátnő, egy tucat habos-babos esküvői ruha, negyvennyolc pár  meseszép cipő és egy felejthetetlen ötvenedik születésnap mellett 56 millió dollár bevételt is jelentett a filmpremier hétvégéjén. A hölgyek ott pózoltak minden magazin címlapján, egy neves New York-i programújság pedig különkiadást jelentetett meg, amelyben majd’ 2000 tippet kínálnak arra, hogyan is élvezheti egy turista a Nagy Almát garantáltan Carrie-mentesen. Az összeállítás címe ez volt: “Imádjuk őket, de ami sok, az sok!” Ám felesleges szarkazmus nélkül is tudjuk, hogy a cserfes csajos mozikat a helyükön kell kezelni. Aki megpróbálja összehasonlítani a Szex és New Yorkot Csehov Három nővérével, az finoman szólva rossz nyomon jár. Egy sokszínű világba sokféle érték fér bele: igenis lehet egyszerre Madonna-, Péterfy Bori- és Bartók Béla-track az IPodunkon, és ha időnként elengedjük magunkat, sokkal több energiánk marad a klasszikus értékek befogadására is. A Szex és New York tulajdonképpen egyfajta “tudatos naivitást” csempész a túl komoly vagy komolykodni próbáló világba, ez pedig számomra az egyik legfontosabb misszó – nem véletlen, hogy a blogom szlogenje “Deeply Superficial!”, azaz “Mélyen felszínes!”

Hollywood régi fénye
A Szex és New York-mozik amellett, hogy hűek maradtak a klasszikus sorozathoz, Hollywood aranykorának drámai szerelmesfilmjeit is megidézik, erre pedig különösen nagy szükségünk van egy olyan világban, ahol a független művészmozikat bezárás fenyegeti, a DVD-piac pedig haldoklik. Judy Garland Találkozz velem St. Louise-ben című filmje például Carrie történetének visszatérő motívuma: miközben a tragikus sorsú diva csillogó szemekkel énekli el a Have Yourself a Marry Little Christmas című dalt, egyszerre szorul össze és tárul ki a szívünk. Jövőre pedig – ha a pletykák igazak – kiderül, hogy mi is vár ránk a szivárvány túlsó oldalán: Carrie, Sam, Miranda és Charlotte története újabb fordulatot vesz, és a virtuóz stylist, Patricia Filed feledhetetlen ruhakölteményei is ismét hódítanak majd. Aki pedig élcelődve azt kérdi: “Ezek még hatvanévesen is szexi szingliket fognak játszani?”, annak üzenem: amíg az alkotók reményt és humort csempészhetnek millió szerelemről álmodó lélek életébe, addig a Szex és New Yorknak helye van a világunkban! Akár 100 éves koru(n)kban is!

Az írás a life.hu weboldalán jelent meg.