“Egy meleg, kabbalista, buddhista, vegán celeb? Na jó, hagyjuk…” mondhatja bárki, aki az útkeresőket képmutatónak látja, és aki szerint nem árt, ha mindenkiben a legrosszabbat látjuk meg – így legalább sosem csalódunk. Az én ösvényeim azonban – a Buddhizmus, a Kabbala és a vegán életmód – ugyanarra épülnek: úgy élni, hogy azzal nem ártunk magunknak, és másoknak, ami pedig elindított az utamon, az a saját szenvedésem volt…
Találkozunk?
Ma már tudom, hogy a szamárlétrán mászva rengeteg sérülés ért: étkezési zavarokkal küzdöttem, pszichiáterhez jártam, antidepresszánssal kezeltek. Egyik énem címlapokra vágyott, a másik viszont tudta, hogy ostobaságokkal teszem egyenlővé a nevem. Hiába volt élő tévéműsorom, és mosolyogtam magazinok címlapján, a lényegi énem haldokolt, és olyasvalaki foglalta el a helyét, akit gyűlöltem. Mára megértettem, hogy a két énem remekül megfér egymás mellett… hiszen mindketten ugyanazt akarják: adni.
Persze sokaknak csípi a szemét, hogy Madonna után Steiner is villogtatja a vörös fonalat, és hazugság is volna állítanom, hogy kedvencem nem hatott rám amikor elkezdtem a Kabbalát tanulni, de nem szabad ítélkezni afelett, akik a fényt keresi, bármilyen utat válasszon. Madonna azért inspirál, mert én is a szándékos polgárpukkasztás után ébredtem rá: a célom, hogy az alagutat, amelyet exhibicionizmussal ástam ki önmagam és a közönségem között egy napon megtöltsem fénnyel. A fonal a csuklómon emlékeztet: véres verejtékkel kell dolgoznom, hogy felfedezzem saját, tiszta természetem. Jézus Krisztus, Teréz Anya, John Lennon: minden korban voltak, akik hitték, hogy a határok és a társadalmi osztályok elmosódnak, és egy lélekként élhetünk a Földön, a béke nyelvét beszélve. Ez sokak számára gejl, másoknak irreális, én viszont büszkén hiszem, hogy egy nap senki sem ismerni majd a “gyűlölet” szót.
Május óta van személyes tanárom, David Zakin, aki a nem csak spiriuális vezetőm, hanem barátom is. Olyasmiket is elmondok neki, amit korábban egy terapeutának sem, és sosem ítélkezik. Önmagamat látom benne: egy kisgyerek lelkesedésével beszél a kedvenc filmjeiről is, és a kabbalista meditációról is, amely mindennapjaim részévé vált. Részt veszek a Shabbathokon, és amellett, hogy folytatom a tanulmányaimat is, felkértek, hogy mentorként segítsem az elsősöket. Inkább vagyok a tanulók barátja, mint tanára. Nagyon izgalmas feladat, és kínosan figyelek, hogy ne erőltessem rá senkire a spirituális tanokat. Nem akarok hittérítő lenni, hisz nekem is azért adhatott sokat a Kabbala, mert nem ezo-halandzsa, vagy dogmák hosszú listája. Közben a könyvemet is megírtam, ami már a kabbalista szemléleten alapul: az újonnan szerzett tudásnak köszönhetően újraértelmeztem az életem elmúlt eseményeit. Ma már tudom, hogy felelősséggel tartozom azért, amit kimondok és teszek. A könyvem bevételének egy részével például a Kids Creating Peace szerevetet támogatom: ők arab, zsidó és keresztény gyerekeknek szerveznek közös programokat, hogy az új generáció már megértese: mindannyian „egy vérből valók vagyunk”.
Természeti katasztrófák, éhinség, boldogtalanság korát éljük. Tudjuk, hogy a harácsolás nem helyes, de lusták vagyunk szeretni. Michael Berg, a Kabbala Központ társ-igazgatója szerint ha valaki ártatlanul sínylődik a börtönben, a szabadulás terve nem időnként ugrik be neki, hanem a nap huszonnégy órájában gondolkozik, hogy juthat ki. Az emberek nagyja a saját önzése által teremtett cellában él, és csak mikor halálosan szenved, akkor akar tenni valamit ez ellen… aztán végül mégsem tesz. Én Tel Avivban kezdtem tanulmányozni a lelkem tervrajzát, és végre kiigazodom rajta. Öröm, hogy ezt továbbadhatom másoknak, talán egyszer a saját gyermekemnek is. Azt hiszem, megérett bennem a hírnévvel járó felelőségtudat, erről igyekszem nem elfeledkezni.
A cikk a Best magazinban jelent meg. A Kabbala Központ Magyarország Facebook csoportjához itt csatlakozhatsz.
