Archívum: 'Magyarország'


Ledőltem a Díványra!

Írta Már 20 2014

Drága jóbarát, míg a steinerkristof.com egy napon új életre kel, és feltámadik, mint hamvából a főnix a Harry Potterben, kövesd írásaimat a Díványon és a Facebook oldalamon! Angol nyelven továbbra is blogolok a WhiteCityBoy blogon – az ehhez kapcsolódó Facebook oldalamat itt találod. De van ám még tovább is!

Magyarul ugyanis – a nyomtatott lapok mellett – az Index.hu populáris kult potrálján folytatom az írást: vegán receptekről, könnyű spiritualitásról, filmekről, dalokról, utazásról, életről-halálról mesélek, ahogy azt már tőlem megszokhattad.

IDE KATTINTVA MINDIG MEGTALÁLOD AZ INDEX / DÍVÁNY ROVATOM LEGFRISSEBB, ÉS ARCHIV CIKKEIT IS.

IDE KATTINTVA AZ INDEX “Nesze!szer” BLOGON VASÁRNAPONKÉNT MEGJELENŐ ÚTJEZŐIMET OLVASHATOD.

EZEK ITT PEDIG KORÁBBI CIKKEK TŐLEM ÉS RÓLAM AZ ORIGO / LIFE.HU-N 

ITT KÖVETHETSZ FACEBOOKON – ÍGY NEM MARADSZ LE A NYOMTATOTT SAJTÓBAN MEGJELENT ÍRÁSAIMRÓL. 

Mind kiválasztottak vagyunk!

Írta nov 27 2012

“Itt az ideje, hogy felmérjük, hány zsidó ül a parlamentben és a kormányban!” csattant fel Gyöngyösi Márton,  jobbikos képviselő tegnap a Parlamentben.  Úgy fest, Magyarországon néhányan (ismét) eljelejtették, amit Teréz Anya tanított: “Ha mindenki tisztán tartaná a saját portáját, az egész világ tiszta lenne.” Ám hibásokat keresni a mocsokért mindig sokkal könnyebb… Hajónaplók című könyvemből idézek.

“A világunkban évezredek óra dúl a harc, és a téma mindig ugyanaz: „te más vagy mint mi, mi jobbak vagyunk”. Ennek a rendkívül irritáló és egoista gondokodásmódnak az áldozatai vagyunk mindannyian, akik este bekapcsoljuk a híreket, és komolyan elhisszük, hogy objektív képet alkothatunk a világról az ott látott képek alapján. „A zsidók bombázzák Palesztínát.” modja valaki, nekem pedig csörög a mobilom, és a Gázai övezetben élő közeli barátaim hívnak, hogy ne aggódjak értük, mert lent vannak az óvóhelyen, és minden oké. Hát azt kell mondjam, hogy nem. Semmi sem oké.

A kabbala szerint kiválasztottnak lenni nem azt jelenti, hogy a zsidók jobbak volnának az arabknál, keresztényeknél, vagy akár a Justin Bieber rajongóknál. A kabbala szerint senkinél sem vagyunk jobbak, de lehetünk önmagunk legjobb változatai. Aki a változás útját választja, kitör a fogságból, kettéválasztja a káosz tengerét, és megtalálja az ígéret földjét a szívében. A bibliai időkben az izraelitáknak sikerült mindez, és ezért a mai leszármazottaik mind felelősséggel tartoznak azért, hogy az emberiség eszébe vési –e végre: a csodák nem maguktól történnek, hanem mi valósítjuk meg őket azzal, hogy képesek vagyunk feltétel nélkül szeretni, elfogadni, és tudatában annak, hogy sosem látjuk a teljes képet, küzdünk az élet édes nehézségeivel. Mindannyian egy olyan nemzedék leszármazottjai vagyunk, amelynek tagjai hittek a csodákban. Mind ugyanazt az isteni szikrát hordozzuk magunkban, de a saját ítélkezésünk eltakarja előlünk az embertársaink tökéletességét.

Kiskoromban ünnepi pillanatként éltem meg, mikor kiraktam a matróz-zakóm gallérjára a piros-fehér-zöld kokárdát. Az elmúlt évek eseményei azonban olyan mélyen megváltoztatták bennem e három szín feltüntetésének jelentését. A vadnacionalizmus annyira megtépázta a magyarságtudatomat, hogy végül arra az álláspontra kellett jutnom: a világ polgára vagyok, mint minden ember, állat, virág és kavics, és ennél több “hovatartozásra” nincs is szükségem. Hiszen itt mind egyek vagyunk. Néhány éve Budapesten sétálva egy kislány rámkiáltott: “Kristóf, én vettem le a kendőt!” Eszembe jutott, hogy pár hónapja egy tinilány a tanácsomat kérte: a muzulmán mamája ragaszkodik hozzá, hogy viselje a kendőt, ő viszont nem érzi szükségét, hiszen a spiritualitást nem a külsőségek határozzák meg. Amikor felimertem a lányt, spontán magamhoz öleltem.

Ebben a pillanatban tudtam, hogy mindegy, ennek a kislánynak a szülei Szaud-Arábiából, Törökországból vagy Óz birodalmából valók, én épp olyan honfitársamnak érzem őt, mint bárki mást, aki bátran, másokat szeretve, tisztelve és elfogadva keresi a saját ösvényeit. Zsidó-arab-cigány-magyar-meleg-lábfetisiszta-képregénygyűjtő… kit érdekel? Mind egyre megy. Mind kiválasztottak vagyunk. ”

 

“On The Cover Of a Magazine”

Írta Sze 03 2012

Megjelent a Humen magazin legfrissebb száma, melyben Kanicsár Ádám András faggat, négy oldalon át.

Photo by Doron Ritter

“Lassan tíz éve ilyen-olyan formában a médiában vagyok és rengeteg negativitást, negatívumot kaptam a meleg társadalomtól, legalább annyit, amennyit a heteroszexuális társadalomtól. Mert olyan elvárásaik voltak felém, amiknek nem tudtam megfelelni. Én önmagam vagyok, nem egy ombudsman, aki állásinterjúkon keresztül kiválasztottak, hogy na, mostantól te fogod képviselni a melegeket. Ilyen ítélkezést nem engedhetünk meg magunknak. Hogyan fogadhatnának el minket, a mi másságunkat, ha mi, melegek egymás másságát sem vagyunk képesek elfogadni? Egészen addig például, míg a nagyon férfias melegek végtelen magas lóról nézik le a lányosabb melegeket, addig nem lehet itt semmiféle elfogadás. Amióta nem élek itthon és ritkábban járok haza, sokkal-sokkal jobb visszajelzéseket kapok. Nem tudom ez annak köszönhető-e hogy szolidabb lett a külsőm vagy én mutatok egy nem is komolyabb, hanem összetettebb képet magamból. De én úgy látom, van változás, jó irányba, ezt pedig annak tudom be, hogy minden szempontból óriási nyomás nehezedik ránk és nincs más választásunk mint újszerű módszerekhez folyamodni. Ez az ország az elmúlt néhány évtizedben rengeteg változáson ment keresztül és mindenki valamilyen fajta megoldást keresett arra, hogy gazdag legyen, híres legyen, hogy megvalósítsa önmagát. Az emberek eljutottak arra a pontra, hogy változás csak akkor lesz, ha underground módon megpróbálunk egy olyan közösséget kiépíteni, aminek a lényege az emberek elfogadása és szeretete.”

Keresd az ingyenes magazint Budapest meleg szórakozóhelyein, vagy rendeld meg itt.