Egy ősi mondás szerint “Ha a diák készen áll, megjelenik a tanító is”. És mivel ez az én életemben már sokszor bebizonyosodott, most meghívlak egy előadásra, amely téged is megérinthet. Holnap ugyanis azért találkozunk az Alexandra Könyvesházban, hogy egyre kevesebben “veszítsük el a fonalat”… szó szerint és metaforikusan egyaránt.

Természetsen arról a bizonyos vörös fonalról beszélek. “A Kabbala nem más, mint a rég várt változás. Az emberek végre segíteni akarnak önmagukon, és ahogy haladnak a korral, választ várnak a metafizikával kapcsolatos kérdéseikre” – írta a legendás New York Times, miután egyik újságírójuk beleásta magát az Univerzum természetének tanulmányaiba. A cikksorozat – amelyhez Madonna is hozzászólt – így írt az előadásról: tanuld meg, honnan jössz, merre tartasz, és mi a dolgod ezen a világon. Sajátítsd el a praktikus módszereket, amelyek megkönnyítik a hétköznapjaidat. Magyarul: élj úgy, ahogyan mindig is szerettél volna! A pop nagyasszonya röviden csak ennyit mondott: “Nincs itt semmiféle hókuszpókusz! Az egésznek semmi köze a vallásos dogmákhoz. Ezek a gondolatok képesek megváltoztatni a világot, ugyanakkor egyszerűek és bárki számára elérhetőek”.

“A Kabbala ereje utat mutat, hogyan fedezhetjük fel szellemi szépségünket, és miközben megismerjük önmagunkat, valódi változásokon mehetünk keresztül” – véli a bestseller-szerző Deepak Chopra, akinek könyvei hazánkban is óriási népszerűségnek örvendenek. Manapság, amikor az önsegítő tanfolyamok és könyvek gyakran arra keresik a választ: “hogyan”, sokan inkább a globális elégedetlenség gyökerét keresve azt kérdeznénk: “miért?”. A Magyarországról Kaliforniába, majd Izraelbe költözött Fogl Hannah szerint – aki a holnapi előadás házigazdája lesz – magadban kell megtalálnod a választ: “Te vagy a mag. Mindannyian elnyertük az érdemet, hogy megteremtsük a valóságot, amely elhozza a változást a világunkba. Az átalakulást, mely a mindenki egyért elvén eltávolítja a káoszt az egész Földről.” Vallástól, kortól, nemtől, származástól és társadalmi helyzettől függetlenül bárki képes kiteljesedni a Mélyen Őrzött Titoknak köszönhetően. Vajon eljött az ideje annak, hogy feltedd a kérdést: “Ki vagyok én?” Bátorság kell hozzá, de – saját tapasztalatom szerint – elhatározásból ugrani sokkal csodálatosabb, mint tehetetlenül zuhanni. Ugye találkozunk holnap?

A Kabbala Központ egy nonprofit szervezet, melynek bevételei a Kabbala Központok és tanulócsoportok fenntartását és jótékonysági alapítványainak hatékonyságát szolgálják. Ezek a Success For Kids – a gyermekek lelki fejlődéséért, Kids Creating Peace – palesztin és izraeli gyerekek szocializációjáért és a közös, békés jövőért, Raising Malawi – a világ egyik legszegényebb afrikai országáért. Regisztrálj a www.kabbalahungary.net honlapon! Időpont és helyszín: 2010. szeptember 2., csütörtök, 18.30, Alexandra Irodalmi Kávéház, 1075 Budapest, Károly körút 3/C.

A balatonberényi strand stégjén állva nyár vége felé, amikor már hosszúak az árnyak és tompák a fények, számtalanszor elmerengtem: “Ez az utolsó este, amikor látom lenyugodni a napot a tó felett.” Ám akárhányszor arra járok, legyen tavasz, nyár, ősz vagy tél, a nap és a fodrozódó víztükör mindig éppúgy ott van, mint amikor legutóbb otthagytam. Ahogy Rimbaud írta: “Megtaláltam újra. Mit? Ami Örök! A tenger – egybegyúrva a Nappal.

Ó a Balaton, régi nyarakon…

Hány augusztuson át figyeltük a hullócsillagokat, míg a szomszédos kempingből átszűrődött a fergeteges buli zaja! A Dolly Rollt a napsugár simogatta a Rapülőknek kicsi, de büdi volt a holiday, a 4F Club tagjai pedig már csak egy szál bikinit hoztak el az útra. Az évtizedek elröppennek, a sztároknak hitt csillagok végül valóban lehullanak, de hazai parti-slágerlisták dobogójának első helyén minden nyáron ugyanaz a téma tanyázik: a balatoni nyár.

„Most már valószinűleg helyesen mondjak be az angol és amerikai színeszek nevét a balatoni kertmozikban.” olvasom a nosztalgikus naplóbejegyzést egy virtuális vendégkönyvben. „Tiniként imádtam, ahogy Az Irma, te édes vetítésén bemondták, hogy ‘főszerepben: Szirlei Maklen’.” sziporkázik a szerző. Valóban: egykoron a balatoni éjszakai élet fénypontja a koktélhajó vízre szállása volt, ahol minden nyáron fellépett az Omega, a Metro, Demjén Rózsi és Koncz Zsuzsa. Akik pedig hajnal hasadtával megérkeztek a diszkó-csónakázásról, biztosan nem találtak non-stop gyrosost, legfeljebb az otthoni hűtőládában leltek rá egy kis maradék kenőmájasra és krémsajtra. A „beach house”-nak és a koktélbároknak még nyoma sem volt a strandokon, volt helyette balatoni sült keszeg, házi hurka, és az 1000 sziget öntet helyett friss, kerti tormát csaptak mellé a papírtányérra. A Balaton imázsa azóta meglehetősen megváltozott, és bár az akkori generáció a mai Magyar Tengert inkább látja Globalizált Pancsolónak, a mai kor ifjai épp ilyen romantikával emlékeznek majd vissza harminc év múlva a Flört Discoban, vagy a Balaton Soundon eltöltött nyarakra….

A közelmúltban látott napvilágot egy képes album, a Bereményi Géza-Cseh Tamás párostól kölcsönzött „Ó, a Balaton, régi nyarakon” címmel. Gál László könyve a Kádár-kori „Balcsit” idézi fel, saját, gyerekkori emlékek mellett korabeli étlap másolatokkal, reklámplakátokkal, üdítős és sörösüvegekkel, és mire végiglapozzuk egészen biztosan mi is „Traubit akarunk!” A könyvből kiderül, hogy a Bergamotte napolaj „Napozás nélkül is barnít”, és hogy a az autógumi-belsők a lehető legtrendibb úszógumik – de akkor mihhez kezdjünk a tavaly vásárolt Hannah Montanás gumimatracunkkal? Tavaly nyáron egy késő nyári délutánon a palacsintázó teraszán ülve hallottam, amint egy hatvan-körüli anya azt mondja a huszonéves lányának: „Azért hiányoznak ám a régi balatoni nyarak… ez már nem az igazi.” A lány így válaszolt: „Ja, mióta bezárt az Üvegház Diszkó, nekem se jön be annyira.” Tény, hogy ma már nem „ízes, almádi tájszólással” konferálják fel az Essőcsinyáló cimű filmet a kertmoziban, de ha elered az eső, még mindig ugyanazt a palatetőt veri a zivatar – és a cseppek zaja még mindig elnyomja a vásznon parádézó Jane Fonda, Julia Roberts, vagy Anne Hathaway hangját. A Balaton örök – csak mi változunk.

A bejegyzás részlet a HVG szakmai kiadványában, a Travel Extrában megjelent írásomból.

Soha nem felejtem el, mennyire sokkolt Bubik István váratlan halálhíre, amikor pedig Selmeczi Roland is elhúnyt, valósággal a szívemhez kaptam. Most pedig, hogy drága Kállai Feri bácsi sincs már közöttünk, könnybelábadt szemmel és nosztalgiával gondolok azokra az időkre, amikor még a Manderley ház – az elátkozott kastély -összes lakója élt.

“Last night I dreamt I went to Manderley again…”

A szüleim imádták Básti Juli lemezét, a Hallgass kicsit című albumot, és számomra a válásuk után ezek a dalok egyfajta lenyomatai voltak  a családunk történetének. „Mint a füst körbe a lámpán csavarog, kékszínű árván…” Nem csoda hát, hogy végtelenül boldog voltam, amikor a Játékszínben Makk Károly rendezésében, Dőry Virág meseszép jelmezeiben együtt játszhattam egyik kedvenc színésznőmmel. A Manderley-ház asszonya című darab gonosz komornáját alakította, én pedig Keres Emil bácsi oldalán egy apró szerepben Robertet, a lakájt játszottam…

Sziklás tengerparton, rózsaliget közepén áll Manderley. Mindent elsöprő szerelem s halál lengi át az ősi kastélyt. A házba érkező ifjú, második feleség hamar megtanulja, hogy új otthonában az előző Mrs. De Winter titokzatos halála olyasmi, amiről senki sem beszél szívesen. Öngyilkosság, véletlen baleset vagy gyilkosság áldozata lett-e a gyönyörű Rebecca? A ház népe angol eleganciával kerüli, hogy erről szót ejtsen. Ez alól csak az előző feleség bizalmasa, a hűvös és távolságtartó Mrs. Danvers kivétel. Egy nem várt tengeri vihar partra veti a halott Rebecca vitorlását, és ahogy a holttest előkerül, újabb titkok kerülnek felszínre, amelyek mindenkiben l felelevenítik az egy éve történt rejtélyes halálesetet…

Olyankor is a színpad mellett álltam és figyeltem a színészeket amikor nem is volt jelenetem. A színházzal kapcsolatos legszebb emlékem is ehhez az időszakhoz kötődik: máig őrzök egy levelet és egy Sport szelet papírját, amely az öltözőmben várt aznap este, amikor előszőr ugrottam be a régi Robert helyett. „Egy kalappal a premieredhez! Bubik” Nem tértem magamhoz. Senki sem ismert a színházban, sokan köszönésre sem méltattak, sőt néhányan becsmérlőn mértek végig, mit keresek ott tizenhétévesen, diploma nélkül. Bubik István azonban nem csak hogy észrevett, de bátorított is, és még egy csokival is meglepett. Igazi tisztaszívű EMBER volt, csupa nagybetűvel.

Az éjszaka álmomban ismét Manderley-ben jártam.” mondja a főhősnő, Mrs. De Winter, én magam viszont nem sokat aludtam mára virradóra. Amilyen kísérteties Rebecca története, olyan rémisztő, hogy az egykori szereposztásból mára hárman eltávoztak közülünk. Isten nyugolsztalja őket, örökké szeretettel és tisztelettel gondolunk majd rájuk. És bár tudom, őrültségnek hangzik, sőt talán nem is illendő, nem is szabad leírni ilyesmit… de ez mégiscsak az én blogom, az én lelkem, az én szellemem.

Természetes, hogy mindannyiunknak hosszú, egészséges, és boldog életet kívánok, de nem bírok szabadulni a gondolattol, hogy vajon mikor jön el az én időm… Nem tudok nem gondolni rá, hogy talán én magam leszek Manderley következő halottja.