A Lélekbonbon című kötetemben van egy fejezet, amelynek „Furcsa anyuka“ a címe. Arról mesélek benne, hogy bámulták a mamámat a tanárok és a diáktársaim a suliban, és milyen szokatlan szokásokkal ékeskedett az én édesanyám. Nos, ha igazán őszinte akarok lenni, be kell vallanom, hogy a konvencionális lét az egész családomtól távol áll: gyakran előfordul, hogy felhívom az apukámat, aki azt mondja a telefonba, „Visszahívlak, épp meditálok.“, vagy hogy a nagynénémtől kapok egy sms-t: „Tündérbabuk vagytok.“ És akkor még nem is meséltem a meglehetősen különc barátaimról, akikkel az idei karácsonyt (is) töltöttem…

A mi kis családunk a 1001 Caf’éban, Londonban.

Sabinával és Garry-vel Londonban találkoztunk, amikor tavaly beiratkoztam a Goldsmith Egyetem kultúraírás kurzusára. A kelet-londoni házunk a Millfilelds Roadon állt, egy köpésnyire a „Murder Mile“-nak csúfolt Clapton tavacskától, ahol a kétezresévek elején állandóak voltak a késelések. A ház maga sem volt éppen a Ritz szálló: az ablakpárkányokat vastagon beborította a szutyok, a konyhában legfeljebb az egerek főztek – terveket, hogy eltulajdonítsák a kajamaradékokat -, a szobákban pedig foltos padlószőnyeg árulkodott róla: ez a viktoriánus vityilló inkább afféle átmeneti szálláshely, mint otthon. Ugyanakkor olcsó volt, és praktikus, hiszen minden „londoner“ tudja, hogy Kelet-London – Hackney, Dalston, White Chapel és Bethnal Green – a brit metropolisz bohém művésznegyede.

Számomra persze nem is volt kérdés, hogy a ház, és annak lakói hamarosan gyökeres változáson mennek majd keresztül: első lépésként kitakarítottam a konyhát, és szokásommá vált, hogy reggel tortával vagy muffinnal, és egy kis üzenettel várom az akkor még egymással is alig-alig kommunikáló lakótársakat. „Helló, én egy citromos-áfonyás pite vagyok, léci egyetek meg!“ A magányos majszolással inuló reggelek hamar közös kávézásba torkollottak, majd beindultak a nagy, közös főzések, ezzel együtt pedig a ház is felébredt százéves álmából: otthonná változott. Sabina, a bangladesi származású főbérlő egymás után hozta haza a régi, „lelke van“ típusú kisbútorokat, festményeket, teáskészleteket és egyéb, behatárlhatatlan funkciót betöltő tárgyakat a charity shopokból, az arcán rózsaszín csillagtetoválást viselő, skóciai Garry pedig tucatszámra sütötte a kenyereket, és fűszernövényekkel ékes mini-parkká változtatta a korábban derékig érő gazzal borított kertet. Sabina, Gary, én, és szerelmem, Matan egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és mire elérkezett a karácsony, már olyanok voltunk, mint a zselé meg a csoki a szaloncukorban: elválaszthatatlanok voltunk egymástól.

Idén ősszel ők ketten adtak össze minket Tel Avivban a hüpe alatt, és persze ebben az évben is együtt ünnepeltük a karácsukát – a karácsony és a hanuka fúzióját -, ezúttal Budapesten, egy szlovákiai kiránduláson, és ismét Londonban. Hatalmas lakomákat csaptunk közös barátainkkal, korábbi lakótársainkkal – hiszen aki a Millfields Roadon töltött idők során velünk volt, az örökké ennek a furcsa kis családnak a tagja marad. A két ünnep között pedig visszareppentünk a brit fővárosba, hogy – tavalyi, hagyományteremtő pantomim látogatásunkat megismételve – a Hackney Empire színházban megnézzük a Hamupipőke társadlomkritikával és humorral megfűszerezett változatát. Ilyenkor teljes erőbedobással éneklünk, és kajabálunk a színpadon interaktív kommunikáló színészekkel.

Az ünnepek elmúltak, és ezzel egyidőben mi is visszarepültünk sokadik otthonunkba, Tel Avivba. Másfél esztendő után most előszőr fordul elő, hogy nem tudom, mikor találkozunk legközelebb a mi „fura barátainkkal“. Bár csak néhány napja, hogy elbúcsúztunk egymástól William Blake sírhelye mellett – ide zarándokoltunk el egy utolsó, közös piknikre. Az elmúlt év mindannyiunk számára olyan volt, mint egy csodálatos hullámvasút-menet: Garry levetette a félszegségét, és elmélyült a kabbala tanaiban, Sabina egy hétéves kapcsolatnak vetett véget, és otthagyva korábbi munkáit, mint telefonkezelő, és pultoslány, a BBC éttermáben kezdett dolgozni, és matematikát tanít egy kelet-londoni leányiskolában. A párom, Matan medikusból orvossá avanzsált, én a Goldsmith-kurzus után angol nyelven is elkezdtem publikálni az izraeli Time Out magazin meleg és leszbikus rovatának rendszeres szerzőjeként.

Segítettünk egymásnak megvalósítani az álmainkat, és közös álmaink is születtek: elhatároztuk, hogy 2012-ben nem csak élvezzük majd az sors-hullámvasút nyújtotta felemelkedéseket és zuhanásokat, de magunk vezetjük majd az életünk vonatát. És akármerre is vezetnek a sínek, egy biztos: december 27-én mindannyiunknak a Hackney Empire-ben a helye, hogy kurjongatva köszöntsük a karácsonyi pantomim jól ismert hőseit… és persze egymást, egy szoros, szívböl jövő öleléssel.

Teljes bizonyosség bizonytalan időkben

Mindannyiunkban ott rejlik az az erő, amivel megteremthetjük a saját valóságunkat, és valóra válthatjuk az álmainkat, amelyekkel ezt a zavaros világot kiránthatják a bajból – kezdve saját magunkkal. Gyere el egy különleges szemináriuma, ahol a kiderül, hogyan használhatod a tudatod erejét annak érdekében, hogy egy szebb világot teremts, és hogy kedvezőbb helyzetek, jobb lehetőségek táruljanak fel előtted.

Időpont: 2012. január 9., 19:00
Helyszín: Hunguest Hotel Griff, 1113 Budapest, Bartók Béla út 152.
 Regisztráció: www.kabbalahungary.net. Az írás a Life.hu számára készült. 

November 15-én este a Viasat 3-on, 22.10-kor újra átéljük a pillanatokat, amikor Matan és én egy pár lettünk egy életre… és én hiszem, még tovább. A ceremóniára te is hivatalos vagy…

Bár az “esküvő” szó sokak számára egy férfi és egy nő egybekelését jelenti, és akadnak, akik szerint a “házasság” csak a heteroszexuálisok kiváltsága, én abban hiszek, hogy mindannyiunkat ugyanazok a jogok illetnek meg, köztük a szerelemhez, a családhoz való jog. Akár így gondolkodsz, akár másként, szeretettel várlak az esküvőmre, amelyet 15-én este 22.10-kor tűz műsorra a Viasat 3, a Négy Esküvő című műsor keretében. Nászajándékot – köszönjük – nem kérünk… csak egy kis toleranciát.

Hiszünk abban is, hogy úgy közszereplőkként, mint magánemberként felelősségünk, hogy hogy a barátaink és testvéreink Magyarországon megértsék: két férfi házassága sem több vagy kevesebb, mint egy heteroszexuális szerelem beteljesedése. Vegánként, környezetvédőként, tudatos vásárlóként óriási lehetőségnek tekintettem, hogy a tévénézők velünk tarthatnak életem egyik legboldogabb estéjén, hiszen mint minden nap, ezen a napon is mindent az elveink és a meggyőződéseink szerint alakítottunk. Nyitott szívvel és őszinte szeretettel várjuk a nézőket az otthonunkba így, a képernyőn keresztül.

Néhány nappal ezelőtt álmosan pislogva ébredeztem, és a Tel Aviv-i napfény beragyogta a színes kendőkkel körülvett alvókuckónkat. A kedvesem – azaz már férjem, csak olyan nehéz ehhez a szóhoz hozzászokni – már nem volt mellettem.

…put a ring on it!

Kikukucskáltam az erkélyre, és legnagyobb meglepetésemre a szerelmem nemcsak a szokásos reggeli kávéjával, de az esküvőn viselt felsőrészével édesítette meg a reggelét. “Jó reggelt” – mosolyogtam rá. “Miért is vagy esküvői ruhában?” Matan ragyogó boldogsággal az arcán mosolygott vissza rám: “Olyan jó visszagondolni rá…” Lekuporodtam mellé, és belekortyoltam a kávéjába: mostantól nemcsak a kapucsínónkat, de az egész életünket megosztjuk majd egymással. Ahogy az emlékeinket is erről a mesés, bolondos, szerelmes napról: az esküvőnk napjáról.

A legénybúcsú

A legcsodálatosabb abban, ha az ember fiának pasi a szerelme, hogy a legénybúcsúról sem kell hiányolnia a kedvesét. A kedvenc bárunkban, a Tederben ünnepeltünk a barátainkkal, Tel Aviv legnagyobb zsinagógájának tövében, tekintélyes mennyiségű vodka-áfonyával.

Garry barátom – akivel a Kabbala Központban is együtt tanulok – magával hozott egy kis könyvet, amelyet hagyományosan a csodák köteteként emlegetünk. Amikor pirkadatkor hazaindultunk, megtörtént a varázslat: egy szemeteskonténer tetején egy akkora liliomcsokrot találtunk, mint egy gömbvillám. Egy luxushotel exkluzív partijának díszlete volt, majd frissen a lomokra vetették. Nekünk persze több se kellett: kiemeltük a kupacból, és a fejemen egyensúlyozva, pityókásan hazacipeltem. Reggel, mikor felébredtem, alig emlékeztem, hogyan került egy gigantikus virágdísz az asztalunk közepére…

A Nagy Nap

Bár nem egyeztettünk asztrológussal az esküvő napját illetően, a sors úgy rendezte, hogy a menyegző az év egyik legfontosabb időszakára essen. Kabbalisztikus szempontból a Rosh Hashana előtti időszak egyfajta tiszítótűz: ilyenkor átgondoljuk, mi az, amit elszúrtunk a tavalyi év során, és hogyan változtathatnánk rajta. A kabbalisták szerint minden hétnek más-más energiája van, és az adott időszakra vonatkozó szakaszon meditálunk a Zoharból, a Biblia arámi nyelven írt misztikus magyarázatából. Az esküvő hetének energiája az egoizmuson való felülemelkedés volt. Nem titok, hogy az esküvő előtti stressz minket is utolért, de a heti Zohar-szakasz emlékeztetett minket arra, hogy fájdalom nélkül nincs felemelkedés

A várt és váratlan vendégek

Az esküvőn hajszálpontosan 72 vendég vett részt – ez pedig a kabbalában egy nagyon fontos szám. Isten 72 neve mind más-más módon kapcsol minket az Univerzum Fényéhez: akad, amelyik csodákat hoz az életünkbe, egy másik a javak megosztását jelenti, míg egy következő a kétségeken való felülemelkedésben segít. Nem szándékosan invitáltunk 72 vendéget, ezt is a sors rendezte így: mi a szűk családi kört és a legjobb barátainkat hívtuk meg, de szerencsére a barátok barátai is eljöttek, mi pedig mindenkit örömmel láttunk. Gyerekkori barátoktól, mindkét család örömszülein át a kabbalatanárainkig mindenki velünk ünnepelt, és bár a meghívóra is ráírtuk, hogy nászajándékot hozni szigorúan tilos, rengeteg mindent kaptunk. Olyan is akadt, aki zenével vagy tánccal lepett meg minket.

A ceremónia

Rabbik, papok vagy hivatalos személyek helyett a legjobb barátaink adtak össze minket. Úgy határoztunk, hogy nincs szükségünk sem vallási felekezetre, sem pedig hivatalos szervre ahhoz, hogy összekössük az életünket, és egy száraz, lapos és általános beszéd helyett valóban jelentsen is valamit a ceremónia. Sabina és Garry nemcsak barátaink, de lakótársaink is: Londonban és Tel Avivban is éltünk együtt, sőt, a Hackney-ben működő művészeti alapítványunk székhelyét is együtt nyitottuk meg. És bár hüpe alatt házasodtunk, a szertartást nem a vallás, sokkal inkább a spiritualitás vezérelte. A helyszín pedig a Sababa nevű hajócska volt, amely Yafóban, az arab óvárosban horgonyzott le, a hajóskapitányról pedig kiderült, hogy nemcsak, hogy maga is meleg, de ő volt Dana International első menedzsere.

A ruha

Özge kutyánk volt az egyetlen, aki már egy héttel a ceremónia előtt tudta, mit fog viselni: állandó tervezője, Gyűrűs Timi kreált számára egy dögös kis frakkot. A “nincs egy rongyom se” szindróma nem érintett meg minket, az esküvő előtti éjszakáig a kisujjunkat sem mozdítottuk meg azért, hogy beszerezzük a ruhánkat. A szekrényeink úgyis tele vannak cuccokkal, felesleges költségekbe nem akartuk verni magunkat, az öltöny-nyakkendő párosítás pedig nyilvánvalóan szóba sem jöhetett.

A legénybúcsúnk estéjén megismerkedtem egy meglehetősen fess pultossráccal, aki egy nagyon különleges felsőrészt viselt: olyan könnyű volt, mint az árvalányhaj, és olyan egyszerűen szépséges, mint egy naplemente. Kérdésemre elmondta, hogy egy izraeli tervező, Roni Bar készítette. Másnap – azaz az esküvő napján – kora reggel meglátogattuk a zseniális dizájnert, aki tetőtől talpig avar- és aranyszínbe öltöztetett minket, mi pedig boldogan ismertük fel: mekkora szerencse, hogy a menyegző napjáig nem csináltunk nagy ügyet a ruhakérdésből. Hiszem, hogy a ruha maga választott ki minket: amikor belebújtunk a pillekönnyű darabokba, a vásárlók közül többen azt hitték, hogy Roni modelljei vagyunk. Bar ruhái egyébként tiszta pamutból és lenből készülnek, és természetes anyagokkal – falevelekkel, gyümölcsökből és zöldségekből nyert festékanyagokkal – színezi őket a tervezőnő.

A gyűrűk

Egy ékszertervező és festő barátnőnk segített megtalálni a tökéletes karikagyűrűket. Nem egy elegáns ékszerszalonban, hanem egy ötvösműhelyben választottuk ki a kedvenceinket. Matan egy aranyszalagszerű, gyűrött mintájú ékszert választott, én pedig egy matt és egy fényes karikából összeállított gyűrűt. Lilush barátnőnk nem csak az ujjainkat ékesítette fel: a mulatság helyszínén minden falra saját festményeit akasztotta fel, amelyeken tündérek, angyalok, manók és istennők tündököltek, mintha csak meseországban házasodtunk volna.

A parti

A mulatság a tengerpart közelében, Tel Aviv régi vasutállomásán vette kezdetét, ahol is egy kerthelyiség adott otthont a Woodstockot idéző őrületnek. Balkáni, arab, orosz és mediterrán világzene szólt, a vendégek pedig a magunk főzte vegán finomságok közül válogathattak. Hajnal felé már a személyzet is táncra perdült: a bárpultos srác és a pincérek velünk együtt taposták a füvet, és mezítláb pörögtünk-forogtunk a színes marokkói lámpák fényében. A parti a tengerparton ért véget: reggel fél hatkor még mindig a hullámokon lovagoltunk, ki ruhában, ki pedig anélkül. Az elmaradt nászájszakánkat egy egymás hegyén-hátán elterült barátok Laokoón-csoportja váltotta ki az otthonunkban.

A nászút

Bár néhány barátunk meglepett minket egy izraeli sivatagtúrával, és egy híres vegetáriánus faluba is meghívtak minket, úgy éreztük, hogy egy ilyen kemény év után mindkettőnknek szükségünk van egy hosszabb lazításra. Matan idén kezdett el orvosként dolgozni, én pedig megírtam a második könyvemet, és elindítottuk a MusicPlus zenecsatornát is. Szakmailag mindketten óriási lépést tettünk előre: ő az álmait követve gyermekorvosnak szakosodik, én pedig a velencei filmfesztiválon mikrofonvégre kaptam Madonnát, aki az egyik legfőbb inspirációm úgy szakmai, mint spirituális értelemben, amióta az eszemet tudom. Azt hiszem, ezek után mindketten hátradőlhetünk picit: a könyvem, a Lélekbonbon megjelenése után Indiába utazunk, hogy Goán és Keralán sátorozva a legtöbbet hozzuk ki a házasáletünk első néhány hónapjából.

Az esküvőnkön vendégül láttuk a Viasat3 Négy esküvő című műsorának kameráit is. Hiszünk abban, hogy úgy közszereplőkként, mint magánemberként felelősségünk, hogy hogy a barátaink és testvéreink Magyarországon megértsék: két férfi házassága sem több vagy kevesebb, mint egy heteroszexuális szerelem beteljesedése. Vegánként, környezetvédőként, tudatos vásárlóként óriási lehetőségnek tekintettem, hogy a tévénézők velünk tarthatnak életem egyik legboldogabb estéjén, hiszen mint minden nap, ezen a napon is mindent az elveink és a meggyőződéseink szerint alakítottunk. Nyitott szívvel és őszinte szeretettel várjuk a nézőket az otthonunkba így, a képernyőn keresztül.

Fotók a Life.hu oldalán.