Néhány napja írtam ki Facebookra és Twitterre, hogy a harmadik könyvem a szerkesztőtől az előkészítőhöz került, azóta pedig már a borító tervek is elkészültek. A grafikus a Gumimatrac a Gangeszen és a Lélekbonbon borítójának zseniális képzsonglőre, Jose Simon, akivel már PEP! magazinos korunkban is együtt dolgoztunk.

“I’m The King of The World!”

…ezt viszont még nem mutathatom meg, helyette itt van nektek egy papírcsónakázó Le(g)onardo DiCaprio. Ám vissza a könyvre: az elképesztő mennyiségű “lájk” annyira meghatott, hogy úgy döntöttem, megosztok veletek pár gondolatot arról, számomra miről is szól a Hajónaplók című, júniusban az Ulpius Kiadónál megjelenő könyvem. Nos, röviden leírva a hűségről.

A hűséggel és hűtlenséggel kapcsolatos társadalmi problémákra soha nem lesz megoldás, mert amíg élünk, lesznek vágyaink – hála Istennek. Vágyak nélkül még az ágyból sem kelnénk fel reggel. A “szexkluzivitás” kérdése érzelmi szempontból csak akkor jelentős, ha elfogadjuk a modern társadalom normáit. Ha viszont képesek vagyunk meglátni, hogy évszázadon át az egyházi és katonai vezetők birtoklási vágyából fakadó prüdériája teremtette az úgy nevezett értékeket, akkor kénytelenek vagyunk saját, új, valós értékeket teremteni. Őszinteség, megosztás, szeretet, elfogadás, békesség, gondoskodás, kedvesség. Ilyesmi…

Amikor a könyvet írtam, gyakran felmerült bennem a kérdés: vajon ki áll közelebb a fényességhez? Az, aki minden akár nap mással szexelne, de mindenkit szeretettel és tisztelettel kezel, vagy aki harminc éve hűséges, de hazudik a párjának, sőt, önmagának is. Vagy létezik a kettő között valahol egy egyensúly, amelyet megtalálva az ember egyszerre lehet ribanc és családfő? Azt hiszem, az az igazi Nagy Szerelem, amikor a fantáziáink megvalósítása nem szunnyad évtizedeken át a közös takaró alatt, hanem képesek vagyunk beszélni róluk, és izgalmas kalandként megélni, hogy egy másik, mélyebb oldaláról ismerjük meg a párunkat. Azt hiszem, az lehet “Az Igazi”, aki mellett nem is ez a lényeg… hanem az, hogy mennyire szeretjük egymást.

Egy óceánjáró hajón utazva, Európa nagy városaiban kikötve és körbefalatozva a Földközi-tengert sokminden kitisztult, és sok új naplóbejegyzésem született, de lesz benne néhány korábban már megjelent írásom kiegészített, vagy “vágatlan” verziója is, amelyek az utazás részei voltak, és képtelen voltam ilyan sokáig magamban tartani őket. Most, ebben a hajónapló-jegyzet-gyűjteményben egyfajta hipszter-haszid “utazó-regénnyé” állnak össze, amely néhol könnyedén ringat, mint egy vodkával felöntött limonádé, máshol édesen émelyít, mint egy szuper-giccses operett, néha pedig lehúz a mélybe, mint egy örvény, és nem tudod, hogy Dévancsenben, Csenrézi Buddha birodalmában, a Fehér Nyúl üregében, vagy épp a pokolban kötsz ki.

Hamarosan előrendelhető az Ulpiusnál.

Ma reggel a légiriadó szirénáinak vijjogására ébredek fel. Dobogó szívvel üvöltök: “Matan?!”, a szerelmem pedig a legnagyobb lelki nyugalommal pakolja az erkélyasztalra a friss burekászt és facsart narancslevet…

<3

“Nyugi, csak próbariadó.” Még mindig pihegve lerogyok a napsütötte nyugágyra, és megölelem őt – most ért haza az éjszakai orvosi ügyeletből. “Mi ez a csodálatos reggeli?” -kérdezem. “Éreztem, hogy ma reggel valami különös energia van a levegőben, és megnéztem a héber naptárat: ma öt éve, hogy először találkoztunk.” Könnycsepp gördül, csók csattan, majd nekilátunk. “Egy perc és jövök.” mondom, és felhangosítom az új Madonna album egyik dalát: “Hurt yourself but you never die, You are a beautiful killer” Közben pedig sírva bömböl a sziréna. Hát így ünnepli öt éves “fennállását” két szerelmes férfi 2012-ben, Tel Aviv városában, egy fenyegető III. világháborúval a küszöbön. Mi vagyunk a generáció, amelyet bármikor elfújhat a szél. Talán ezért vagyok képes minden megadatott pillanatban meglátni a beteljesülést. Félelem helyett hála. Menekülés helyett… reggeli.

Lélekbonbon és Gumimatrac a Gangeszen című köteteimet keresd országszerte a könyvesboltokban.

A BORS napilap mai számában olvashattok egy rövid beszélgetést velem a Kabbaláról. Mivel a lap érthető okokból – mivel bulvárlapról beszélünk – nem hozhatta le a teljes interjút, és kellően szenzációs címet és bevezetőt is kapott, gondoltam megosztom veletek a szerkesztetlen változatot. És persze a vallásomat nem hagytam el… a buddhizmus szellemiségét élő, Kristna-tudatos vegetáriánus gyakorló kabbalista vagyok, hiszek az angyalokban, és bódi szatvának tartom Jézust és Mohamedet. És… akkor mi van? Elmondom mi: SZERETET.

Fotó: Ritter Doron

Hogyan találtál rá (vagy éppen talált rád) a kabbalára?

A szüleim igazi hippik voltak, akik sokféle “new age” bölcsességbe kukkantottak bele, és rengeteg, akkoriban Magyarországon különcök ösvényének tartott spirituális vonalon körülnéztek. A Kabbala volt az egyik. Engem alapjaiban buddhista szellemben neveltek fel – még három éves sem voltam, mikor először találkoztam a Dalai Lámával, és minden hétvégét a szüleim által alapított buddhista mediációközpontban töltöttünk -, de mivel a kabbala nem vallás, bárkinek a hitébe könnnyedén “beilleszthető”. Amikor országosan ismert lettem a tévének köszönhetően elszakadtam a spiritualitástól, és kizárólag a materiális dolgoktól vártam beteljesedést. Minél híresebb akartam lenni, és az sem zavart, ha ennek az az ára, hogy megosztom az embereket: tudatosan nyilatkoztam és öltözködtem polgárpukkasztó módon, és bár otthon a négy fal között be kellett ismernem magamnak: semmire se megyek a hírnév és a gazdagság illuziójával, kifelé mindig mosolyogtam. 25 éves koromra komoly étkezési zavaraim alakultak ki, és rászoktam a szorongásoldókra, antidepresszánsokra – a mélypont az volt, amikor a Viva kétnapos jótékonysági élő adsát úgy vezettem karácsonykor, hogy másnap a vendégekre sem emlékeztem. Eljött a pont, hogy találnom kellett egy utat, ami a sajátom, és magyarázatot kellett kapnom arra, miért van az, hogy minél kétségbeesettebben próbálok boldogulni, annál jobban a padlóra kerülök. Ekor a akadt a kezembe Yehuda Berg A Kabbala Ereje című könyve, amelyek a borítójára Madonna írt ajánlást: “Nincs itt semmiféle hókuszpókusz, vagy vallási dogmák: ezek a tanítások bárki számára elérhetőek és érthetőek, és bárki képes lesz velük az élete megváltoztatására.” Egy éjszaka alatt rágtam át magam a könyvön, és másnap felhívtam a tel avivi Kabbala Központot az első kérdéseimmel. Azt hiszem, amikor ezek a kérdések megszülettek a fejemben, akkor váltam a kabbala követőjévé.

Mióta követed a tanításait? Miért?

Öt évvel ezelőtt egy váratlan és nagyon szomorú tragédia történt az életemben: az édesanyám agyvérzést kapott. Három napig voltam mallette a kórházban, majd a karjaim között halt meg. Úgy éreztem tartozom neki és magamnak is annyival, hogy megtalálom a békémet. Amikor négy évvel ezelőtt Tel Avivba költöztem a párommal, az első utam a Kabbala Központba vezetett, ahol találkoztam mostani tanárommal, David Zakinnal. Azonnal rázúdítottam minden gondomat-bajomat a bulimiától kezdve a mamám haláláig, ő pedig felajánlotta nekem, hogy személyes tanítóként dolgozik velem heti rendszerességgel. Akkoriban nem volt angol nyelvű kurzus a tel avivi központban, így hétről hétre kettesben vettük át a meditációkat, a kabbalista gondolkodásmód alapjait, és azokat a “szabályokat”, amelyeket betartva az életem nagyon hamar 180 fokos fordulatot vett. A legfontosabb felismerésem az volt, hogy bármit teszek is, ne magamért, hanem mindenkiért tegyem. A kabbala legalapvetőbb tanítása, hogy mind felelősséggel tartozunk a velünk, és a világgal történő tragédiákért, és ha azt akarjuk, hogy a káosz helyét átvegye a végtelen boldogság, önzetlen megosztást és feltétel nélküli elfogadást kell gyakorolnunk olyankor és ott, amikor és ahol a leginkább nehezünkre esik.

Mivel jár ez?

Leginkább azzal, hogy egyre tisztábban látom a kijavítandó hibáimat és tévedéseimet, és egyre könnyebben ismerem be azokat. A laikusok számára a Kabbala Központ egy szekta, a vallásos zsidók egyszerűen marketingfogásként értelmezik, és sokan abban a tévhitben élnek, hogy kizárólag zsidók foglalkozhatnak a kabbalával. Ám a valóságban a központ szellemi vezetői, Rav és Karen Berg egyetlen dologban hisznek: “Mindent tolerálunk, kivéve az intoleranciát”. Éppe ezért a kabbala-tanulás mindenki számára azzal jár, amit ő maga sajátjának érez. Saját magam azt tapasztalom, hogy minél hosszabb ideje foglalkozom a kabbalával, annál több mindent adaptálok a hagyományok közül is: eleinte csupán a saját óráimra jártam, majd elkezdtem önkéntesként dolgozni az angol nyelvű tanfolyamokon, mint mentor, hamarosan pedig felelősségemnek éreztem, hogy Magyarországot is megismertessem a Kabbala Központtal, persze anélkül, hogy bárkit elijesztenék. Nem tartom magam sem megvilágosodott léleknek, sem spirituális vezetőnek: a kabbala tanulója vagyok, aki a saját bőrén tapasztalta, milyen csodákra képes az, aki beleássa magát ebbe a négyezer éves bölcsességbe. Mostanra amikor csak tehetem, részt veszek a péntek esti és szombat reggeli meditációkon, és minden napomat egy kabbalista szertartással indítom, a bevételem 11%-át pedig a központ egyik alapítványának, a Kids Creating Peace-nek ajánlom fel. Ez a szervezet arab, zsidó és keresztény gyerekek szocializálását tűzte ki célul, és olyan óvodákban, iskolákban működik Izrael és Palesztína terletén, ahol különösen nagy szükség van az elfogadásra.

Miben változtál a kabbalának köszönhetően? Mit kaptál tőle?

Azt hiszem, elég rámnézni, hogy ez egyértelművé váljon: amikor először léptem be a Kabbala Központ kapuin még platinaszőke voltam, nem léptem ki az utcára szájfény és púder nélkül, és a legfőbb témáim Britney Spears idegösszeroppanása és Paris Hilton botrányai voltak. Nem tudatosan változtam meg, és nem is szégyellem azt, aki voltam, hiszen szükségem volt arra, hogy megértsem: az exhibicionizmussal és a felszínességgel egészen biztosan nem tudok segíteni sem magamon, sem másokon. Tavaly ősszel jelent meg a második könvem – első Gumimatrac a Gangeszen, második Lélekbonbon címmel -, és mindkét kötetet imádják az olvasóim. Sikerült ráhangolódnom egy olyan dimenzióra, ahol képes vagyok kommunikálni az emberekkel, mert a közös gondjainkról és a közös megoldásainkról írok, mindezt úgy, hogy egy tinitől egy nagymamáig bárki megértse. A kabbalától megkaptam a lehetőséget arra, hogy ne ítélkezzek mások, vagy önmagam felett, ehhelyett foglalkozzak azzal, hogy önmagam lehető legjobb, legtoleránsabb, legtisztább változatává váljak. A világ csak akkor fog megváltozni, ha mi magunk, egyénenként készen állunk a változásra. Amikor ezt megértettem, a kapcsolatomban a drámákat és veszekedéseket harmonia váltotta fel, és akárhányszor megfeletkezem erről, és elvárásokat támasztok a kedvesemmel szemben, vagy hibáztatni kezdem valamiért, rögtön visszaköszön a múlt: kezdődnek a viták és a drámák. A kabbala tehát nem varázspor, amely egyszeriben mindent megváltoztat, hanem a tudatosság, amelyre ráhangolódva megértjük, hogy a munkának soha nincs vége, és mindig van egy következő szint.

Jelent-e valamit számodra azoknak a hírességeknek a névsora, akik szintén kabbalisták?

Madonna személyisége a kilencvenesévekben fogott meg, amikor megkapta Evita szerepét, mert egy szenvedélyes levélben megírta a rendezőnek, miért ő a legideálisabb a szerepre. Minél többet hallgattam a dalait és a nyilatkozatait, annál jobban inspirált. Madonna számomra az önmegvalósítás manifesztációja, mert az emberi vágyak három lépcsőfokát megjárva testiségre, majd hatalomra, végül spirituális fényre áhítozott. Azért inspirál, mert én is a “sex sells” törvényét kihasználva vívtam ki a figyelmet, majd a bugyuta botrányok után kezdtem ráébredni: most, hogy eljutottam idáig, ideje valami valódit adnom. Bevalljuk vagy nem, nagyon sokan Madonna miatt kötöttük fel a vörös fonalat – talán anélkül, hogy egyáltalán tudtuk is volna, mit jelent. Ezt “beismerni” nem ciki, sokkal kellemetlenebb volna azt hangoztatni, semmi köze a kettőnek egymáshoz. Madonna számomra közvetítő ebben a világban: már pontosan látom: azért volt “szükségem”rá, hogy megismertesse velem a kabbalát. Mára számomra egyértelművé vált: ez a nő, akire az egész világ valamiféle perfekcionista droidként gondol, valójában végtelenül alázatos lélek, aki bármire hajlandó, képes, és elszánt azért, hogy a világot jobb hellyé tegye. Ezt pedig egyéni szinten valósítja meg, milliókat inspirálva.

Madonnától egy sajtótájékoztatón személyesen is kérdeztél a kabbalával kapcsolatban. Mire irányult pontosan a kérdésed, és mit válaszolt Madonna?

A Velencei Filmfesztiválon, ahol részt vehettem W.E. című filmjének díszbemutatóján azt mondta: összehozni ezt a filmet nehezebb volt, mint bármi, amivel eddig fogallkozott. Túl egy fájdalmas váláson, egy költözésen, és egy három éven át tartó kutatómunkán, forgatókönyvíráson majd rendezésen élete legemberpróbálóbb időszakán volt túl, én pedig megkérdeztem tőle, többet meditált -e, és szigorúbb volt -e önmagával szemben. A kabbala tanai szerint akkor kaphatjuk meg azt, amire vágyunk, ha korlátozzuk az egónkat, és önmegtartóztatóak vagyunk az élet azon területein, ahol a legkevésbé szeretnénk azok lenni, és nem hagyunk helyet a kétségeinknek. Azt felelte: “Muszáj testileg, lelkileg és szellemileg is felkészítened, és spirituálisan megerősítened magad, mielőtt belevágsz egy ilyen nagy projektbe. Teljes bizonyossággal kell abban, amit csinálsz.”, majd ezek után a film összes szereplője elmondta, milyen sokat adott hozzá a produkcióhoz, hogy a rendező ilyen erős spirituális gyökerekkel rendelkezik. A 25 perces sajtótéjékoztatóból 5-6 percet szánt a stab ezekre a válaszokra, és másnap a brit napilap, a The Sun ezekre építette fel a címlapsztorit. Madonna személyes Kabbala tanára, Eitan Yardeni másnap az írta nekem e-mailben: “Elképesztő volt, köszönöm!”

Milyen szerepet vállalsz a kabbala magyarországi megismertetésében?

Három évvel ezelőtt a Facebookon indítottam egy csoportot “Kabbala Központ Magyarország” néven, és eleinte 10-12 érdeklődővel tartottunk összejöveteleket, gyakran teázókban, vagy épp a Margit-szigeten. Akkor lettünk többen, amikor fordítani kezdtem a köpont szellemi vezetőjének napi útravalóit: Yehuda Berg néhány mondatos bölcsességeit mindenki megkapja, aki feliratkozik a hírlevelünkre. Felépítettem egy magyar nyelvű honlapot, és két évvel ezelőtt a tanítás is megkezdődött  magyar nyelven: egy korábban New Yorkban és Los Angelesben élő tanuló, Fogl Hana kezdett foglalkozni a hazai tanulócsoporttal. A budapesti otthonomat felajánlottam arra, hogy egy éven át afféle “mini Kabbala Központként” működjön – itt szálltak meg a Budapestre látogató tanáraink -, és a mai napig rendszeresen tartom a kapcsolatot az otthoni tanulócsoport vezetőivel. A legfontosann számomra azonban az, hogy akik a könyveim kapcsán érdeklődni kezdenek a kabbala iránt, azok bátran fel merjék venni a kapcsolatot velem. Minden levélre igyekszem válaszolni, és segíteni abban, hogy megtalálja a helyét a világban az, aki épp olyan elveszettnek érzi magát, mint én öt évvel ezelőtt.

Köszönet Trencsényi Dánielnek és Földvári Zsófinak a beszélgetésért és a lehetőségért.