…nem is akármivel. Idén nyáron ugyanis egy új színnel gazdagszik a már amúgy is sokszínű palettám, értsd: méginkább behatárolhatatlan lesz a tevékenységi köröm… de sebaj! A Budapest Média Centrum ugyanis felkért, hogy más csodás tanárok – Kinszki Judit, Kinizsi Ottó, Illés Csaba, és még sorolhatnám – mellett legyek oktató a nyári kurzusukon…

Bevallom, mindig is szerettem volna tanítani. Már drámatagozazos gimisként is arról álmodoztam, hogy egy napon én játszhatok majd kreatív játékokat a tehetségtől és exhibiciozimustól robbani kész kölkökkel. És miuzán a BMC a legjobb, külföldi mintájú médiaképzést hozza el Magyarországra, igent mondtam. Most már hivatalos: itt a lehetőség a fiatalok számára, hogy magas színvonalon és vidám hangulatban sajátítsák el a filmes- és televíziós világ, elméleti- és gyakorlati alapjait.

A céltudatos, fiatal színészek és médiakészítők számára, a Budapest Média Centrum a lehető legjobb választás, hiszen a diákok maguk írják, rendezik, és vágják a saját munkáikat. A hathetes program során a tanulók hetente egy filmet, vagy televíziós anyagot készítenek, így a kurzus végeztével hat sajátkészítésű médiaanyaghoz jutnak hozzá egy DVD lemezen, ami nélkülözhetetlen számukra a szakmában való további boldoguláshoz. A kis csoportokban történő munka, a folyamatos gyakorlati feladatok, és a szakmában elismert tanárok segítségével, a diákok számára minden adott, hogy a maximumot hozhassák ki magukból. A kurzust egy ünnepélyes fogadás keretein belül zárjuk, ahol minden diákunk legkiemelkedőbb alkotását levetítjük a meghívottak – család, barátok – számára.

Mikor arra kértek a szervezők, állítsak össze egy listát arról, milyen előadásokat tartanék szívesen, rövid fejvakargatés után a következőre jutottam:

- Bulvár és intellektualitás: hogyan lehet, és kell egyensúlyban tartani tartani a popularitást a kultúraközvetítést.
- “Csináld magad-karrier”: blogolás, önmenedzselés, bemutatkozás a médiában és egy ütős CV felépítése
- Interjúkészítés a “mélyvízben”: villáminterjúk idegenekkel, kvázi “vörös szőnyeges beszélgetések, és hosszú “lélekbulvárkodások”
- Hogyan álld a sarat médiaszereplőként: A bulvárlapok és a riporterek bárkit kikészíthetnek, aki nem tudja lereagálni a kínos kérdéseket, helyzeteket. Persze megvan a módja, hogy ne vesztesként hagyd el a stúdiót…

Ha te is jelentkeznél, vagy ha ismersz valakit, aki a “tévézést” nem a kanapén fekve, hanem a kamera mögött, és nem az éjjeli lámpa, hanem a refletorok fényében képzeli el, akkor látogass el hozzánk! Mert kell pár hét együttlét…

A napokban nagyon izgalmas mailt kaptam: egy régi, kedves kollégám vadiúj ajánlattal keresett meg. Egyelőre nem árulhatok el részleteket, de az nem titok, hogy egy több, mint kétmilliós nézőszámmal büszkélkedő amerikai sitcom címszereplőjének hangjaként mutatkozom be… hamarosan. Ezen az örömhíren felbuzdulva csokorba szedtem néhány korábbi szinkronmunkámat, és amelyekről találtam, azokról videót is beillesztettem. Neked melyik “énem” volt a kedvenced?

A Tuti gimi – eredeti címén One Tree Hill - egy harmincévesen kamaszokat játszó lényekről tinikről szóló dráma,  a sztori pedig a család, a szerelem, a divat és a kosárlabda körül forog. 2003 óta fut Amerikában, ahol jelenleg a hetedik sikeres évadot vetítik. Az én karakterem, Mouth a kosármeccsek kommentátora, és nagy álma, hogy sportriporter legyen. A szerelmi élete nem túl szerencsés – alapvetően kissé lúzer figura -, viszont hatalmas szíve, és legalább akkora füle van…

A Beverly 90210 kispista a One Tree Hill drámáihoz képest…

A Skins egy kétszeres BAFTA-nyertes brit televíziós sorozat, melyben egy tinikből álló baráti társaság mindennapjaiba nyerhetünk betekintést. Sikerét főként annak köszönheti, hogy  olyan kényes témákba tenyerel bele, mint például a kábítószer-fogyasztás vagy a homoszexualitás. Maxxie egy meleg srác, akinek álma, hogy profi táncos legyen, és hogy kivetkőzzön vele született “ribanckodós” személyiségéből. Kedvenc jeleneteim egyikében az egész osztály előtt kér bocsánatot, amiért nem tud parancsolni a hormonjainak…

A Skins 18 év felettieknek csak kiskorú felügyelete mellett ajánlott…

Az animékkal mindig is jóban voltam, hiszen kamaszként nagy Sailor Moon rajongóként minden szünetben azt üvöltöttem a suli folyosóján: “Lunáris prizma, változtass át engem!”. Ez a szerelem munkám során is elmélyült, hiszen én írtam a Pokémon 3 – A Film című mozi magyar szövegét. Kedvencem saját karakterem azonban az Inu Yasha kis hőse, Shippou, aki kitsune-youkai, vagyis egy róka-szellem. Apjával élt, akihez egy nap egy szent ékkőszilánk került. E miatt támadtak rájuk a gonosz villám-fivérek, akik elvették a szilánkot, és megölték a kis róka apját. Shippou egyedül maradt, és meg akarta bosszulni apja halálát. Így keveredett a főszereplők, Inuyasha és Kagome és Miroku életébe, akik szintén szent ékkő szilánkokra vadásznak. Egyik támadása a Kitsune-bi (róka-tűz), amelyet elementáris erővel üvölt, ha bajba kerül. Ezt az apró momentumot a különféle anime találkozókon a közönség kérésére gyakran felelevenítem. Nevének jelentése hét ékszer, és számomra valóban aranyat ér… nagyon megszerettem őt.

Inu Yasha, és egy kis családi perpatvar…

Meglehetősen nehéz összeszedni valamennyi szinkronmunkámat, de a kedvenceimet könnyű felidézni: a Metropolis című Animében a gonosz Rock hangját kölcsönöztem, a Terry Fox igaz történetéről szóló moziban én voltam rákbeteg futóbajnok, Terry hangja, az Érbevágó című thriller-komédiában pedig a főszereplő, Zia magyarhangja voltam. Vicces visszagondolni a Táncoslábú kamaszlányok című Disney filmre is, amelyben egy kis latin macsó szólalt meg az én hangomon, de az is feledhetetlen élmény volt, hogy a Fiúk a Klubból tizenhatéves, HIV+ fiúprostituáltjaként, Hunterként végigkáromkodhattam a kultikus sorozatotot.

Néhány hónappal ezelőtt, a könyvem borítójának fotózása után együtt vacsoráztam a világhírű fotóssal, Greg Gormannel. A pasi olyan zseniális, hogy akár álló farokkal fotózott hollywoodi sztárok, és persze a közönség is lazán elhiszi, hogy a képeinek semmi köze a pornográfiához – ez színtiszta művészet.

Van, aki forrón szereti a teát…

Oké, elfogadom. Ám… a vacsorán jelen volt egy fiatal fiú is, akinek hivatalosan az a foglalkozása, hogy ellazítsa a nem mindennapi fotózások és forgatások modelljeit – fizikai és lelki értelemben egyaránt. Ez sem pornográfia, ez pszichológia. Oké, ezt is elfogadom. De ha mindent kimentünk ez alól a bélyeg alól, akkor tulajdonképpen mi a pornó?

Ezen a vacsorán egyértelműen kikristályosodott számomra: a pornó tulajdonképpen egyfajta templom, ahová belépve a művészetet az emberi ösztönök oltárára helyezik a filmesek, és ha a pornó rossz, fel is áldozzák azt. Ha jó, akkor viszont a produktum – akár egy aranyozott Krisztus, Krisna, vagy Buddha szobor – fényesen ragyog az ösztöneink oltárán. Ez a rituálé pedig sikeres együttműködéseket szül, amelyek alkotók százezreit teszik milliárdossá, fogyasztók millióit pedig pornófüggővé.

Tavaly Svédországban tizenhárom pornófimet támogatott a kormány mintegy ötvenezer eurónyi összeggel, mert a filmek nem a megszokott, uniformizált pornó-forgatókönyvek szerint épültek fel, az állam pedig kulturális hozzájárulásként számolt el az adományozott összeggel. Ezzel szemben itthon jogi akadályokba ütközik egy – a PEP! fétis-számából is ismert – felfújható gumibárány filmes használata, mert a honatyák szerint a bari szodómiára sarkallja hódolóját. Sem a “béget, ha b*szod”, sem a “tépd a gyapjút, kúrd a bárányt” szlogen nem nyerte el az illetékes szervek tetszését.

A rágógumi-pornókultúra egyik zászlóvivője, Pamela Anderson egyszer azt mondta: „Minden ruha kövérít, ezért a lehető legjobb mindig mindenhol meztelennek lenni.” Valószínűleg nem értene vele egyet a Nők a Nőkért egyesület vezetője, Wirth Judit, aki szerint viszont az a baj a pornóval, hogy egyfélének mutatja a szexualitást, és aki a pornót nézi, azt hiszi, neki is tárgyként kell kezelnie a nőket, és tenyészbikaként a pasikat.

A Prizma folyóirat harmadik lapszámának bemutató eseménye – amely tegnap került megrendezésre a Fogasházban – alaposan rácáfolt erre, ezt a sztereotípiát pedig már a megnyitón elmondott “A vendég” című versemmel is igyekeztem szertefoszlatni. Az est folyamán a vendégek kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt a pornográfia mozgóképes formáiról, végignézhették az Alice Csodaországban 1976-os pornó-musical változatát, és Weöres Séndor Médeiájának sziluettjáték átdolgozását is megtekinthették, a – természetesen témához kötődő fotókkal és festményekkel teleaggatott – kiállítóterem pedig egész éjjel nyitva állt.

Azt hiszem, a Kimaradt Jelenetek Rendezvénysorozat első estjét majdnem annyira élvezték a vendégek, mint a megnyitó-versem főhőse, David azt a bizonyos new yorki éjszakát Allen Ginsberggel…

Ez a bejegyzés a tegnapi megnyitó-beszédem vadhajtása.