Archívum: 'én én én'


Ledőltem a Díványra!

Írta márc 20 2014

Drága jóbarát, míg a steinerkristof.com egy napon új életre kel, és feltámadik, mint hamvából a főnix a Harry Potterben, kövesd írásaimat a Díványon és a Facebook oldalamon! Angol nyelven továbbra is blogolok a WhiteCityBoy blogon – az ehhez kapcsolódó Facebook oldalamat itt találod. De van ám még tovább is!

Magyarul ugyanis – a nyomtatott lapok mellett – az Index.hu populáris kult potrálján folytatom az írást: vegán receptekről, könnyű spiritualitásról, filmekről, dalokról, utazásról, életről-halálról mesélek, ahogy azt már tőlem megszokhattad.

IDE KATTINTVA MINDIG MEGTALÁLOD AZ INDEX / DÍVÁNY ROVATOM LEGFRISSEBB, ÉS ARCHIV CIKKEIT IS.

IDE KATTINTVA AZ INDEX “Nesze!szer” BLOGON VASÁRNAPONKÉNT MEGJELENŐ ÚTJEZŐIMET OLVASHATOD.

EZEK ITT PEDIG KORÁBBI CIKKEK TŐLEM ÉS RÓLAM AZ ORIGO / LIFE.HU-N 

ITT KÖVETHETSZ FACEBOOKON – ÍGY NEM MARADSZ LE A NYOMTATOTT SAJTÓBAN MEGJELENT ÍRÁSAIMRÓL. 

Az utazó naplója

Írta aug 01 2011

“De jó neked, hogy ilyen gyakran jársz haza!”, mondogatják egyesek, mások szerint pedig “Tiszta hülye vagy, tönkrevágod a vegetatív idegrendszered ennyi melóval.” Három nap egy életből, ahol egy percre leállni egyet jelent a dominó-effektus beindulásával: minden dőlne.

Mikor is megy a gépem? Pénteken… Jesszusom, dehát az holnap van. Azaz ma! Hajnali négy óra. Becsekkolás-kicsekkolás. “Maga csomagolta a táskáját?”, “Van a kézipoggyászban folyadék?”, “Mi a célja a látogatásának?” – a kérdésekre gépies mosollyal felelek, míg az egyenruhás kislány be nem pecsételi a 15. izraeli bélyegzőt az útlevelembe. Angliában pedig már nem is pecsételnek, amikor fesztiválokra, interjúkra érkezem… szerencsére. Máskülönben az igazolványképemen volna már csak hely. Picike adag vegakaják, aprócska zsemlékkel, híg kávéval – biccentve veszem át őket a teli szájjal vigyorgó légiutaskísérőktől, melyek közül a srácokkal valahogy minden esetben kialakul egy kis futó szemkontaktus. Ugyanaz a forgatókönyv… minden járaton.

Reggel, mikor a telefonom pittyegésére lenyomom a szundit, másodpercekig tart, míg felfogom, hol vagyok: a Londonban bérelt kisszobánkban, a Tel Aviv-i otthonunkban, vagy épp a papámnál. “Kristóf, ébresztő.” Kelteget valaki finoman. A papám az? Vagy a kedvesem? Igen, ez az édesapám… Budapesten vagyok. Gyors kávé, be a kocsiba, és irány valamelyik reggeli műsor stúdiója. Majd egy szinkronstúdió, ahol egy sorozat egész évadát vesszük fel egyetlen nap alatt… én vagyok a címszereplő magyar hangja. És közben csörög a telefon… egy régi barát hív: “Hallom, itt vagy Pesten! Mikor iszunk meg egy kisfröccsöt?” Mosolygok… “Ma este?” Ekkor már a második éjszakát vészelem túl alvás nélkül: a lapzárták nem várnak. És a barátok sem.

“És, Matannak hogy tetszik az orvos-élet?”, “Milyen lesz az új könyved?”, “Mi ez az új style?”… ugyanazok a kérdések, mintha minden ember ugyanazt a forgatókönyvet kapta volna meg, és egy válogatásra tartanék arra vonatkozóan, ki teszi fel a kérdést a legérdeklődőbb, őszintébb mosollyal… de a legtöbben valahogy nem tűnnek igazán izgatottnak. Viszont csinálunk közös fényképet… sokat. Álmosan somolygok a képeken: ezt én is szeretem. Legalább emlékezni fogok rá, hol jártam ebben a négy napban. A volt kollégák közben elmesélik: az “anyacsatornámnál” az a pletyka járja, hogy halálos beteg vagyok, és valami titokzatos kezelést kapok külföldön. Erre bizonyíték, hogy – idézem – foltokban nő a szakállam. Meg sem lepődöm.

Ma aludtam három órát… frissnek és üdének érzem magam, mielőtt betoppanok a Budapest Média Centrumba, ahol 15 tininek tartok órát. A mai feladat: egy klasszikus sztori “kibeszélő show”-s megjelenítése. Az alkalmi Mónikák és Balázsok kétségbeesetten próbálják viselkedésre bírni Mercutiót és Gollamot a Gyűrűk Urából és Simbát az Oroszlánkirályból. A “gyerekek” élvezik a játékot: őszinték és tehetségesek. Hátradőlök, amíg megérkezik az SMS: itt van értem az autó. Indulunk a Soundra forgatni a MusicPlus zenetévével, amelynek a főszerkesztője vagyok. A negyvenfokos melegben álldogálunk a sorban a bejáratnál, majd az interjúk helyszínein, míg végül a forróságtól és a fáradtságtól kidőlök egy bokorban a parton. Alszom pár órát. Csend van.

Becsekkolás-kicsekkolás. “Máris mész vissza?” – köszönt a biztonsági kérdéseket feltevő srác a reptéren, és végigpörgeti az útlevelemet. Tranzit… hatalmas kávéval a kezemben próbálom ébren tartani magam. A repülőn még be kell fejeznem egy cikket… friss, fiatalos, üde és kreatív kell, hogy legyen. Miért ne menne? Elvégre kipihentem magam tegnap, a bokor alatt. Kész… sokat kuncogtam rajta, és a mellettem ülő is bele-bele pillantott, amíg elbóbiskoltam. Leszállunk, taps a pilótának, be a taxiba, ki a taxiból… megüt a párás kánikula. Érzem a tengert. Ez feltölt energiával egy újabb pár órára. Ledobom a táskám, felnyitom a MacBookom, és írni kezdek… a Life.hu-ra még nem is írtam semmit. Berreg a ventilátor, merengek… adni akarok valami igazit. Egy darabot az életemből azoknak, akik hétről hétre “velem tartanak” az utazásokra: Medkónak, Lydiának, Gyurmának és a többieknek a fórumról. Egyszer velük is jó volna találkozni! Talán majd legközelebb, mikor hazalátogatok.

De mikor is lesz az?

Az írás a life.hu oldalán jelent meg.

A férjem szerelmes lett… egy pasiba!

Írta júl 21 2011

Néhány hónappal ezelőtt levelet kaptam egy kétségbeesett, vadidegen lánytól. Ahogy azonban elmélyedtem a mail részleteiben, azonnal világossá vált: ha nem is találkoztam még a hölggyel, a gondja több mint ismerős: a szerelme ugyanis egy másik férfi kedvéért hagyta el őt. Vajon hogyan lehet megérteni, megélni és túlélni egy ilyen traumát?

Jim és Ewan sem tudta sokáig titkolni…

Hogy miért is tudtam olyan könnyen azonosulni a problémával? Nos… nekem is volt pasim, aki egy lányért hagyott el. És persze én is ugyanazt kérdeztem magamtól, amit a levél írója: “Hogy nem jöttem rá?” Klasszikus urbánus legenda, hogy a meleg srácok felismerik egymást… ez is “a szőkék buták” típusú általánosítások közé tartozik. Ha pedig gyakran mi magunk, melegek sem gondolnánk egymásról, hogyan is olvashatná ki a “globális felmelegedést” egy kívülálló a nemlétező jelekből? A válasz prózaibb, mint gondolnád: sehogyan… és nem is ez a lényeg.

“A legjobb, amit tehetsz, hogy megpróbálsz elvonatkoztatni a saját fájdalmadtól, és belegondolsz: milyen rettenetes időszak lehet ez az expasid számára.” – válaszoltam a levélre. “Szó sincs arról, hogy a fiú nem szeretett, és arról sem, hogy kevés vagy neki. Épp ellenkezőleg: azért volt melletted, mert fontos vagy neki, és mert hinni akart benne, hogy ami kettőtök között van, erősebb, mint a testi vonzalma a srácok iránt.” A kiindulási pontom – amellyel a legtöbb nő képes azonosulni – mindig ezen a példán alapszik: képzeld csak el, milyen rettenetes kínokat élnél át, ha évtizedeken át próbálnád elnyomni a sütemény iránti vágyadat önmagadban, mert teszem azt, a társadalom azt sulykolná az agyadba, hogy aki sütit eszik, az “fura” vagy “rossz”. Viszont nem lehet “tortaevők” és “tortagyűlölők” csoportjaira osztani az embereket.

A társadalmi konvenciók és elvárások miatt címkéket biggyesztünk magunkra – homo és hetero, vagy biszexuális -, ám a valóságban ennél mind sokkal komplikáltabbak vagyunk. A kabbala tanai szerint minden férfiben és nőben ott van a maszkulin és a feminin energia, a kérdés az, mennyi teret engedünk neki, mennyire merjük, akarjuk elfogadni a két pólust önmagunkban. Alapvető igazság, hogy a női a befogadó energia, a férfi pedig az adakozó. Nem meglepő, hogy ha egy pasi – akár több kapcsolaton át – görcsösen csak ad, óv, védelmez, és mániákusan elnyomja magában a befogadó, törődésre vágyó ént, előbb-utóbb “felforr”. Ha úgy érzed: szüksége van a támogatásodra, soha ne hozd kellemetlen helyzetbe azzal, hogy érzteted vele: “Te vagy a pasi, oldd meg!” Légy nő, de ne légy mesebeli királylány, aki a kényelmes toronyszobában várja, hogy a hős lovag megküzdjön a világ összes sárkányával.

Persze spirituális bölcseletek ide vagy oda, természetesen kiborító lehet szembesülni azzal, hogy a párod a saját neméhez (is) vonzódik. A kérdés azonban az: miért akadsz ki ennyire? A válasz egyértelmű: önmagadban vagy bizonytalan. A klasszikus “Mit rontottam el?” kérdés mellett az is felmerül: “Nem hiszem el, hogy ő meg merte tenni.” Személyesen ismerek olyan párt, ahol miután a srác bevallotta, hogy vonzódik a fiúkhoz, a lány ahelyett, hogy lefújta volna az esküvőt, azt mondta: “Bátor vagy, és becsüllek, hogy elmondtad. Menj, tapasztald ki, mire van szükséged, igényed, és ha utána még mindig el akarsz venni, én itt leszek.” Máig boldog házasok. Olyan lány ismerősöm is van, aki miután a párja elhagyta egy srácért, azt mondta magában: “Hé, én se akarok lemaradni semmiről!”, és ezután évekig volt együtt egy másik lánnyal: történetesen leszbikus lett, és úgy érzi: rengeteget köszönhet a “csalfa” pasinak, amiért az megmutatta neki: létezik másik út is.

A szerelemnek nincs neme, a szex pedig éppen attól nagyszerű, hogy az ágyban nem próbálunk meg határokat szabni magunknak. Olyan világban élünk, ahol tévéreklámok, szappanoperák és ponyvaregények “mondják meg nekünk”, mi helyes és mi nem, ám küzdenünk kell ellene, hogy az alfahímeket és femme fatale-okat felvonultató fehérnemű-plakátok átmossák az agyunkat. A világ nem fekete vagy fehér, és minél több szín van jelen a palettán, annál csodálatosabb az élet. Ha igazán mélyen értelmezzük a párkapcsolatot, akkor a lényeg az egymás iránti kölcsönös, igaz szerelem, tisztelet és őszinteség. Ha ez megvan, egy ehhez hasonló kihívás akár közös kaland is lehet, ahelyett, hogy rettenetes tragédiaként tekintenénk rá, és megutálnánk egymást, vagy – ami még rosszabb – önmagunkat.
Alapvető igazság, hogy az exekkel barátságban maradni nehezebb, mint tűsarkúban maratont futni, de hidd el, önmagadnak és neki is segítesz azzal, ha nem vágod el végleg a kettőtök közötti szálakat. Amikor néhány hónappal ezelőtt a Cosmopolitan egyik újságírója azt a kérdést feszegette: “mit tehet a lány, aki mit se sejt”, felkért, hogy mondjam el a véleményem a témában. Én pedig a dráma helyett a barátságra voksoltam. “Ha barátként egymás mellett maradtok, meg fogjátok érteni: attól, hogy a párkapcsolat nem működött, szerethetitek egymás lelkét – nem véletlen, hogy a sors egymás mellé sodort titeket. Ha pedig túlteszitek magatokat a múltbéli sérelmeken, lehet egy saját beépített embered a pasik érthetetlen világában.” Ráadásul végre lesz valaki, aki vásárláskor biztosan nem rosszindulatból mondja a próbafülkében, hogy inkább a 30-as skinny jeanst vedd meg a 26-os forrónadrág helyett, hanem mert szeret, és nem akarja, hogy magadra erőltess egy “kényszerzubbonyt”, amiben örökké csak feszengenél… hiszen ez egyszerűen nem te vagy. Ha valaki, ő biztosan tudja, milyen rémes, ha valaki magára próbál kényszeríteni egy hamis szerepet…