Archívum: 'Budapest'


“On The Cover Of a Magazine”

Írta Sze 03 2012

Megjelent a Humen magazin legfrissebb száma, melyben Kanicsár Ádám András faggat, négy oldalon át.

Photo by Doron Ritter

“Lassan tíz éve ilyen-olyan formában a médiában vagyok és rengeteg negativitást, negatívumot kaptam a meleg társadalomtól, legalább annyit, amennyit a heteroszexuális társadalomtól. Mert olyan elvárásaik voltak felém, amiknek nem tudtam megfelelni. Én önmagam vagyok, nem egy ombudsman, aki állásinterjúkon keresztül kiválasztottak, hogy na, mostantól te fogod képviselni a melegeket. Ilyen ítélkezést nem engedhetünk meg magunknak. Hogyan fogadhatnának el minket, a mi másságunkat, ha mi, melegek egymás másságát sem vagyunk képesek elfogadni? Egészen addig például, míg a nagyon férfias melegek végtelen magas lóról nézik le a lányosabb melegeket, addig nem lehet itt semmiféle elfogadás. Amióta nem élek itthon és ritkábban járok haza, sokkal-sokkal jobb visszajelzéseket kapok. Nem tudom ez annak köszönhető-e hogy szolidabb lett a külsőm vagy én mutatok egy nem is komolyabb, hanem összetettebb képet magamból. De én úgy látom, van változás, jó irányba, ezt pedig annak tudom be, hogy minden szempontból óriási nyomás nehezedik ránk és nincs más választásunk mint újszerű módszerekhez folyamodni. Ez az ország az elmúlt néhány évtizedben rengeteg változáson ment keresztül és mindenki valamilyen fajta megoldást keresett arra, hogy gazdag legyen, híres legyen, hogy megvalósítsa önmagát. Az emberek eljutottak arra a pontra, hogy változás csak akkor lesz, ha underground módon megpróbálunk egy olyan közösséget kiépíteni, aminek a lényege az emberek elfogadása és szeretete.”

Keresd az ingyenes magazint Budapest meleg szórakozóhelyein, vagy rendeld meg itt.

“Nem állok be a celebből lett lemezlovasok végtelen sorába”

Írta aug 08 2012

“DJ lesz Steiner Kristófból! Az író-műsorvezető hamarosan Budapestre látogat, hogy egy Madonna-bulin pörgesse a lemezeket.” írta a Blikk tegnap, én pedig frissiben szeretném eloszlatni a feltételezéseket, hogy csatlakoztam volna a megélhetési celeb DJ-k táborához. Ez a buli nem több, mint… egy buli!

I haven’t gone mad…

A lehetőség szó szerint az ölembe pottyant: néhány Madonna fan barátommal csevegtünk, hogy milyen jó lenne egy parti, ahol nem a rádiók és szórakozóhelyek álltal agyon játszott slágerek szólnak, és az egyikük megemlítette, hogy az Erzsébet téri tó alatt minden kedden este 10-től éjfélig egy alkalmi DJ – rádiós, színész, író, vagy más művész – pörgeti a lemezeket. Másnapra meglepett vele, hogy már le is szervezte nekem a bulit.

Mivel nem vagyok profi DJ, és nem is szeretnék beállni a celebből lett lemezlovasok végtelen sorába, megkértem Ernie Tish barátomat, hogy segítsen be nekem. A partira mindketten puszta mókából vállalkoztunk – fizetségünk az lesz, hogy ti jól érzitek magatokat, és nekünk ez több, mint elegendő. Bár a két órás session jól ismert slágereket is fevonultat majd, főként olyan Madonna dalokat pörgetünk majd, amelyek kizárólag az igazi rajongók ismernek: demokat, elfeledett számokat, izgalmas remixeket, és kiadatlan, hivatalosan sosem megjelent trackeket.

A kora éjszakai partit Madonna lemezkiadója is támogatja néhány relikviával, és persze szuper lenne, ha minél többen érkeznének valami Madonnára hajazó kiegészítővel, vagy öltözékben, legyen szó cowboy kalapról, rózsafüzérről, vagy csúcsos melltartóról. A legbátrabb Madonna-imitátorokat meghívjuk egy italra.

Helyszín: A régi Gödör Klub helyén, az Erzsébet tér 14-ben nyílt kulturális központ, az Akvárium Klub

Időpont: 2012. augusztus 21. kedd, 22.00

Nyomj egy “ott leszek”-et. A belépés ingyenes! 

Stigmák és testjelek, avagy miért szeretem a tetoválásokat

Írta jún 29 2012

Egyesek szerint elhamarkodott döntés – szerintem viszont elhamarkodott döntés épp az volna, ha nem tetováltatnék, hiszen az élet olyan rövid. A tatoo-k és én már tizenéveskorom óta jó barátságban vagyunk: az elsőt – egy tibeti OM mantrát – kamaszkoromban varrattam magamra, amikor unokatesómmal, Szandrával felszálltunk egy random buszra, és Várpalotán kötöttünk ki…

Napokig rejtegettük a szüleink elől, amikor pedig végre megmutattuk az egyen-sormintánkat, legnagyobb meglepetésünkre érdeklődve és vigyorogva szemlélgették a pocakunkat. Ekkor már biztosan tudtam: ha nagy leszek, biztosan beszerzek még pár tattoo-t. Múltak az évek, én pedig beleszerettem egy izraeli félistenbe – aki ma már a féjem -, a Tel Avivba költözéssel együtt pedig a kabbala misztikus világába is belebolondultam. Ekkor került fel a második tetoválásom, “a la Victoria Beckham”: a gerincemre varrattam fel héberül a Kis herceg mottóját: “Jól csak a szívével lát az ember.” A harmadik tetoválásom története egy aprócska tetoválószalonban kezdődött, ahová ismét “hírtelen felindulásból” vetődtem be. Egy orosz tetoválóművész egy pitypangot pingált a mellkasomra, ezt pedig pár hónappal később már Budapesten, a Dark Art Tattoo-s srácok díszítették fel néhány a vállam-felé szálldogáló fehér pitypang-pihével. A kép pedig lassan kezdett összeállni. A vadvirágok számomra az ego leküzdésének szimbólumai: anélkül virágzanak, pompáznak és hajladoznak a szélben, hogy bárki öntözné őket, gondoskodna róluk, vagy akár észrevenné őket. Nincs “szükségük” ránk, mégis adnak nekünk. Amikor pedig Lewis Carol könyvében a kis Alice egy virágoskertbe téved, a rózsák fellázadnak ellene és kiközösítik, mondván: ő csak egy gyomnövény. Mindig szerettem ezt a már-már pszichedelikus könyvet, nagyon tetszik a szimbolikája és bújtatott társadalomkritikája. Szerettem volna egy ehhez kötődő tetoválást.

Két hete, amikor Magyarországra látogattam a könyvbemutatómra, elhatároztam tehát, hogy a mellkasomon lévő, kétévesen szerzett égési heget szépen kivarratom mezei virágokkal. Ahogy a mondás szól: „ha az élet citrommal kínál, készíts limonádét”. Így került Alice csodaországának mesebeli kertje a hegemre: pitypangot, katáng kórót, százszorszépeket tetováltattam magamra, és miközben a tetkómon ügyeskedő lány, Anita sorra „ültette” a virágokat, csevegni kezdtünk. „Nem is tudom elmondjam –e, de… egyszer sok évvel ezelőt tutánad szaladtam az utcán, és közöltem veled, hogy úgy nézel ki, mint a fiatal Brad Pitt.” bökte ki. „Kábé tizenöt voltam.” Valami derengeni kezdett: emlékeztem erre a cicaarcú lányra, aki olyan édesen, természetes kváncsisággal és izgatottsággal szóltott meg. Még ott, helyben megmondtam neki, hogy „én a másik kapura játszom”, de örömmel megiszom vele egy kávét valamikor. Telefoszámot cseréltünk, elbúcsúztunk, aztán – hopp – egyszercsak eltelt nyolc év. Elfelejtettük egymást. Egészen mostanáig. Az álmos reggelig, amíg egy giga méretű kapucsínóval a kezemben be nem toppantam hozzá a tetováló stúdióba. Mégiscsak megittuk azt a kávét együtt, mi több Kovács Anita, az életem, a testem, a mindennapjaim része lett, hiszen mostantól minden reggel a titkos kerttel a mellkasomon ébredek majd fel. Hát ilyen a karma.

Van abban valami csodálatos, hogy mellkasomom lévő “secret garden“-en többen is dolgoztak – és mindenki, aki “arra járt”, “ültetett” egy új virágot. Egy régi emlék jut róla eszembe: amikor kicsi voltam, a mamám és a papám egyszer “ültess fát a békéért” megmozdulást szerveztek a Tar nevű falucska melletti Kőrösi Csoma Sándor emlékparkban. Gyerekként is megható volt látni, hogy jószívű, fényességes lelkű emberek ragyogó tekintettel munkálkodnak, vagy ahogy Candide mondta “művelik kertjeiket”. Valami ilyesmit látok a különféle tetoválóművészek arcán, amikor dolgoznak, alkotnak. Mind máshonnan érkeztek, másképp fejezik ki ömagukat, de mindannyiuk szabadság, művészet és elhivatottság iránti szenvedélyéből “rám ragad” valami. Tetszik, hogy a virágaim így mind külön egyéniségek. Éppen ezért néhány hete Virág Károlyt, a Dr. Ink Tattoo művészét kértem meg, hogy színezze tovább a virágágyásomat… és valami azt súgja, hogy ez még csak a kezdet!

…és persze valószínűleg a tetoválásaim számai is.

A BudapestInk hamarosan saját tattoo-percekkel jelentkezik a MusicPlus tévén. Kattanj ránk online, vagy nézz bele a srácok munkáiba itt. A Velvet tattoo stúdiban készülnt interjúját itt olvashatod el. A Dr. Ink stúdiót ide kattintva éred el. 

 

-