„Egy csodálatos könyvet olvasok, annyira feltölt enerdzsivel!” rebegte barátnőjének egy mellettem helyetfoglaló lány a Budapest-London járaton. A repülőgép diszkrét búgását kishíján megtörtem egy hangos sikollyal, amikor megláttam, hogy ez említett mű nem más, mint Pamela Anderson Star című regénye. Nem Szepes Mária, nem Jane Austen, de még csak nem is a Harry Potter.

Persze furdalt a kíváncsiság, hogy a tekintélyes mennyiségű póthajat, és ocelotmintás műkörmöt viselő hölgy miféle „enerdzsit” nyer a szilikonvölgyből, de megkérdezni nem mertem. Mi lesz velem, ha válaszol? – gondoltam. Helyette inkább beleástam magam a celebponyvák rejtelmeibe, hogy kiderítsem, mely hírességek tartották „celebritási kötelességüknek”, hogy  tollat ragadjanak – rajtam kívül.  Bár a kultúrsznobok előszeretettel hőzöngenek rajta, ha egy színésznő szakácskönvet ír, vagy ha egy filmsztár papírra veti az élete regényét, a legnagyobbak is szerettek teret engedni grafomán énjüknek, sőt , olyan is akadt közöttük, aki végül egy könyv szerzőjeként maradt köztudatban eredeti pályájának fénye pedig idővel elhalványult. Hiába, a szó elszáll, az írás megmarad…

Süssünk ki egy jó sztorit!

Biztosan a te mamád konyhájában is ott foszladozik Vízváry Mariska szakácskönyve. Minden idők egyik legmagasabb példányszámban eladott konyhai eszköze számtalan kétségbeesett háziasszonyt mentett ki a bajból, legyen szó fogyókúráról, hízókúráról, befőzésről, vagy csak egy szimpla tökfőzelékről. Kevesen tudják, hogy Mariska valójában színésznő volt, a főzés csupán a hobbija volt, amely később szenvedélyévé vált. Stahl Juditot éveken át televíziós műsorvezetőként ismertük, amikor egyszercsak megcsillogtatta főzőtudományat, ma pedig már szinte nem is emlékszünk arra, hogy egykor ő olvasta fel nekünk az esti híreket, vagy bolondot csinált a magyar sztárok krémjéből Miczukó nevű, japán riporerként. És bár eleinte akadt, aki húzta a száját, az isteni falatok elfogyaztása után egészen biztosan senki sem kéri majd a szakácskönyv helyett a panaszkönyvet.

Botrányok a könyvespolcon

Szakácskönyvet írni persze – hogy stílszerűk legyünk – más tészta, mint valódi regényt. Ám hogy elhessegessük a hiedelmet, mely szerint Kelemen Anna a „mindent kitálalok” műfaj úttörője, elárulom: a legendás német színésznő, Marlene Dietrich is szégyenérzet és pironkodás nélkül mesél Tiétek az életem című önéletrajzi regényében. “Azért határoztam el, hogy megírom e könyvet ,hogy a saját személyem körüli félreértéseket tisztázzam, s hogy ezentúl ne találgassák, mi a valóság és mi hazugság.” áll az előszóban. Ha tehát az egyik első igazi szőke szexistennő felemelkedésére és csillogására vagy kíváncsi, és jobban érdekel Hamingway, Jean Gabin, Piaf, és Orson Welles magánélete, mint Kásás Tamásé, inkább ezzel a könyvvel kezdd a sztár-önéletrajzok böngészését.

Segítség, író lettem!

A Szex és New York vehemens Samanthája még ennél ismesszebbre ment: önsegítő könyvben tálalt ki szexuális életéről, és a nemiséghez kapcsolódó elementáris erőkről. Szexuális intelligencia című könyve kettős funkciót tölthet be a könyvespolcodon: intellektuális óráidban  olvashatod,  szexuális hangulatban pedig legeltetheted a szemed a képeken. Kim ugyanis a fotók nagyrészén erősen hiányos öltözetben pózol. Második irodalmi műve, a Légy igazi nő afféle tinilányoknak szóló útmutató, hogyan is verekedjék át magukat az élet útvesztőin. Cattral maga egyébként tizenhatévesen hagyta ott a szülői házat, hogy színésznő lehessen, és máig három váláson van túl… biztos, hogy tőle akarod megtanulni a femninin enrgiák helyes használatát? Köszi, de akkor már inkább gyereknevelési tippek Britney mamájától.

Nem ér a nevem!

Azok a sztárok, akik szemérmesebbek magánéletüket illetően, szívesen bújnak egy alteregó bőrébe saját regényeikben. Nicole Richie például Chloé nevű inkarnációját tette meg The Truth About Diamonds – Az igazság a gyémántokról – című hollywoodi sztorijának főhősnőjévé. Chloé a történetben egy vagyonos lány legjobb barátnője, aki csupán arról híres, hogy híres – ugye milyen nehéz kitalálni kiről is van szó? Richie első regényét egyébként még a vérestollú kritikusok is nagyra értékelték, a New York Post magazin szerint például „szinte sokkoló, hogy milyen szórakoztató”. Naomi Campbellnek és Katie „Jordan” Price-nak már nem volt ekkora sikere. Bár a két hölgy a modellvilág két külön szféráját képviseli – Naomi az elegáns és csillogó divatmodellt, míg Jordan a „mocskos” glam dívát, történetük nagyon hasonló. Az Hattyú és az Angyal című regények szerzői egyaránt titkos társírók, akik tulajdonképpen a hírességgel konzultálva egymagukban alkotnak. „Nem fogok a számítógép felett görnyedni.” mondja Jordan. „Én csak kitalálok egy ütős alapsztorit.” Ez aztán az írói véna…

Celebmese

Gyerekkönyvet írni kockázatos vállakozás, hiszen a legkisebbek a legőszintébb kritikusok. Emma Thompson azonban telibetalált: Tündéri Lonkáról szóló leporellós mesekönyvei olyan gyönyörűek és szórakoztatóak, hogy egy fiatal mama valószínűleg legalább annyia élvezi a flitteres-tükrős, dombornyomott oldalak lapozgatását, mint a mini manók. Madonna ennél messzebbre ment: A Spiritualitás Gyermekeknek Alapítvány zászlaja alatt ősi zsidó tanításokat dolgozott át gyermekek számára is közérthetővé. Az Angol Rózsák hazánkban is megjelent első kötete után az alapítvány egész sorozatot dobott piacra az öt jóbarátnő történetéről, akik – csak úgy, mint a Spice Girls tagjai – mind különbözőek, így minden kislány megtalálhatja, kivel azonosul legkönnyebben. Persze akad, aki idegenkedik tőle, hogy ötéves gyermeke kabbalisztikus tanításokat hallgasson elalvás előtt, ám a történetek nem vallási dogmákra épülnek: Madonna meséi bájosak, és őszinteségre, nyíltságra és elfogadásra tanítják a legifjabb generációt.

Ahogy a nagy könyvben meg van írva

Azt hiszem, mindannyian egyetértünk abban, hogy a legszerencsésebb, ha egy sztár arról ír, amihez a legjobban ért. Victoria Beckham a divatszakma nagyasszonyaként sokak számára máig vérlázító jövőkép, pedig Posh illuszris divatházakkal kollaborál, és olyan divatikonok viselik kreációit, mint Claudia Schiffer, vagy Madonna. A That Extra Half Inch című couture-kódex szépségápolásról, az öltözködés alapszabályairól, kiegészítők használatáról szól, és nem nélkülözi az önirónikus megjegyzéseket sem. Plusz jópont, hogy a könyvben szereplő modellek koránt sem botsáska alkatúak. „A világért sem szeretném, hogy az olvasóim azt higyjék, csak azért, mert én sovány vagyok, kötelező nullás méretre fogyniuk.” kommentálta a képeket Posh. Paris Hilton könyvének, az Egy örökösnő vallomásainak szintén az önirónia a legfőbb erénye. A botrányairól elhíresült cicababa egyfajta kézikönyvet nyújt át olvasóinak, amelyben leírja, hogyan lehet bárki – korra, nemre és társadalmi rangra való tekintet nélkül – örökösnő. A könyv egyik első mondata: „Szüless a megfelelő családba!” Ezek után magára vessen, aki komolyan veszi a Hilton lány rózsaszín Bibliáját.

A cikkem teljes, szerkesztett változatát a Cosmopolitan 2009, novemberi számában találod meg.

A lent bemutatott fotón nem a Vészhelyzet egyik snapshotja látható, és nem is egy, Madonna Confessions turnéjának háttérvideójából kimerevített kép. Ez itt kérem nem más, mint az én “táncos törésem”, a jobb lábfejem ötödik középcsontján…

Csont nélkül…

Az egész úgy kezdődött, hogy egy napfényes decemberi reggelen úgy döntöttem, a tengerparton élveztem a karácsonyi kánikulát. Miután futottam néhány kilómétert a fövenyen, és lehűtöttem magam a habokban, a szokásos napüdvözletbe kezdtem – általában ezzel indítom a napot a reggeli edzés végén. A tengerparti homokban azonban a „lefelé néző kutya” ászana utáni ugrás kissé mellément, és a lábfejem egyszerűen kifordult a helyéről. Miután igen magas a fájdalomküszöböm, egy elegáns mozdulattal visszarántottam, és csináltam még két Surya Namascarat, majd kissé bicegve, de azért büszkén hazasétáltam. A lábfejem estére akkorára dagadt, mint a Kis hableány Ursulájának tokája, de még ez sem ingatott meg hitemben, miszerint semmi bajom, és majd elmúlik a duzzanat. Elvégre nem hagyhattam, hogy holmi kis húzódás tönkretegye a karácsonyt és a szilvesztert.

A következő néhány hétben mindent elkövettem, hogy eltereljem a figyelmem a fájdalomról: órákat töltöttem a Shuk HaKarmerlen az ünnepi vacsorához zöldségeket válogatva, nagyokat kirándultunk Yaffon, az arab óvárosban és még Jeruzsálembe is elmentem néhány baráttal, ahol egy ügyes kezű (vagy csak lusta) Dj-nek köszönhetően egész éjszaka Britney „The Singles Collection” válogatás lemeze szólt, így természetesen ropram egész éjjel. Másnap áhítatosan bejártam a Biblia Földjének Múzeumát, és mire visszaértem Tel Avivba, akkora volt a lábam, hogy nem tudtam lehúzni róla a skinny jeanst. Matan unszolására hívtunk egy dokit, aki rápillantott a lábamra, és felírt egy kis Diclofenac gélt – a következő napokban ezzel kezegettem a lábfejemet, és még mindig bizonyos voltam benne, hogy minden a legnagyobb rendben van. Eljött a szilveszter éjszaka, melyet egy Gossip Girl stílusú, Blair Waldorf-féle nálam alvós bulival ünnepeltünk, és egész éjjel táncoltunk Madonna elfelejtett, nyolcvanasévek-beli klasszikusaira. Ám miután elmúltak az ünnepek, a lelkesedésem is alább hagyott, és úgy döntöttem: ideje megtudtni, miért nem fér bele a lában Hamupipőke üvegcipellőjébe. Tegnap végül eljutottam a röngtenre, ahol kiderült: az ötödik lábközépcsontom gyakorlatilag kettétört, ma pedig haladéktalanul gipszbe bugyolálták a jobb lábamat. A legviccesebb az egészben az, hogy az orvosok egy része üvöltött mérgében, a másik pedig fulldokolt a röhögéstől, hogy szemrebbenés nélkül végigbuliztam és kirándultam két hetet, törött lábbal, amikor a „metatarsal fracture” – ahogy ezt a traumát nevezik – köztudottan az egyik legfájdalmasabb csonttörés.

Számomra a legfájdalmasabb az egészben az volt, hogy emiatt tegnap nem jutottam el a kedvenc szórakozóhelyem Lady Gaga partijára, és hogy három héten át nem horhatok slim leg farmert. Vígasztal a tény, hogy még sosem volt eltörve semmim, így kiskorom óta irigyeltem azokat a gyerekeket, akik telerajzolhatják a gipszüket, és az, hogy a balesetemnek rendkívül menő neve van: a zsargon „dancer’s fracture”-ként, azaz „táncosok töréseként” emlegeti. Azt hiszem, ezt a kitüntetést igazán kiérdemeltem…

Amíg a hamarosan megjelenő – ettől a posttól meglehetősen távol álló – könyvem utómunkálatain dolgozom, gondoltam elszórakoztatlak titeket egy mélyenszántó kis versikével, melyet nagyjából öt éve rögtönöztem a Viva tévé Interaktív  című műsorának házigazdájaként. Az újkori eposzt egy írói vénával megáldott olvasóm, Remus vesézte ki, verselemzését csillagos ötössel jutalmazom!

A múzsa…

Britni édes, te csodálatos lény,
Szemedben ragyog az istennői fény,
Fejed ugyan üres, kong, mint egy bödön,
Azt sem tudod, hogy hívnak, Britni, vagy Ödön,
Arany fürtjeid arra inspirálnak,
hogy  majd’ 12 éve szeretve imádlak,
Hangod csábit, kábit, tekinteted hív,
Jöjjön hát most Tőled a Máj Prerogatív.

Verselemzés

A költő ezen műve nem csak hogy Britney Spearsről, a tinibálvánnyá lett amerikai énekesnőről szól, de hozzá íródott. Megszólítja a hírességet, mint egyfajta égi teremtményt, egy “csodálatos lény”-t, akit “istennő”-ként is megnevez.

A magasztalás melett elismeri a vers témájául és címzettjéül szolgáló hölgy észbeli teljesítményének alacsony szintjét. Ezt egy kiváló hasonlattal (”Fejed ugyan üres, kong, mint egy bödön”), valamint egy ismert, a zavartságra utaló mondás, az “azt se tudja, fiú-e vagy lány” átiratával (”Azt sem tudod, hogy hívnak, Britni, vagy Ödön”) fejezi ki.

A vers utolsó soraiban a hőn imádott nő szépségéről, kisugárzásáról árad, s végül felvezet egy más médiumba tartozó, a hölgy által előadott művet.

Kiemelendő a költő dicséretes törekvése az idegennyelvű, idegenül hangzó “Britney” név magyarítására (”Britni”), ezzel hozva közelebb a hazai publikumhoz.

Az “archív anyagért” hálás köszönet a fan site egykori szerkesztőinek!