Archívum: 'aktivizmus'


Mind kiválasztottak vagyunk!

Írta nov 27 2012

“Itt az ideje, hogy felmérjük, hány zsidó ül a parlamentben és a kormányban!” csattant fel Gyöngyösi Márton,  jobbikos képviselő tegnap a Parlamentben.  Úgy fest, Magyarországon néhányan (ismét) eljelejtették, amit Teréz Anya tanított: “Ha mindenki tisztán tartaná a saját portáját, az egész világ tiszta lenne.” Ám hibásokat keresni a mocsokért mindig sokkal könnyebb… Hajónaplók című könyvemből idézek.

“A világunkban évezredek óra dúl a harc, és a téma mindig ugyanaz: „te más vagy mint mi, mi jobbak vagyunk”. Ennek a rendkívül irritáló és egoista gondokodásmódnak az áldozatai vagyunk mindannyian, akik este bekapcsoljuk a híreket, és komolyan elhisszük, hogy objektív képet alkothatunk a világról az ott látott képek alapján. „A zsidók bombázzák Palesztínát.” modja valaki, nekem pedig csörög a mobilom, és a Gázai övezetben élő közeli barátaim hívnak, hogy ne aggódjak értük, mert lent vannak az óvóhelyen, és minden oké. Hát azt kell mondjam, hogy nem. Semmi sem oké.

A kabbala szerint kiválasztottnak lenni nem azt jelenti, hogy a zsidók jobbak volnának az arabknál, keresztényeknél, vagy akár a Justin Bieber rajongóknál. A kabbala szerint senkinél sem vagyunk jobbak, de lehetünk önmagunk legjobb változatai. Aki a változás útját választja, kitör a fogságból, kettéválasztja a káosz tengerét, és megtalálja az ígéret földjét a szívében. A bibliai időkben az izraelitáknak sikerült mindez, és ezért a mai leszármazottaik mind felelősséggel tartoznak azért, hogy az emberiség eszébe vési –e végre: a csodák nem maguktól történnek, hanem mi valósítjuk meg őket azzal, hogy képesek vagyunk feltétel nélkül szeretni, elfogadni, és tudatában annak, hogy sosem látjuk a teljes képet, küzdünk az élet édes nehézségeivel. Mindannyian egy olyan nemzedék leszármazottjai vagyunk, amelynek tagjai hittek a csodákban. Mind ugyanazt az isteni szikrát hordozzuk magunkban, de a saját ítélkezésünk eltakarja előlünk az embertársaink tökéletességét.

Kiskoromban ünnepi pillanatként éltem meg, mikor kiraktam a matróz-zakóm gallérjára a piros-fehér-zöld kokárdát. Az elmúlt évek eseményei azonban olyan mélyen megváltoztatták bennem e három szín feltüntetésének jelentését. A vadnacionalizmus annyira megtépázta a magyarságtudatomat, hogy végül arra az álláspontra kellett jutnom: a világ polgára vagyok, mint minden ember, állat, virág és kavics, és ennél több “hovatartozásra” nincs is szükségem. Hiszen itt mind egyek vagyunk. Néhány éve Budapesten sétálva egy kislány rámkiáltott: “Kristóf, én vettem le a kendőt!” Eszembe jutott, hogy pár hónapja egy tinilány a tanácsomat kérte: a muzulmán mamája ragaszkodik hozzá, hogy viselje a kendőt, ő viszont nem érzi szükségét, hiszen a spiritualitást nem a külsőségek határozzák meg. Amikor felimertem a lányt, spontán magamhoz öleltem.

Ebben a pillanatban tudtam, hogy mindegy, ennek a kislánynak a szülei Szaud-Arábiából, Törökországból vagy Óz birodalmából valók, én épp olyan honfitársamnak érzem őt, mint bárki mást, aki bátran, másokat szeretve, tisztelve és elfogadva keresi a saját ösvényeit. Zsidó-arab-cigány-magyar-meleg-lábfetisiszta-képregénygyűjtő… kit érdekel? Mind egyre megy. Mind kiválasztottak vagyunk. ”

 

Hála és köszönet

Írta nov 20 2012

“Néha elfelejtünk hálásnak lenni az élet egyszerű dolgaiért. Azért hogy énekelhetünk, nevethetünk, élvezettel táncolhatunk, szerelmesek lehetünk, találkozhatunk másokkal és megoszthatunk velük bármit; inspiráltak lehetünk és teremtő erővel rendelkezünk, megélhetjük a játék örömét, vagy átélhetünk egy csodálatos zene által keltett érzelmeket – mindezek a Fény megnyilvánulásai. A hála megvéd minket a passzív, reaktív állapottól, amelybe akkor ragadunk meg, ha mindezt az áldást természetesnek vesszük. Ha értékeljük mindezt, az nem csak összekapcsol minket a beteljesedéssel, hanem az maga a beteljesedés!” Yehuda Berg

“Elménk nem fog helytelen irányba tévedni, egyetlen rossz szót sem fogunk kiejteni, jóindulatúak és együttérzők maradunk, nem táplálunk gyűlöletet” Buddha

Soha nem kaptam annyi szeretetteljes mailt, mint az elmúlt három napban. Rengeteg olyan ember írt, aki a levelében “bevallotta”, fogalma se volt róla, hogy az a szőkített pojáca a Viváról így megnőtt, és öröm volt nekik felfedezni az írásaimat. És olyanok is akadtan nagyon szép számmal, akik úgy érezték, “most jött el az ideje”, hogy “személyesen” nekem is leírják, milyen régóta követik a munkámat, és mennyi közös vonás van bennünk, és mennyi “közös” kalandon mentünk keresztül, ők és az én könyveim. Izraelben élő magyar családoktól kaptam üzeneteket, akik meghívtak magukhoz, “ha rosszabbra fordul a helyzet Tel Avivban”, és idős nénik-bácsiktól fiatal tizenévesekig rengetegen meséltek személyes történeteket arról, hogyan élik meg ezeket a pokolbéli víg napokat, mennybéli bús napokat. És mindenkinek válaszoltam – ciki vagy sem, sokszor könnybelábadt szemmel, de mindig hálásan, és mindig mosolyogva.

Közben az amerikai média már a Hamasz győzelméről számol be, mondván: sikeresen elterelték a figyelmet a szíriai mészárlásokról. A Foreign Policy magazin szerzője szerint a “nagy képben” nem is az a fő szepont, hogy Izrael életben marad -e, vagy nem, hiszen a palesztínok szenvedései mögé bújva a Hamasz máris elérte, hogy a világ egy terroristacsoporttal szimpatizáljon, innen pedig egy lépés, hogy az egész világ lángokban álljon. A legutóbbi bejegyzésem óta többszáz rakétát kaptunk odaátról, és ma ismét légiriadó volt Jeruzsálemben is – a rakéta a városon kívül csapódott be. Ismét felteszem a kérdést… mi van, ha a Szikla Mecset kellős közepére pottyan? Akkor is jár a terroristáknak beígért Allah mennyországa? Ugye egyetérthetünk abban, hogy Isten nevében senki sem támad meg egy olyan várost, amit három világvallás – köztük a muzulmán – SZENT VÁROSNAK tart? Jóságos muzulmánok, zsidók, keresztények, buddhisták, hinduk, EMBEREK, ébredjetek! Óriási szükség lenne rá, hogy muzulmán vallási és politikai vezetők nyilvánosan deklarálják a Hamasztól való elhatárolódásukat. Vagy a zsidók gyűlölete és Izrael elpusztítása mindenkinek fontosabb, mint a világbéke?

Nem tudom, mit hoznak a következő napok, de azt tudom, hogy boldog és hálás vagyok mindenért, amit kaptam, kapok, és mindenért, amit adtam és adok, és nincs olyan hely a világon, ahol szívesebben lennék, mint ahol most vagyok. Tiszta szívből mondom, hogy magamért aggódom a legkevésbé, és hiszem, hogy azért vagyunk itt most, mert az Univerzum azt akarja, hogy itt legyünk – MOST. Mert van valami tanulni valónk, mert közelebb hozhatjuk a globális ébredést, mert közelebb kerülhetünk egymáshoz, és mert mi vagyunk azok a kiválasztott lelkek – nem zsidók, zsidók, muzulmánok, keresztények, ateisták, krisnások, buddhisták -, akik ezt hivatottak megtapasztalni, elviselni, átvészelni, megoldani, megosztani. Béke velünk, béke veletek, köszönöm a jót, köszönöm a nehezet, köszönöm az életet, és ha kell, a halált is meg fogom köszönni.

Legyünk hálásak érte, hogy ébren vagyunk.

Vörös riadó… vörös riadó… vörös riadó…

Írta nov 18 2012

Ma van az első nap, amelyet külön kell töltenem a páromtól, Matantól – aki ügyeletes gyermekorvos -, amióta elindult ez az őrület, és egy szemhunyást sem aludtam egész éjszaka. Végül felkeltem hajnalban, és úgy döntöttem, összeszedem egy kicsit a gondolataimat. Kávézom. Hallgatom a rádiót. Szól a zene. Egy pillanatra megszakad. “Vörös riadó Ashkelonban. Vörös riadó Ashkelonban.” Majd ismét felcsendül a dal. Nem figyelek rá, hogy helyesen írjak, nem rendszerezem a gondolataimat, nem cikket, vagy esszét írok, csak írok, írok, írok, mert írnom kell.

“Vörös hajnal”…az erkélyen gubbasztva írok

Írnom kell, mert pár napja életemben először tapasztaltam meg, milyen is az, amikor a sziréna bömbölése közben egymást ölelve állunk a lépcsőfordulóban, írnom kell, mert a rokonaim, barátaim összepakolt hátizsákokkal fekszenek le aludni, hiszen bármikor behívhatják őket, és írnom kell, mert nagyon hamar felismertem, hogy Izrael ebben a pillanatban nem csak a terror ellen harcol, hanem a nemzetközi sajtó ellen is, és a tudatlan emberek ítélkezése ellen is. Nyilvánvalóan tudjátok, hogy abszolút pacifista vagyok, és ellenzek bármiféle háborút, és hiszek a spiritualitás erejében, az “együtt” erejében, és a pozitív gondolkodás erejében, ugyanakkor kötelességemnek érzem, hogy – látván, milyen csekély információval rendelkeznek sokan, és látván, hogy itt-ott elkapott hírek alapján próbálnak sokan véleményt akotni – leírjam, ami tudok. Amiket tudok az ebben a pillanatban az életüket kockáztató barátaimtól, rokonaimtól, és amiket tudok, mert itt élek – immáron három éve. És nem is tervezem, hogy tovább állnék innen. Még akkor sem, ha ebben a pillanatban az ország közel fele folyamatos rakétatámadások célpontja…

Bár röhögünk rajta, hogy a híradókban manapság “a zsiráfok idegesek a rock zenétől” típusú hírekről számolnak be, azért ideje belátnunk, hogy a médiának óriási felelőssége van a kialakult közel-keleti  helyzetben. A világ figyelme akkor terelődik Izraelre, ha „nagy” dolgok történnek, pedig a helyi híradások naponta szólnak Gázából érkező rakétákról, és a déli városokban dolgozó barátaim az elmúlt hetekben napi 2-3 riadóról mesélnek. Persze ez nem újdonság: Izrael déli részére utazni évek óta együtt jár azzal, hogy a nap bármely pontján megszólalhat a sziréna. Egy-egy Izraelre lőtt rakétát a nemzetközi sajtó meg sem említ– „történnek ennél fontosabb dolgok is a világban”-alapon. Ez sajnos mára oda vezetett, hogy amikor a rakéták Tel Avivot és Jeruzsálemet is elérték, és az izraeli hadsereg elkezdett arról beszélni: ideje bevetni a szárazföldi csapatokat is a Hamasz ellen, a világ nagyrésze nem értette, miért ez a „hirtelen” reakció. Ha beszélgetésbe bonyolódom külföldi fórumokon amerikaiakkal vagy franciákkal, és megemlítem nekik, hogy Izrael naponta szenved rakétatámadásoktól, egész egyszerűen hazugnak neveznek, hiszen „ha ez igaz lenne, ez mindig benne lenne a hírekben.” És nem hibáztathatom őket… honnan is tudnának róla?!

Arról sem számol be a nemzetközi sajtó, hogy most ért véget a Tel Aviv Fashion Week, ahol a “feltörekvő tervezők” bemutatón egy arab dizájner kapta a legnagyobb tapsot, és hogy az egyik neves tervező, Tamar Primak azt nyilatkozta: számunkra nem léteznek határok, oda-vissza inspirálódunk egymás kultúrájából, és a ruháin épp úgy használ ősi zsinagógákból származó motívumokat, mint mecsetekből, vagy palesztín népviseletből származó elemeket. Nem számol be a világ a Kids Creating Peace munkásságáról sem (a szervezet, amelynek a könyveimből származó bevételem 11%át adományozom évek óta), akik muzulmán, zsidó és keresztény gyerekek szocializációját tűzték ki célul, és olyan óvodákban, iskolákban tartanak foglalkozásokat Izrael és Palesztína terletén, ahol különösen nagy szükség van az elfogadásra, és egymás kultúrájának megismerésére. Honnan tudnának róla az emberek, hogy együtt élünk, dolgozunk, tanulunk és játszunk az arabokkal, és hogy a zsinagógák és a mecsetek egymás tőszomszédságában állnak Tel Avivban, és soha, soha nincsenek konfliktusok? Aki volt már Izraelben tudja, hogy az országban megszámláhatatlanul sok arab kisváros és falucska van, amelynek lakosai békében élnek a zsidókkal – még a modern autóutak mellett tanyázó beduin sátortáborokat sem zargatja senki… ám aki sosem járt mifelénk, ezt el sem tudja képzelni. Nem hallanak arról sem, hogy hetente többszáz teherautónyi élelmiszer érkezik Izraelből Gázába, mert az ott élő emberek képtelenek eltartani magukat, a Hamasz irányítása pedig nem teszi lehetövé, hogy az övezet fejlődjön – hiszen a szegény embereket sokkal könnyebb meggyőzni arról, hogy az ő ellenségük Izrael, nem pedig a tudatlanság. Arról sem esik szó, hogy a súlyosan sérült gázai civileknek Izraelben biztosjtanak orvosi ellátást. Azt pedig végkép nem tudják az emberek, hogy Hamasz harcosa számára a helyi nők, gyermekek, és általában a civilek élő pajzsok, akik mögé bármikor elrejtőzhet – a rakétakilövő helyek éppen ezért játszóterek és mecsetek közelében vannak. Mindeközben az izraeli civilek a Hamasz számára épp olyan célpontok, mint az izraeli katonák. Olyannyira, hogy a Hamasz tévéreklámokban propagálja az öngyilkos merényleteket, a szlogen pedig: “Izraeliek, álmotkban fogunk megölni titeket.”

Részlet a Hamasz alapokmányából: “Izrael addig fog létezni, amíg az Iszlám el nem pusztítja, mint ahogy másokat is elpusztított már korábban.” Ennek fényében pedig a Hamasz tegnap Jeruzsálemre is kilőtt rakétát – annak ellenére, hogy pontosan tudják: nem képesek pontosan meghatározni a célpontot, tehát a bomba zuhanhatott volna akár a Szikla-Mecsetre is. Azt hiszem, mindannyian egyetérthetünk abban, hogy ennek az akciónak semmi köze Isten szeretetéhez. Az izraeli katonák tehát nem Palesztína, a palesztínok, az arabok, a muzulmánok ellen, vagy egy földterületért harcolnak, hanem a terror ellen. A Gázában élő emberek nem Izrael, hanem egy terror szervezet elnyomásában élnek – az áramot és a vizet például mind a mai napig Izrael biztosítja számukra. Az izraeli katonák minden egyes újabb légitámadás előtt szórólapok százezreit szórják szét, hogy a civil lakosok maradjanak távol a Hamasz létesítményeitől. Tény, hogy a palesztín oldalon sokkal többen halnak meg, de az is tény, hogy az izraeli állam legalább annyit költ arra, hogy MEGVÉDJE a népét, mint arra, hogy fegyverkezzen. Gázában évtizedek óta pokoli állapotok vannak, de a Hamasznak eszébe sem jut a fegyverekre költött pénzből óvóhelyeket építeni – épp ellenkezőleg, örülnek neki, ha a nemzetközi sajtót körbehaknizhatják a sebesültek képeivel – ennek érdekében pedig játszóterekre és iskolákba rohannak a terroristák, ha Izrael légitámadásba kezd. Ha pedig nincs elég mutogatnivaló civil áldozat, Szíriában készült képeket hamisítanak meg, mintha most készültek volna. Ahogy Golda Meir mondta: “Akkor lesz béke, ha az arabok jobban szeretik majd a saját gyerekeiket, mint amennyire minket gyűlölnek.”

Olyan szivesen szerveznék egy turista buszt a Negevbe Ashkelon és Ahsdod meglátogatásával néhány magyar hírszerkesztőknek. Vidám kirándulásra küldeném őket a déli kisvárosokba, hiszen ott úgy sem történik semmi, csak Gázában, ahol “folyatódik az izraeli terror”. Valami azt súgja, hogy miután kicsit megkergette őket egy-két-huszonöt Hamasz-rakéta, eszükbe jutna az “Izrael folytatja Gáza bombázását, ma egy édesanya és kislánya is életét veszítette.” hírt megtoldani azzal, hogy “…miután Gázából 1000 rakétát lőtt ki a Hamasz Izraelre az elmúlt 72 órában, Tel Avivban egy rakéta darabjai egy autóra zuhantak, délen családok tucatjai veszítették el az otthonukat,  társasházak dőltek össze, és egymillió ember töltötte az egész napját az óvóhelyeken.” Picit azért másként hangzik, nem? Az egyik hírportál mai cikkének a szalagcíme: “Izrael a középkorba bombázná Gázát”.Arról viszont nem szólnak a híradások, hogy Kiryat Malachiban három civilt ölt meg egy Hamasz-rakéta a napokban. Mindeközben  Szíriában naponta 150 embert mészárolnak le augusztus óta – teszi ezt maga a kormány, a sajátjaival. Lehetséges, hogy a világnak két értékrendje volna – egy Izrael számára, és egy a világ többi része számára? A londoni öngyilkos merényletek kapcsán, vagy a new yorki ikertornyok összeomlásakor soha senki nem mondta azt: “hagyjuk csak szépen békén a terroristákat”. Ha Londont, New Yorkot, vagy Párizst bombáznák egy szomszédos kisvárosból, bármelyik nyugati állam kíméletlen katonai offenzívával védené magát – egy napot se várnának. Tisztelettel és szeretettel kérek mindekit, hogy tájékozódjon, mielőtt véleményt formál. Aki békét akar, nem engedheti meg magának, hogy a gyűlöletben megoldást lásson. Egyik oldalon sem.

“Minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.” Hemingway

***

UPDATE: Mivel hamar rá kellett jönnöm, hogy a bejegyzésemet sokan el sem olvassák, csak véleményezik, ezért – reménykedve abban, hogy legalább ezt a csekély szöveget átfutja majd, aki hozzá szeretne szólni a bejegyzéshez – leírok pár fontos gondolatot…

- Hiszem, hogy minden arab, zsidó, fekete, fehér, ázsiai stb. egyformán fontos, és senki sem jobb, vagy rosszabb a másiknál

- Hiszem, hogy ha Palesztína független államként működne, joga van ehhez, és ebben sem Izraelnek, sem a Hamasz nevű terrorszervezetnek nem volna szabad megakadályoznia, ám mivel a palesztínok felmenői szaúd-arábiaiak és egyiptomiak (a saját minisztereik szerint) vélhetően az arab országok örömmel adnának nekik területeket… vagy nem? És ha nem, akkor… miért nem?

- Nem pártolom a háborút és az erőszakot, és semmilyen szélsőséges eszmével nem szimpatizálok. Az én “ideális világomban” mindenkinek helye van, aki képes elfogadni a másik embert, legyen szó annak vallásáról, származásáról, bőrszínéről, vagy szexuális beállítottságáról

- Ahogy nem azonosítható minden egyes magyar ember a magyar kormány minden egyes döntésével így az összes izraeli sem azonosítható az izraeli kormány minden egyes döntésével, mi több, a környezetemben a legtöbben kormányvltást szeretnének

- Soha életemben nem találkoztam még olyan izraelivel, sőt, olyan zsidóval, aki olyan gyűlölettel beszél arabokról, ahogyan sok magyar beszél a zsidókról

- Minden hozzászólást elfogadok, amelyben nincs durvaság, b_zizás, zsidózás, de mivel nem vagyok a nap 24 órájában a gép előtt, néha időbe telik, míg leokézom őket, ezért semmi szükség rá, hogy ha valaki nem látja a hozzászólását azonnal az oldalon, fröcsögni kezdjen rám

- Bárkivel szivesen elbeszélgetek, mert hiszek benne, hogy egyikünk sem tud mindent, és sokat tanulhatunk egymástól. Hiszem, hogy a különböző véleményt képviselő emberek azért kerülnek kapcsolatba egymással, mert kerekebbé tehetik egymás világát. steiner.kristof@gmail.com

 

 

 

-