Írtam egy cikket. Egy ártatlan írás, amelyben nem promotálok erőszakot, gyilkolászást, kokainhasználatot, de még őrült pénzhajhászatot, hatalomvágyat, és kirekesztő magatartást sem. Épp ellenkezőleg. Ám ha az írásomra kattint valaki, a jelenleg érvényben lévő törvények érdekében a következő felirat fogadja: “Ez a tartalom olyan elemeket tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz erről a számítógépről kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!” Mellette pedig egy nagy 18-as karika díszeleg.

Forbidden Love

Már akkor terveztem, hogy egy napon közzéteszek valamit a blogon erről az ügyről, amikor a papám felhívott, hogy az esküvőnk 18-as karikával megy a tévében… és persze felháborodottságát fejezte ki, amiért két férfit (akik természetesen nem tangában és bőrfűzőben, egy szexbárban, hanem éppen olyan “normáli” körülmények között házasodnak össze, mint egy hetero pár) hivatalosan nem nézhet a tévében egy kiskorú. Mondanom sem kell, hogy a közeli családunkban 6-7 egészen kicsi gyerek is akad, aki pontosan tudta, hogy Kristóf és Matan egy pár, és mindannyian egészségesek, okosak, és érzékenyek.

Gyerekek százai lesznek öngyilkosok, ezrei bántják magukat,és tízezrei-százezrei bántják a társaikat csak azért, mert egy olyan társadalomban nőttek fel, ahol erről a témáról “nem beszélünk”. Egyedül érzik magukat a másságukkal, mert csak egy-egy félmondatot hallanak a nagybácsitól, hogy “a szomszédék Józsikája buzi”, erre meg nagynéni azt mondja, hogy “ne beszélj így a gyerek előtt”, vagy hogy “vinné el az ördög”, legjobb esetben “csináljon amit akar, de ne lássuk őt a fiújával kézenfogva”. Amikor az én véleményem szerint – amellyel igyekszem minden esetben az elfogadást és a feltétel nélküli, mindenkinek kijáró szeretet képviselni, hacsak nem agresszióról van szó – ilyenkor az a helyes reakció, hogy “hála Isten, hogy békében van magával, legyenek boldogok”. És ha a gyerek megkérdezi, hogy “miért, egy fiú és egy fiú szerelmesek lehetnek?”, arra az a válasz, hogy “már miért ne lehetnének, csak talán valamivel nehezebb dolguk lesz a világban, mert sok az intoleráns ember, és családot is nehezebben alapíthatnak”. Ennyi.

Miért volna csak nagykorúaknak való tartalom egy cikk olyan férfiak, akik mind elismert emberek, a művészetükben, a szakmájukban hatalmasat alkottak: inspirációt és bátorítást jelenthetnek sokaknak, akik nem tudják elképzelni, hogy lehet valaki homoszexuális, avgy biszexuális, és “normális” ember. Ugyanakkor az  felsorolt művészekben az is közös, hogy mindannyiukat “meghurcolta” a társadalom a homoszexualitásuk miatt. Én soha nem fogom abbahagyni a publikálást olyan témákkal kapcsolatban, amik segíthetnek abban, hogy az emberek elfogadóbbak legyenek önmagukkal és másokkal szemben.

Soha nem fogom megtenni, nem magam miatt, nem a melegek miatt, hanem mindannyiunkért. Főként azokért, akik nehezen fogadják be az “ilyesmit”. Mert ha akár egyetlen ember is összecsapja a kezét és azt mondja: “nahát, értelmes, okos, rendes emberek, és melegek, ilyen is van”, és többé nem keveri össze a pedofilokat a melegekkel, én már boldog vagyok. Akkor lennék csak mégboldogabb, ha ez a lehetőség nem csak 18 éves kor felett adódna meg az embereknek. A jelenlegi helyzet ugyanis az, hogy ha egy kamasz fiú kíváncsi Arthur Rimbaud és Palul Verlaine szerelmének történetére, hazudnia kell a koráról a gépnek.

Azt hiszem erre mondják: “Ha tiltva nevelsz, hazudni tanítasz”. És akkor az ominozus cikk. 

Szeretet, béke, elfogadás, VÁLTOZÁS.

Szuper hírem van számodra: nem kell ahhoz egy életen át egy barlangban meditálnunk, vagy hatalmas buddha-szobrokkal telerakni az otthonunkat, hogy a spiritualitás segítse a mindennapjainkat.

Ray of Light

Sir Isaac Newtontól Tolsztojon át – megérkezve a mába - Madonnáig számtalan olyan sikeres gondolkodó, művész akadt, akik minden egyes hetüket úgy tervezték meg, hogy előszőr részletesen tanulmányozták az adott hét energiáit. A különféle spirituális ösvények egyetértenek abban, hogy a bibliai történetek nem egy történelemkönyv, és nem is egy dogmákat felsoroló szabálykönyv egyes pontjai. Ha láttad a DaVinci Kódot, te is tudod, hogy ezekben a sztorikban számtalan rejtett üzenet van, amelyekre rátalálva ráhangolódhatunk az Univerzum rezgéseire, és ahhelyett, hogy harcolnánk a hét energiáival, megtanulhatjuk használni azokat.

Nem kell, hogy vakon elhidd azt, amit leírok neked, de ha nyitott szívvel és érdeklődéssel közelítesz egy helyzethez, egészen biztosan tanulsz valamit magadról. És mivel én magam sem vagyok sem guru, sem pedig tudós, sarlatán pedig végkép nem, veled együtt figyelem majd magamom, bejött –e az energia-előrejelzés. Mostantól minden hétfőn, már reggel 8-kor elolvashatod a Nesze!-blogon a hét indító energia-előrejelzéseimet, amelyeket az aktuális hétre vonatkozó Tóra-szakasz üzeneteinek és a kabbalista asztrológia aktuális jóslatainak segítségével állítok össze. A nyelvezet minden esetben könnyed és érthető lesz, és persze sem vallásosnak, sem babonásnak nem kell lenned ahhoz, hogy rájuk hangolódj.

Ha pedig naponta szeretnél útravalókat kapni, iratkozz fel  Yehuda Berg ingyenes, napi bölcsességeire, amelyben tanításokat és meditációkat oszt meg a Kabbala Központ tanulóival. A hírlevelek magyar nyelven érkeznek a postafiókodba. Ahston Kutcher, Donna Karan és Madonna spirituális mesterének, Yehuda Bergnek napi útravalói rövidek és tömörek, de mélységes bölcsességeket tartalmaznak. A hét minden napján ráébresztenek minket arra, hogy nem számít, mennyi munkánk van, milyen súly nehezedik a vállunkra, vagy milyen nehezen küzdjük át magunkat a hétköznapi útvesztőkön, spiritualitásra mindannyiunknak szükségünk van. Mikor ezt megértjük, egyszercsak azon kapjuk magunkat: valahogy “hirtelen” minden sokkal könnyebb lett. De valóban van olyan, hogy “hirtelen”, vagy te magad tettél egy lépést a boldogabb, kiteljesedett élet felé?

A magyar Marie Claire – amely időről időre az én írásaimnak is helyt ad – néhány hete arra kért, írjam meg nekik, hogyan látom a “gay”-zetet azokban a városokban, ahol ezidáig éltem-laktam-dolgoztam.

“Budapesten homoszexuálisnak lenni annyi, mint állatkerti jószágnak. Egyesek “állatsimogatóba” képzelik magukat, és pesztrálnak minket, mások pedig ámuldozva csodálnak, hogy ilyen is van, és persze “állatkínzók” is akadnak. Amikor Tel Avivba költöztem, megdöbbenve tapasztaltam, hogy egy vallási alapokon nyugvó állam nagyvárosában kézenfogva sétálnak a srácok, és tömve van a “gay beach”. Ez a város a közel-kelet meleg paradicsoma, és erre a városvezetés rájátszik: sok a gay filmfesztivál, sőt, az itteni PRIDE az egyik legnagyobb esemény a világon. London pedig az arany közép: itt annyira sem fontos, hogy meleg vagy -e, vagy hetero, mint az, hogy milyenszínű a hajad. A homoszexuálisok semmiféle kisebbséget nem képviselnek ebben a kulturális olvasztótégely-közegben.”

A teljes cikket a Marie Claire legfrissebb számában találod.