Amikor kinézünk az ablakon, és látjuk, hogy csepereg az eső, semmiféle kétségünk nincs afelől, hogy hamarosan újra kisüt majd a nap. Sőt, a heteken át tartó ítéletidőben is biztosak vagyunk benne, hogy a tavasz újra eljön. De ha nem az égen, hanem a lelkünkben gomolyog a fekete felhő, már nem vagyunk ilyen optimisták, igaz?
Amikor esik az eső, imádom összehúzni magam a bolhapiacon vásárolt, sárgafényű márványlámpa mellett, és elmerülni a gondolataim néhol sekély(es), néhol meglepően mély pocsojáiba, esetleg írni néhány új Lélekbonbont. De ha a szerelmem ege fordul borongósra, már nem tartom olyan izgalmasnak, hogy kivárjam a jóidőt: azonnal melegebb éghajlatra akarok költözni. Így voltam ezzel mindig: barátságokat, bimbózó szerelmeket, karrierlehetőségeket hagytam ott egyetlen vállrántással, csak mert megharagudtam a hirtelen érkezett „hidegfront“ miatt. Ám a kapcsolatok „időjárása“ sosem kiszámítható, és az előrejelzések – a barátok bíztató szavai, a család támogatása, a párhoroszkóp szavai – csak újabb elvárásokat ébresztenek bennünk: „Tudni akarom, hogy ragyogni fog rám a nap, mert ha nem, fel is út, le is út!“. Pedig mindannyiunknak szükségünk van egy kis esőre…
A kabbalisták szerint a víz a könyörületet testesíti meg. Az élet fájának tíz szférája közül – amelyek mind egy-egy spirituális szintet képviselnek – a víz a Heszed, az irgalom szférájának eleme. Az életünket tarkító zivatarok, ahogy a könnyeink is, megtisztítanak bennünket. Ugyanakkor emlékeztetnek arra, hogy milyen sok nyári napon kívántuk a pokolba a kánikulát. Talán vissza tudok emlékezni egy tavaszi piknikre a városligetben, de átéreztem –e valójában az értékét a tavaszi szél cirógatásának, vagy észre se vettem a csodát magam körül? Talán rémlik, hogy nyáron verőfényes napban ébredünk, de eszünkbe jutott –e, hogy ez bizony nem tart örökké? Mert újra eljön majd a tél, és újra nehéz lesz kibújni a paplan alól, és újra az orrunkra kell húznunk a sálat. Értékelni amink van – ez az első lépés a boldogság felé.
Meryl Streep azt mondja az Órák című film egyik jelenetében: „Ott álltam a teraszon, és azt gondoltam: végre elérkezett a boldogság, és itt marad örökre. Nem vettem észre, hogy az, ott, az a pillanat volt A Boldogság.“ Legyen szó szerelemről, barátságról, karrierről, vagy egyszerűen csak a saját magunkkal való viszonyunkról, a jó és rossz időszakok, nyarak-telek, érzelmileg tikkadt és emócionális monszun időszakok jönnek-mennek, de egyvalami állandó: a változás. Ha pedig ezt megérted, és elfogadod, többé már nem is lesz olyan fontos, hogy a reggel napsugárral, a párod reggelivel, a kisfiad puszival, a kutyád pedig ne a kedvenc cipőd élveboncolásával ébresszen. Mert birtokában vagy a képességnek, hogy te magad légy a napfény a saját életedben. Ez a belső ragyogás pedig minden felhőn és zivataron átragyog. És tudod mi a jutalma annak, aki képes a zuhogó jégesőben is szakadatlanul ragyogni? Egy szivárvány, a feje fölé. Én már látom is a tiédet!
A Kabbala Központ tanára, David Zakin egy sorsfordító előadás keretében mesél arról, hogyan tehetünk csodákat a hétköznapjaink során, David beszélgetőtársa pedig én leszek. Az életünk eseményei, az érzelmeink, a gondolataink és a szavaink mind egy-egy varázskapuként működhetnek, ha megismerkedünk a metafizikai világ törvényeivel, és felfedezzük: csodaország nem a szivárványon, vagy a tükrön, vagy az üveghegyen túl van, hanem ott, ahová mi varázsoljuk. Dátum: 2011, december 15, 18.00. Helszín: Alexandra Pódium, Alexandra Könyvesház 1055 Budapest, Nyugati tér 7. A belépés ingyenes, a hazai tanulócsoportunkat és a jótékonysági szervezeteinket támogató adományokat viszont köszönettel fogadunk. Kattints ide a regisztrációhoz.
“Budapesten homoszexuálisnak lenni annyi, mint állatkerti jószágnak. Egyesek “állatsimogatóba” képzelik magukat, és pesztrálnak minket, mások pedig ámuldozva csodálnak, hogy ilyen is van, és persze “állatkínzók” is akadnak. Amikor Tel Avivba költöztem, megdöbbenve tapasztaltam, hogy egy vallási alapokon nyugvó állam nagyvárosában kézenfogva sétálnak a srácok, és tömve van a “gay beach”. Ez a város a közel-kelet meleg paradicsoma, és erre a városvezetés rájátszik: sok a gay filmfesztivál, sőt, az itteni PRIDE az egyik legnagyobb esemény a világon. London pedig az arany közép: itt annyira sem fontos, hogy meleg vagy -e, vagy hetero, mint az, hogy milyenszínű a hajad. A homoszexuálisok semmiféle kisebbséget nem képviselnek ebben a kulturális olvasztótégely-közegben.”
