Archívum: január, 2013


“Boldogság, gyere haza!”

Írta jan 15 2013

Ha a Boldogság életre kelne (mint Pocak a joghurtreklámban), valószínűleg csak annyit felelne a fenti szépséges dal-idézetre: „Itt voltam én végig, te dinka, csak te inkább nyafogsz, mint hogy észrevegyél.” Nem tudom, mások hogy vannak vele, de én rettenetesen ki tudok bukni rajta, ha a fejemben összeszedett „bodlogság-hozzávalók” közül valamelyik hiányzik.

Ő, Én, Mi :)

Évekkel ezelőtt még arra is hajlamos voltam, hogy ha lekéstünk egy filmet, képes voltam „elrontott estének” titulálni a programot, ha pedig egy autós kirándulás során felfedeztem, hogy otthon felejtettem a kedvenc cédémet, úgy éreztem: „oda a jó hangulat”. Szerencsére manapság már jóval kevesebb „boldogság-hozzávalóval” is beérem… és ha valamelyik épp nem áll rendelkezésemre, improvizálok… a boldogságnak ugyanis – vagy így, vagy úgy – össze kell állnia.

Mindannyian boldogok akarunk lenni – ez senki számára nem hat a meglepetés erejével. Sosem hallottam, hogy valaki azt mondta volna: „Úgy vágyom már egy kis békétlenségre, egy nagy drámára, bárcsak tragédiák sorozata kezdődne az életemben, bárcsak káosz lenne a világban.” Éppen ezért legtöbbünk nem is érti: hogy kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy a pasi lelécel, hónapok óta nincs meló, a kutya pedig újabban elkezdett cipőket fogyasztani vacsorára. Ja, és persze a bankszámla porzik. „Hogyan lehetséges mindez, amikor én mindent elkövettem, hogy boldog legyek?” kérdezzük ilyen helyzetekben, és a sokadik összeomlás után lassan eljutunk odáig, hogy minden hitünk odaveszett – az emberiségben, az élet értelmében, önmagunkban. Ilyenkor pedig kinézünk az ablakunkon, és az elsőt, akit megpillantunk felelőssé teszünk a helyzetünkért. „Anyám a hibás, így nevelt.”, „Ebben a hülye országban csak éhen halni lehet.”, „A Józsi összetörte a szívemet, soha többé nem fogok semmit se érezni.”

Ám még mielőtt az önsajnálat legmélyebb bugyraiba süppedünk, érdemes egy picit elmerengenünk: érdemes –e? Érdemes –e feladni a reményeket, hazugságnak nevezni az igaznak megélt érzelmeinket, amikor végső soron nekünk fog mindenki másnál jobban fájni. Felállni, összeszedni magunkat, és továbbmenni is nekünk kell majd – mert a korábbi összeomlásokból már tudjuk jól, hogy baromi keserves lesz, és ebben sem segíthet senki. És ha már itt tartunk… bizonyos, hogy mindent megtettünk a boldogságért? A „minden”-be ugyanis az is beletartozik, hogy elbukunk, feltápászkodunk, és továbblépünk, ha kell, naponta hússzor, ha kell, életünk végéig. A „mindent megteszek” nem azt jelenti, hogy „bizonyos dolgokat megteszek, de azért túl kényelmetlenül nem akarom érezni magamat”. Ha pedig a boldogságvadászat során minden pillanatot, amit nem borít el a cukormázas, romantikus, tökéletes hepinessz, rettenetes fájdalomként élünk meg, akkor rossz irányba szimatolunk. A boldogság ugyanis nem olyan, mint a díszvacsora, amire készülődni kell, és amihez tökéletes terv dukál. A boldogság nem egy randi, amire perfektül formába kell hoznunk magunkat, vagy egy weekend New Yorkban, amire még mindenképpen vennünk kell egy vadiúj dögös kabátot. A boldogság ez a pillanat, amelyet most azzal töltesz: merengesz saját emberi léteden.

Time Out magazinban megjelent cikkem

“Emlékszem, hogy egyik reggel hajnalban keltem, úgy éreztem, minden csupa lehetőség. Azt gondoltam, hát innen kezdődik a boldogság! Ez a kezdete! És persze mindig egyre több jön! Nem jöttem rá, hogy nem a kezdet volt. Maga volt a boldogság. Az volt A Pillanat. Épp akkor.” mondja Meryl Streep az Órák című filmben, és igaza van: ha attól félünk, hogy sosem lesz minden „egyben” a Nagy Boldogsághoz, vagy hogy „más színű hajam”, „nagyobb lakásom”, „dúsabb dekoltázsom”, „baba-bőröm” kell, hogy legyen az igazi öröm átéléséhez, az életünk gyorsabban húz majd el mellettünk, mint az a srác, aki fantáziánkban már közös gyermekeink rugdalózóit hajtogatta, a valóságban viszont már a reggeli kávé előtt megpattant. Sebesebben elszalad, mint a „nagy üzleti lehetőség”, amely néhány év alatt befuccsolt.

Az óriási különbség az, hogy ezek nélkül a “hatalmas veszteségek” nélkül még mindig simán élhetnénk boldog életet. Önmagunk nélkül viszont soha.

Próbáld ki a húsmentes hétfőt!

Írta jan 04 2013

Néhány napja kaptam egy mailt, amelyben ez állt: „Mindig olvasom az írásaidat, és hétről hétre úgy érzem, mintha direkt nekem írnál: az üzenetek valahogy mindig tökéletesen passzolnak egy aktuális élethelyzetemre. Most viszont nem emiatt írok. Tudom, hogy te vegetáriánus vagy, és sokszor olvasom, hogy kiállsz emellett az életmód mellett. Én világ életemben húsevő voltam, és bevallom, nem szeretem rosszul érezni magam emiatt, ahogy az sem esik jól, ha valaki ítélkezik felettem, amiért húst eszem. Te is folyton arról írsz, hogy fogadjuk el egymást… mit tanácsolsz nekem, aki nem akarom feladni a húsevést. Vagy méginkább… miért adnám fel?!”

Don’t u just love dinner leftovers at midnight? ;)

Sokáig gondolkoztam rajta, mit is válaszoljak, mikor végül eszembe ötlött, hogy valószínűleg ez a kérdés nem egyedül Katában, hanem másokban is felmerülhetett. És mivel eszemben sincs térítőként viselkedni, vagy sarkos véleményt alkotni, úgy határoztam: a heti útjelzőt kivételesen a húsevés, pontosabban a hús nem-evés témájának szentelem. Mielőtt négy évvel ezelőtt vega lettem volna, én voltam a világ egyik legnagyobb húsevője: félkilós argentin steakeket tüntettem el, és rajongtam a dupla sajtburgerért. A világ akkor kezdett megfordulni velem, amikor egy nap kedvenc éttermemben egy libacombot falatoztam óriási élvezettel, miközben Özge, a kíniai meztelenkutyám az ölemben szuszogott. Ahogy ott feküdt, nem tudtam nem észrevenni: a kis combocskája szinte hajszál pontosan ugyanolyan formájú, méretű, mint Özge virgácsa Felmerült bennem a kérdés: mégis miben különbözik a tányéromon lévő élőlény az ölemben lévőtől. Ettől fogva minden alkalommal, amikor valamilyen „állatot” ettem, átfutott az agyamon a gondolat: valószínűleg csak idő kérdése, és el fogom hagyni a húst…

Ám mivel nem akartam csak úgy beleugrani a vega-létbe anélkül, hogy tudnám, hogyan is kell ezt okosan csinálni, előbb olvasgatni kezdtem a weben. A húsmentes étkezést népszerűsítő honlapokról hamarosan megtudtam, hogy az elmúlt negyven esztendőben állattartás érdekében az Amazonasz dzsungeleinek 90 százaléka lett a takarmánynövény- termesztés áldozata. Egyes kutatások szerint a nagyüzemi állattartás – és így a hús, tojás és tejfogyasztás – az üvegház-hatást okozó gázok 51%-áért tehető felelőssé – ez jóval több, mint amennyi a repülőgépek, vagy autók mérgező gáz kibocsátása. Ráadásul az antibiotikumokon és mérgező adalékokon élő állatok után olyan káros anyagok kerülnek az élő vizekbe, amelyek az óceánok élővilágát is veszélyeztetik. Belefutottam Alec Baldwin “Meet your Meat” című filmjébe is, amelyből megtudtam: a domboldalon legelésző bocik, és édesen kapirgáló pipik manapság csak a nagymamák kertjében, és a mesekönyvekben léteznek – és persze a bio farmokon. Ám a szupermarketek, gyorséttermek, nagybani piacok és a legtöbb vendéglő által kínált tojás, tejtermékek és húskészítmények „donorai” soha életükben nem voltak friss levegőn, és a napfénnyel sem találkozhattak. A szerencsésebb baromfik még levágás előtt elpusztulnak szívrohamban, vagy tüdőbetegségekben pusztulnak el, hiszen a génmanipulált „csodaszereknek” köszönhetően abnormális méretűre dagadnak. És mivel a madarak gyakran egymásnak esnek a stressz hatására, rutin, hogy a keltetőből kikerülve tűzforró pengével csípik le a csőrüket.

És bár még ma is tartja magát az a feltételezés, hogy aki nem eszik húst, nem jut elég fehérjéhez, így számtalan betegség és gyors öregedés vár rá, ha egy pillantást vetünk azokra a sztárokra, akik elbúcsúztak a húsevéstől,
világossá válik: ha valaki okosan állítja össze a vegetáriánus, vagy vegán étrendet, fényeebben és egészségesebben ragyog majd, mint valaha. Olyan hírességek, mint Gwyneth Paltrow, Bryan Adams, Gillian Anderson, Kate Bosworth, Cheryl Crow, Sophie Ellis Bextor, Leona Lewis, Chris Martin, Moby, Yoko Ono, Kelly Osbourne, Kevin Spacey és Twiggy mind azt tanácsolják: ha valaki nem tud, vagy nem akar átigazolni a vega-csapathoz, legalább hetente egyszer tartson „húsmentes hétfőt”. A sztárok, a média mellett nagyhírű éttermek s csatlakoztak a kampányhoz, és hétfőnként vegetáriánus menüt kínálnak. Legendás séfek, és húsevő ínyencek világszerte, és Magyarországon is nyitottak a veganizmusra: Linda Long „Great Chefs Cook Vegan” című szakácskönyvét például Mautner Zsófia, a szeretett gasztro blogger, a Chili és Vanilia szakácskönyv szerzője is előszeretettel ajánlja olvasóinak.

Dinner time

Mostanság két amerikai ex-modell, Rory Freeman, és Kim Barnouin vegán Bibliái tartják lázban a divat, a szépség és a társadalmi felelősségvállalás híveit világszerte. A két hölgy Skinny Bitch címmel dobott piacra a női magazinok és pletykalapok nyelvezetét idéző kézikönyvet, mely egycsapásra Hollywood kedvence lett – Victoria Beckham például egy lépést sem tesz nélküle. Persze Posh nem csak a szépségét, hanem családja egészségét is védi: egy friss kutatás eredménye szerint a jól összeállított vegán étrend minimálisra csökkenti a rákos betegségek, és a szívroham kockázatát, a növényi fehérjék, rostok és szénhidrátok pedig minden szükséges tápanyagról gondoskodnak. A hazai biopiacok és reform élelmiszereket kínáló üzletek pultjai roskadoznak a sajtot és tojást is kiváltó tofutól, a húsok helyettesítésére tökéletesen alkalmas szejtántól – azaz búzafehérjátől, és bár az átállás sokak számára eleinte nehézkes lehet, anyagilag is megéri: egy kiló füstölt tofu ugyanis nagyjából 1500 forint, míg ugyanennyi átlagos árú füstölt sajt 4000 forintba kerül. Aki pedig sosem szeretne, és nem is akar lemondani a húsevésről, annak is alternatívát kínál az itthon is működő „boldog állat” jóléti program. A mozgalom térhódításának köszönhetően olyan baromfi, marha, sertéshúst, és tojást és tejterméket is vásárolhatunk, amely falusias állattartásból származik.

A Biblia szerint Isten csupán Noénak engedte meg a húsevést, az özönvíz idején. A kabbalista Ari szerint csupán olyan megvilágosult ember engedheti meg magának a húsfogyasztást, akinek megvan a képessége, hogy az állat lelkét egy magasabb szférába juttassa. Ghandi azt tanította, a lelki fejlődés egy bizonyos szinten megköveteli, hogy beszüntessük élőlény társaink saját testi igényeink kielégítését szolgáló pusztítását. Paul McCartney híres bölcselete, hogy ha a vágóhidaknak üvegfaluk lenne, mindenki vegetáriánussá válna. Isaac Bashevis Singer, Nobel-díjas amerikai író szerint pedig az állatokkal szemben minden ember, még a legjámborabb is kegyetlen nácivá válik. A buddhizmus egyik alapgondolata, hogy sok millió korábbi életünk során valamelyik leszületésünkkor minden egyes lény volt már az anyánk. Akárhogy is: a „tápláléklánc királyaiként” nekünk van a legnagyobb felelősségünk abban, hogy mi az, és ki az, akit jóízűen – vagy inkább fölöttébb rosszízűen – elfogyasztunk.
A kedvemért próbáld ki a húsmentes hétfőt! Cserébe pedig megajándékozlak néhány kedvenc receptemmel, amelyek garantáltan legnagyobb kedvenceiddé válnak, és nem hogy húst, de tejterméket, és tojást sem tartalmaznak.

Egy új kedvencem, ami ünnepi alkalmakkor került az indiai családok asztalára: a vegetáriánus sajtgolyó, a malai
koft - ITT.
Egy indiai kedvenc, ami kiváltja a metróaluljárós péksütit: a szamósza - ITT.

Egy tibeti nemzeti étel, a momo, amelyet nem öt perc elkészíteni, de ha valami, hát ez megéri a munkát – ITT.

Egy brit klasszikus, ami Londonban lett nagy kedvencem: a pásztor pite - ITT.

Egy szuper-gyors és elképesztően finom desszertem: az omlós körtésmorzsa - ITT. Jó étvágyat ehhez is!