Archívum: április, 2012


“A kritikus küldetés” – lemez recenzióim az Exitben

Írta ápr 21 2012

Minden az Exittel kezdődött. Amikor a Viva filmes műsorának, a Premier Plánénak műsorvezetőjeként saját nevemmel fémjelzett rovatot kaptam az egyik legmenőbb heti programmagazinban – kábé hét évvel ezelőtt -, repestem a boldogságtól..

“Vintage” Exit Cover, 2005

…pedig akkoriban egy kereskedelmi deal értelmében még csak pénzt sem kerestem vele. Teltek-múltak az évek, és az írásaimat egyre többen vették észre és szerették meg, és egyre több magazintól kerestek fel. Mire a Viva-korszak véget ért, már rendszeresen publikáltam lapokban, és tudtam, hogy mindezt az “exites” kritikáimnak köszönhetem. Most, hét évvel később, amikor az írás már gyakorlatilag a lélegzéssel egyenértékű prioritás az életemben, újabb feladatot kaptam “anya-magazinomtól”, hamarosan ugyanis nem csak film, hanem zene kritikákat is írok majd a lapnak. Az pedig – feltételezem – senkit sem lep meg, hogy első írásom Madonna MDNA című albumáról született…

Nem lesz puccs. Madonna harminc éve megfogadta, hogy popkirálynő lesz. Azóta annyi embert irritált halálra, mint amennyit megvadított – ő lett a világ leghíresebb élő embere. Ám 2008-ban megrezgett a léc: Hard Candy című lemeze totális irrelevancia volt. Ebbe az üresjáratba pottyant be Lady Gaga, és mivel az “új Madonna” megérkezett, sokan úgy vélték: a régi nyugdíjba ment. Ehhez azonban neki is van hozzáfűznivalója…

Az MDNA-t a francia DJ-producerrel, Martin Solveiggel, és az eddigi legnagyobb elismerést kivívó lemeze, a Ray Of Light mesterével, William Orbittal készítette. És bár az előfutár, a Gimme All Your Luvin’ nemhogy  visszatérésnek, de slágernek se volt nevezhető, az albumot hallgatva kijelentetjük: nem adja át trónt. Minden dal egy jól ismert Madonna-imázs manifesztációja, miközben egészen új hangzást is teremt. Szakadt punkként, femme fatale-ként, spirituális istennőként, diszkódívaként és összetört szívű elvált asszonyként a technóba oltott akusztikus zenétől a japán popslágerek ökörködésén át a csillámló balladákig mindent bevet, hogy bizonyítsa: Nicky Minaj nem téved, amikor az egyik track végén így szól: “There’s only one queen, and that’s Madonna, bitch!”. 9/10

Film és lemezkritikáimat és ajánlóimat a szerdánként megjelenő, ingyenes EXIT programmagazinban találod meg. Keresd a mozikban. 

 

 

Melegfelvonulás 2012, Budapest… csak azért is!

Írta ápr 08 2012

A rendőrség a július 7-re, szombat délutánra tervezett Budapest Pride rendezvényt azért tiltotta be, mert az többek közt akadályozná a minisztériumok megközelíthetőségét. Az indoklásban szerepel az is, hogy a Városliget és környéke kiemelt turisztikai látványosság, amit többezer ember kereshet fel aznap – gyerekes családok kedvelt helye. A Budapest Pride-ot idén 16. alkalommal szervezi a Szivárvány Misszió Alapítvány, az útvonal évek óta változatlan… és úgy fest, a reakció is. Nem ez az első eset ugyanis, hogy a meleg méltóság menetét igyekszik megakadályozni a hatalom. A következő sorokat a Velvet.hu megkeresésére írtam…

Vintage Gay Parade – 1980, Los Angeles

Nagyon szomorúnak tartom, hogy 2012-ben egyáltalán még beszélnünk kell ilyesmiről. Én zsenge tini koromban őszintén hittem, hogy mire harminc leszek, egy nyiltan homoszexuális politikus, tanár, vagy pap, vagy egy transzexuális operációjának története már rég nem döbbent majd le senkit. Erre nem, hogy a melegek családhoz való joga, de lassan a házasság előtti szex is tabu, ha pedig két fiú lazán csókot vált a négyes-hatoson, komoly az esélyük arra, hogy egy homofób utastárs meglepi őket egy taslival. Magyarország belépett egy időgépbe, és repül valahová, de senki sem tudja hová. Aki szereti az éppen uralmon lévőket, az szerint a fényes jövőbe, aki pedig másik kormányt akar, az szerint a sötét múltba. Szerintem pdig ez az időgép nem működik. Soha nem is működött. Ki kell szállni belőle, és elkezdeni szépen élni, itt, és most.

Azt feltételezni, hogy ha a homoszexuálisok nem borzolják a kedélyeket, boldogabb lesz a nemzet, és több munkahely lesz, és kevesebben fognak éhezni, és nem lesz bűnözés, és mindenki kap ajiba egy okostelefont, azt hiszem, tévhit. Ha bárki azt gondolja, hogy az ő személyes kis tere hatalmasabbra tágulna azzal, ha a cigányok, melegek, zsidók, törökök, kínaiak, kóbor kutyák, prostituáltak, nem-templomba-járók, és mindenki, aki “nem pont olyanolyan, mint én” egyszercsak eltűnnének a Föld színéről, az nagyon veszélyes állapotban van lelkileg. A melegfelvonulás azért szükséges, és azért kell, mert mindenkit emlékeztethetünk vele: homoszexuálisnak lenni nem választás kérdése, nem betegség, nem divathóbort és semmiképpen sem tabu téma.

Itt élünk veletek, közöttetek, ugyanazokon megyünk keresztül, mint ti: sokan vannak köztünk, akinek összetörte a szívét a párja, mégtöbben, akik épp szerelmesek vagyunk, dolgozunk látástól vakulásig, hogy kifizessük a számláinkat, és mi is békét, bőséget és boldogságot. Azok pedig, akik bíznak bennünk, és tudják, hogy nem vagyunk sem pedofiok, sem gerontofilok, nem bőrszerkóban ugrunk le kenyérért a sarki boltba, és nem vagyunk mind nemi betegeg, nagyon fontos lenne, hogy mellénk álljanak. Művészek, celebek, szimpatizánsok, rokonok mind-mind fel kell, hogy emeljék a hangjukat. Az, hogy a melegfelvonulást lefújja egy nemzet, a legdurvább jele annak, hogy mekkora szükség van erre a békés, vidám, a légynek sem ártó, viszont
az egész emberiségre hatással lévő parádéra. Egy napra boldogan és vidáman, önmagunkat kifigurázva, görbe tükröt mutatva a társadalomnak, akik ránktukmálták ezeket a szereteotipiákat, a szívárvány minden színében popázva akarjuk hirdetni: buzik vagyunk, és nem megyünk sehová.

A Kabbala Központ spirituális vezetőke, Rav Berg azt szokta mondani: “Mindent tolerálok, kivéve az intoleranciát.” Kedves homofób barátaim, ez a mi bolygónk is, és mi örömmel megosztozunk rajta mindenkivel. De az nem fair, hogy azért kell félnünk tőletek, mert valójában ti féltek tőlünk. Mert mindenki, aki “más, mint én”, emlékezthet arra, hogy a világ nem fekete-fehér. A homofóbia nem más, mint egy kifogás arra, hogy a saját korlátaik rabszolgaláncain élő embernek ne kelljen egyéni látásmódot kialakítaniuk, és a választás nehézsége nélkül megmaradhasanak szűk kis világukban. Gyertek ki ide a fényre, és álljatok mellénk most, mert szükségünk van rátok! Mindenkinek, aki nem akar szellemileg uniformizált országban élni: csatlakozzatok az összes közösségi oldal tiltakozó kampányaihoz, vegyetek részt a várható, békés tüntetéseken, és beszéljetek az álláspontotokról a barátaitokkal, rokonaitokkal, kollégáitokkal. A melegek nem szörnyetegek. Nincsenek karmaink, nem köpünk savat, nincs méregfogunk, egszerűen azonos nemű szerelmünkkel ölelkezve durmolunk éjjel az ágyunkban. Azért ez annyira nem félelmetes, lássuk be.

Szükség van minden lehetséges megmozdulásra, ami szocializálhatja a heterokat és melegeket. Ismerkednünk kell azokkal, akik rosszul ítélnek meg minket, vagy nem értenek minket. Más országokban ez a feladat a médiáé: a meleg karakterek sorozatokban, meleg showmanek, stb. megszerettetik és megértetik az emberekkel, hogy a melegek is ugyanolyanok, mint ők. De Magyarországon ebben a pillanatban nagyon kevés teret enged a médiatörvény arra, hogy normálisnak mutatkozzunk. Két csókolózó fiú képére rányomnak egy 18-as karikát. Bajban vagyunk, veszélyesen eltolódtak a határok, a hatalom bármit megtehet lassan, és ilyenkor a melegfelvonulás nem passzió, hanem fontos politikai, szociológiai és spirituális hatással bíró eseméy.

Az entellektüel-díváskodó melegek – mint amilyen én is voltam, mikor sok évvel ezelőtt, amikor a melegfelvonulást feleleges exhibicionista feszültségkeltésnek neveztem – ne is gondoljanak arra, hogy ez az álláspont tartható ebben az extrém helyzetben. Ez az a pont, amikor az LMBT közösségnek teljes egyetértésben és szeretetben kell együttműküdnie. Szóval nem számít, hogy izompólós diszkósfiú vagy, vagy fültágítós emós, hippi szabadságharcos, vagy öltönyös hivatalnok, ha megvalósul a melegfelvonulás, ott a helyed.