Archívum: március, 2012


Mit is jelent lánynak lenni?

Írta Már 27 2012

Nemrégiben olvastam egy cikket a netem, amelynek szerzője Madonna legújabb videóklipjét, a Girl Gone Wildot szemlézve igy vélekedett: “Harminc éve van a pályán, és ötvennégy évesen még mindig kihívó cuccban, lányként énekel magáról. Vajon jól van ez így?” Úgy határoztam, hogy – ha már Lakatos Márk is kifejtette a véleményét a témáról a Velvetnek, én itt, “vágatlanul” teszem közzé a véleményemet…

A megvadult “kislány” Mert és Marcus fotóján…

Sosem értettem azokat, akik azért támadták Madonnát, hogy másként kéne viselkednie, mert “már öreg”. Szerintem az ember kora soha, semmilyen körülmények között nem lehet indok arra, hogy másként viselkedjünk, beszéljünk, vagy öltözködjünk, mint ahogyan jól érezzük magunkat. Csodálatos, hogy a Madonna-jelenség egyre inkább azt promotálja a világban, hogy az élet nem áll meg, ha valaki elmúlt 30 éves. A Girl Gone Wild klipjében a divatvilág legkeresettebb huszonéves modellfiúi csókolgatják a nyakát, és megértem, hogy ezt elnézve sokaknak sarkos véleménnyilvánításhoz támad kedvük, de fontos, hogy felismerje az ember: joggal kritzál, vagy esetleg egyszerűen irigy.

Madonna egy 84-es interjúban mondta ki, hogy egész életében erősen szexuális ember volt, ha az emberek ezért veszik meg a lemezét, nem bánja, de soha nem játszik rá. Azóta elktelt 30 év, és a helyzet mit sem változott. Ő egyszerűen ilyen, és valószínűleg ilyen is marad mindig. Képmutatás volna a részéről, ha csak azért, mert már 54 éves, és az emberek elvárják tőle, hogy mamuszban kötögessen, elkezdene másként tekinteni önmagára. Megjátszani magunkat minden korban nevetséges, ezért ha ő még mindig szuper szexi bad girlként definiálja a személyiségének egy részét, sokkal hamisabb lenne, ha azt próbálná eljátszani, hogy ő egy higgadt nagy asszony.

Mostanában gyakran olvasom kommentekben, hogy így kritizálják őt: “Miért nem akar méltósággal megöregedni?”. Madonnának esze ágában sincsen megöregedni egyelőre, sem méltósággal, sem anélkül. Táncolni akar, gyönyörű fiúkat akar, és feszegetni akarja a saját határait. Ki merné hibáztatni ezért? Amíg képes rá, és vevők rá az emberek, nyomja csak, ami belefér. Én minden nőt arra bíztatnék, hogy ne kezdjen el magára néniként gondolni, csak azért, mert a társadalom ezt várja el tőle. Rengeteg spirituális, fizikai és szellemi energia kell hozzá, de lehetséges örökké lánynak maradni.

Lánynak lenni azt jelenti, hogy sírhatsz, ha látsz egy cuki kiscicát. Azt, hogy hogy legyél hajadon vagy elvált, mindig lehetnek romantikus fantáziáid egy csodálatos esküvőről. Azt, hogy ha akedvenc számod megy a rádióban, táncra perdülsz. Azt, hogy kapsz egy virágcsokrot, és úgy érzed, pillangók repkednek a szívedben. Azt, hogy a szerelmed házát megpillantva leküdzhetetlen vágyat érzel rá, hogy szaladni kezdj sétálás helyett. Azt, hogy bár már törték össze a szívedet, keserűség helyett képes vagy bízni. Azt, hogy amikor egy cseresznyepárt akasztasz a füledre, csinosnak, sőt, egy kicsit szexinek is érzed magad. És az is vagy. Ezt pedig soha, senkitől nem szabad elvennünk.

Madonna legújabb lemezéről, az MDNA-ről írt részletes kritikámat a Marie Claire blogon olvashatod el. Angol nyelven megjelent írásom – amelyet Madonna menedzsere, Guy Oseary közzétett saját Twitter profilján – a The Wild magazin honlapján jelent meg.

Meleg apák, leszbikus anyák… vagy „csak“ szülők?

Írta Már 10 2012

Jó hírem van, gays and girls! A napokban megjelent a Nők Lapja Évszakok tavaszi lapszáma, amelynek színvonalas tartalmához én is igyekeztem hozzáadni valamit. Egy kérdést: „Vajon miért nehezebb egy meleg párnak gyermekhez jutni, mint a tevének átlépni a tű fokán?“

Hurrá, apák leszünk! …vagy mégsem?

Többtízezer fiúcska és kislány él lepusztult, tömött árvaházban, és azt várják, hogy megtudhassák, mi is az a család. Gyerekek százezerei hevernek az utcákon selejtnek megbélyegezve, csak mert az ő kultúrájuk szerint a sokadik lánygyermek csupán kolonc a szülők nyakán. Ugyanebben az időpillataban a fejlett országokban valószínűleg a Google legnépszerűbb keresőszavai közé tartoznak a „meleg örökbefogadás“, az „azonos nemű szülők“, és az „LMBT (azaz leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű) család“ szókapcsolatok. Vajon hol a hiba a gépezetben? Hogyan lehetséges, hogy a széthúzás, a gyűlölet, az erőfitogtatás, a politikai és vallási érdek győzedelmeskedik az összetartozás felett? Miért kell árváknak neveznünk azokat, akik mind, egytől egyik lehetnének szerelemgyerekek? Miért van az, hogy az amerikai ügynökség a „várólistás“ gyerekekről úgy küldenek heti hírlevelet, mintha csak valamelyik hipermarket akcióját hírdetnék? Írásomon keresztül megismerhetitek a meleg szülő-jelöltek olykor bíztató, olyankor kiábrándító valóságát. Tudom, a téma megosztó, éppen ezért nagyon sokan szoríthattok a sikerünkért. Vagy épp a bukásunkért…

Korábbi, örökbefogadással kapcsolatos írásaimat ide kattintva olvashatod el. 

Nyugi bébi, nem lettem szekta tag

Írta Már 06 2012

A BORS napilap mai számában olvashattok egy rövid beszélgetést velem a Kabbaláról. Mivel a lap érthető okokból – mivel bulvárlapról beszélünk – nem hozhatta le a teljes interjút, és kellően szenzációs címet és bevezetőt is kapott, gondoltam megosztom veletek a szerkesztetlen változatot. És persze a vallásomat nem hagytam el… a buddhizmus szellemiségét élő, Kristna-tudatos vegetáriánus gyakorló kabbalista vagyok, hiszek az angyalokban, és bódi szatvának tartom Jézust és Mohamedet. És… akkor mi van? Elmondom mi: SZERETET.

 

Fotó: Ritter Doron

Hogyan találtál rá (vagy éppen talált rád) a kabbalára?

A szüleim igazi hippik voltak, akik sokféle “new age” bölcsességbe kukkantottak bele, és rengeteg, akkoriban Magyarországon különcök ösvényének tartott spirituális vonalon körülnéztek. A Kabbala volt az egyik. Engem alapjaiban buddhista szellemben neveltek fel – még három éves sem voltam, mikor először találkoztam a Dalai Lámával, és minden hétvégét a szüleim által alapított buddhista mediációközpontban töltöttünk -, de mivel a kabbala nem vallás, bárkinek a hitébe könnnyedén “beilleszthető”. Amikor országosan ismert lettem a tévének köszönhetően elszakadtam a spiritualitástól, és kizárólag a materiális dolgoktól vártam beteljesedést. Minél híresebb akartam lenni, és az sem zavart, ha ennek az az ára, hogy megosztom az embereket: tudatosan nyilatkoztam és öltözködtem polgárpukkasztó módon, és bár otthon a négy fal között be kellett ismernem magamnak: semmire se megyek a hírnév és a gazdagság illuziójával, kifelé mindig mosolyogtam. 25 éves koromra komoly étkezési zavaraim alakultak ki, és rászoktam a szorongásoldókra, antidepresszánsokra – a mélypont az volt, amikor a Viva kétnapos jótékonysági élő adsát úgy vezettem karácsonykor, hogy másnap a vendégekre sem emlékeztem. Eljött a pont, hogy találnom kellett egy utat, ami a sajátom, és magyarázatot kellett kapnom arra, miért van az, hogy minél kétségbeesettebben próbálok boldogulni, annál jobban a padlóra kerülök. Ekor a akadt a kezembe Yehuda Berg A Kabbala Ereje című könyve, amelyek a borítójára Madonna írt ajánlást: “Nincs itt semmiféle hókuszpókusz, vagy vallási dogmák: ezek a tanítások bárki számára elérhetőek és érthetőek, és bárki képes lesz velük az élete megváltoztatására.” Egy éjszaka alatt rágtam át magam a könyvön, és másnap felhívtam a tel avivi Kabbala Központot az első kérdéseimmel. Azt hiszem, amikor ezek a kérdések megszülettek a fejemben, akkor váltam a kabbala követőjévé.

Mióta követed a tanításait? Miért?

Öt évvel ezelőtt egy váratlan és nagyon szomorú tragédia történt az életemben: az édesanyám agyvérzést kapott. Három napig voltam mallette a kórházban, majd a karjaim között halt meg. Úgy éreztem tartozom neki és magamnak is annyival, hogy megtalálom a békémet. Amikor négy évvel ezelőtt Tel Avivba költöztem a párommal, az első utam a Kabbala Központba vezetett, ahol találkoztam mostani tanárommal, David Zakinnal. Azonnal rázúdítottam minden gondomat-bajomat a bulimiától kezdve a mamám haláláig, ő pedig felajánlotta nekem, hogy személyes tanítóként dolgozik velem heti rendszerességgel. Akkoriban nem volt angol nyelvű kurzus a tel avivi központban, így hétről hétre kettesben vettük át a meditációkat, a kabbalista gondolkodásmód alapjait, és azokat a “szabályokat”, amelyeket betartva az életem nagyon hamar 180 fokos fordulatot vett. A legfontosabb felismerésem az volt, hogy bármit teszek is, ne magamért, hanem mindenkiért tegyem. A kabbala legalapvetőbb tanítása, hogy mind felelősséggel tartozunk a velünk, és a világgal történő tragédiákért, és ha azt akarjuk, hogy a káosz helyét átvegye a végtelen boldogság, önzetlen megosztást és feltétel nélküli elfogadást kell gyakorolnunk olyankor és ott, amikor és ahol a leginkább nehezünkre esik.

Mivel jár ez?

Leginkább azzal, hogy egyre tisztábban látom a kijavítandó hibáimat és tévedéseimet, és egyre könnyebben ismerem be azokat. A laikusok számára a Kabbala Központ egy szekta, a vallásos zsidók egyszerűen marketingfogásként értelmezik, és sokan abban a tévhitben élnek, hogy kizárólag zsidók foglalkozhatnak a kabbalával. Ám a valóságban a központ szellemi vezetői, Rav és Karen Berg egyetlen dologban hisznek: “Mindent tolerálunk, kivéve az intoleranciát”. Éppe ezért a kabbala-tanulás mindenki számára azzal jár, amit ő maga sajátjának érez. Saját magam azt tapasztalom, hogy minél hosszabb ideje foglalkozom a kabbalával, annál több mindent adaptálok a hagyományok közül is: eleinte csupán a saját óráimra jártam, majd elkezdtem önkéntesként dolgozni az angol nyelvű tanfolyamokon, mint mentor, hamarosan pedig felelősségemnek éreztem, hogy Magyarországot is megismertessem a Kabbala Központtal, persze anélkül, hogy bárkit elijesztenék. Nem tartom magam sem megvilágosodott léleknek, sem spirituális vezetőnek: a kabbala tanulója vagyok, aki a saját bőrén tapasztalta, milyen csodákra képes az, aki beleássa magát ebbe a négyezer éves bölcsességbe. Mostanra amikor csak tehetem, részt veszek a péntek esti és szombat reggeli meditációkon, és minden napomat egy kabbalista szertartással indítom, a bevételem 11%-át pedig a központ egyik alapítványának, a Kids Creating Peace-nek ajánlom fel. Ez a szervezet arab, zsidó és keresztény gyerekek szocializálását tűzte ki célul, és olyan óvodákban, iskolákban működik Izrael és Palesztína terletén, ahol különösen nagy szükség van az elfogadásra.

Miben változtál a kabbalának köszönhetően? Mit kaptál tőle?

Azt hiszem, elég rámnézni, hogy ez egyértelművé váljon: amikor először léptem be a Kabbala Központ kapuin még platinaszőke voltam, nem léptem ki az utcára szájfény és púder nélkül, és a legfőbb témáim Britney Spears idegösszeroppanása és Paris Hilton botrányai voltak. Nem tudatosan változtam meg, és nem is szégyellem azt, aki voltam, hiszen szükségem volt arra, hogy megértsem: az exhibicionizmussal és a felszínességgel egészen biztosan nem tudok segíteni sem magamon, sem másokon. Tavaly ősszel jelent meg a második könvem – első Gumimatrac a Gangeszen, második Lélekbonbon címmel -, és mindkét kötetet imádják az olvasóim. Sikerült ráhangolódnom egy olyan dimenzióra, ahol képes vagyok kommunikálni az emberekkel, mert a közös gondjainkról és a közös megoldásainkról írok, mindezt úgy, hogy egy tinitől egy nagymamáig bárki megértse. A kabbalától megkaptam a lehetőséget arra, hogy ne ítélkezzek mások, vagy önmagam felett, ehhelyett foglalkozzak azzal, hogy önmagam lehető legjobb, legtoleránsabb, legtisztább változatává váljak. A világ csak akkor fog megváltozni, ha mi magunk, egyénenként készen állunk a változásra. Amikor ezt megértettem, a kapcsolatomban a drámákat és veszekedéseket harmonia váltotta fel, és akárhányszor megfeletkezem erről, és elvárásokat támasztok a kedvesemmel szemben, vagy hibáztatni kezdem valamiért, rögtön visszaköszön a múlt: kezdődnek a viták és a drámák. A kabbala tehát nem varázspor, amely egyszeriben mindent megváltoztat, hanem a tudatosság, amelyre ráhangolódva megértjük, hogy a munkának soha nincs vége, és mindig van egy következő szint.

Jelent-e valamit számodra azoknak a hírességeknek a névsora, akik szintén kabbalisták?

Madonna személyisége a kilencvenesévekben fogott meg, amikor megkapta Evita szerepét, mert egy szenvedélyes levélben megírta a rendezőnek, miért ő a legideálisabb a szerepre. Minél többet hallgattam a dalait és a nyilatkozatait, annál jobban inspirált. Madonna számomra az önmegvalósítás manifesztációja, mert az emberi vágyak három lépcsőfokát megjárva testiségre, majd hatalomra, végül spirituális fényre áhítozott. Azért inspirál, mert én is a “sex sells” törvényét kihasználva vívtam ki a figyelmet, majd a bugyuta botrányok után kezdtem ráébredni: most, hogy eljutottam idáig, ideje valami valódit adnom. Bevalljuk vagy nem, nagyon sokan Madonna miatt kötöttük fel a vörös fonalat – talán anélkül, hogy egyáltalán tudtuk is volna, mit jelent. Ezt “beismerni” nem ciki, sokkal kellemetlenebb volna azt hangoztatni, semmi köze a kettőnek egymáshoz. Madonna számomra közvetítő ebben a világban: már pontosan látom: azért volt “szükségem”rá, hogy megismertesse velem a kabbalát. Mára számomra egyértelművé vált: ez a nő, akire az egész világ valamiféle perfekcionista droidként gondol, valójában végtelenül alázatos lélek, aki bármire hajlandó, képes, és elszánt azért, hogy a világot jobb hellyé tegye. Ezt pedig egyéni szinten valósítja meg, milliókat inspirálva.

Madonnától egy sajtótájékoztatón személyesen is kérdeztél a kabbalával kapcsolatban. Mire irányult pontosan a kérdésed, és mit válaszolt Madonna?

A Velencei Filmfesztiválon, ahol részt vehettem W.E. című filmjének díszbemutatóján azt mondta: összehozni ezt a filmet nehezebb volt, mint bármi, amivel eddig fogallkozott. Túl egy fájdalmas váláson, egy költözésen, és egy három éven át tartó kutatómunkán, forgatókönyvíráson majd rendezésen élete legemberpróbálóbb időszakán volt túl, én pedig megkérdeztem tőle, többet meditált -e, és szigorúbb volt -e önmagával szemben. A kabbala tanai szerint akkor kaphatjuk meg azt, amire vágyunk, ha korlátozzuk az egónkat, és önmegtartóztatóak vagyunk az élet azon területein, ahol a legkevésbé szeretnénk azok lenni, és nem hagyunk helyet a kétségeinknek. Azt felelte: “Muszáj testileg, lelkileg és szellemileg is felkészítened, és spirituálisan megerősítened magad, mielőtt belevágsz egy ilyen nagy projektbe. Teljes bizonyossággal kell abban, amit csinálsz.”, majd ezek után a film összes szereplője elmondta, milyen sokat adott hozzá a produkcióhoz, hogy a rendező ilyen erős spirituális gyökerekkel rendelkezik. A 25 perces sajtótéjékoztatóból 5-6 percet szánt a stab ezekre a válaszokra, és másnap a brit napilap, a The Sun ezekre építette fel a címlapsztorit. Madonna személyes Kabbala tanára, Eitan Yardeni másnap az írta nekem e-mailben: “Elképesztő volt, köszönöm!”

Milyen szerepet vállalsz a kabbala magyarországi megismertetésében?

Három évvel ezelőtt a Facebookon indítottam egy csoportot “Kabbala Központ Magyarország” néven, és eleinte 10-12 érdeklődővel tartottunk összejöveteleket, gyakran teázókban, vagy épp a Margit-szigeten. Akkor lettünk többen, amikor fordítani kezdtem a köpont szellemi vezetőjének napi útravalóit: Yehuda Berg néhány mondatos bölcsességeit mindenki megkapja, aki feliratkozik a hírlevelünkre. Felépítettem egy magyar nyelvű honlapot, és két évvel ezelőtt a tanítás is megkezdődött  magyar nyelven: egy korábban New Yorkban és Los Angelesben élő tanuló, Fogl Hana kezdett foglalkozni a hazai tanulócsoporttal. A budapesti otthonomat felajánlottam arra, hogy egy éven át afféle “mini Kabbala Központként” működjön – itt szálltak meg a Budapestre látogató tanáraink -, és a mai napig rendszeresen tartom a kapcsolatot az otthoni tanulócsoport vezetőivel. A legfontosann számomra azonban az, hogy akik a könyveim kapcsán érdeklődni kezdenek a kabbala iránt, azok bátran fel merjék venni a kapcsolatot velem. Minden levélre igyekszem válaszolni, és segíteni abban, hogy megtalálja a helyét a világban az, aki épp olyan elveszettnek érzi magát, mint én öt évvel ezelőtt.

Köszönet Trencsényi Dánielnek és Földvári Zsófinak a beszélgetésért és a lehetőségért.