Archívum: január, 2012


A muffin, ami mindent visz

Írta jan 31 2012

Tudom, hogy klisé, de amit eszünk, azzá leszünk, és az sem mind­egy, hogy milyen hangulatban főzünk, vagy fogyasztjuk el az ételt. Azért örülök nagyon ennek a lehetőségnek, mert ezeket az ételeket mind móka és kacagás elkészíteni, és hiszek abban, hogy a jó kaja összehozza az embereket…

Lassan tíz éve, hogy a sütés és főzés a szenvedélyemmé vált, amikor pedig három éve vegán lettem, egy új világ tárult ki előttem a konyhában. Szerencsére Matan legalább olyan jó séf, mint én. Amikor Londonban vagyok, egy biokávézónak is sütök muffinokat, a könyvem címe sem véletlenül Lélekbonbon, sőt az esküvőnkre is én főztem, 72 emberre. A Cosmopolitan főszerkesztőjével arra jutottunk, hogy 10 perc kavarás címmel minden kedden lehozom egy szimpla, egészséges és természetesen elképesztően finom étel receptjét a cosmo.hu-n.

Amikor egy kelet-londoni kávézónak készítettem muffinokat, reggelente minimum négy tálca készült, négy külömböző ízben. És bár sokan úgy képzelik, hogy a süteménykészítés olyan állapotokat idéz elő a konyhában, mintha Lady GaGa és Madonna összeverekedett volna, az igazság az, hogy cupcake-et sütni valóban kimeríti a tiz perc kavarás fogalmát.Ha most gonosz akarnék lenni, közzétennék valami puccos muffin receptet (mondjuk a citrom- vagy levendula tortácskáét) és innentől fogva időről-időre újabb muffinokkal bombáznám a népet (persze nem szó szerint, mint Lucy Liu a Charlie Angyalaiban). Én azonban megkegyelmezek, és most elárulom a nagy titkot: ha egyszer megtanulod a világ legegyszerűbb muffintésztájának receptjét, nem lesz többé szükséged útbaigazításra.

A hozzávalók, 12 darabhoz:

- két csésze liszt (ha nincs “hivatalos” csészéd, használj egy kb 2 decis bögrét)
- egy zacskó sütőpor
- egy csésze cukor (nádcukor rocks!)
- egy kiskanál fahéj
- fél csésze olaj
- egy csésze víz, vagy más folyadék (ezt később kifejtem)
- kétszer fél csésze “finomság” (ezt is később kifejtem, na)

Legyen kéznél:

- muffintepsi (a szilikonos a csúcs)

- két keverőtál: egy nagyobbacska evőkanál a keveréshez és egy kisebb adagoláshoz

Hajrá!

1. Melegítsd elő a sütőt 180 fokra.
2. Szórd ez egyik tálba a lisztet, sütőport, fahéjat, cukrot, és kutyuld őket jól össze.
3. És akkor a “finomság” is mehet bele a lisztes cuccba: ez lehet fél csésze mák és fél csésze durván tört mandula, vagy lehet akár aszalt füge apróra vágva, zabpehellyel. Gondolj a kedvenc deszertedre, és teremtsd újra a konyhában: ha Bounty-rajongó vagy, használj kókuszreszeléket és csokit, de ha a Snickers a fétised, hasznáj sós mogyorót (igen, isteni lesz), és csokis karamella cafatokat. Szárnyalljon a fantáziád!
4. A másik tálba öntsd bele az olajat, és a vizet, vagy pedig…
5. …ismét ideje kreatívnak lenni. Rajtad áll, hogy milyen muffint készítesz, de az arányokat be kell tartanod. Leírok pár variációt, te pedig indítsd be az agyad. Víz helyett az olaj mellé önthetsz narancslevet (csokival-dióval nyerő), kókusztejet (citromhéj reszelékkel, mandulával szuper), pezsgőt (fehér csokival és aranymazsolával lenyűgöző). Akár lekvárt is használhatsz, vizzel lazítva, és extra ízélményért löttyinthetsz bele egy kiskanál balzsamecetet, vanília aromát, vodkát, vagy azt a fura piát, amit karácsonyra kaptál a nénikédtől, és sosem tudtad, mihezd kezdesz majd vele.
6. Forgasd össze a két keveréket, de ne keverd túl vehemensen, mert a sütőpor már dolgozik is, hogy habosra, lazára fújja fel a tésztát. Ha brutálisan kavarsz, mint Lindsay Lohan a koktélbárban, összesik a cucc. Figyeld az állagát, kb olyannak kell lennie, mint a múlt héten közzétett hummusznak. (Ha nem azt nem készítetted el, akkor barack a fejedre.)
7. Kanalazd a tésztát a muffinformába! Ha nem szilikonosat használsz, béleld őket papírkapszlival, vagy egyszerűen csak vagdoss ki négyszögeket sütőpapírból, és béleld ki a gödröcskéket. Ne töltsd őket teljesen tele, mert a sütőben rendesen megduzzadnak majd.
8. Mielőtt benyomod a forró katlanba, gondolkozz az utolsó simításokon. Ha nem akarsz flancolni, már mehet is a sütőbe, ha visszafogott dekorra vágysz, szórd meg a tetejét valamivel, amit a tésztába tettél (tört magvak, csokimorzsa, ilyesmi), ha pedig fel akarod venni a versenyt a New York-i cool arcok kedvenc sütödéjével, a Magnolia Bakery-vel, készülj fel egy utolsó, egyperces kavarásra: neked szól a +1. pont.
9. 22 percet sülnek a muffinok, középre csúsztasd a rácsot. Minimum 15 percig NE nyisd ki a sütő ajtaját, ám ha ez után úgy látod, hogy nagyon pirul a tetejük, finoman takard le egy sütőpapírral. Ha letelt az idő, kapd ki a tepsit, es hagyd békén tíz percre, majd ügyesen szedd ki őket, és helyezd a sütikéket egy rácsra hüldögélni.
+1 …és akkor a máz: ehhez szükséged lesz egy zacskó porcukorra, és a kézügyességedre! Egy csésze porcukorba kezdj el vizet csepegtetni, de nagyon óvatosan, mert ha sok lesz, használhatatlanná válik. Folyamatosan kevergesd egy kiskanállal, egészen addig, míg krémes állagú nem lesz, mint a mascarpone. Igen, a cukor képes erre! Ha variálni akarsz rajta, színezheted pár csepp presszókávéval, citromlével, de természetes, íz nélküli ételfestékeket is vásárolhatsz, ha nagyon ráindulsz a cupcakekészítésre. Kanalazd a kihűlt muffinok tetejére, és koronázd meg őket egy szem friss eperrel, szederrel, egy kocka csokival, nád-kockacukorral, vagy amivel csak kedved szottyan.


Ezen a blogon összegyűjtve megtalálod a különlegesen finom, egyszerű, de ami talán a legfontosabb: vegán recepteket, hogy a jövőben egységesen, felcimkézve vissza lehessen őket keresni.

 

A lemondás művészete a szerelemben

Írta jan 20 2012

„Nálunk mindig minden úgy van, ahogy én akarom.“ hallottam egy fiatal anyuka büszke vallomását Tel Aviv tengerpartján sütkérezve. „Oh, jó neked. Én gyűlölöm, hogy mindig nekem kell alkalmazkodni.“ felelt a barátője, és ezzel a lendülettel eldobott egy égő cigarettacsikket a fövenyen. A lábaimat a tengerbe lógatva elmerengtem… vajon miért van az, hogy a társadalmunk arra nevel minket: minél „betörhetetlenebbek“ vagyunk, annál kevesebbet érünk?

W/E

A világtörténelem egyik legromantikusabb, és legtanulságosabb szerelmi története kétség kívül VIII Edward és Wallis Simpson románca volt. Anglia királya beleszeretett egy kétszeresen elvált, botrányokkal foltozott-életű amerikai nőbe, és amikor a kormány nyomására választania kellett a trón és a szerelem között, az utóbbi mellett döntött. Tudván, hogy nem csak a koronáról, de a jóhíréről, a családja támogatásáról, a népe szeretetéről, és az otthonáról is le kell mondania. A napokban olvastam az egykori uralkodó önéletrajzát, amelyben azt írja: „képtelen lettem volna elviselni a koronám súlyát az asszony támogatása nélkül, akibe szerelmes vagyok“. És bár sokan nem gondolnak rá, de valójában Mrs. Simpson éppen annyit áldozott fel a szerelemért, mint az uralkodó: egy életre meggyűlölte őt az arisztokrácia, a britek pedig kikiáltották közellenségnek. Edward és Wallis évtizedeken át éltek egy párizsi szállodában – a királyi palota helyett -, viszont kaptak valamit a sorstól, amit egyetlen kékvérű sem mondhat magáénak: megnyerték a küzdéshez való jogot. Olyan nehézségeket invitáltak a közös életükbe, amelyeknek a leküzdéséből színtiszta boldogság született.

Mindannyian, nap mint nap feláldozunk valamit a közös boldogság oltárán, amikor pedig csökönyösen ragaszkodunk a saját „külön bejáratú“ boldogságunkhoz, valahogy végül mindig rosszabbúl érezzük magunkat, mint ha a nehezebb utat, a változás, a változtatás útját választottuk volna. Az esküvője napját szinte mindenki élete legboldogabb napjaként emlegeti, pedig – ha jobban belegondolunk – ez az a nap, amikor önként, dalolva adtuk fel a „szabadságunk“ egy hatalmas szeletét. Egymás, a szeretteink, és az Ég színe előtt megfogadjuk, hogy hűségesek leszünk halálunk napjáig és mégtovább, és hogy támogatjuk a párunkat jóban-rosszban. Senki sem mondja azt a menyegzőjén: „Igen, akarlak, de kompromisszumra tőlem ne számíts.“ Egyetlen feledhetetlen napon tisztán látjuk, milyen földöntúli boldogsággal ajándékoz meg, ha képesek vagyunk feladni az önző érdekeinket, és őszinte, szívünk mélyéről fakadó áldozatot hozunk. Amikor pedig teljesült a csoda, és lelki társakként állunk szemben a világ viharaival, valahogy tovatűnik ez a lelkesedés, és minden olyan pillanat, amikor le kell mondanunk valamiről fájdalmas lelki örlődéssel jár. „Miért én hozzak áldozatot? Miért nem ő?“ És közben észre se vesszük, hogy minden olyan pillanat, amikor lehetőségünk van a lemondásra, valójában ajándék a sorstól. Nem csak példát mutathatunk a kedvesünknek, de kezébe adhatjuk a lehetőséget, hogy saját jószántából adja át azt, amit oly elszántan, ellentmondást nem tűrő hangon követeltünk.

„Bárcsak engem is szeretne valaki annyira, hogy még a királyságáról is lemondjon értem.“ sóhajtozhatnánk, de nézzünk csak körül a saját „birodalmunkban“. Alig akad olyan nő, aki ne mondhatná el magáról, hogy a kedvese feláldozott érte valamit. Egy élő fociközvetít egy romantikus vacsora kedvéért, vagy egy sört a haverokkal a családi béke kedvéért, sőt, talán a „mama pici fia“ státuszt is a szülők akarata ellenére történő házasság kedvéért. A napokban olvastam, hogy brit és amerikai bulvárlapok élvezettel csámcsognak a tényen, hogy Guy Ritchie a legnemesebb szervét is hajlandó volt megcsonkítani Madonna kérésére, amikor (volt) felesége elmagyarázta neki a körülmetélés spirituális jelentőségét. Ami engem illet, én cseppet sem találom nevetségesnek, ha egy szerelmes férfi bízva egy ősi bölcsesség fizikai világunkban való manifesztálódásában kés alá fekszik. Épp ellenkezőleg: bátor és romantikus, bölcs döntésnek látom. Bármily furcsán hangzanak ezek az „áldozatok“ egy kívülálló számára, valójában mind a szerelem gyümölcsei. Egy ideális kapcsolat – véleményem szerint – nem két állat ösztöneinek összecsapásairól, két kőkemény ego állandó párharcáról szól, hanem – csúnya szóval élve – arról, hogy mindkét fél hajlandó „papucsként“ viselkedni a másikért. Melegíteni a lábát, ha fázik, megóvni attól, hogy belelépjen az élet tüskéibe.

Ha pedig mindketten képesek vagyunk önzetlenül óvni a másik lépteit, többé nem kell felhánytorgatnunk: „Annyi áldozatot hoztam érted.“ Helyette azt mondhatjuk majd: „Köszönöm, hogy egy életen át gyakorolhatom melletted a lemondás művészetét.“

Kritikus tömeg

Írta jan 15 2012

Lassan három hónapja, hogy második könyvem, a Lélekbonbon a boltok polcaira került, és hála nektek, az olvasóimnak, a kötet a karácsonyi szezon egyik igazi sikerkönyve lett. Ám ami ennél is fontosabb: naponta 3-4 olyan levelet kapok, amelyben ti mesélitek el történeteiteket, amiket a “bonbon” ihletett, és sok olyan olvasó is akad, aki vallja: egy-egy szösszenet egészen új irányt adott az életének. Összegyújtöttem néhány részletet a nekem küldött levelekből, hogy azok is kedvet kapjanak a “bonbonizáláshoz”, akiknek eddig még nem akadt a kezükbe a kötet…

A “Ligh Nigh” vendégeként Lovász Lacival beszélgettem a Lélekbonbonról.

Vissza a csónakba

“A Lélekbonbon egy olyan pillanatban talált rám – vagy én rá, ki tudja -, vagy tudod mit, találtunk egymásra, amikor egy igen hosszú és nagyon kemény “tanulós” időszak végéhez közeledtem. Illetve csak hittem, hogy ez a vége, mert gondolom te is ismered az érzés, hogy “ez megint hasonló csónak, mint amiben egyszer már ültem… akkor mi is a helyzet, mégsem azt fogtam fel az egészből amit kellet?! Jah akkor fussunk neki még egyszer, rosszul vagy jól, de majd lesz valahogy.” Szóval a lényeg köszönöm, hogy dolgozol, hogy mindezt megosztod, mármint amit lehet. Imádlak és csak ígytovább. Hatalmas dolog lehet a szabadságnak annyira a közelében lenni, ahol te vagy. Ha barát lennél most puszival köszönnék el, és tudom mit, mivel hiszem, hogy mind egy család vagyunk, így is teszek!”

Új könyv, új élet

A „Gumimatrac a Gangeszen” több mint 1.5 éve került a kezembe. Itthon voltam táppénzen, szorongásos tüneteket produkáltam egy elnyert új pozíció miatt a munkahelyemen, a megfelelési kényszer okán aggattam magamra fizikai tüneteket („stressz-betegség” a háziorvos szerint), és a tévét kapcsolgatva gondolkodtam, hogyan tovább. Ráakadtam a Reflektor TV-n az „Őszintén Szily Nórával” című műsorra, ahol éppen Veled beszélgetett. Megkönnyeztem az interjút. A Reflektor TV-n látott interjú és az emlék hatására azonnal megrendeltem online az új könyvedet, és alig 24 óra múlva már a hintaszékben olvasgattam. Nem kellett hozzá 3 óra, hogy felfaljam a könyvet. A hatása leírhatatlan volt. Erre szokták mondani, hogy „jó időben – jó helyen” – engem így ért el a könyved. Befejeztem az utolsó oldalt, felhívtam a spirituális tanító barátomat és bejelentkeztem hozzá egy időpontra. Pár héttel később a szorongásos tüneteim elmúltak, az életem gyökeres fordulatot vett. A terápia alig fél évig tartott, a változások bennem visszavonhatatlanul megindultak, a kapcsolataim minősége az emberekkel minden korábbinál jobb lett, a munkahelyemen pedig alig egy évvel később Globális Példaképpé választattak. Hiszem, hogy mindehhez a Te könyved adta meg a kezdőrúgást.”

Egy pontos, profi kritika

“Tüneményes, ahogyan ötvözi modern közérthető stílusban a tibeti buddhista hagyományt, a haszid bölcsek történeteivel, mindezt egy oly általa választott rendszerben, ami utalás Isten 72 nevére, vagyis a kabbalisták “imafolyamára”, miközben a kötet műfaji változatossága is gyönyörködtet a memoire jellegű önvallomásokon át az általa készített interjúkig, vagy a benne meghúzódó egypercesekig. Komplexitásában magával ragad, ahogyan egyszerre könnyed és mégis végtelen mélységeket rejt; vagy szórakoztató, ám mégis végtelenül bölcs, mint azok az olvasmányélmények melyekből merített, kicsit angolos (Jane Austinra való hangulati utalással kezdetben, noha mindig ott rejlik mögötte az örök példakép Virginia Wolf, vagy generációjának a populáris kultúrából szocializálódását meghatározó ikonjai) miközben minden sorában ott lüktet az útkereső álmodozó, avagy az örök vándor motívuma, a Kisherceg nyitottságával és elfogadásával.” Vér Eszter Virág, történész, ELTE BTK

A Lélekbonbon a Libri és az Ulpius Ház üzleteiben akciósan kapható, és online is megrendelheted erre a linkre kattintva.