Archívum: december, 2011


Drága Mama!

Írta dec 24 2011

Ez – ha jól számolom – a hatodik karácsonyom nélküled. Nagyon sok minden történt, amióta nem találkoztunk, és furcsán érzem magam, mert nem tudom, mi az, amit mindenképp le kellene írnom, ha esetleg valamilyen rettenetes tragédia folytán az érzés, hogy mindenről tudsz, ami velem történik, csupán egyfajta önbecsapás. Vagy tévedés.

Akárhogy is – akár tudod, mi van velem, akár nem, meg akartam írni neked ezt a levelet, mert úgy érzem, hogy mégsincs rendben minden kettőnk között. Az utóbbi időben rengeteget álmodom veled, és soha nem vagy velem kedves. Szépen kérlek, Mama, találkozzunk, és beszéljük át a dolgokat. Én nem akarok rád haragudni, nem is tudok, de nem volnék őszinte, ha azt mondanám, hogy tökéletesen tisztázottnak látom az életünket, a halálodat, és az én, nélküled töltött éveimet. Ezt az ötöt. Az első karácsony rettenetes volt. Miután a karjaim között haltál meg, és abban a csodálatos ajándékban részesülhettem, hogy veled lehettem földi életed utolsó három napján, azt hittem, hogy az elengedésben “spiller” vagyok, ahogy te mondanád. Aztán miután láttalak fénnyé változni, és a szobatársnénid azzal viccelődött, hogy Szent Péter beléd fog szeretni, valami történt. Valahogy egy pillanat alatt elfelejtettük, hogy milyen végtelenül szerencsések vagyunk, hogy átélhettük veled a csodát életedben és halálodban. Szerelmed, tanítód Papát okolta a halálodért, én pedig hónapokon át tartó tagadásban éltem. Persze együtt éltem az elveszítésed szomorúságával, de valahogy nem tudatosult bennem igazán mélyen, hogy mivel is jár az, ha nekem soha többé nem lesz Mamám, ebben az életemben legalábbis. A halálod utáni év volt az az esztendő, amikor minden megváltozott…

A levelet elolvashatod Life.hu honlapján. Békés, boldog, szerelmes, ítélet és gyűlölettől mentes, áldott ünnepeket kívánok.

Marie Claire and Me

Írta dec 10 2011

A magyar Marie Claire – amely időről időre az én írásaimnak is helyt ad – néhány hete arra kért, írjam meg nekik, hogyan látom a “gay”-zetet azokban a városokban, ahol ezidáig éltem-laktam-dolgoztam.

“Budapesten homoszexuálisnak lenni annyi, mint állatkerti jószágnak. Egyesek “állatsimogatóba” képzelik magukat, és pesztrálnak minket, mások pedig ámuldozva csodálnak, hogy ilyen is van, és persze “állatkínzók” is akadnak. Amikor Tel Avivba költöztem, megdöbbenve tapasztaltam, hogy egy vallási alapokon nyugvó állam nagyvárosában kézenfogva sétálnak a srácok, és tömve van a “gay beach”. Ez a város a közel-kelet meleg paradicsoma, és erre a városvezetés rájátszik: sok a gay filmfesztivál, sőt, az itteni PRIDE az egyik legnagyobb esemény a világon. London pedig az arany közép: itt annyira sem fontos, hogy meleg vagy -e, vagy hetero, mint az, hogy milyenszínű a hajad. A homoszexuálisok semmiféle kisebbséget nem képviselnek ebben a kulturális olvasztótégely-közegben.”

A teljes cikket a Marie Claire legfrissebb számában találod.