Archívum: október, 2011


“Még egy esélyt!” – A 2. Lélekbonbon dedikálás

Írta okt 28 2011

Miután a 27-i Lélekbonbon dedikáláson alaposan meglepett minket a kígyózó sor, és mivel az üzletház zárórája megsürgette az eseményeket, újabb dedikálást szervezünk az Ulpius kiadóval. 3-án, csütörtökön délután 5 és 7 óra között várok mindenkit az Ulpius Könyvesboltba, ezúttal a Pozsonyi úton, Budapesten.

Bő két és fél óra alatt írtam alá a “lélekbonbonisták” példányait, és sokan előző könyvemet, a Gumimatrac a Gangeszent is magukkal hozták, a SugarShop pedig ehető lélekbonbonokkal kényeztette a közönséget. Ha szeretnél te is egy firkantást, és mellé egy közös fotót, vagy csak egy csókot, várlak a második dedikáláson. Addig is íme néhány fotó a tegnapi eseményről, és pár kedves sor, amit az eddigi kritikusaim jegyeztek le.

“A Lélekbonbon az egyetlen olyan édesség, amely jótékony hatású és a vonalainknak sem árt. Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény.” Nesze!szer

“Megkaptam azokat a gondolatokat, amikre sok embernek szüksége lehet. Buddhista és kabbalista tanítások, amikbe belegondolva alapigazságok, de eddig a percig, amíg leírva nem olvassa az ember, nem is tudatosul. Egy-egy fejezet után félrerakva a könyvet mérlegeltem és átrágtam a hallottakat.” Zama’s blog


“Steiner Kristóf bátor ember. Igazi önmegvalósító alkat, akire akkor is figyelnünk kell, ha nem szimpatikus, amit csinál. Tehetséges, de elsősorban nem „valamihez” ért, azaz nem író, tévés vagy operaénekes, hanem inkább hangsúlyosan jelen tud lenni bárhol és bármikor. Lehet, hogy vannak nála tehetségesebbek az adott területen, de ő olyan természetességgel tud mozogni éppen aktuális közegében, hogy azt gondolhatjuk: született zseni!” Líra magazin

“Kristóf egy éve “megihletett” az Angyal történetével, akinek párducmintás szárnya volt. Ma, a könyvének a dedikálásán- amely könyvben ez a mese is szerepel- megleptem a rajz színes változatával. Jó volt látni Kristóf, és jó a könyv nagyon…” Parádi Gabi, Pumpkin Paradise

A könyvet megrendelheted itt, húsz százalék kedvezménnyel!

Itt a Lélekbonbon!

Írta okt 22 2011

Steiner Kristóf második könyve leginkább egy doboz szellemi csokoládéhoz hasonlatos: bárhol felnyithatjuk, és szemezgethetünk a hetvenkét történet, emlék, gondolat, álláspont, vagy szokatlan párbeszéd között.

Candy-mandala by Simon Jose

A „buddhista családban nevelkedett, Izraelben élő vegán, meleg kabbalista celebritás” a ráaggatott címkéket olykor leszaggatva vagy azokra önironikusan ráerősítve, hol viccesen profán, hol szándékosan gejl, hol meglepően mély, és ezúttal édesen kesernyés „lélekbonbonokkal” kínálja meg azokat az olvasókat, akik a szerzővel együtt hisznek benne: miként az étel, a boldogság is csak akkor igazán finom, csak akkor valódi, ha megosztjuk valakivel.

“Minden káosz, félreértés, gyűlölet és agresszió a békétlenség torz gyermeke. Amikor valaki hangosan kimondja találkozáskor: „Békével jöttem”, ezzel azt üzeni, hogy bár egyszerű emberként nem mindig képes irányítani a világban történő kalamajkát – legyen szó véres háborúról vagy egy elejtett kristálytálcáról –, viselkedését ezekben a helyzetekben mindig a béke iránti elkötelezettség motiválja. Nem fontos többé, ki melyik pártra szavaz, milyen vallású, sőt még az sem, hogy Madonnát avagy Lady GaGát tartja-e a pop királynőjének.”

Steiner Kristóf a Vörösmarty Gimnázium híres dráma tagozatán érettségizett, és ezzel készen is állt arra, hogy saját életét is valódi drámává változtassa: dolgozott színészként, Szabó István és Árpa Attila rendezésében belekóstolt a filmezésbe is. Alig volt húszéves, amikor a televíziózás került az élete középpontjába: egy generáció nőtt fel élő, délutáni talkshowján, filmes műsorába pedig számtalan interjút készített nemzetközileg elismert művészekkel. Évek óta jelennek meg filmkritikái az Exit magazinban. Londonba költözése után az írás vette át a főszerepet az életében: a Cosmopolitan, Elle, Marie Claire, és a Nők Lapja kiadványaiban jelentek meg írásai, a HVG online, a Magyar Narancs és a Prizma folyóirat közölte cikkeit, a legendás PEP! magazin vezető szerkesztőjeként is dolgozott.

Első könyve, a Gumimatrac a Gangeszen 2009-ben jelent meg. Elvégezte a londini Golsdmith Egyetem kreatív írás kurzusát, jelenleg Tel Avivban él férjével, aki gyermekorvosként szakodosik. Angol nyelven ír a tel avivi Time Out magazinnak, és innen látja el a Music Plus televízió főszerkesztői teendőit is. 2008 óta vegán életmódot folytat, mentorként tevékenykedik a Kabbala Központ magyarországi tanfolyamain, és állandó támogatója a Kids Creating Peace muszlim-zsidó-keresztény békeprogramnak.

Dedikálás: 2011. október 27. · 17:00 – 19:00, az Ulpius-ház új könyvesboltjában, a Batthyány téren, a Vásárcsarnok, I. emeletén. A helyszínen 20% kedvezménnyel vehetitek majd meg a könyvet, és minden (helyben) vásárló egy ehető “lélekbonbont” is kap ajándékba a SugarShop jóvoltából. Sajtóbemutató: 2011. október 25. 10:30, SugarShop, Budapest, Paulay Ede Utca 48. RSVP: pr@ulpiushaz.hu BeszélgetőtársEsze Dóra

Teenager L’Amour

Írta okt 16 2011

Néhány nappal ezelőtt a világhálót böngészve ráakadtam egy dalra, ami valamikor a világot jelntette nekem: kisfiúként azt gondoltam, bármiféle karrierem is lesz felnőttként, annak csúcsa biztosan az lenne, ha egy nap elénekelhetném Szandival a „Lesz twist – Igen!“ című Fenyő Miklós duettet. Amikor pedig másnapra bulvársztori lett a dologból – hiszen az egykori álom a Facebookon megosztva azonnal önálló életre kelt – elmerengtem, milyen sokat is jelentett nekem ez a pirosruhás kislány valamikor…

“Hisz’ ez a tánc már nem csak a mamádé…”

Sohasem felejtem el, hogy meg voltam szeppenve, mikor életemben előszőr találkoztam egy igazi sztárral. Ha jól emlékszem, nagyjából hétéves lehettem, és fanatikus Szandi rajongó voltam. Ő, és a Dallas című sorozat jelentették számomra a szórakoztatóipart: a Kicsi lány című lemeztől egészen a Bumeráng Party című albumig fejből tudtam minden dal szövegét, és nemrég fedeztem fel, hogy Szerelmes szívek című filmjének teljes forgatókönyvét vágom: bármikor válaszolni tudok a szereplők helyett a dialógusokban. Nem csoda hát, hogy pelyhes kisfiúként legvadabb álmaim egyike volt találkozni idolommal. És miután a sulinkban az a pletyka járta, hogy a szomszédos Békásmegyeren lakik – én ugyanis csillaghegyi gyerek vagyok -, egyszer fel is kerekedtem, hogy megtaláljam Őt, valahol a panel-rengetegben.

Az expedíciót a Veress Péter gimiben kezdtem – minden tisztességes Szandi fan tudta, hogy a „kicsi lány“ itt koptatja a padokat. Meglepően rövid nyomozás után kiderült, hogy a család a közeli Bebó Károly utcában lakik, ahová megérkezve azzal kellett szembesülnöm, hogy nehezebben talánék olyasvalakit, aki nem tudja, melyik Szandi otthona. Mindenki, igen, minden boltos néni, kutyasétáltató bácsika, jétszótéren hintázó kislány és csigákat gyűjtő kisfiú tudta a címet. Minden bátorságomat összeszedtem hát, és bekopogtam az ominozus lakás ajtaján, amelyet kisvártatva egy Szandira erősen emlékeztető fiatal lány tépett fel: ő volt Viki, az énekesnő majdnem-híres nővére. És bár akkoriban még nem dübörgött a ma is oly népszerű táncsulija, ismertem őt jól: néhány Szandi koncerten háttérénekesnőként tündökölt, zöld pettyes ruhácskában. Célba értem!

„A Szandihoz jöttem.“ Jelentettem ki ellentmondást nemtűrő hangon, ő pedig ahhelyett, hogy kihajított volna, kedvesen rámmosolygott: „Szandi éppen zuhanyzik, de ha akarod, addig én adok neked autogrammot.“ mondta, és el is tűnt a panellakás vaskos vasajtaja mögött egy percre, majd megérkezett egy köteg fénymásolt papírral, amin saját arcképe tündökölt. „Parancsolj.“ nyújtotta át a kötvények és bankók értékével vetekedő papírosokat. Illedelmesen megköszöntem, majd elismételtem a jól begyakorolt belépő mondatomat: „Szandihoz jöttem.“ Ekkor megtörtént a csoda: a Sztár hófehér köntösben, svájci sapka helyett törülköző-turbánnal a fején odalibbent a bejárathoz, és gálánsan köszöntött, akár egy királynő. Elmondtam neki, hogy szerintem ő a világ legszebb, legtehetségesebb, és legokosabb embere, cserébe pedig néhány fényes, színes autogramkártyával lepett meg, amelyen a „Teenager L’amour“ című lemezének borítója volt. Mondanom sem kell, majdnem elaléltam.

Amikor már felnőttként, a Viva műsorvezetőjeként előszőr készítettem interjút Szandival, nem meséltem el neki ezt a kis kalandot… talán nem akartam ráijeszteni szegényre. És bár az utóbbi időben kissé elveszítettem szem elől egykori kedvencemet, bevallom: ma is „hármat dobban a szívem“, amikor magányos YouTube-party estéken felteszem az örökzöld slágereket, hogy „majdnem Monroe“ módjára ropjam az alkalmi parketten, a nappalinkban. „Dúdolom-dúdolom“ a dalokat, és közben eszembe jut, hogy bár azóta elérkezett az „új tavasz, új fiú, új szerelem“ az életemben, amikor megpillantom az ő „loko-loko-lokni“-it, a mai napig képtelen vagyok másra gondolni, mint hogy „I love you, baby“.