Archívum: december, 2010


Merry Movie Christmas! – Karácsonyi mozi Top 10

Írta dec 21 2010

Karácsonykor tévét nézni majdnem olyan veszedelmes dolog, mint hólánc nélkül síelni indulni az Alpokba, vagy ráklikkelni a „Scarlett Johansson/Zac Efron meztelenül” linkre a neten: mind maradandó károsodást okozhat a készülékünkben. Az archívumból évről évre előkapart Télapu-saga, és a véget nem érő Reszkessetek betörők-sorozat mellett szerencsére olyan ünnepi mozik is akadnak, melyeket nézve nem veszélyeztet bennünket, hogy belefulladunk egy puncsos tálnyi cukormázba. Egy csokor jégvirágba szedtük a kedvenceinket.

10. Ollókezű Edward

Ehhez mértem kezdjünk mindjárt egy kevésbé szirupos x-mas mozival! Listánk tizedik helyén egy meglehetősen szokatlan figura áll. Tim Burton hőse nem norvégmintás, rénszarvasos pulcsit visel, hanem talpig fekete, goth szerkóban nyomja, mégis kihagyhatatlan ünnepi filmmel örvendeztetett meg minket 1990-ben. A jelenet, amelyben Edward karácsonyra emberi kezeket kap feltalálójától az őt elcsúfító ollói helyett, nem csak bizarr, de megható is. Azóta is számos meg nem értett kamasz álma levágott végtagokra bukkanni a szalaggal átkötött dobozka mélyén.

9. A Grincs

Míg manapság Taylor Momsen elvadult, bonsiai-Courtney Love-ként él és alkot, illetve a Gossip Girl című méltán népszerű teen trash sorozat intrikusaként kapaszkodik fel a manhattani felső tízezer világába, régebben csupaszív kislányként igyekezett megóvni a karácsonyt attól, hogy a zöldre mázold képű Jim Carrey elrabolja az ünnepet. Nem is értjük, hogy egykori slágerét, melyet a Grincs főhősnőjeként énekelt, miért nem dolgozza fel rockbandájával, a The Pretty Recklessel…

8. Bajos csajok

Valamikor a nyolcvanas években Madonna azt nyilatkozta, hogy a karácsony totál szexista ünnep, hiszen a szeplőtelen fogantatás története arra neveli a fiatalságot, hogy a szex valamiféle bűnös élvezet, a kilencvenes években pedig rendületlenül hódított a poén az iskolai menzákon megrendezett ünnepélyeken, hogy „Szandi is Fenyő alatt tölti a karácsonyt.” Az ezredfordulóra a karácsony-szex koktél a mozikat is elérte: Lindsay Lohan meglehetősen erotikusra vette a figurát, amikor Bajos csajok című filmjében a Mikulás miniszoknyás segédjeként lépett színpadra a gimi karácsonyi koncerjén, három alulöltözött barátnőjével…

7. Muppeték karácsonyi éneke

Charles Dickens klasszikusa, a Karácsonyi ének számtalan olyan kiábrándító feldolgozást ért már meg, hogy szegény öreg Karcsi bácsi biztosan forgott a sírjában – gondoljunk csak a Vanessa Williams főszereplésével készült A díva karácsonyi éneke című zenés-táncos tragédiára. Tavaly Jim Carrey főszereplésével újabb adaptáció készült, ami egész pofás lett, mi mégis a Muppet Show szereplőgárdájának egyszerre komikus és autentikus változatáért rajongunk leginkább, Michael Caine-nel a főszerepben, aki a bábok gyűrűjében és a fergeteges poénok közepette zseniálisan alakítja az öreg Scrooge-ot.

6. Karácsonyi lidércnyomás

Ha az unokahúgunk, elő akarja kapni valamelyik Disney klasszikus konzumkultúrától bűzlő, übergagyi karácsonyi folytatását, verjük ki a kis kezéből a Timon és Pumba karácsonyát, és azzal a lendülettel vessük a kandallóban ropogó tűzre. Helyette ajándékozzuk meg őt egy kortalan rajzfilmmel, amelyben lefejezett játékok és más rémisztő romok várják a gyerekeket a karácsonyfa alatt, miután Halloween-város fő rémisztgetője, Csontvázy Jack rabul ejti a Mikulást. A néhány évvel ezelőtt 3D-ben is bemutatott mesterműtől címével ellenétben egyetlen gyereknek sem lesznek rémálmai, helyette azonban örömmel fogja dalolni kedvenc slágerünket, ezt ni.

5. Batman visszatér

Tim Burtont ünnepélyesen kikiáltjuk a Karácsony hivatalos rendezőjének, hiszen triplázott a listánkon: Batman második mozi-eposza akár a Karácsony Gotham City-ben címet is viselhetné. A kavargó hópelyhek között repkedő bőregér-pasi már önmagában is lázba hoz minket, ám az igazi ünnepi hangulatról ezúttal pulyka helyett egy másik madár, a Pingvin gondoskodik. Bár a film nem a „feel good” mozik közé tartozik szenteste, óriási előnye, hogy azok sem érzik majd magányosnak magukat, akik a macskájukkal töltik a karácsonyt: ki ne akarna Michelle Pfeifferrel ünnepelni?!

4. Mi a manó?

A sötét és lehangoló kirándulás után landoljunk ismét a naivitás pihe-puha talaján. A Ronda ügy című, tarantinista hagyományokat követő klasszikus főszereplőjének karácsonyi moziját elsősorban azért szeretjük, mert elérte a lehetetlent: megszerettette velünk a manókat, akiktől a Twin Peaks záróepizódja óta rettegtünk. A jelenet, amelyben Buddy, az Északi-sarkról érkező manó-jelölt felfedezi New Yorkot, arra sarkall minket, hogy a deviancia határát súrolva mi is megosszuk féktelen örömünket az egész világgal, énekelve, táncolva, zöld kezeslábasban ugrabugráljunk az utcán, feldíszített kirakatokban aludjunk, és mindenkit szorosan átölelve kívánjunk boldog karácsonyt.

3. Találkozz velem St. Louiseban

A musicalek aranykorában semmi sem volt ciki: a 24 éves Judy Garland például viselhetett olyan sminket, mintha egy ötven-közeli, gyakorló transzvesztita volna. Persze még ez sem rontja el a varázsát a szívszaggató jelenetnek, melyben Liza Minnelli mamája glicerin könnyeket hullat, miközben elénekli minden idők legmeghatóbb karácsonyi dalát, a Have Yourself a Marry Little Christmast. Megsúgjuk, hogy ezt a filmet nézi Carrie Bradshaw a Szex és New York mozifilmben, mielőtt (felkap egy kábé harminc ártatlan mosómedve bundájából készült nagykabátot és) a szakadó hóesésben keresztülrohan a brooklyni gettón, hogy boldog újévet kívánjon kedves barátnőjének, Mirandának. Ha másért nem, már csak ezért is érdemes megnézni.

2. Segítség, karácsony!

Ez a méltatlanul elfeledett remekmű olyan zseniális komikusokat vonultat fel, mint Steve Martin és Adam Sandler és a zenekarával, a The Licks-szel nemrégiben hazánkban járt Juliette Lewis. A szürreális komédiában Sandler beleszeret egy hímnős óriásba, Juliette pedig Szűz Máriaként ad életet gyermekének a város közepén álló karácsonyfa alatt, emellett pedig azt is megtudhatjuk, hogy püspökkenyeret adni karácsonyra felér egy gyilkossággal. Bár a húsvét, így a locsolkodás is még arrébb van, gondoltuk, kicsit előreszaladunk az ünnepek palettáján: a kiválasztott jelenetünkben a vajúdó anyának épp elfolyik a magzatvize.

1. Igazából szerelem

Nem más ez, mint az ultimate, mindent vivő karácsonyi film: érzelmes, humoros, ironikus, és realisztikus. Bármely jelenetre rábökhettünk volna a miniszterelnököt alakító Hugh Grant fenékriszálásától egészen a szomorú percig, amikor Emma Thompson karácsony este jön rá, hogy a férjének viszonya lehet azzal a szuka titkárnővel. A mi győztesünk mégis a világtörténelem legromantikusabb megcsalására esett: Keira Knightley a férje háta mögött, a hóesésben kapja le a pasi legjobb barátját, miután az rendkívül kreatív módon vallott szerelmet neki. Mindenkinek ilyen tökéletes karácsonyi ünnepeket kívánunk: ki-ki helyezze magát a kedvenc karaktere pozíciójába. Aki a feleséget választotta, szégyellje magát, aki a gaz csábítót, az még jobban, aki pedig a férjet, az az ünnepek után keressen magának egy jó pszichológust.

A bejegyzés az Est.hu számára készült.

Angyal párducmintás szárnyakkal

Írta dec 14 2010

Angyalok. Bár képzeletünkben hófehér szárnyakkal, glóriával a fejükön szállnak le hozzánk, ők azok, akik barátok, ellenségek, koldusok, idegenek képében jelennek meg előttünk, és ha nem vesszük észre, hogy üzenetet hoztak nekünk, egy pillanat alatt messzire repülnek… és talán soha többé nem látjuk őket.

Hűlt helye az angyalomnak…

Még ki sem világosodott, amikor a Budapest-London járaton ülve egy női hang kezdett ébresztgetni. “Jó reggelt!” – mosolygott rám egy pirospozsgás arc, szinte intim közelségből. A lány ocelotmintás leggingst és ehhez passzoló mellényt viselt, és olyan erős parfümillata volt, mintha egy parfüméria hivatásos terméktesztelője volna. Ekkor még nem sejtettem, hogy egészen más a hivatása az én életemben.

“Te vagy Kristóf, igaz?” – szólt, én pedig még mindig félálomban kipréseltem magamból egy igent, ez pedig – mint utóbb kiderült – felért egy házassági szerződés aláírásával. Detti – mert ez volt a neve – belekezdett az első történetébe, majd a következőbe, majd a sokadikba… szakadatlanul beszélt és beszélt, én pedig eleinte igyekeztem követni őt, ám hamarosan már csak bágyadtan mosolyogtam, míg végül feladtam, és megkértem, hogy hagyjon aludni. Napok óta nem pihentem ki magam: minden éjszakát írással töltöttem a januári lapzárták miatt. Egy darabig gyakorlatilag halottnak tettettem magam, és azon méltatlankodtam magamban, miért nem hagy békén ez a vadidegen, majd álomba bosszankodtam magam. Mire felébredtem, már nem volt mellettem: az utasok szinte mind elhagyták a fedélzetet, így én is felkaptam a kabátomat, és kiléptem a gépből a szakadó hóesésbe.

Hatalmas csomagokkal préseltem át magam az ülések között a reptérről a városközpont felé tartó buszon, amikor ismét megpillantottam. “Kristóóóf!” – kiáltott a hátsó sorból, én pedig akárhogy forgattam is a szemem, hely híján nem volt más választásom, mint mellé ülni. Először arról kezdett panaszkodni, hogy nem ismer senkit Londonban, és hogy egyetlen barátjával sem sikerült kapcsolatba lépnie, akik itt élnek, majd előkerült a családi fotóalbum, és egymás után kezdte mutogatni a telefonjában lévő képeket. “Ez a vizslánk, Dorka. Itt én vigyáztam rá, mert a mamámék épp nyaralni voltak. Ez az unokahúgom. Nézd, milyen cuki pofát vág.” Még mindig képtelen voltam a szemébe mondani, hogy nem vagyok kíváncsi a képes élettörténetére, így türelmesen hallgattam, és azon kezdtem merengeni: mi dolgom lehet ezzel a furcsa idegennel. Ekkor – mintha csak válasz érkezett volna a kérdésemre odafentről – Detti megkért, hogy húzódjak félre, mert beszélni akar a buszsofőrrel: “Bepisilek, nem bírom!” – visított magas hangon, majd előrenyargalt. “Nem fog miattad megállni a busz, ebben biztos lehetsz” – mondtam neki szkeptikusan, ő azonban hajthatatlan volt. Néhány másodperccel később üdvözült arccal sietett vissza. “Mindjárt megáll” – mondta mosolyogva. “Ideadnád a kistáskám?” Meglepetten nyomtam a kezébe a retiküljét, a busz pedig valóban lefékezett egy faluszéli megállónál.

Detti gyors, apró léptekkel tipegett le a lépcsőkön, majd egy bokor felé vette az irányt, eltökélten dacolva a térdig érő hóval. A tragédia ekkor következett be: a busz csikorogva elindult a megállóból, én pedig tátott szájjal figyeltem, ahogy távolodunk a mindössze egyetlen kistáskával felszerelt, párducmintás blézeres, az angliai hómezőn rekedt női alaktól. Kétségbeesetten fordultam a mögöttem ülő – szintén magyar – lányok felé: mitévők legyünk, ők azonban megnyugtattak. “A sofőr biztosan azt mondta neki, hogy leszállhat, ha akar, de megvárni nem tudja” – mondták. Amikor megérkeztem a végállomásomra, a buszvezetőhöz léptem: “Excuse me, what happened to that girl who got off earlier?” – kérdeztem. “What girl?” – mondta türelmetlenül, majd kinyitotta az ajtót, és az órájára mutatott, hogy késésben van. A buszról leszállva, a kavargó hóesésben sétáltam a metró felé, és bizonygatni kezdtem magamnak: “A sofőr nyilván szólt neki, hogy majd intse le a következő buszt. Minden rendben van vele.” Hinnem kellett magamnak. Nem volt más választásom…

Egy hét telt el azóta, és nem múlik el nap, hogy ne gondolnék a lányra, aki minden lehetséges eszközzel azt üzente nekem, hogy ezalatt a rövidke idő alatt, amit együtt töltünk, gondoskodjak róla. Szüksége volt rám, én pedig ingerülten kizártam őt a világomból. Egy angyal volt, akit nekem küldött az ég, hogy rájöjjek: hiába ásom bele magam a kabbala bölcsességébe, és zagyválok a kollektív felelősségvállalásról, a mindennapi életben sokkal nehezebb spirituálisnak lenni, mint elméletben. Emlékeztetett arra, milyen óriási különbség van az önzés és a szeretet között. Van egy cédulám odafenn “segítségadás elmulasztása” felirattal. Titokban abban reménykedem, hogy talán eljut hozzá ez az üzenet, vagy hogy olvasva a soraimat valaki a fejéhez kap: “Ó, hiszen én jól ismerem ezt a lányt!”, és valahogyan tudtomra adja, hogy nem veszett el az én párducmintás szárnyakat viselő angyalom.

A bejegyzés a Life.hu számára készült. Olvasd el a rovatomat minden kedden az Origo honlapján.

Csodákkal az AIDS ellen

Írta dec 07 2010

Amikor beköszönt a december, mindannyiunk szíve csordultig telik szeretettel, és arra gondolunk: mit adhatnánk azoknak, akik fontosak nekünk. December elseje azonban nem csak a téli ünnepek közeledtét jelzi: ez ugyanis az AIDS Nemzetközi Világnapja, melyről a Staying Alive című egész napos rendezvényen nagykövetként emlékeztem meg. Mert azoknak is adhatunk valamit, akik attól félnek: jövőre már nem ülhetnek a karácsonyfa mellett a szeretteikkel.

Boldog Ünnepet Mindenkinek!

Ahogy a színpadra léptem, és megpillantottam a sok rám szegezett szempárt, végignéztem a közönségen. Hihetetlen, hogy tudósok és orvosok százezrei keresik a gyógymódot az AIDS-re, hogy politikusok, diktátorok és vallási vezetők sokasága próbálja megteremteni a világbékét, ennek ellenére egyre nagyobb káosz uralkodik a Földön: éhínség, járványok és természeti katasztrófák pusztítanak, mi pedig széttárjuk a karunkat, várva a megoldást, és azt mondjuk: “Nem tehetünk semmit.” Márpedig igenis tehetünk!

Az olyan események, mint az AIDS Nemzetközi Világnapja olyasvalamire hat, amelyre a tudomány nélkülünk, “kis emberek” nélkül képtelen volna: a kollektív tudatra. Biztosan veled is megtörtént már, hogy eszedbe jutott egy barátod, akivel száz éve nem találkoztál, és egyszer csak szembejött veled az utcán, vagy hogy a szerelmedre gondoltál, és egyszer csak megcsörrent a telefonod, és ő volt az. Ezek a pillanatok ékes bizonyítékai annak, hogy létezik egy másik dimenzió, egy olyan világ, ahol egy makacs kis vírus nem tehet tönkre egyetlen emberi életet sem. Egy olyan szint, ahol mindannyian képesek csodákat tenni.

Az sem véletlen, hogy ebben az esztendőben az AIDS-világnap egy napra esett a hanuka első estéjével. Ez ugyanis – függetlenül bármiféle vallástól vagy felekezettől – a csodák ünnepe. A hagyomány szerint egy picike olaj, amely csupán egyetlen napig loboghatott volna, elegendő volt ahhoz, hogy nyolc napon át életben tartsa a tüzet a szent gyertyatartóban – az emberek hitének, bizonyosságának köszönhetően. Ez ellentmondott minden fizikai törvénynek, mégis megtörténhetett, mert azon az éjszakán a sok lélek egyként ragyogott. Ez nem más, mint a kollektív tudat ereje.

Éppen ezért a hanuka hete a legnagyszerűbb időszak arra, hogy csodákat tegyünk a saját életünkben és másokéban egyaránt. Arra, hogy azt üzenjük azoknak, akik a HIV-vírussal küzdenek: “Ne adjátok fel!” És talán arra is, hogy ezennel ünnepélyesen tegyek egy nyelvújító javaslatot: az AIDS-ben, rákban vagy bármilyen más betegségben szenvedőket soha többé ne nevezzük betegeknek. A kollektív tudat erejének jegyében, a csodatévő hatalmunk tudatában hívjuk őket úgy: gyógyulók.