Archívum: augusztus, 2010


“Nincsenek véletlenek… csak mi vagyunk éretlenek!”

Írta aug 23 2010

Emlékszel rá, amikor Berger, Carrie Bradshaw egykori szerelme egy apró cetlin szakított a Szex és New York dívájával? “Sajnálom, nem megy.” Három szó… ennyi állt a papíron. És bár Carrie állította barátnőinek: nem érti, hogy történhetett mindez ilyen hirtelen, a valóságban koránt sincsenek véletlenek…

Se nem váratlan, se nem véletlen… a “cetlis szakítás”…

Pedig milyen jóleső érzés időnként a kiszámíthatatlanra kenni azt, ami a közös felelősségünk egy kapcsolatban, igaz? “A pasi hirtelen elhagyta a nőt.” Ezzel el is van intézve. Vagy: “Hirtelen pénz nélkül maradtunk, mert váratlanul zátonyra futott az üzleti megállapodás.” Végül pedig – mindezek következtében: “Az élet hirtelen olyan üres lett.” Ugye neked is ismerős ez a társadalmunk 99 százalékát érintő kór, a Hirtelen-szindróma?

“Vaksors, véletlen? Üres és értelmetlen szavak! Inkább ezt mondhatnánk: A Gondviselés inkognitói” – véli Joseph De Maistre, francia filozófus. A legnagyobb tévedés a világon, hogy vannak tévedések, balesetek, véletlenek. Nincs olyan, hogy “egyszer csak” vagy “hirtelen”, és olyan sincs, hogy “ok nélkül”. Minden okkal történik, és minden okozat egy újabb lehetőség. Amikor igazságtalanság áldozata lettél, emlékezz: a Hirtelen-szindróma egyetlen gyógymódja, ha felismered, hogy az úgynevezett véletlenek nem velünk, hanem értünk történnek. “Abban a pillanatban, mikor észreveszed, hogy minden zavarosnak tűnő élethelyzet a saját javadat szolgálja, máris közelebb kerülsz a tisztánlátáshoz” – áll a Titok című könyvben. Gondolj csak bele: ha elveszve érezed magad a sötétben, és nem is reménykedsz benne, hogy az alagút végén ott a fény, akkor az örök vakságra készíted fel magad. Olyan, mintha azt mondanád: “Nincs igazság, jóság, boldogság a világon!” Ezek a gondolatok pedig valóban megágyaznak a végtelen sötétségnek.

“Túl gyakran keresünk gyors rendbetételt, azonnali megoldásokat, változást máról holnapra. Amikor pedig sürgetjük a sorsot, eredmények helyett csalódás, frusztráció és elkeseredés vár ránk, pusztán azért, mert nem vártuk ki, hogy a fa, amelyet elültettünk, csírába szökkenjen, virágot bontson és meghozza a gyümölcseit” – áll a magyarul is olvasható Valódi gazdagság – A jóléthez vezető út című kötetben. A könyv szerzője, Yehuda Berg szerint bármin is dolgozunk, tudnunk kell: ha erőfeszítéseket teszünk, azt minden esetben siker koronázza majd. A megjelenő eredmények viszont nem mindig egyeznek azzal, amiket elterveztünk. Gyakran előfordul, hogy egy megmagyarázhatatlan áldás a sorsunkban az élet más területén tett erőfeszítés eredménye. Sokat teszünk egy kapcsolatba, ami látszólagosan sehova nem vezet, majd a szakítás után találkozunk a Nagy Ő-vel, és az önzetlenség, az odaadás, amelyet egy korábbi kapcsolatba fektettünk, “váratlanul” megtérül. Fáradhatatlanul dolgozunk egy projekten, ám a cég csődöt mond. Ekkor “egyszer csak” a másik, sokkal jobb munkalehetőség az ölünkbe hullik. Tudd, hogy – bár nem mindig látod majd az eredményeket ott, ahol elvárod őket – az energia sosem vész el.

Ne hagyd, hogy a káosz magával ragadjon. Ha kihívással szembesülsz, mielőtt reagálnál rá, emlékezz: “Azért történik, mert ez szolgál engem a legjobban.” A “legjobb” talán nem a szemed előtt bontakozik ki, és talán nem látod meg spontán a dolog pozitív oldalát, de ha nem omlasz össze, hamarabb észreveszed majd a bizonyosságod eredményét, mint hinnéd. Ha a “zseni átlát a káoszon” elvét tudod alkalmazni a háborús árokra emlékeztető irodai íróasztalodat szemlélve, akkor biztosan képes vagy meglátni a tökéletességet a leglehetetlenebbnek tűnő pillanatban is. Ahogy Soma Mamagésa mondja: “Nincsenek véletlenek, csak mi vagyunk éretlenek.”

A bejegyzés az Origo Női Lapozója számára készült.

Hol vagy, Mr. 10 Pont?

Írta aug 15 2010

“Jaj, nem, kösz… Skorpióval nem kavarok” – legyintett egy barátnőm, mikor izgatottan mutattam neki egy lehetséges Nagy Ő Facebook-profilját – egy srácét, aki történetesen még ismeretlenül is a lány hódolója volt. Melinda tíz éve szingli, és éppen ennyi ideje utasítja vissza a pasikat, hasonló okokból. “Nem keres eleget. Túl gazdag. Sznob. Topis.” És a kedvencem: “Túl tökéletes.”

Konzerv-pasi… sosem romlik meg!

Bár imádom őt, és mindennél jobban szeretném boldognak látni végre, egyik este a sokadik ilyen verbális kivégzés után feladtam, és inkább kivettem egy filmet a kölcsönzőből – egyedül. Vesztemre a Csúf igazság című mozira esett a választásom, amelyben Katherine Heigl még az én Melindámnál is válogatósabb lányt alakít. Ha egy férfi nem esik bele a “kedveli a kutyákat, de inkább macskás, és jobban szereti a csapvizet a palackozottnál” típusba, annak esélye sincs nála. Elgondolkoztam: lehetséges volna, hogy a zsírmentes tej, a cukormentes csoki, az UV- mentes barnaság és a tízperces hajfesték korában a szingli párkeresők valóban elhitték, hogy ha valamivel vagy valakivel bajlódni kell, az egyszerűen nem éri meg az erőfeszítést?

A Kabbala szerint túlságosan gyakran foglalkozunk azzal, hogy a tökéletes társsal találkozzunk, és megtaláljuk azt az egyetlen embert a sok millió közül, aki pontosan megfelel az elvárásainknak. Ezzel nemcsak hogy rossz helyre fektetjük a hangsúlyt, de elfelejtjük: kapcsolataink lehetőséget teremtenek arra, hogy gyakorolhassuk a toleranciát és az adakozást. Ha folyton ugyanazokkal a problémákkal állsz szemben a sokadik kapcsolatod során is, az azért van, mert még mindig arra vársz, hogy a másik változzon, ahelyett, hogy a saját álláspontodon változtatnál.

Azt mindannyian tudjuk, hogy a szerelem nem csupán romantikát és szenvedélyt tartogat számunkra, hiszen nem csak a boldog perceket osztjuk meg egymással. Ám éppen úgy, ahogy az Elfújta a szél sem szólhat kizárólag arról, hogy Scarlett és Rhett megismerkednek, gyermekük születik, és boldogan élnek, míg meg nem halnak, a saját életünk regénye is érdektelen volna a fordulatok, áldozatok, és – mondjuk ki – szenvedés nélkül. A nehéz időszakok, összezördülések jelentik a lehetőségeket arra, hogy a kapcsolatunkat újabb szintre emeljük. Ami gondnak tűnik, valójában ajándék: ha a “győzni mindenáron” álláspontról a “segíteni annak, akit szeretek” álláspont irányába mozdulunk el – különösen akkor, amikor mérgesek vagyunk -, haragunk azonnal szertefoszlik.

Oscar Wilde klasszikusa, az Eszményi férj óta biztosan tudjuk: tökéletes férfi nem létezik. A történet főhőse, Sir Chiltern sikeres politikus, szerető testvér és odaadó férj… azaz csak annak tűnik, míg egy csábító és veszedelmes nő jólértesültségének köszönhetően egy csapásra elveszíthet mindent, amit felépített. Victor Hugo Párizsi Notre-dame című eposzában a sármőrnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető Quasimodóról derül ki: bármelyik nő rábízhatná az életét. A saját kapcsolataink kötetei azonban üresek, egészen addig, míg mi magunk nem írjuk tele őket közös tapasztalatainkkal. Hasonló a hasonlót vonzza – tanultuk az iskolában, ám a fizika törvénye a kapcsolatokra is igaz. Ha bátor, megbocsátó és szeretetteljes vagy másokkal szemben, bátorságot, megbocsátást, szeretet hozol a saját életedbe. Ha pedig a Mr Tíz Pontra hajtasz, vedd számításba, hogy megérkezik… és ő a tizenegy pontos társat hiányolja majd maga mellől. “Túl sok parfümöt használsz! Sápadtnak tűnsz! A barátaid befolyásolnak! Miért nem jársz el többet itthonról a haverjaiddal?”. Akkor pedig – kemény hasizom és pihe-puha csókok, vasalt ing és gyűrött lepedő ide vagy oda – nemcsak az elvárásaidból kell majd lejjebb adnod, de sajnos az önértékelésedből is…

A bejegyzés az Origo Női Lapozójának készült.

Ahol otthon vagyok – az én Balatonom

Írta aug 08 2010

A balatonberényi strand stégjén állva nyár vége felé, amikor már hosszúak az árnyak és tompák a fények, számtalanszor elmerengtem: “Ez az utolsó este, amikor látom lenyugodni a napot a tó felett.” Ám akárhányszor arra járok, legyen tavasz, nyár, ősz vagy tél, a nap és a fodrozódó víztükör mindig éppúgy ott van, mint amikor legutóbb otthagytam. Ahogy Rimbaud írta: “Megtaláltam újra. Mit? Ami Örök! A tenger – egybegyúrva a Nappal.

Ó a Balaton, régi nyarakon…

Hány augusztuson át figyeltük a hullócsillagokat, míg a szomszédos kempingből átszűrődött a fergeteges buli zaja! A Dolly Rollt a napsugár simogatta a Rapülőknek kicsi, de büdi volt a holiday, a 4F Club tagjai pedig már csak egy szál bikinit hoztak el az útra. Az évtizedek elröppennek, a sztároknak hitt csillagok végül valóban lehullanak, de hazai parti-slágerlisták dobogójának első helyén minden nyáron ugyanaz a téma tanyázik: a balatoni nyár.

„Most már valószinűleg helyesen mondjak be az angol és amerikai színeszek nevét a balatoni kertmozikban.” olvasom a nosztalgikus naplóbejegyzést egy virtuális vendégkönyvben. „Tiniként imádtam, ahogy Az Irma, te édes vetítésén bemondták, hogy ‘főszerepben: Szirlei Maklen’.” sziporkázik a szerző. Valóban: egykoron a balatoni éjszakai élet fénypontja a koktélhajó vízre szállása volt, ahol minden nyáron fellépett az Omega, a Metro, Demjén Rózsi és Koncz Zsuzsa. Akik pedig hajnal hasadtával megérkeztek a diszkó-csónakázásról, biztosan nem találtak non-stop gyrosost, legfeljebb az otthoni hűtőládában leltek rá egy kis maradék kenőmájasra és krémsajtra. A „beach house”-nak és a koktélbároknak még nyoma sem volt a strandokon, volt helyette balatoni sült keszeg, házi hurka, és az 1000 sziget öntet helyett friss, kerti tormát csaptak mellé a papírtányérra. A Balaton imázsa azóta meglehetősen megváltozott, és bár az akkori generáció a mai Magyar Tengert inkább látja Globalizált Pancsolónak, a mai kor ifjai épp ilyen romantikával emlékeznek majd vissza harminc év múlva a Flört Discoban, vagy a Balaton Soundon eltöltött nyarakra….

A közelmúltban látott napvilágot egy képes album, a Bereményi Géza-Cseh Tamás párostól kölcsönzött „Ó, a Balaton, régi nyarakon” címmel. Gál László könyve a Kádár-kori „Balcsit” idézi fel, saját, gyerekkori emlékek mellett korabeli étlap másolatokkal, reklámplakátokkal, üdítős és sörösüvegekkel, és mire végiglapozzuk egészen biztosan mi is „Traubit akarunk!” A könyvből kiderül, hogy a Bergamotte napolaj „Napozás nélkül is barnít”, és hogy a az autógumi-belsők a lehető legtrendibb úszógumik – de akkor mihhez kezdjünk a tavaly vásárolt Hannah Montanás gumimatracunkkal? Tavaly nyáron egy késő nyári délutánon a palacsintázó teraszán ülve hallottam, amint egy hatvan-körüli anya azt mondja a huszonéves lányának: „Azért hiányoznak ám a régi balatoni nyarak… ez már nem az igazi.” A lány így válaszolt: „Ja, mióta bezárt az Üvegház Diszkó, nekem se jön be annyira.” Tény, hogy ma már nem „ízes, almádi tájszólással” konferálják fel az Essőcsinyáló cimű filmet a kertmoziban, de ha elered az eső, még mindig ugyanazt a palatetőt veri a zivatar – és a cseppek zaja még mindig elnyomja a vásznon parádézó Jane Fonda, Julia Roberts, vagy Anne Hathaway hangját. A Balaton örök – csak mi változunk.

A bejegyzás részlet a HVG szakmai kiadványában, a Travel Extrában megjelent írásomból.