Archívum: július, 2009


Cosmo Guy

Írta júl 28 2009

Hiszitek, vagy sem, az együgyűek álltal new age népbutításként megbélyegzett Cosmopoltan 1886 óta állja a sarat. Elle Woods – azaz Doktor Szöszi – azonban tudta jól, hogy a Cosmo maga a Biblia, sőt, minden idők legmenőbb tinisorozatában, a Narancsvidékben a rajzolt szuperhősnőt is Cosmo Girlnek hívják. Az egykoron első osztályú családi lapként számontartott magazin Anna Wintourja, Helen Gurley Brown végül történelmi mérföldkövet faragott a képes újságból: 1972-ben egy teljesen meztelen képet publikáltak a kor szexszimbólumáról, Burt Reynoldsról… és ez még csak a kezdet volt.

Cosmo a címlaplányok hőskora előtt

Cosmo a címlaplányok hőskora előtt

Soha nem felejtem el, amikor a Cosmo berobbant Magyarországra: a “Kedvenc melltartód” kampánnyal – a világ konvencióira fittyet hányó fiatal nő kebleivel. Az ezredforduló előtti Budapestet úgy kiborította a reklámhadjárat, hogy majd’ az összes posztert fekete festékkel fújták le az izzadtságszagú nyárspolgárok. Tizenöt évesen a Cosmo nekem azt jelentette, elindultunk valamerre. Persze – mint mindent – a női magazinokat is a helyükön kell kezelni. Aki megpróbálja összehasonlítani a “Mennyire vagy jó barátnő?” tesztet Csehov Háztűznézőjével, az finoman szólva rossz nyomon jár, kissé durvábban megfogalmazva pedig igazi idióta. Sok kultúrsznob képtelenek elhinni, hogy igenis lehet egyszerre Britney Spears, Péterfy Bori és Bartók Béla track az IPodunkon, pedig ha időnként elengedjük magunkat, és lazítunk, sokkal több energiánk marad a klasszikus értékek befogadására is. A Cosmo olyan magazin, amely formálja a stílusodat, megnevettet, szélesíti a látóköröd és – ami számomra a legfontosabb – egyfajta “tudatos naivitást” csempész a túlkomoly, vagy komolykodni próbáló világba. Ez utóbbi pedig számomra a legfontosabb misszió – nem véletlen a honlap szlogen: deeply superficial.

A mai Cosmo megálmodója, Helen – akit bizonyos értelemben személyes példaképemnek tekintek – most nyolcvanhét éves, még mindig sugárzóan gyönyőrű, és minden oka megvan arra, hogy ragyogjon a boldogságtól. A nőt, aki lefektette a Sex and the City kultúra alapjait 1962-es Sex and the Single Girl című könyvével, tavaly megválasztották a világ egyik legbefolyásosabb asszonyának, a New York Times pedig idén “Az eredeti Carrie Bradshaw” című írásában mutatta be munkáságát és tisztelgett az ikon előtt. Most, hogy a velem együtt elcelebesedett Szabó Patriciát kikiáltották az ötödik Szex és New York-ladynek (?!), a magyar Cosmo élére Sabján Johanna került. Az új főszerkesztő bár nem (csak) Pradat visel, szilárd, elegáns eltökéltséggel irányítja a lapot, pontosan tudván mi kell a cosmo girlöknek. Mert ahogy Helen Gurley Brown mottója üzeni: “Good girls go to heaven, bad girls go everywhere.”

Olvass bele a Cosmonak írt cikkeimbe itt. A Cosmo.hu-nak készített, exkluzív Szex és New York interjúimat itt találod.

Tíz dolog…

Írta júl 25 2009

A steinerkristof.com legújabb – ezentúl rendszeresen jelentkező – rovatában tíz dolgot sorolok majd fel pro és kontra. Terveim között szerepel a tíz dolog, amit szeretek / utálok Tel Avivban, tíz dolog, amit szeretnék / nem szeretnék kipróbálni életem során, és a tíz dolog, ami miatt imádom / megosztónak tartom Paris Hiltont. Most zonban kezdjük egy személyesebb témával. Első listánk címe: tíz dolog, amit mindig tudni akartál / sosem akartál tudni rólam.

Egyszer lent, másszor fent. Néha jobb nem tudni, mi van a felszín alatt…

Pro

- Tizennégy évesen veszítettem el a szüzességem Papp Bogi nevű iskolatársammal, aki nálam három évvel volt idősebb. Neki évek óta tartó kapcsolata volt, és az aktusra az állandó pasija lakásán került sor, a szőnyegen. Bogi azóta házas, gyermeke van, és külfölfön él, az ex-pasi pedig abban a suliban tanít, ahová mindketten jártunk… Nem írom le a nevét, de azt igen, hogy három is van neki.

- A legeslegjobb barátom az unokatestvérem, Sandra, akivel tizenhét éves korunkig gyakorlatilag össze voltunk nőve. A mai napig olyannira egy hullámhosszon vagunk, hogy mindig egyszerre szakítunk, költözünk, sőt még pattanásunk is ugyanoda nő.

- Buddhistaként soha életemben nem csaptam még le szúnyogot. Ha egy csótányt vagy pókot fedezek fel a lakásban, képes vagok órákon át vadászni rá, csak hogy élve utasítsam ki az otthonomból – és kábé még elnézést is kérek tőle ezért.

- Egyedül szeretek táncolni a táncparkett közepén, a tömegben, mert számomra a tánc nem egy koreografált, társas esemény, hanem egy csodálatos, ösztönös módja az önkifejezésnek, és annak, hogy a bennünk felgyülemlett energiákat szabadon engedjük. Őrülten, lehúnyt szemmel táncolni a legcsodálatosabb érzés.

- Csak olyankor eszem cukrot, lisztet, rizst vagy burgonyát tartalmazó ételeket, ha iszonyatosan padlón vagyok. Ha tehát ilyesmit látsz enni, vagy rendelni egy étteremben, tudhatod, hogy hiába mosolygom, legbelül valami nagyon bánt és nehéz időszakom van. Ilyenkor általában tele van az arcom rejtélyes sebekkel: képes vagyok nemlétező pattanásokat több centi átmérőjű hegekké farigcsálni.

Kontra

- A kínai menztelen kutyákon – így Özgén is – gyakran nőnek mitteszerek, és ezeket időnként ki kell nyomkodni, hogy ne gyulladjanak be. Igen, ott is…

- Izonyú drámai veszekedő vagyok: egyszer úgy megharaptam Matan válát vita közben, hogy vérzett, előfordult, hogy egy erkélyládát hajítottam az exem után a második emeletről, és egy kölcsön-lakásban összetörtem egy tükröt és egy vitrinszekrényt egy vita alkalmával.

- Utálok kakilni. Alantas dolognak találom, és ha a jövő orvosai vagy táplálékszakértői képes volna megoldani, hogy az elfogyasztott étel maradéktalanul eltűnjön a gymorból bomlástermék nélkül, én lennék a világ legboldogabb embere.

- Kiskorunkban Sandrával állandóan szerepjátékokat játszottunk. Ő volt Perdi, én Pongó a 101 kisutyából, volt egy kitalált testvérpárunk is, Kriszti és Krisztián, de a leghosszabban a Márizás bírta, amelyben a Roxette tagjai voltunk: ő Marie Frederiksson én Per Gessle. Ezt úgy hat éves korunktól tizenhat éves korunkig játszottuk. A szomszéd kislány, Melinda volt Vicky, a háttérénekesnő.

- Ha bonyolult elővenni a konyhai mozsarat, néha szétharapom a saláta tetejére szórandó mandulaszemeket. Jó étvágyat, drágáim.

Tel Aviv City Boy

Írta júl 21 2009

Mivel egyre türelmetlenebb üzeneteket kapok arra vonatkozóan, hogy oké, oké, nagyon izgi a világnézetem, de most már aztán ne kerülgessem a forró kását, írjak az Új Életről. Megértelek titeket, ez a blog a tel avivi élménybeszámolók nélkül olyan lenne, mint a Gossip Girl Chuck nélkül, vagy Victoria Beckham kövéren, esetleg a Kabbala Madonna nélkül: sokkal kevésbé popkultúrális, azaz a fogyasztók számára értékelhetetlen. Uccu neki. A Kérdések nagy része azt taglalja, hogy mit is csinálok, azaz „Hogyan telik egy napod?” Tehát most a tizennégy éves koromban letett angol nyelvvizsgám stílusában leírom a déjli rutinomat itt, Tel Avivban… Ti pedig osztályozzatok.

Tel Aviv vár rád – egy iszonyatosan gay helyi celeb, Yehonathan szupergiccses videója

Reggel háromnegyed hatkor csörög az óra, egészen pontosan zenél a telefon: Matan ilyenkor kel, hiszen hétre a kórházban kell lennie. Hosszas viták után optimalizáltuk az ébresztő zenét: én Diana Krallra kelnék, neki az túl relax, ő pedig a Carmenből arra, hogy „Mi is jöttünk felvonulni, sok kis bátor katona”, de nekem arról mindig a hülye reklám jut eszembe, amiben a borsó meg a kukorica mazsorettezik, hogy aszongya: „A kukorica csemege, belőlünk nem lesz elege…”. Most az Single Ladies-nél tartunk Beyonce-tól, remélem ez nem prófécia. Lényeg ami lényeg, én is felkelek Matannal együtt: kávét készítek – isteni itt a török kávé: a darált kávéra ráöntjük a lobogó vizet és kész is – , majd együtt elindulunk a kutyukkal: Matan dolgozni, én megkóboroltatni az ebeket. Miután könnyes búcsút veszünk egymástól, mintha soha többé nem látnánk egymást, és rezgő pillákkal követem, amint távolodik a reggeli napfényben, elindulunk egy bő félórás sétára Özgével és Chopával. Hazaérve azon nyomban benyomom a Tracy Anderson dvd-met, és fél órás izzadás következik. Tracy nem más, mint Madonna és Gwyneth Paltrow személyi trainere, és a módszere egész egyszerűen varázslatos. A lényege, hogy minden izmot megdolgoztat, de nem az a cél, hogy muszklis legyél, hanem -ahogy ő fogalmaz- a „Tiny-Tiny New York City Balet Dancer Body”, szó szerinti fordításban icipici, new yorki balett táncos test, de ha azt mondom, hogy Geri Halliwell az It’s raining man korszakból, akkor azonnal érteni fogjátok, miről beszélek. A workout egyébként ne csak hatásos, hanem szórakoztató is, én jelenleg ott tartok, hogy a 27-es American Apparel shortomat kigombolás nélkül húzom fel… tavaly nyáron a cipzárt sem tudtam felrángatni rajta. Az edzés után kitakarítok: elmosogatom az előző napi borospoharakat – hopsz, kicsúszott a számon… igen, az esti vörösborozgatás is a déjli rutin része, de erről majd később. Mivel a tengerpart mellett lakunk, minden nap ki kell takarítanom többé-kevésbé, mert estére konkrét homokréteg borítja a fehér parkettát, ami nagyon romantikus, de nem túl higiénikus. A csilli-villi lakást úgy negyed kilenc környékén hagyom el, a nagggyon cool, kék bicajommal, amit használtan vettem a craigslist.com-on egy francia sráctól. Idézem a hirdetést: „Eladom imádott bringámat, kizárólag cool arcnak.” Örülök, hogy átmentem a teszten (úgy látszik a cool list szerzőinek igazuk volt), mert a canga fehér kosarába ültethetem Özgét, lekerekezünk a parti sétányra, és meg sem állunk Jaffoig, amely Tel Aviv legrégibb városrésze. A főként arabok lakta negyednek hihtetlen hangulata van: az itteni bolhapiac például a kedvenc bevásárlóközpontom. Minden van, darabra vásárolható, régi ezüst evőeszközöktől kezdve házi kecsketejen át egészen újrahasznosított junkból készült trendbútorokig. Az oda-vissza út nagyjából fél óra, és bár nem vásárolok minden nap, ez az út elmaradhatatlan a reggelemből: egyrészt mert a workout része, másrészt mert semmi sem pótolja azt az energialöketet, amit az ébredező tengerpart látványa nyújt. Szigorú szabály, hogy kilenc órára kedvenc kávézóm, a Miguel teraszán kell ülnöm – ezt teszem most is – és dolgoznm kell: fordítok, újságcikkeket írok, szerkesztem a blogot, tartom a kapcsolatot a szerkesztőimmel, rovatvezetőimmel, és nyomok egy kis networkinget, azaz erősítem az itteni üzleti kapcsolataimat is. Ígérem, hogy a következő alkalommal részletesen kitérek arra, mivel is foglalkozom itt egészen pontosan, mert ez a második legnépszerűbb mail-kérdés. A napi munka általában öt-hat órán át tart: ezalatt lefordítok egy fejezetet a könyvből, amelyen dolgozom, megírok két-három cikket, és dolgozom néhány következő íráson, amelyek komolyabb előkészületet kívánnak. Délután kettőre hazaérek, és Chopa – a másik kutyusunk, akit nem tudok bepréselni a biciklikosaramba, bárhogy is szeretném – megkapja a neki járó törődést: újabb séta következik, ezúttal a Shuk Ha’Carmelre, amely Tel Aviv nyüzsgő piaca. Ez a város irtóztatóan drága, de a zöldség és a gyümölcs fillérekbe kerül, és az ízek össze sem hasonlíthatók az otthoni, üvegházi víz és műanyag keverékét idéző aromákkal. Hatalmas csokor bazsalikommal, petrazselyemmel, fekete cseresznyével és sok más finomsággal térek haza. Itt egyébként annyira olcsók a zöldfűszerek, hogy az oregánó, a bazsalikom és a többiek nem csupán mutatóba kerülnek bele a salátába, hanem gyakran ők maguk a salátalevelek, tehát mondjuk egy csirkesaláta alapjai. Négy órára hazaérek, és tudom: elérkezett az én időm: mint Ariel, a kis hableány a habok közé vetem magam. Kicsit írok a beach-ről, mert nagyon vicces: a city beach iszonyúan tele van, hiszen az összes luxusszálló vendége itt pancsol – ez van hozzánk nagyjából egy percre, ezért ha lusta vagyok, itt pirulok a homokban. Nagyjából tízm perces sétára van innen a Gay Beach, ami kimondottan a melegek számára lett kialakítva. Ez persze nem azt jelent, hogy fallikus zimbólumok emelkednek ki a homokból napernyők helyett, és síkosítóval van feltöltve az öböl: egyszerűen egy nyitott, barátságos közeg, ahol a beach body igazi must-have. RayBan napszemcsik és D&G bechwear minden mennyiségben. Rögtön a kis öböl mellett található a Dog Beach, a kutyaparadicsom: ide akkor jövök, ha megesik a szívem a kutyukon, és hajlandó vagyok utána mindekettejüket alaposan megfürdetni, mert még a fülük is tele lesz homokkal. Nagyon mókás hely: tíz-húsz kutyus hancúrozik nagy egyetértésben, míg a gazdik a tengerben lebegnek a vízen. Hatalmas fal következik, majd a Releigious Beach, ahol a mélyen vallásos strandolók a hét napjait férfi és női napokra felosztva pihennek. A megközelíthetetlen partszakaszon pasi és nőci sosem tartózkodhat egyszerre, és – így kívülről nézve – nem igazán pörög a parti. A strandolás rendszerint addig tart, míg Matan fel nem hív, hogy elszabadult a kórházból – ez rendszerint hat körül esedékes. Ilyenkor vagy csatlakozik hozzánk, és a homokban fekve tárgyaljuk ki a nap eseményeit – izgalmas sztorikat hallok furunkulussá duzzadt szőrtüszőkről, dohányosokról, akiknek a tüdeje a nyakukig mászott fel. A történetek néha szomorúak, néha mókásak, néha kissé taszítóak egy mugli – értsd: nem orvos – fülének, de mindig kíváncsian hallgatom őket. Hazaérve vacsorát készítünk: mindketten imádunk főzni és sütni, így ő is, én is bevetem magam. Mentás saláta gránátalma magokkal, csirkecsíkok cseresznyés-csilis mártásban, citromos-mandulás muffin… néhány fogás az elmúlt napok kínálatából. Kicsit bajban voltam eleinte a sütéssel, mert otthon Norbi lisztet használtam, itt pedig ez ugye hiánycikk, de felfedeztem a feketeköles lisztet, ami a köles héjából készül, és úgy szénhidrát mint kalóriatartalma kevesebb, mint fele a hagyományos lisztnek, ráadásul tökéletes mindenhez: nem nehéz, mint a teljeskiörlésű liszt, és kimondottan finom. Vacsi után átadjuk magunkat a felhőtlen funtime-nak. Egy mondás szerint: Haifa works, Jerusalem prays, Tel Aviv plays, azaz az ország három nagyvárosa közül a miénk leginkább a mókáról szól. Carrie szerint New Yorkba a márkák és a szerelem vonzza az embereket. Ide a tengerpart és a szórakozás. Előfordul, hogy egy üveg finom Merlot-val vagy Lambruscoval kiülünk a tengerpartra, és üvegből iszogatva nézzük a csillagokat, van, hogy barátokkal találkozunk és kiülünk kedvenc kávézónk, a Susana tetőteraszára, ahonnan az egész város látható, és – mivel itt a party time nem a hétvégére korlátozódik – gyakran táncolni megyünk valamelyik klubba. Kedvencem az Ashmoret, ahol a minap például Madonna Vs. Kylie estet tartottak, így az összes kedvenc számomra táncolhattam, a két díva dalai között pedig lazítás képpen Britney, Spice Girls, Backstreet Boys is felcsendült. Újra tizennégy voltam egy éjszakára, és másnap reggelre a facebookon egészen elképesztő mennyiségű fotót fedeztem fel magamról, számtalan ismerős-jelölés kíséretében, „you are the king” felkiáltásokkal… azt hiszem, kissé elengedhettem magam, amikor a Vogue és a Hung Up koreográfiáját táncoltam. Azt hiszem, ezek után nem meglepő, ha kerek perec kimondom: nincs honvágyam. Imádom Budapestet, de a barátaimon és a családomon kívül semmi sem hiányzik… egyelőre. Szóval ha nem volna Golden Circle jegyem Lady M. koncertjére, egészen biztosan nem utaznék haza augusztus végén. De ki tudja… talán elcserélem valakivel egy Hayarkon Park-béli fellépésre, hiszen itt lesz a Sticky&Sweet turné záróestje, és – a helyi pletykák szerint – Justin Timberlake is tiszteletét teszi a színpadon. De addig is megelékszem a Pet Shop Boys-szal: a NY City Boy című dal pedig az én olvasatomban TA City Boy-ként dübörög majd ma este.